Utáljátok a Fideszt? szerintetek sikerül leváltani őket 22-ben?
9 és 10
Ez most olyan, mintha azon vitatkoznátok, hogy a tolvaj vagy a betörő-e a rosszabb. Pedig a kettő egy és ugyanaz.
14.
A nagyobb baj, hogy az ellenfél is hasonló hazugságcunamival próbálkozik. A még nagyobb probléma pedig az, hogy ez a "nagyszerű" két oldal minden mást kiszorít így nagyjából a "gennyes tud vs redvás szendvics" esete áll fent.
Miért nem lehet a szavazólapra az "Egyik sem" opciót berakni? Ja, hogy akkor az nyerne elsöprő többséggel? Ezt nem vállalhatják tisztelt politikusaink, mert akkor vége lenne a dorbézolás napjainak, akár kormány, akár ellenzék. Sőt ellenzékben még jobb is lenni, mert ott még felelősség sincs, csak legyünk elöl a listán és majdcsak bejutunk valahogy, "túléljük ezt a pasit is".
4 éve is ez volt, hogy tuti sikerül leváltani, aztán semmi.
Fogjátok fel, Orbán a legjobb, nem hiába szavaznak rá ennyien, emberek többsége nem buta.
Első alkalommal hittem bennük. Második alkalommal azt gondptlam, hogy na jó, nincsen jobb opció. De amikor megtudtam hpgy megint 2/3-dal győztek, nagyon megbántam. Most meg ittvagyok, hogy ha megszavazzák Dobrevet vagy fekete győrt mint elnökjelölt, akkor tutira nem megyek el szavazni, egyszerűen alkalmatlannak látom őket miniszterelnöknek. Viszont a Fideszből elég volt...
Szerinten elég két esélyes a dolog. 2/3ad tutira nem lesz, de lehet hogy nyerni fog a fidesz megint...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!