"Aki meg irigyli a közmunkásokat annak azt lehet tanácsolni, hogy csak 8 órában legyenek kint +35, vagy mínusz 20 fokban, közterületen a járókelők megvetésének, lenézésének közepette!!!"
Épp ezt leírtam én is egy másik kérdésben, hogy a közmunkásokat korunk hőseinek tartom, hiszen ők hóban, sárban, esőben és napsütésben mennek és teszik a dolgukat zokszó nélkül 47 ezer forintért, mely gyakran lényegesen nehezebb és felősségteljesebb munka mint az őket kritizáló irodai kávézgatók által 200 ezerért elvégzett.
"Te kevered a közmunkát a közalkalmazottaktól (ápolók, orvosok, rendőrök, a katasztrófavédelemben dolgozók - ők nem kozmunkások)"
Te kevered, ugyanis a közmunkások is közalkalmazottak, és ugyanazt a munkát végzik 47 ezerért mint a rendes munkavállalói szerződéssel mások ennek többszöröséért. Ráadásul épp a katasztrófavédelemnél vagyok. Úgyhogy ezt most benézted. :D
"„4. A közmunka nem adózik.”
Ez meg egy hatalmas HAZUGSÁG!"
Itt azért annyit javítanék, hogy mégsem akkora hazugság, hiszen itt az állam csupán egyik zsebéből a másikba teszi át a pénzt, tehát amit a közmunkásoktól adóra vagy TBre levon azt ő maga fizeti ki önmagának. Tehát gyakorlatilag tényleg nem adózik.
Kedves kérdező!
Ha a közmunkások nem adóznak akkor apukám miért hoz haza 5000ft-tal kevesebbet,ami a bérpapírján levonásként szerepel?Ha önmaga fizet ki,akkor mégis hol van az a pénz?Köztük mindenféle járulék és adólevonás.
Döntsd el,hogy most mellettük vagy ellenük!
Átteszi a zsebébe át hát,nem majd nem áááááá.
A levonások meg mennek a nyugdíjasoknak,meg mindenhova.
"Kedves kérdező!
Ha a közmunkások nem adóznak akkor apukám miért hoz haza 5000ft-tal kevesebbet,ami a bérpapírján levonásként szerepel?Ha önmaga fizet ki,akkor mégis hol van az a pénz?Köztük mindenféle járulék és adólevonás.
Döntsd el,hogy most mellettük vagy ellenük!"
Mindenképp mellettük vagyok, csak félreértettél azt írtam, hogy az állam egyik zsebéből a másikba teszi át a pénzt. Nekem is levonnak és a 78 ezer forintból én is csak 47 ezret kapok kézbe, de azt is állam fizeti amit levon. Érted?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!