Akarjátok, hogy az iskolákban lehessen a homoszexualitást népszerűsíteni?
2/3-ad arány a nemek javára.
Erre számíthattok kedves ballibsik 2022-ben is.
90: Te szülő vagy vagy jártál felvilágosításra? Tudod én jártam általános iskolában, középiskolába, aztán felsőfokú szakképzésre.
Azt kell, hogy mondjam, hogy én nekem több ismeretem van erről. Anyum 53-as, ő mesélte, hogy lányként mikor megjött neki az első menstruációs görcse eléggé rosszul volt, egyébként mindig eléggé fájdalmas és össze vissza-ciklusa volt, egészen a bátyám születésig 1982-ig. Nos őt a szülei bár tanár és tanítók voltak, nem világosították fel, mondván, hogy még korai. Aztán nagyanyámnak kellett rászólnia nagyapámnak, hogy nem lóg csak nagy lány lett.
Mikor anyum pedagógus lett, 18 éves korától tanított képesítésnélkül, közben egyébként elsőnek magyar-történelem szakos tanárnak ment, aztán átjelentkezett tanítóképzőbe, és ott diplomázott. Mivel felsős osztályfőnök lett, így mikor elérkezett a felvilágosítás, ő világosította fel a diákjait saját maga. A legtöbb falusi szülő hálás volt ezért, hiszen nekik nem jutott volna eszükbe ez.
Mi nálunk is volt egészségtan órán, aztán biológia órán, meg iskolaorvosi felvilágosítás. Én melegként mint 91-es születésűként kisvárosban felnevelkedve, úgy érzem, hogy bátrabbnak is kellett volna lennem, mert abszolút heteronormatív felvilágosítást kaptam. Természetesen akkor nem voltam kellően magabiztos önmagamban és neki szegezni négyszemközt az iskolaorvosnak.
A legtöbb osztálytársaimon én azt láttam, hogy sokakat a szülője abszolút-e nem világosította fel semmiről sem. Tudod mi ennek a következménye? Azt,hogy mondjuk csomó osztálytársnőm már 9-10, de ha nem 11. osztályos korában édesanya lett és emiatt kimaradt a szakiskolából, mondjuk én átmentem szakközépiskolai osztályba, de ott is volt egy lány, aki teherbe esett érettségi előtt. Hasonlóképpen mint az anyja.
Tudod mivel jár a korai terhesség és az iskola elhagyás? Azzal, hogy alacsony iskolai végzettsége lesz az illetőnek. Nem beszélve a nemi betegségekről, van a konszenzuson alapuló szexuális vagy szerelmi kapcsolatról.
Őszintén szerinted egy bántalmazó családban élő gyerek szülője majd pont arról beszél, hogy milyen az ideális szerelem, vagy hogy a szexuális erőszak még családon belül is tabu, sőt a házasságban is bűncselekmény?
Nemi betegségről meg tényleg zéró edukáció folyik. HPV? Mi az? Ha megjelenik a kamasz fiad farkán egy HPV szemölcs és mondjuk a barátnőjének meg folyása lesz, majd méhszájsebnek nézik a korai rák előtti szakaszt, akkor majd rájössz. Vagy egyáltalán milyen védekezési forma létezik, óvszer, női óvszer, spirál, stb. Erről te tudsz beszélni szülőként?
Én mondjuk egyszerre voltam korán és későn érő típus, korán mert viszonlag eléggé korán kipróbáltam ezt-azt egy fiúval, aztán lánnyal is jártam, de az rossz szakasza volt az életemnek, meg nem is igazán szexeltünk.
Viszont amit megszereztem tudást, azt mondjuk a bátyáim könyvéből, otthoni könyvtárból, meg későbbi közkönyvtárból szereztem meg. Szexelni már 20-on éves végén kezdtem el pasikkal. Egyébként még volt bennem az is, hogy nem csak a szexuális, hanem kulturális része is érdekelt a homoszexualitásnak. Például néztem a fiúk klubbolt késő este a bátyám szobájában, aztán utána online elérhető filmeket is néztem, plusz olvastam, hogy ki volt meleg a költők közül.
Középiskolában egyszer esett szó erről, de akkor is félbemaradt az első homofób beszólás után az irodalom órán elemeztük Arthur Rimbaud életét.
Nem népszerűsíteni akarnak,egyszerűen csak felvilágosítást tartani. Senkinek nem lesz tőle baja,sőt valakinek lehet segít is abban,hogy megtalálja önmagát.
Ettől nem fog megváltozni a szexuális orientációja! Az egész családomban egy darab saját neméhez vonzódó sincsen,kivéve engem. 18 évig nő-férfi párok között éltem,aztán heteró lettem tőle? Nem,utána is a lányokhoz vonzódtam!
93: akkor miért ne tartsa ezt egy védőnő, iskolaorvos, mint eddig?
Ők miért nem rlég jók ehhez? A transzveszita az ideális megoldás meg Lakatos Márk?
94-es Azért. Mert egy védőnő vagy iskolaorvos fene mód nem beszélt nekem se a homoszexuális eshetőségről, én meg nem mertem oda menni hozzá privátban négyszemközt kamaszként, hogy meleg vonala is érdekelne. Egy kisvárosban nőttem fel, eléggé jól ismerték a szüleimet, és én még a legkevésbé akartam ezt megosztani.
Viszont jól esett volna, ha mondjuk MM órához hasonlóan vagy magát az MM
órát kötelezően elhívják legalább 16 éves koromban. https://www.youtube.com/watch?v=kuGVQWz4cbI
Üdv: Egy 30 éves meleg férfi.
Ketté kell választani a kérdést!
A gyermekeknek az óvodákban ne tanítson a szexualitásról Lakatos Márk, Csonka Bandi Friderikusszal kézenfogva, és egy nőimitátor, szőrös ádámcsutkával.
Helyettük legyenek normális hetero, és szakképzett oktatók, vagy a szülők!
A meleg fiatalok pedig erős érdeklődés esetén el tudnak menni a fent nevezett szubnormális társasághoz magánórára, iskolán kívül.
De az ne legyen már, hogy egy ferde hajlamú azt akarja, hogy az ő ferde hajlamát oktassák normálisként az iskolában!
Szóval szerinted nem jó ötlet meghívni különböző fajta előadókat, ha van egy vegyes integráló osztályközösség: ahol van egy aspergeres, van egy titkos leszbi,egy magát fel nem vállaló meleg fiú, esetleg biszex is, meg egy roma is, sőt még egy zsidó is, akit bár nem neveltek vallásosnak a szülei, sőt még egy kerekesszékkel közlekedő osztálytárs is jelen van ott.
Szóval szerinted rossz ötlet meghívni egy olyan érzékenyítő foglalkozásokat ebbe a sokszínű osztályközösségre, ahol mondjuk egy meleg és leszbikus tréner mellett, beszél mondjuk egy idős holokauszt túlélő néni, egy roma polgárjogi aktivista, meg egy mozgáskorlátozott, és egy aspergeres aktivista is? Mert van ilyen össz aktivista.
Talán egy meleg és leszbikus előadó azért is jó, mert ha van is egy nehezen megfogható bullying (iskolai zaklatás ami verbális fenyegetésen túl átcsapthat fizikai erőszakbe is ez a jelenség) az osztályközösségben, meg vannak előítéletek, akkor pont egy meleg és leszbikus tréner oszlathatja ez az előítéteket leginkább az osztályközösségen belül. Pláne hogy ha az osztályból mondjuk a diákok többsége az osztályfőnök áldásával erről döntött egy demokratikus szavazás keretében.
Egyébként mivel vagyok én ferdébb nálad? Letettél annyit az asztalra amennyit én? Én érettségi után, elvégeztem 2 szakmát, plusz egy alapdiplomát, most a mesterdiplomámhoz köthetően csinálom a szakdolgozatomat, környezetvédelmi témában. Ha annyira ferde hajlamú lennék melegként, valószínűleg közömbösen reagálnék mondjuk a klímaváltozásra is, nem érdekelne, de mivel ez érdekelt mindig is, így 27 évesen kikötöttem ezen a szakon.
A ferde hajlamot a szexuális orientációra szokták mondani annak, aki nem "straight", nem hetero.
Én azért vagyok egyenes, önazonos, vagy straight, mert férfi vagyok, és férfinak is gondolom magam. Ha kutyának, nőnek, macskának, sílécnek gondolnám magam, akkor az probléma lenne, az ferde gondolkodás lenne. Nem gondolom, hogy én használtam először ezt a kifejezést, ezt így szokták mondani.
Van még a b betűs elnevezés, a homoszexuális szó kitalálása előtt az volt a melegek neve (b-uzi), az előtt pedig a szodomita névvel nevezték őket.
Nekem van mesterdiplomám és több gyermekem is, neked vannak gyermekeid? Vagy tervezel? A társadalom számára az asztalra nem csak a mesterdiplomát kell letenni, hanem még ennél is fontosabb a jövő generációjának a nemzése és tisztességes felnevelése.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!