Hogyan értékeled 10-es skálán a Orbán kormány vírus kezelését?
#51
Mégsem a Viktátorunk büszkélkedhet a legmagasabb többlethalálozással annak ellenére, hogy szerinted nem csinált semmit. Be lettek zárva éttermek, kocsmák, konditermek, iskolák tömegrendezvények szüneteltetve, éjszaki kijárásintilalom, kötelező maszkviselés beltérben, majd kültéren. Ezek ugyanolyan intézkedések, amit Europa szerte leműveltek.
Te milyen intézkedéseket vezettél volna be?
#53
Miféle súlyos betegek lettek kidobva? Én nem tudok egy olyan súlyos betegről sem, akit kiraktak, és emiatt elhalálozott. Hacsak nem a nagyszerű asszony meséjére gondolsz, aki napi 10 beteget ápolt munka mellett és 9 meghalt. :D
Kicsit pofátlanság ellenzékiként az egeszsegugyisek kilépésével jönni Aĺz a pár ezer "vállalhatatlan" feltétel miatt felmondott eü-s a töredéke annak a mennyiségnek, ami a szoci érában mondott fel.
Te aztán biztosan tudod, hogy horkolásgátlókat vettek, mer a Hadházy aszondta. :D
A korlátozás nem kerül semmibe? Napi kb 50 millio USD-t bukik az ország.
Idehaza is kompenzálják az embereket, nem olyan mértékben, mint nyugaton, de az, hogy semmi kompenzálás nincs hazugság. Ennek ellenére mégis nyugaton voltak a legnagyobb tüntetések, idehaza meg érdeklődés hiányában elmaradtak az ilyen megmozdulások.
Felsoroltál egy rakat dolgot, hogy mit NEM CSINÁLNÁL. A kérdésem az volt, hogy mit CSINÁLNÁL. Neked már a jelenlegi halálozási szám elég az 1 ponthoz. Mit csináltál volna hát, hogy ne legyen ennyi halott? És mit szólsz a többi ország többlethalálozásához? Kikerülted azt a kérdésemet, hogy az ő húgyos boruk hány pontot ér? Én elfogadom ha szerinted a miénk 1 pont, de akkor ezek alapján a többiek is ennyit kellene, hogy érdemeljenek. :)
@54: hpgy mit csinálnék? Mondjuk azt, ami elvárható és más országokban nem is kérdés: ha már egyszer milliárdokat kapunk a védekezésre, akkor azt arra fordítanám és nem a saját zsebemet tömném vele. A rendkívüli felhatalmazást arra fordítanám, hogy szakértők javaslata alapján hozzak rendeletrket, nem pedig hogy az alaptörvényt módosítgassam összevissza, ami épp az eszembe jut. A felajánlott vakcinát nem itasítanám vissza, hanem felhasználnám az emberek oltására, a meglevő hatásos készítményeket nem adományoznám el külföldre, hogy a magyarokat engedéllyel nem rendelkező, ellenőrizetlen löttyel lássam el, amit méregdrágán szereztem be, hogy ebből is milliárdokat tehessek zsebre...
Szerintem nem irreális elvárás, hogy a kormány az erre szolgáló forrásokat a védekezésre fordítsa és nem pedig az ország lakosságát magasról leszarva egyszerűen zsebrevágja.
Ja persze: itt is volt kompenzáció - Mészáros kb. százmilliárdos segélyezése biztosan megnyugtatja azokat, akikelvesztették a megélhetésüket...
#55
"ha már egyszer milliárdokat kapunk a védekezésre, akkor azt arra fordítanám"
De mi lenne az? Csak blablázol. Mire költenéd azokat milliárdokat, mi lenne az a védekezési mód?
"A rendkívüli felhatalmazást arra fordítanám, hogy szakértők javaslata alapján hozzak rendeleteket, nem pedig hogy az alaptörvényt módosítgassam összevissza"
Gondolod, hogy nincs mögöttük egy szakértőkből álló garmada, akiknek a javaslatai alapján döntenek? Komolyan elhiszed ezt? A hozott rendeletekkel mi a problémád? Ugyanazok kerültek bevezetésre idehaza is, mint külföldön.
Az meg nem úgy működik, hogy a rendeletekkel VAGY alaptörvényt módosítasz, VAGY járványügyi intézkedéseket hozol. A kettőt lehet egymás mellett is csinálni, erre úgy adod elő, mintha kizárnák egymást.
"A felajánlott vakcinát nem utasítanám vissza..."
Milyen vakcina lett visszautasítva? Gondolom az a több százezer, ami az ellenzék szerint a raktárban porosodik. :D
"a meglevő hatásos készítményeket nem adományoznám el külföldre, hogy a magyarokat engedéllyel nem rendelkező, ellenőrizetlen löttyel lássam el"
Az a hatásos készítmény az AstraZeneca lenne? Mit fogtok mondani, ha majd az Unio is elfogadja az orosz és kínai vakcinákat? Már a WHO is biztonságosnak és hatékonynak ítélte meg a kínai vakcinákat.
"védekezésre fordítsa és nem pedig az ország lakosságát magasról leszarva egyszerűen zsebrevágja."
Van erre bármi bizonyítékod, hogy zsebre lett vágva, vagy csak jól hangzik?
"Ja persze: itt is volt kompenzáció - Mészáros kb. százmilliárdos segélyezése biztosan megnyugtatja azokat, akik elvesztették a megélhetésüket..."
A szállodák rendszeresen kapnak támogatást, ennek köszönhetően nem rúgták még ki az alkalmazottakat. Érdekes, hogy nem nagyon hallani azok hangját, akik elvesztették a munkájukat, csak elszórva. Nem nagyon voltak tüntetések sem, mindig csak ti pampogjátok, hagy valakiknek milyen rossz.
@56: "De mi lenne az? Csak blablázol. Mire költenéd azokat milliárdokat, mi lenne az a védekezési mód?"
Nem megyek messzire: Ausztria nem egy oligarcha zsebébe rakta ezeket, meg lehet nézni, hol tartanak ők és hol tartunk mi...
"Gondolod, hogy nincs mögöttük egy szakértőkből álló garmada, akiknek a javaslatai alapján döntenek?" Nem gondolom, hanem egyértelmű. Ha lenne, akkor nem kormányrendelettel minősítették volna használhatónak egy vakcinát, hanem átesett volna szakértői vizsgálaton
"A hozott rendeletekkel mi a problémád? Ugyanazok kerültek bevezetésre idehaza is, mint külföldön."
Szóval a vírvány elleni védekezésben a legfontosabb az, hogy megnehezítsük az örökbefogadást? Vagy a COVID eltűnik attól, hogy "az anyxa nő, az apa férfi"?
"Milyen vakcina lett visszautasítva? Gondolom az a több százezer, ami az ellenzék szerint a raktárban porosodik. :D"
Az a szállítmány Moderna, ami nem kellett, mert a kormány szerint túl drága, ezért kellett háromszor ennyit fizetni a kínaiért...
"Az a hatásos készítmény az AstraZeneca lenne? Mit fogtok mondani, ha majd az Unio is elfogadja az orosz és kínai vakcinákat? Már a WHO is biztonságosnak és hatékonynak ítélte meg a kínai vakcinákat."
Nem, hanem az a nagy mennyiségű Pfizer és Moderna, amit most köszönt meg a cseh elnök. És hogy mit mondok, ha az EMA elfogadja az orosz és kínai vakcinát? Egyszerű: azt, hogy elhiszem, hogy megbízhatóak, mert megtörténtek az elfogadáshoz szükséges szakértői vizsgálatok és nem kormányrendelettel helyettesítették a klinikai teszteket...
"Van erre bármi bizonyítékod, hogy zsebre lett vágva, vagy csak jól hangzik?"
Nem elég bizonyíték az, hogy amikor mindenhol azt halljuk, hogy a gazdaság döglődik, a vendéglátás egyenesen halott, akkor M.L. hotellánca milliárdokhoz jut a semmiért és Lölö vagyona százmilliárddal nőtt a válságnak köszönhetően? És ugyanilyen gyarapodás figyelhető meg Orbán összes családtagjának és haverjának esetében -és csak náluk? Ha szerinted ennek más oka lehet, akkor ne tartsd magadban...
"A szállodák rendszeresen kapnak támogatást, ennek köszönhetően nem rúgták még ki az alkalmazottakat. "
Igen, ennek csak az az egyetlen feltétele, hogy azok Mészáros tulajdonában legyenek. Akkor valóban kapnak. Mások nem.
#57
„Nem megyek messzire: Ausztria nem egy oligarcha zsebébe rakta ezeket, meg lehet nézni, hol tartanak ők és hol tartunk mi...”
A 2020-as többletelhalálozásban mi állunk jobban. Austria akkor mire költötte a védekezésre szánt pénzt? Te magad mondtad, hogy a korlátozások nem kerülnek semmibe. Sokadjára sem sikerül kinyögnöd, hogy hogyan kellett volna védekezni! Hogyan lett volna elkerülhető több ezer ember halála? Mindig csak a mészárosozás, meg alaptörvényezés. Valami pénzmágia van itt a háttérben, ami balszerencsét okoz, ha mészáros zsebébe vándorol? :D
Ha Ausztria sikerének az a titka, hogy az EU-s segélyt jól használta fel, akkor a nem EU-s Szerbia mit csinált jól? Ők EU-s pénz nélkül jobbak, mint Ausztria.
“Szóval a vírvány elleni védekezésben a legfontosabb az, hogy megnehezítsük az örökbefogadást? Vagy a COVID eltűnik attól, hogy "az anyxa nő, az apa férfi"?
Nem, ilyen senki nem mondott, kiforgatósdit játszol. “Ugyanazok a rendeletek” alatt a járvánnyal kapcsolatos rendeletekre gondolok. Nem legfontosabb az örökbefogadás megnehezítése, de ha hozunk egy anya nő apa férfis rendeletet az nem fogja akadályozni a járványt. Vagy szerinted CSAK a járványra kell koncentrálni, minden olyan dologra, ami meg nem azzal kapcsolatos hőbörögni, hogy “Ez aztán segíti a védekezést!” Mondd Karácsony biciklisávjának.
“Az a szállítmány Moderna, ami nem kellett, mert a kormány szerint túl drága, ezért kellett háromszor ennyit fizetni a kínaiért...”
Nem szállítmányt mondott vissza a kormány, hanem a maximálisan leköthető mennyiségnek igénylete meg csupán a felét.
És a szállítási feltételek miatt, mert baromi lassú, nem az ára miatt. Január felétől kezdve 40ezer adag Moderna érkezett be eddig az 1,7 millióból. Kínaiból 550ezer. Hiába kötne le a kormány 3,4 milliót, abból nem érkezne be egy darabbal sem több év végéig a jelenlegi ütemmel.
Egy db Moderna vakcin ára kb 30$, 1,7 millióé 51 millio USD. Naponta kb 50 millio USD-t veszít az ország a lezárások miatt. Inkább vegyünk 1,7 millio Modernát, amit majd a választások után látunk, vagy vegyünk 3x ennyiért 1,7 millio Kínai vakcinát, aminek a harmada már majdnem beérkezett?
Ha ezeknek a kínai vakcináknak a segítségével 1 héttel előrébb hozható a nyitás, már jobb befektetés, mint a Moderna, hiába jóval drágább! Az a legdrágább, ha nem működik a gazdaság.
“Egyszerű: azt, hogy elhiszem, hogy megbízhatóak, mert megtörténtek az elfogadáshoz szükséges szakértői vizsgálatok és nem kormányrendelettel helyettesítették a klinikai teszteket...”
Klinikai teszteket végzett a gyártó. Végzett számos más ország és szervezet, amiket elfogadott az OGYÉI. De ha ezek nem elegek neked, jelenleg is zajlik milliós nagyságrendben, több millió embert oltottak már be mindkét típus vakcinával, és semmi baj nem volt, bebizonyosodott, hogy biztonságos és hatékony. Kezdjünk még el szarakodni kilinikai vizsgálatokkal, mikor már oltanak vele hónapók óta? A WHO szerint is hatékony! De neked csak az EMA áldása az atyaúristen, mert Gyurcsány azt mondta. Ő maga jelentette ki, hogy tisztában van vele, hogy az EMA el fogja fogadni a kínait és az oroszt. Akkor ezek után miről beszélünk? Bürokrácia az egész. Az Unio is ugyanúgy érdekek mentén működik, és nekik az az érdekük, hogy a nyugatival oltsanak.
“Nem elég bizonyíték az, hogy amikor mindenhol azt halljuk, hogy a gazdaság döglődik, a vendéglátás egyenesen halott, akkor M.L. hotellánca milliárdokhoz jut a semmiért
Te képtelen vagy a Mészáros-féle buborékodból kidugni a fejed. Tudod még kiknek a hotelláncai jutnak milliárdokhoz semmiért? A Hilton família, Mariott Família, a InterContinental, Four Seasons, Holiday Inn, Ramada, stb. tulajdonosai. Ezek mind Magyarországon található, Mészárosénál sokkal vagyonosabb emberek szállodaláncai, akiket a magyar kormány SEGÉLYEZ, hogy ne rúgjanak ki alkalmazottakat. Ugyanezt műveli a többi kormány is. dollármilliárdosokat segélyez. Azokat Merkel mamáék nem vágták zsebre? Mikor olyan vállalatokat segélyeznek, amik egyértelműen gazdaságpolitikai érdekek, mert túl nagyok, hogy bedőljenek, és ha elbuknak, az az ország GDP-jén meglátszik.
Mi lenne szerinted az igazságos? Mindenkit segélyezünk, csak Mészárost nem, mert ő a Mészáros? Kiírnak egy pályázatot, egy külföldi cég elvállalja 20 milliárdért azt leszarjátok, ha Mészáros vállalja el 21-ért (vagy akár 19-ért), már megy a hörgés, hogy lopott a Mészáros 21 milliárdot! Ti képesek vagytok elhinni, hogy Mészáros teljes vagyona lopva lett. Talán ha más végzi el azokat a pályázatokat, amiket a Mészáros nyert, azt ingyen végezték volna el?
“Lölö vagyona százmilliárddal nőtt a válságnak köszönhetően? És ugyanilyen gyarapodás figyelhető meg Orbán összes családtagjának és haverjának esetében -és csak náluk?”
Lölö vagyona 70 milliárddal nőtt (17% növekedés). Orbán apjának pár milliárdos vagyona van, Tiborcnak 35 milliárd, hogy mennyit nőtt arról infót nem találtam. A leggazdagabb emberek vagyona ebben az évben is kövekedett, ez nem Mészáros jelenség.
“Igen, ennek csak az az egyetlen feltétele, hogy azok Mészáros tulajdonában legyenek. Akkor valóban kapnak. Mások nem.”
Szokásos bullshit Mészárossal. Barátnőm szállodája is kap támogatást (izraeli szállodalánc).
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!