Ez lenne az a Tisza, ami más politikát akar, mint Orbánék?
#29
"Nem mondott olyat, hogy semmit nem ér."
Jó, akkor csak erősen utalt rá :D
"A Fidesz ennek ellenére sem akar belépni, tehát ez mindenképp egy különbség."
Minek ellenére?
"Ez Vitya narratívája."
Meg az elmúlt évek tapasztalatai.
"Nem egy frászt. A Fidesz akkor is ellenkezne"
Vágyvezérelt gondolkodás. Éppen ma szavazott a TISZA és a FIDESZ Ukrajna támogatása ellen. Csókoltatom innen is az összes Tisza-fant! Elkezdett kihullani a csontváz a szekrényből.
"A Tisza oldaláról ilyet nem látunk."
Nekem heroltom van attól, amikor valaki azzal érvel X mellett, hogy nem olyan, mint Y. Ez nem minőségi különbség. Akkor lesz jobb az egyik, mint a másik, ha több jót tesz. Egyelőre ott tartunk, hogy rengeteg közös van a Fidesz és a Tisza között, csakhogy nem a pozitívumokban. Mindkettő demagóg, populista, hazudozó és ráadásul oroszbarát.
29 - az ügynökök profin manipulálják a közvéleményt. Amíg a nép megváltókra vár és nekik hisz, addig nem lesz változás, ez jelenti az ország végét.
Kizárólag akkor lenne változás, ha az emberek a sarkukra állnának és új politikai elit alakulna civil szakemberekből.
A parlamenti pártok egyike sem dolgozott soha az emberekért, ez ugyanaz a banda, Orbánostól, Gyurcsányostól, Magyar Péterestől, csak könnyebb hinni valakinek, aztán mutogatni rá, hogy átvert...
Ezért vagyok kíváncsi, miről esik majd szó holnap az Ötvenhatos téren.
"Minek ellenére?"
Annak ellenére, hogy nem csodaszer.
"Meg az elmúlt évek tapasztalatai."
Én nem ezt tapasztaltam, illetve nem is hiszem, hogy Orbán lenne a figyelme középpontjában, de elfogadom, ha te így látod.
"Vágyvezérelt gondolkodás. Éppen ma szavazott a TISZA és a FIDESZ Ukrajna támogatása ellen."
Pontosabban tartózkodott.
"Nekem heroltom van attól, amikor valaki azzal érvel X mellett, hogy nem olyan, mint Y. Ez nem minőségi különbség. Akkor lesz jobb az egyik, mint a másik, ha több jót tesz. Egyelőre ott tartunk, hogy rengeteg közös van a Fidesz és a Tisza között, csakhogy nem a pozitívumokban. Mindkettő demagóg, populista, hazudozó és ráadásul oroszbarát."
Lehet, hogy számodra nem minőségi különbség, a gyakorlatban viszont nagyon is számít ezeknek a társadalmi csoportoknak, hogy egy potenciális kormányzó erő felhasználja és támadja őket, vagy békén hagyja és nem uszít. Ami az oroszbarátságot illeti, pedig visszautasítom. Nem lesz attól senki oroszbarát, hogy tartózkodik egy salátatörvény kapcsán, aminek van olyan pontja, amellyel a valóban oroszbarát Fidesz szerezne politikai előnyt és támogatottságot. Te oroszellenesnek tartod magad? Helyes, akkor ne a Fidesz malmára hajtsd a vizet. Amit elvársz a Tiszától, az valójában a Fidesznek kedvezne és nem Ukrajnának segítene.
"Annak ellenére, hogy nem csodaszer."
Tehát Orbánnak azért kellene belépnie, mert nem csodaszer?
"Én nem ezt tapasztaltam, illetve nem is hiszem, hogy Orbán lenne a figyelme középpontjában"
Ilyet senki nem mondott.
"Pontosabban tartózkodott."
Akadályozta Ukrajna megsegítését. Gyáva volt ahhoz, hogy felvállalja a véleményét, ezért inkább egy befosi nemet mondatott a többiekkel, mert még arra sem volt hajlandó, hogy megnyomjon egy gombot.
"a gyakorlatban viszont nagyon is számít ezeknek a társadalmi csoportoknak, hogy egy potenciális kormányzó erő felhasználja és támadja őket, vagy békén hagyja és nem uszít"
Jó, akkor köszönjük meg dr. Magyar Péternek, hogy nem puccsolta meg a saját párttársát, nem kamuzta be az EU-nak a költségvetési számokat, nem kergette lovas rendőrökkel a tüntetőket, nem hagyta lezülleni az iskolákat és a kórházakat, nem tömte ki a haverja és a családja zsebeit közpénzzel, nem köt politikai vonatkozású üzletet a kínaiaikkal, és így tovább. Tekintsünk el attól a jelentéktelen ténytől, hogy sosem volt pozícióban, DE NEM CSINÁLT IJENEKET !!!4!444!44!4!
"Ami az oroszbarátságot illeti, pedig visszautasítom. Nem lesz attól senki oroszbarát, hogy tartózkodik egy salátatörvény kapcsán"
Miért lenne salátatörvény? Mert segíteni akar egy lassan 3 éve szenvedő országon? Agyamat eldobom...
"Amit elvársz a Tiszától, az valójában a Fidesznek kedvezne és nem Ukrajnának segítene."
Akkor inkább kérdezek, hátha így megvilágosodsz végre: Miért tartod a Fideszt oroszpártinak?
Aki erre a bűnbandára szavaz az a bűnre, a lopásra, a korrupcióra, az EU elleneségre (Az EU-s pénzek elmaradására) a pedofiliára szavaz, ezzel hazaárulást követ el minden ember aki orbánékra szavaz.
Magyarország és a Magyar nép érdeke egyértelműen az hogy ez a bűnbanda a vezetőjével együtt tűnjön el és jöjjön egy becsületes kormány aki a fenti bűnöktől megszabadítja az országot és a valódi fejlődés útjára tudja állítani Magyarországot.
Ez a mostani kormányfő olyan mint az a kapitány amelyik ellopja a hajó hajtóanyagára szánt pénzt, ezért a hajó nagyon lassan halad és már akadozik a motorja ezért nagyon lassan halad az úti célja felé, és erre a kapitány azt mondja a legénységnek hogy dolgozzatok még keményebben hogy elérjük az úti célunkat és tovább lopja a hajtóanyagra szánt pénzt, ez a hajó soha nem ér célba.
Ha ez a bűnbanda marad akkor marad a lopás a csalás a korrupció a pedofília és a hazaárulás.
Gondolkozzatok emberek ezt akarjátok? vagy egy új pártot amelyik esélyt ad rá hogy ezektől a bűnöktől megszabaduljon Magyarország és teljes gőzzel haladjon majd a hajónk a kitűzött célja felé. Hajrá Tisza Hajrá MP.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!