Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Miért gond, ha a kormány a...

Miért gond, ha a kormány a szaporodást segíti?

Figyelt kérdés
Az a helyzet, hogy nem jó fele halad az ország demográfiai helyzete, nem lesz miből fizetni a nyugdíjakat, de akár utódaink létbiztonsága és a jelenlegi megszokott biztonság már nem lesz a régi, a világ változó demográfiájának köszönhetően. Ez egy közismert tény. Nem attól kell félni hogy ki halunk, mert olyan kis nép nem vagyunk, magyar sem számít kis nyelvnek csak nem beszélik annyian mint az Olaszt, Franciát, Németet, Angolt. Fontos tisztában lennünk ezekkel az adatokkal, benne a jelenlegi értékeinkel, kultúránk, nyelvünk nagyságával, amely 1000 éve már nem veszett el, mert mindig volt olyan aki tovább adta, tovább vitte. Ez minden fennmaradt népnél egy alapvető dolog. Ezeknek a fényében, nem gondolom hogy hosszútávon kifizetődő lenne csak bevándorlókkal potólni a munkaerőhiányt, ugyanugy robotokkal sem, mert úgy tudom hogy a robotika 3 alapszabálya lefedi azt, hogy a robotok nem árthatnak az emberiségnek, vagyis nem vehetik el az emberek munkáját. Csak a veszélyes, illetve olyan munkákat válthatják fel, amelyeket az emberek nem akarnak csinálni, vagy jelenleg nincs rá elég ember, de ez változó. Szerintem eddig logikus, és érhető. Sokan nem hisznek abban, hogy a kormányok tudják befolyásolni, hogy mennyi gyermek szülessen. Elfelejtik, hogy a kormány kezében van a két legfontosabb kulcs, amelyel az emberek mindennapjaiba beférközhetnek, illetve irányíthatják azt. Az első a média, a második pedig a politika. Az utóbbi kettő a felelős azért is, hogy azzal riogat hogy a föld tulnépesedik, miközben itt Európában ez a legkevésbé jellemző. Itt inkább a népesség fogyás okoz fejfájást. Az pedig hogy a kulturánk, népünk fennmaradása, az emberek jobb megléte, mennyibe szennyezi a Földet, azt nem tudom, de akik szerint ezek az eszmék és értékektől félni kell, az különdíjat kapott tőlem marhaságból. Minek mentsük meg a földet, ha nem azért hogy az utodainknak jó legyen? És ha nem lesznek akkor kinek mentsük meg? Így legalább az utolsó napjaink nem kell muszlim fennhatóság alatt ünnepelni. Lehet itt azzal is jönni nekem, hogy mikor a szocpolt elsőként bevezették, és mindenkinek járt, akkor azért vették fel hogy legyen a háznál egy kis pénz, a gyerekkel meg nem törődtek, sokszor meg ki is dobták hogy inkább legyen kint a világban minthogy éhen haljon annyira rossz körülmények között voltak. De ez manapság a libbsik világában egy az hogy amúgy sem divat, másodszor pedig pont ezért van annyira szabályozva a csók, hogy biztosan ne azokat célozza meg akik ebből a szempontból akarnak gyerket, csak hogy az első lépéseket segítse és itt tartsa a családokat. Ezért egy bizonyos összeg, létminimum alatt nem is lehet felvenni.

2019. dec. 3. 23:55
 91/140 anonim ***** válasza:
80%

Mire ezek a gyerekek oda jutnak,már nyugdíjuk sem lesz.

El kellene gondolkodni,hogy nem a gyerekvállalást kellene támogatni,hanem csökkenteni az adókat,és mindenki oldja meg az életét,ne az államra számítson.


8 milliárdan élünk a Földön.

2019. dec. 6. 13:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 92/140 A kérdező kommentje:

Engem őszintén nem izgat hogy hányan irtok, én mindenkinek megmondom ha nem egyezek vele, független attól hogy ki, ki. Megmondtam, nem azt mondtam hogy ne dolgozzon, ne legyen pénze, csak szerintem itt Magyarország ha nem élsz meg, akkor az a te hibád. Nem kell úgy élni hogy a legújabb kocsit veszed, csak hogy felvágj, a legnagyobb házat csak hogy megmutasd mennyi pénzed van, közben nem is használod ki egyedül élsz benne. Felesleges méregdrága telefonokat venni, gépet, tévét, mert ez mind szükségtelen. Ez csak fogyassza a pénzt. Ismerek embert, aki nem használ számítógép gépet, ott vannak úgy is ismerősei, barátai, rokonyai nekik van. Ha veszel valamit, azt kell nézni hogy minnél olcsóbb legyen. Meg nem a gyerknek külön telefont, meg gépet, majd informatika órán megtanulja a használatát, okos telefon nélkül is elboldogul egy ideig, a többire ott a gép amit néha két köny olvasása között használ. Sokkal okosabb, minőségibb életet fog így élni, jobban képben lesz világgal, gyerek lesz, nem siet felnőni, nem mérgezi lelkét ehhez hasonló politikával, emberekkel, oldalakkal, nézetség hajhász hírekkel, reklámokkal, pornóval, pornó reklámmal. Szóval szerintem attól hogy nincsenek akik nem tudnak bevállalni 3 gyerket és eltartani.


"Ha normális fizetések lennének, nem kellene támogatásokat adni, mert a fizetésekből egyrészt több mindenre telne az embereknek, másrészt tudnának egy hitelt is törleszteni. Ma ez nincs így. Érted? Jó fizetés kellene, nem támogatás. A jó fizetésből hosszú távon lehetne normálisan élni."


Nyugaton sem születik a fenntartáshoz elegendő gyermek, mindenhol adnak a szülőknek segítséget, még több kellene ebből, hogy szaporodjanak, sajnos akármennyire fáj ez így van. A migráncsok pedig hosszútávon nem orvosolják a problémát.


Megmondtam nektek, hogy undorító dolog más személyét támadni. Nem mondtam hogy mindenki vállaljon gyereket, főleg abban a fiatal korban mint én. Senki sem figyelt rám, szerintem csak az pozitív, hogy valaki igyekszik azon, hogy ne haljon ki a társadalom. Ahogyan az is pozitív, ha valaki nem csak veri a mellét hogy mekkora magyar, neki mennyire sok pénze van, meg hogy a rohadt kormányt mennyire utálja, sok a migrnáns, a roma, sok a munka, hanem tesz a helyzet előre mozditásáért, többet dolgozik, vagy részt vesz valamilyen programokban, tovább tanul hogy tegyen a magyar ügyekért, vagy egyszerűen hálás, és nem másokat fikáz hanem buzdít a minél jobb sikerhez másokat. Örül az ország sikereinek, nem pedig mindig valami hibát keres agyon kritizál mindenkit, hogy ő a jó magyar, róla kell példát venni, nem arról aki 3 gyerket szül, közben ló**szt sem tett le. Egyszerűen nem lát tovább a saját anyagi javainál, az ő jogainál, én mondtam hogy ezekről nem kell példát venni, meg sem kell őket hallani, magasabb szinten kell gondolkodni. Azt is alacsonyabb szintűnek érzem, aki csak az anyagi javak miatt megy ki, mert nem tud tovább látni a saját szükségketénél. Én azt mondtam jó lenne, ha mindenki szülne 3 gyerket, hogy pozitív példát mutassanak. De nem azt mondtam, hogy mindenkinek kell, én csak jóra akarok/akartam terelni mindenkit, pozitív péld amutatásra. Pl. Szerintem ha sarki koldus vagy, senki nem kéri hogy kegyen gyerked, de gondolkoz sarki koldusként hogy higy tudod előbbre vinni a társadalmat, mert csak így tudsz fejlődni, nem úgy mint az ukránokhoz hasonlóan kimész ott is pár év múlva sarki koldusnak lenni, vagy vissza jönni!

2019. dec. 6. 13:29
 93/140 anonim ***** válasza:
80%

De,ha nem fogyasztunk,akkor miből lesznek munkahelyek,miből fog élni az a sok gyerek?

Ezen nem gondolkodtál?


Ez az ideológia a szocializmusban működött,egy ideig.


Amiket írsz,azokat az emberek amúgy sem önerőből veszik ,hanem hitelre.


Ha nem vennének semmi általad luxusnak vélt dolgot,akkor nem szülnének gyereket hitelre.

Egy gyerek felnevelése több 10 millió Ft,még mondjuk egy drága telefon 300 ezer.

2019. dec. 6. 13:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 94/140 A kérdező kommentje:
Nincs gyerek, nincs fogyasztás, akkor kihalunk. Így lesz gyerek, már több született a CSOK miatt mint amennyi szüketne, talán a társadalom fogyását, a termékenységi rata csökkenését is megálíthajuk.
2019. dec. 6. 13:43
 95/140 A kérdező kommentje:
Nem mondom hogy ne vegyenek, csak felesleges és drága dolgokat ne. Hazai dilgokat főkeg vegyenek, az is egy út a jó magyará váláshoz, ha magyar élelmiszereket veszünk, magyar tenet iszunk. Ezzel hozzá járulunk a gazdasági növekedéshez. A jobb GDP-hez.
2019. dec. 6. 13:45
 96/140 anonim ***** válasza:
86%

"itt Magyarország ha nem élsz meg, akkor az a te hibád"

Haha, mintha legalább is egy olyan gazdag ország lennénk, mint Svájc. Na, ott tényleg a te hibád, ha nem tudsz megélni.


"Nem kell úgy élni hogy a legújabb kocsit veszed, csak hogy felvágj, a legnagyobb házat csak hogy megmutasd mennyi pénzed van, közben nem is használod ki egyedül élsz benne. Felesleges méregdrága telefonokat venni, gépet, tévét, mert ez mind szükségtelen."

Képzeld, egy 12 éves Suzukim van, 45 nm-es panellakásban élek a feleségemmel, telefonból 2-3 évente veszek egy erős középkategóriát, 3 éves nem okos TV-m van, a legutóbbi gépemet 9 évig használtam, a mostani 2 éves még 7-8 évig ki fog szolgálni. Valamivel az országos átlag felett keresek. Szerintem senki nem mondhatja, hogy nagyzolok vagy szórom a pénzt. Ennek ellenére nagyon nehezen jövünk ki, félretenni alig marad. Van egy kis nyugdíjtartalékunk meg egy még működő lakáskassza, amiből majd fel tudjuk újítani a lakást. Ezek mellett semmiképp nem férne bele egy gyerek sem.


"Ha veszel valamit, azt kell nézni hogy minnél olcsóbb legyen."

Ez bizonyos mértékig igaz. De nagyon sok esetben olcsó húsnak híg a leve. Egy erős középkategóriát érdemes belőni, mert a túl olcsó készülékek általában nem tartanak sokáig.


"Meg nem a gyerknek külön telefont, meg gépet, majd informatika órán megtanulja a használatát"

Aha. Szemügyre vetted te az átlagos iskola számítógépparkját? Elavult, lassú gépek, befásult tanárok, idő meg alig. Ott aztán nem fog tanulni semmit a gyerek. Bárki aki élelmes, magától tanulja meg, otthon.

Képzeld, én 9 évesen kaptam az első számítógépemet, egy Commodore gépet! Akkor még azt se tudták az Internetről, hogy eszik-e vagy isszák, de ahogy megkaptam 3-4 hónapra rá már programokat írtam rá, ma pedig ez a foglalkozásom. Ha arra várok, hogy az iskolába tanuljam meg, sehol nem tartanék.


"jobban képben lesz világgal"

Internet nélkül aligha! Pontosan a net az, amivel igazán képbe lehet kerülni a világgal, csak ésszel kell használni.


"nem siet felnőni, nem mérgezi lelkét ehhez hasonló politikával"

Egy normálisan nevelt gyerek nem is akar. Neten is a tudást, érdekességeket keresi, nem a mérgező dolgokat. Csak nevelés kérdése.


"pornóval, pornó reklámmal."

Ez meg kikerülhetetlen. Tiltani sem érdemes, mert csak ellenkező hatást érsz el vele. Mi még anno floppylemezen cserélgettük a 256 színű GIF pornóképeket. Mégis felnőttem és nem lettem pornófüggő, amit néztem, abból is a szolid, gusztusos verziót kerestem.

Csak neveléstől és személyiségtől függ. Nekem sosem tiltották az ilyesmit a szüleim. Elmagyaráztak dolgokat. Ha kérdeztem, válaszoltak.


"Azt is alacsonyabb szintűnek érzem, aki csak az anyagi javak miatt megy ki, mert nem tud tovább látni a saját szükségketénél."

Igen, értjük, hogy szerinted ha valaki külföldre megy, hogy tőkét gyűjtsön (amiből aztán lehet, hogy itthon fog lakást venni) az egy aljadék, mert micsoda dolog, hogy kint akar boldogulni, mert itt nem tud...


"Nincs gyerek, nincs fogyasztás, akkor kihalunk."

Nem fogunk kihalni, max kevesebb lesz a népesség az országban. És ha kihalunk, akkor mi van? Szerinted kit fog érdekelni Magyarország? Jelentéktelen pont vagyunk.


"Hazai dilgokat főkeg vegyenek, az is egy út a jó magyará váláshoz, ha magyar élelmiszereket veszünk, magyar tenet iszunk."

Tartós cikkeket, elektronikai cuccokat nem gyártunk. Élelmiszerből igyekszem magyart venni, de csak addig, amíg értelme van. Amikor azt látom, hogy: "Magyar áru, nem hőkezelt, tartósítószerrel: 450 forint" és mellette: "Német áru, hőkezeléssel tartósítva, tartósítószermentes, 300 forint", na akkor szemrebbenés nélkül a németet választom.

Majd ha jó minőségű élelmiszer lesz, jó áron, akkor választom a hazait.

2019. dec. 6. 14:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 97/140 anonim ***** válasza:
75%

"Megmondtam, nem azt mondtam hogy ne dolgozzon, ne legyen pénze, csak szerintem itt Magyarország ha nem élsz meg, akkor az a te hibád"


Mégis pl ha egy bolti eladót nem fizetnek meg (pedig fontos a munkája), akkor az az ő hibája?


"Nem kell úgy élni hogy a legújabb kocsit veszed"


Jövőre lesz 30 éves az autóm (igaz, jó állapotnak örvend, találkozókra is járok vele). Pont a szeretett kormányod az aki ösztönzi az új autó vásárlást ezzel az autótámogatással is. HAHÓÓÓÓ!!!! Amúgy meg a magyarországi gépjárműpark átlagéletkora 14,2 év. Egyébként meg, ha nem veszünk új autókat, akkor nem pörög a gazdaság sem, nem gondolod? Szeretett kormányod csábítja ide az autóipart. Ha nem veszünk autót, akkor ezek a gyárak kevesebbet termelnek, ergó megszívjuk, mivel sok gyár van az országban (Opel, Audi, Mercedes, hamarosan a BMW).


"a legnagyobb házat csak hogy megmutasd mennyi pénzed van"


Én nem akarok nagy házat, csak amekkorában a leendő családommal el tudok élni. De az sajnos egy vagyon.


"Felesleges méregdrága telefonokat venni, gépet, tévét, mert ez mind szükségtelen"


Telefont utoljára 2015-ben vettem. 2016-ban lett új telefonom, de azt nem én vettem, hanem a Telekomtól kaptam ajándékba hűségem jeléül (17 éve vagyok náluk ugyanazzal a telefonszámmal).


A laptopomat 3 éve vettem. Nem tervezem lecserélni még sok évig. Viszont a munkámhoz elengedhetetlen, mert ezen dolgozok.


A TV-m még hagyományos képcsöves tv. Kb 14 éve vettem.


"Ismerek embert, aki nem használ számítógép gépet, ott vannak úgy is ismerősei, barátai, rokonyai nekik van."


És mindig átmegy hozzájuk csövezni, ha megakar nézni rajtuk valamit? Amúgy jó, hogy nem azt mondod az őskorba menjünk vissza. Vagy éppen autó helyett járhatnánk még lovaskocsival.


"Ha veszel valamit, azt kell nézni hogy minnél olcsóbb legyen."


Bemehetek a kínaiba venni 500Ft-ért egy pólót, de azt max 2 év és dobhatom ki. Vagy vehetek egy márkás pólót és azt 10 évig is tudom hordani. Kajából is vehetem a legolcsóbbat, de sajnos pont a minőségi kaják drágábbak.


"Meg nem a gyerknek külön telefont, meg gépet, majd informatika órán megtanulja a használatát"


Nem tanulja meg a használatát. Az, hogy hetente 1 alkalommal van 2 órában informatika óra, az semmire nem elég. Ha csak az iskolai tudásra hagyatkozunk, mire állásra jelentkezne az illető, még szövegszerkesztőben sem tudna dolgozni önállóan (kivéve ha van otthon számítógépe és gyakorol).


"Sokkal okosabb, minőségibb életet fog így élni, jobban képben lesz világgal,"


Nem, mert a mai világban aki nem használja az internetet, az gyakorlatilag elvágta magát a külvilágtól. Fura amúgy ezt tőled olvasni, hisz SZERETETT KORMÁNYOD mint írtam korábban is, a digitalizáció pártján van. A nagy sebességű internet elérhetőségét is szorgalmazzák az egész országban.


"Nyugaton sem születik a fenntartáshoz elegendő gyermek, mindenhol adnak a szülőknek segítséget, még több kellene ebből, hogy szaporodjanak,"


Igen, de nagyobb mértékű támogatás csak 3 gyerektől van. 1-2 gyerek nem számít? Ott van unokatestvérem, sajnos beteg lett. Megszüli most decemberben az 1. gyermekét és utána el kell távolítani a méhét. Tudod ez mit jelent? Nem lehet több gyereke. Így, hogy már a lakáskassza támogatását is elvették, miből tudnak venni saját házat szerinted? Ők nem kapnak 10+10 milliót se.


"Nem mondtam hogy mindenki vállaljon gyereket, főleg abban a fiatal korban mint én"


Szóval tényleg fiatalabb vagy még tőlem is, pedig a 28 évemmel én sem tartom magam annyira öregnek. Addig szerintem ne osztogasd az észt, hogy szüljék tele a nők az országot, amíg nem lesz 3 gyereked MINIMUM. Tudod teljesen más dolog valamit kívülről látni és teljesen más dolog átélni. Ha gyereked lesz majd rájössz, hogy nem olyan egyszerű az, mint ahogy te azt gondolod.


"Ahogyan az is pozitív, ha valaki nem csak veri a mellét hogy mekkora magyar, neki mennyire sok pénze van, meg hogy a rohadt kormányt mennyire utálja, sok a migrnáns, a roma, sok a munka, hanem tesz a helyzet előre mozditásáért, többet dolgozik, "


Most szüljön vagy dolgozzon tovább? Döntsd el.


"Azt is alacsonyabb szintűnek érzem, aki csak az anyagi javak miatt megy ki, mert nem tud tovább látni a saját szükségketénél."


Kinek képzeled magad, hogy te bárkit lenézzél? Eddig arról pofáztál, hogy te csak véleményt mondasz, most meg azt írod, hogy aki másképp gondolkodik, az alacsonyabb szintű tőled. Mondod ezt úgy, hogy még gyereked sincs. Az hogy anyuci, apuci támogat téged, teljesen más, mint amikor már önállóan kell megélned.

Ismét idézlek téged: ""Van fogakmad arról hogy mennyi pénz felnevelni 4 gyerket?" Te magad ismered el, hogy rohadt sok pénzbe kerül, de aki kimegy külföldre összeszedni magát anyagilag, azt te alacsonyabb szintűnek tartod. Gratulálok. Értelmi képességed ismét megmutatkozott.


"De nem azt mondtam, hogy mindenkinek kell, én csak jóra akarok/akartam terelni mindenkit, pozitív péld amutatásra."


Hajrá. Szedj össze egy nőt és szüljön neked 3 gyereket. Gyerünk, mutasd a példát nekünk Mr. Felsőbbrendű.


"Nincs gyerek, nincs fogyasztás, akkor kihalunk."


Viszont ha nincs fogyasztás, nincs gyerek sem, mert fogyasztás nélkül nem pörög a gazdaság. És ha nem pörög az ország gazdasága, akkor nem élnek jól a lakosai. Érted ugye? Afrika is hiába van túlnépesedve, nincs ott semmi. Pont azért vándorolnak el onnan.


"Így lesz gyerek, már több született a CSOK miatt mint amennyi szüketne"


Ha valaki csak a CSOK miatt szül 3 gyereket, az rég rossz. Ha kevésbé tehetősként felveszi a CSOK-ot, attól még nem fogja tudni tisztességgel felnevelni azt a 3 gyereket.


"Hazai dilgokat főkeg vegyenek, az is egy út a jó magyará váláshoz, ha magyar élelmiszereket veszünk, magyar tenet iszunk."


Amiből tudok én magyar terméket veszek, de ha a minősége sehol nincs, de árban drágább a külföldi terméknél, akkor inkább a külföldit veszem meg.


ÉS TUDOD AZ IS EGY ÚT LENNE A JÓ MAGYARRÁ VÁLÁSHOZ, HA VÉGRE MEGTANULNÁL HELYESEN ÍRNI!!!! MERT ULTRA GÁZ, HOGY NAGYMAGYARKODSZ ITT, DE A MAGYAR NYELVET SEMMIBE VESZED ENNYI HELYESÍRÁSI HIBÁVAL!!!!!

2019. dec. 6. 16:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 98/140 A kérdező kommentje:

"Haha, mintha legalább is egy olyan gazdag ország lennénk, mint Svájc. Na, ott tényleg a te hibád, ha nem tudsz megélni."


Itt megtudsz élni. Svájcba a kőgazdag, tolvaj, punciméregetők mennek. Bankárok, politikusok, stb... Én szeretem felesleges oda menni, nem éri meg.


"Mégis pl ha egy bolti eladót nem fizetnek meg (pedig fontos a munkája), akkor az az ő hibája?"


Mit jelent hogy nem fizetik meg? Az hogy ő abból nem él meg, nem tud félre tenni na az jelent bajt, ez pedig az ő hibája, mert nem jól fekteti be a pénzét.


"Képzeld, egy 12 éves Suzukim van, 45 nm-es panellakásban élek a feleségemmel, telefonból 2-3 évente veszek egy erős középkategóriát, 3 éves nem okos TV-m van, a legutóbbi gépemet 9 évig használtam, a mostani 2 éves még 7-8 évig ki fog szolgálni. Valamivel az országos átlag felett keresek. Szerintem senki nem mondhatja, hogy nagyzolok vagy szórom a pénzt. Ennek ellenére nagyon nehezen jövünk ki, félretenni alig marad. Van egy kis nyugdíjtartalékunk meg egy még működő lakáskassza, amiből majd fel tudjuk újítani a lakást. Ezek mellett semmiképp nem férne bele egy gyerek sem."


Na de mit jelent hogy az országos átlag felett élsz? Nettó 5 millió a fizetésed? Szuper gazdag vagy? Akkor ott csak az lehet a hiba, hogy nem tudsz jól bánni a pénzzel, hogyha már az országos átlag felett keresel. Ha nem élsz jobban mint valaha, nehezebben tudsz félre tenni akkor érdemes lenne munkát váltani, amelynek köszönhetően majd jobban félrebírsz tenni, hogyha már az 5 milliós gizetésed is könnyen eliszod! Egyébként az hogy nem vállalnál be egy gyerket sem, az lényegtelen, sokan a nyugati jólétben sem vállalnak be.


"Jövőre lesz 30 éves az autóm (igaz, jó állapotnak örvend, találkozókra is járok vele). Pont a szeretett kormányod az aki ösztönzi az új autó vásárlást ezzel az autótámogatással is. HAHÓÓÓÓ!!!! Amúgy meg a magyarországi gépjárműpark átlagéletkora 14,2 év. Egyébként meg, ha nem veszünk új autókat, akkor nem pörög a gazdaság sem, nem gondolod? Szeretett kormányod csábítja ide az autóipart. Ha nem veszünk autót, akkor ezek a gyárak kevesebbet termelnek, ergó megszívjuk, mivel sok gyár van az országban (Opel, Audi, Mercedes, hamarosan a BMW)."


Jó autó elmegy? Megszolgál? Akkor minek újat venni? Tudod van olyan dolog, hogy export. Kiviszik a kocsikat külföldre, ott a németek hajtják, egy idő után pedig olcsóbban, kicsit használtan, vissza dobják nekünk. Az emberek többsége, ugye ha nem hülye, hiába tud többet félre rakni, még is olcsóbb egy használt autót venni, de ettől függetlenül ugyanolyan konfortos és jó! Dehát nem értem, miért van az a mánia, hogy miért kell mindenből új. Lehet jó használt telefont venni ami sokáig bírja? Lehet, de ott a xioami az olcsó telefonjaival. Lehet használt gépet venni, ami sokáig bírja? Lehet, sokaknak van keret új dolgokat is bele tenni. Lehet használtan jó autót venni aztán feltuningolni? Persze erre is van keret. Nem értem a punciméregetést, hogy a legújabb, a legjobb, legnagyobb! Szerintem aki így gondolkodik, az hülye. Amúgy is magasabb szinten kell gondolkodni, mert az hogy mit eszek, mim van, mit tudok kritizálni az másodlagos. Ez nem vezet előrébb. Nem az a jó magyar aki sopánkodik, hanem aki tesz a dolog ellen. Például veszi a magyar termékeket, hogy legyen nagyobb GDP. Vagy azok is dicséretet érdemelnek, akik 3 gyermeket nevelnek, igaz komoly állami támogatás mellett, de most erre van szüksége az országnak hogy jobb legyen.


"Ez bizonyos mértékig igaz. De nagyon sok esetben olcsó húsnak híg a leve. Egy erős középkategóriát érdemes belőni, mert a túl olcsó készülékek általában nem tartanak sokáig."


Nem is mondtam hogy kínaiba vásárolj okos telefont, minőségnek meg van az ára, de lehet jó minőséget, találni, csöppet olcsóbban, sok pénzt meg lehet spórolni vele, csak oda kell figyelni, ott kell hagy legyen az embernek az esze, mert sokat is lehet veszíteni így.


"Én nem akarok nagy házat, csak amekkorában a leendő családommal el tudok élni. De az sajnos egy vagyon."


Szerencsére az állam erre biztosította a feltételeket, a családtámogatáson és a CSOK-on keresztül. Ameddig fiatal vagy, egyedül, minek nagyobb kastély, vár, stb? Majd gondolod arra mennek a lányok? Milyen anya lesz az olyan, aki az anyagi javakba, és a házba szeret bele?


"Aha. Szemügyre vetted te az átlagos iskola számítógépparkját? Elavult, lassú gépek, befásult tanárok, idő meg alig. Ott aztán nem fog tanulni semmit a gyerek. Bárki aki élelmes, magától tanulja meg, otthon."


Pedig a gyerkek többsége, köztük én is az iskolában tanultuk meg az informatika alapjait. Az iskolában nem játszunk a gépen, hanem munkára használjuk, kicsit erősebb, de hasonló olcsó gépek kellenek otthonra is a gyerekeknek, munkára, internetre stb.. vagy nem is kell külön számítógép a gyereknek. Én amit jelenleg tudok, azt a magyar oktatási rendszernek köszönhetem, és elég sokat tudok informatika terén.


"És mindig átmegy hozzájuk csövezni, ha megakar nézni rajtuk valamit? Amúgy jó, hogy nem azt mondod az őskorba menjünk vissza. Vagy éppen autó helyett járhatnánk még lovaskocsival."


Élete 90%-ban nem használ számítógépet, de ha kell itt vannak rokonok/barátok szomszédba 2 perc, de csak akkor ha az a 10% van.


"Igen, értjük, hogy szerinted ha valaki külföldre megy, hogy tőkét gyűjtsön (amiből aztán lehet, hogy itthon fog lakást venni) az egy aljadék, mert micsoda dolog, hogy kint akar boldogulni, mert itt nem tud..."


Pedig itt is egyre több lehetőség van erre, ha az embernek több az IQ-ja, mint egy állatnak, valamennyivel különlegesebb annál, akkor nem megy ki csak hogy méretesse a punciját.


"Nem fogunk kihalni, max kevesebb lesz a népesség az országban. És ha kihalunk, akkor mi van? Szerinted kit fog érdekelni Magyarország? Jelentéktelen pont vagyunk."


Ha kevesebb lesz a gyermek, akkor nehezebb lesz a nyugdíjakat színvonalas szinten fizetni, fennáll az esélye, hogy mások túlszaoorodnak, legyen az migráns, vagy cigány soha többet nem lesz az a jó színvonal. Szerintem pont hogy nem vagyunk egy jelentéktelen pont, nagyon sokat letettünk, minden európai nép egy egyedülálló kultúrával rendelkezik, kultúrák nélkül, ha csak egy multikulturális kultúra lenne, vagy egy muszlim nem lenne teljes, nem lenne értékes, nem képviselne akkora értéket. Meg hát a gyerkeink, szeretik a kulturánk, ha ezt beléjük neveljük. Nekik lesz sanyarúbb sorsuk, mert ki halni nem fognak, mert nem annyira kicsi nyelv a magyar, csak a nagy nyelvek, a vagyis inkább a világ nyelvek között kisebb.


"Tartós cikkeket, elektronikai cuccokat nem gyártunk. Élelmiszerből igyekszem magyart venni, de csak addig, amíg értelme van. Amikor azt látom, hogy: "Magyar áru, nem hőkezelt, tartósítószerrel: 450 forint" és mellette: "Német áru, hőkezeléssel tartósítva, tartósítószermentes, 300 forint", na akkor szemrebbenés nélkül a németet választom."


Ez annyira nem igaz, hogy már sírok. [link]


"Majd ha jó minőségű élelmiszer lesz, jó áron, akkor választom a hazait."


Én csupa jó hazai cuccot vettem eddig, teljesen meg vagyok velük elégedve, mint izbelileg, mint egyéniségbelileg, mint minőségbelileg. Nem tudom mit fintázol, nyilván ízlések és pofonok.


"Igen, de nagyobb mértékű támogatás csak 3 gyerektől van. 1-2 gyerek nem számít? Ott van unokatestvérem, sajnos beteg lett. Megszüli most decemberben az 1. gyermekét és utána el kell távolítani a méhét. Tudod ez mit jelent? Nem lehet több gyereke. Így, hogy már a lakáskassza támogatását is elvették, miből tudnak venni saját házat szerinted? Ők nem kapnak 10+10 milliót se."


Nektek mindig az a baj, hogy ha valaki többet dolgozik, többet kap. Van fogalmad arról, mennyi pénz 3 gyerket eltartani? Na ezért kapnak többet, mindenki egyformán kap. Ugyannyi jut 1,2,3 gyerekesre is. Egyébként a beteg anyák, az elvált anyák, a nem munka képes emberek mind kapnak valami segítséget vagy az államtól, vagy különböző szervezetektől, ha annyira, ha tényleg rá van szorulva. Főleg akkor.


Szerintem akkora szegénység nincs, jól meg lehet élni, jobban mint eddig, aki nem él meg úgy, vagy jobban sokkal jobban, az magába keresse a problémát menjen máshova dolgozni. Felségesnek tartom, hogy csak punci méregetésből, vagy hangulat keltésből arra buzdítsak bárkit is , hogy kimenjen nyugatra, hogy felvághasson. Nem ez a példa mutató magyar viselkedés, az állatok is jobban megbecsülik azt a helyet ahol élnek!


Nyugaton sincs kolbászból a kerítés, feleslegesnek tartom, hogy valaki csövesként kimenjen nyugatra, hogy aztán 10 év múlva a politikai viszonyok folyamatos változása miatt ott is csöves legyen, ugye a nagy jóléti rendszer miatt, vagy haza nőjön. A csöves bárhol is él, akkor is ha csöves, tegyen azért hogy az helyzet előrébb mozduljon, legyen jó magyar ember, mert hiába üldözi a jólétet, ha nem teszünk a fenntartható jólétért, büdös életben nem fogunk jól élni. Bárki is legyél, akkor is ha csöves vagy.

2019. dec. 6. 17:45
 99/140 anonim ***** válasza:
69%

"Mit jelent hogy nem fizetik meg? Az hogy ő abból nem él meg, nem tud félre tenni na az jelent bajt, ez pedig az ő hibája, mert nem jól fekteti be a pénzét."


Nettó 150-170 000Ft-ból szerinted mibe tudna befektetni? Vagy te azt hiszed milliókat keres egy bolti eladó?


"Kiviszik a kocsikat külföldre, ott a németek hajtják, egy idő után pedig olcsóbban, kicsit használtan, vissza dobják nekünk. "


Igen, 16 évesen, 100-200 000km-rel visszatekert órával.

Ismét egy példa. Ismerős kintről vett autót. El is bukta szépen, mert az autónak olyan rejtett hibái voltak, hogy már nem érte meg megcsináltatni.


"Az emberek többsége, ugye ha nem hülye, hiába tud többet félre rakni, még is olcsóbb egy használt autót venni"


Vadi újat valóban nem éri meg megvenni, de a mai modern autók annyira tele vannak elektronikával, hogy már tizenévesen elég drága mulatság rájuk költeni. Nem úgy van, mint a Ladáknál, hogy fillérekből kicserélsz bármilyen alkatrészt. Ha valamit cserélni kell a mai autóknál, akkor százezrekbe kerül. Tizenévesen meg már jönnek elő ezek a dolgok, hogy cserélni kell ezt meg azt.


"Amúgy is magasabb szinten kell gondolkodni, mert az hogy mit eszek, mim van, mit tudok kritizálni az másodlagos."


Nem másodlagos az, hogy mit eszek. Minőségi ételt kell enni, de ugye nálunk pont azért eszik sokan a gagyi kajákat, mert azok az olcsók.


"Például veszi a magyar termékeket, hogy legyen nagyobb GDP."


Írtuk 2-en is, vesszük a magyar terméket, ha minőségi.


"Ameddig fiatal vagy, egyedül, minek nagyobb kastély, vár, stb?"


Ki beszélt itt várról? Te most tulajdonképpen azt mondod, hogy addig amíg nincs család, addig el se költözzön az ember a szülőktől? 21-22 évesen az ember szeretne már önálló lenni, de amilyen ingatlanárak vannak, no meg az albérleti díjak is magasak, az sajnos nem teszi ezt bárkinek lehetővé.


"Pedig a gyerkek többsége, köztük én is az iskolában tanultuk meg az informatika alapjait. Az iskolában nem játszunk a gépen, hanem munkára használjuk, kicsit erősebb, de hasonló olcsó gépek kellenek otthonra is a gyerekeknek, munkára, internetre stb.. vagy nem is kell külön számítógép a gyereknek."


Most már megengeded, hogy legyen 1 számítógép a családban? Korábban azt mondtad nem kell 1 se, elég az iskolai vagy a barátoké.


"Pedig itt is egyre több lehetőség van erre, ha az embernek több az IQ-ja, mint egy állatnak, valamennyivel különlegesebb annál, akkor nem megy ki csak hogy méretesse a punciját."


Nem azért megy ki, hanem hogy több pénzt össze tudjon gyűjteni, hogy minél kevésbé adósítsa el magát és normálisan feltudja nevelni a gyerekeit.


"Nektek mindig az a baj, hogy ha valaki többet dolgozik, többet kap. Van fogalmad arról, mennyi pénz 3 gyerket eltartani?"


Igen, tudom. Nővéreméknek 3 gyerekük van, így teljes mértékben tisztában vagyok vele.


"Na ezért kapnak többet, mindenki egyformán kap"


Most többet kapnak vagy egyformán kapnak?


"Ugyannyi jut 1,2,3 gyerekesre is"


Ez nem igaz. Nézd meg az arányokat. 3 gyerekre 10 millió Ft CSOK jár, 2 gyerekre 2 600 000Ft, 1 gyerekre 600 000Ft. Ugye érzed a különbséget?


"Szerintem akkora szegénység nincs, jól meg lehet élni,"


Van legalább nettó 500 000-ed? Mert az eddigi szövegelésedből nekem inkább az jött át, mivel írtad is, hogy nagyon fiatal vagy, hogy anyád és apád pénzéből élsz el vígan. De fogalmad sincs arról, hogy mit jelent DOLGOZNI. Azt is, hogy Ausztriában szerinted mi van, azt is csak arra tudod alapozni amit ismerősöktől hallottál. Ha lesz saját tapasztalatod, akkor okoskodj, addig ne.


"Nem ez a példa mutató magyar viselkedés"


Legalább már megpróbálsz odafigyelni a helyesírásodra ahogy megkértem. Végre valami pozitívum is van benned.


"Nyugaton sincs kolbászból a kerítés"


Nincs, valóban nincs. Aki nem akar dolgozni, az nyugaton is nincstelen. De a különbség az, hogy nyugaton aki akar dolgozni, az kényelmesen meg tud élni. Jobban, mint Magyarországon. Magyarországon ugyanazért az életszínvonalért ami nyugaton van, a többszörösét kell dolgozni.

2019. dec. 6. 19:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 100/140 anonim ***** válasza:
91%

100!


Gratulálunk, beléptél a 100-as trollok klubjába kérdező. :D

2019. dec. 6. 21:24
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!