Igazat mondott a BBC riporterének Putyin azzal kapcsolatban hogy hol van Oroszországnak a helye a világban és hogy a nyugati világ kihasználja a befolyását más államokkal szemben?
Magyarország a II. világháborús részvételünk nyomán kapta, amit kapott, aktív háborús részvételünk nyomán kaptuk a büntetést.
Addig Ukrajna az soha nem létezett a történelemben, 1654 óta a szóban forgó területen Oroszország, a Lengyel-Litván Unió, az Oszmán Birodalom, és a tatárok maradékai hadakoztak egymással.
1848 - 49 témájában fullba nyomod a kretént, teljesen beakadt nálad a lemez, az osztrákok ellen harcoltunk, meg a Habsburgoknak a trónfosztását mondtuk ki, nem pedig a Romanovoknak.
Az én falumban, ahol élek, voltak tatár, meg mongol szovjetek is, vöröscsillagos ködvágó sapkás kiskatonák, azok biztos nem oroszok voltak.
A 200 000 női áldozatunk meg a II. világháború következménye. Hadat üzentünk mind Szovjet-Oroszországnak, mind az USA-nak, a Keleti Fronton totális háború dúlt, mindegyik oldalnak teljes lelkierővel uszított a propagandája, és ezért volt az, ami.
Te a nyílt történelemhamisításnál tartasz.
" Ukrajna ugyanolyan szuverén ország volt, mint Magyarország "
Hát igen, egy humoristákból, színészekből, műsorvezetőkből, boxolókból, meg külföldi állampolgárságú illetőkből összeállított kormány az valódi kormány.
Magyarország az egy cselédország, itthon azt csinál a kormány, amit Jeruzsálemből, Washington D.C.-ből, Brüsszelből, Ankarából, és bárhonnan megüzennek.
Magyarországnak politikailag nincsen saját akarata, bábállam vagyunk.
" Putyin bábja volt Janukovics is, és Putyin sztárolta és restaurálta a Sztálini eszméket Oroszországban, tehát a helyzet eléggé hasonló volt. "
Ezt nem hiszem el.
Ennyire ostoba nem lehet valaki.
Amikor Janukovics volt Ukrajna elnöke, akkor is szabadon lehetett ki - be utazni Ukrajnában, dúltak az oligarchák, a maffia, a feketekereskedelem, szabadon lehetett bármit csinálni.
A nacionalista, és nyíltan neonáci magánhadseregek is épültek.
Akkor Bandera-napot is tartottak évente, a Banderára való emlékezgetés olyan, mint akik itthon Szálasit éltetik.
Ellenben ha diktatúra lett volna, akkor még a légy sem repülhetett volna be.
Mondd Pombe, te Hány éves vagy ? Van neked személyes tapasztalatod a 2014 / 2010 előtti világról ?
Lófenét nem éltel, és tapasztaltál meg, csak a saját magad által kiszínezett rémmesét erőltetsz.
" Egy magyarnak ez bőven elég. Mutattam neked még orosz történészt is, amelyik megjegyezte, hogy 1849 okán sem kedvelik a magyarok az oroszokat. Úgy tűnik, még az oroszok is jobban ismerik a magyar érzelmeket, mint te. "
Számtalan Az utca emberét kérdeztük riportot forgattak földrajzi, történelmi, és egyéb kapcsolódó témakörökben. Az ilyesfajta teszteken az emberek mélységesen lebőgnek, vannak, amikor teljesen sötétség uralkodik, és máskor meg szimpla képzavar.
1848-49 az túlságosan régen volt, továbbá az is az aktuálpolitikáról szól, és ha szóba kerülnek a történelmi tények, akkor a Habsburg leszármazottakat keresik föl egy - egy interjúra, nem pedig az oroszokat.
" Ő csak igazgatta az orosz rendszert, amely oroszokból állt elsöprő többségben. Hitler osztrák születésű volt, mégis a németek szégyenkeznek miatta kompletten, és jogosan. "
Az osztrák, és a német az ugyanaz, a különbség a Habsburg, és a Hohenzollern-házak rivalizálása miatt lett.
Különben Bécsből irányították a Német Szövetséget 1815-ben.
Ami Oroszországot illeti, oroszok azok a Volgától nyugatra élnek, azon túl a 190 kaukázusi, közép-ázsiai, szibériai, és távol-keleti nép.
#251: "Nem vaskalapos, rabláncos diktatúráról van szó, hanem egy snassz kérdésről."
Egy nagyon szegény országról van szó, amelyik állandó orosz elnyomás alatt volt, és már 2004-ben óriási tüntetések voltak azért, mert az oroszok választási csalással Janukovicsot akarták az ország élére helyezni. Több forrásban mutattam be, hogy az egész ország népe szinte éhezett a valódi demokratikus rendszer után, ezért forrt fel a hangulat ijesztően nagyra, és akkor még az oroszok nem folyamodtak erőszakohoz (pontosabban nem kapott erre utasítást Janukovics a Putyin cár atyuskától), de Janukovics politikai ellenfelét megmérgezték(túlélte), és még több gyilkosság is történt, de végül a választásokat a népharag miatt megismételték. Az Euromajdan során sokkal több forgott kockán, mint egyszerűen egy EU-s kapcsolatfelvétel megtorpedózása, mert Janukovics eleinte nem akart szembegyalogolni a nép óhajával, de Putyin szó szerint zsarolta a kormányt, hogy hagyjon fel az EU-s kvaterkázással:
"A Kreml milliárdos kereskedelmi veszteséggel fenyegette meg az országot, és több százezer munkahelyet veszít, ha stratégiai egyezményt köt az Európai Unióval – közölték magas rangú litván tisztviselők. Vlagyimir Putyin orosz elnök kijelentette, hogy az EU nyomást gyakorol Kijevre, és tömeges tiltakozásokat szervez Viktor Janukovics elnök ellen."
Az ukrán gazdaság válságos állapotban volt, és a nép óriási reményeket fűzött az EU-val való kapcsolatfelvételhez.
Később Putyin előbb emelte az Ukrajnának létfontosságú földgáz árát, majd ígérte, hogy ha Ukrajna behódol csökkenti a földgáz árát, és 15 milliárd dolláros ukrán kötvényt vásárol az ország döcögős gazdaságának támogatására, továbbá akadályoztatta sok létfontosságú orosz-ukrán kereskedelmi kapcsolat olajozottságát is, szóval volt oka bőven a népnek egyre jobban dühbe lovagolnia magát.
Hát igen.
Kuba, Venezuela, Ukrajna, Románia, Bulgária, Görögország, Olaszország, Spanyolország, és még sorolhatnám, ezek a felsorolt országok valamelyik nagyhatalom hibájából szegények, nem pedig azért, mert a saját politikusaik teljesen gátlástalanul művelik a sikkasztást, a pénzek lenyúlását, és a szabadrablást.
Mire jó a másikra mutogatni, nem pedig belátni, hogy ezek önsorsrontók ?
Oroszországban is vannak full csöves régiók, akkor azért is Ki a hibás ?
Vagy Pakisztán, India, és Banglades is a szeméten tapos, azért Ki a hibás ?
És a fekete-afrikai állapotokért ?
Még ezt a Demokrácia-fétist sem értem.
Nyugaton sok, és meghatározó országban kétpártrendszer van, és az a két párt gyakorlatban sem különbözik, akkor Milyen demokráciát akarsz ?
Az USA-ban amíg világ a világ, a Demokrata - Republikánus felálláson kívül senki másnak nincs esélye kormányra kerülni. Immáron 200 - 170 éve.
És sok máshol is így van.
A demokrácia az egy "jól" hangzó, de valójában a valósággal szöges ellentétben álló lózung.
Németországban is a CDU/CSU, és az SPD nagykoalíción kívül érdemi más opció nincs. A többi az csak díszletnek van, annyit érnek, mint ha a KDNP önmagában indulna.
Angliában is van a Konzervatív Párt, meg a Munkáspárt, kormányon ugyanazt csinálják, akkor most Milyen demokráciára is éhezik a nép ?
#262: "Magyarországnak politikailag nincsen saját akarata, bábállam vagyunk."
Ebben egyetértünk. Most már nincs politikai akaratunk, és egyre inkább bábállamá válunk, amióta az egyébként a kezdetben szimpatikus, és az országot viszonylag tényleg jól vezető Orbán valamilyen okból át nem állt Putyin oldalára.
#262: "Ennyire ostoba nem lehet valaki."
Nézd! Először is ezt minden történelmi oldal megerősítette, amit én beszúrtam, úgy hogy csak azt mondhatod, hogy velem együtt a világ hülye az egy darab veled szemben, másrészt az Euromajdan forrpontja után hova is menekült Janukovics??? Hát véletlenül se a Nyugat felé, hanem Putyin papa széttárt karjaiba. Egyszóval aki itt borzalmasan butska, az csak te lehetsz.
#262: "A nacionalista, és nyíltan neonáci magánhadseregek is épültek."
Már megint kezded az agyatlankodást? :D
#262: "Akkor Bandera-napot is tartottak évente, a Banderára való emlékezgetés olyan, mint akik itthon Szálasit éltetik."
Na, tudatlan vagy ehhez a banderista dologhoz is. Banderát nem a náci múltja miatt éltetik ott elsöprő többségben, hanem mint szabadságharcost, aki Ukrajna függetlenségéért küzdött. Bandera beállt a számára még nagyjából ismeretlen hódító nácik közé, csak azért, mert reménykedett abban, hogy velük együtt kizavarják majd az oroszokat onnan, és Ukrajna függetlenné válik, közben sok bűnt is elkövetett (efölött persze a rajongók ma ugyanúgy szemet hunynak, mint ti Putyin-örültek a kedvencetek rémtettei fölött, attól eltekintve, hogy Banderának messze nem terhelte annyi bűn a lakét, mint Putyinénak), de amikor a banderisták megalakultak, az tőle függetlenül történt, börtönben ült, és a lengyelek irtásakor Bandera nem is volt köztük...stbstb...
#262: "Lófenét nem éltel, és tapasztaltál meg, csak a saját magad által kiszínezett rémmesét erőltetsz."
Azt írom le, amit a szakoldalakon állítanak, semmi egyebet.
#262 "Az osztrák, és a német az ugyanaz..."
Jaj, hagyjuk már ezt... Akkor sem a grúzokat fogom hibáztatni (ne próbáld már ezt az elmebajt rám tolni) azért, mert akkoriban olyan volt az orosz rendszer, amilyen, hanem az oroszokat.
#262: "Befejeztem, Pombe, majd amikor véget ér a háború, akkor add elő az újabb dührohamodat."
Ha itt lesznek mellettünk a kedvenc gyilkosaid, mint emlytettem, ott fogok vacogni a félelemtől valami pincében, és rettegni fogok attól, hogy mikor töröd rám az ajtót, elégtételt venni. Tudod jól, hogy te is könnyedén törnél-zúznál még sokkal kevesebbért is, mint Ukrajnában az emberek az Euromajdannál.
# 267
" Most már nincs politikai akaratunk, és egyre inkább bábállamá válunk, amióta az egyébként a kezdetben szimpatikus, és az országot viszonylag tényleg jól vezető Orbán valamilyen okból át nem állt Putyin oldalára. "
Magyarországon rendezik a Zsidó Világkongresszust, a Likud a Fidesz testvérpártja, akkor Németország politikai jóindulatát próbálják megvásárolni, Orbán a hülyegyerekét a Sandhurst-be járatta, meg a törökök előtt megyünk le kutyába.
Ezek egyike sem orosz, de neked gondolom "Metzudat Ze'ev", 38 King George Street, Tel-Aviv alatt a Kreml van, nem pedig a Likud székháza.
Van a Sandhurst is neked orosz katonai akadémia.
Te neked a szobádban is ott vannak az oroszok ? Vagy a fejedben ?
Amikor a világon elítélik Izraelt, akkor két ország vétóz: az USA, és Magyarország.
Akkor Orbán az külön méltatja őket, hogy a zsidóság az Isten ajándéka, ilyen szintű felkonferálást a Rákosi-korszakban, meg a Horthy-korszakban írtak, amikor jól be akartak nyalni valamelyik nagyhatalomnak.
A Pegazus kémszoftvert is Izraeltől szereztük be, nem Oroszországtól.
" Először is ezt minden történelmi oldal megerősítette, amit én beszúrtam "
Mit erősített meg ?
Európa utolsó diktatúrája az Fehéroroszország, meg Transznyisztria. Ott lehet látni határzárat a békeidőben, akkor teljes harci felszerelésbe öltöztetett katonák, és hasonlók. Ez a kettő volt ilyen.
Addig Ukrajnában meg semmi ilyen nem volt.
Janukovics egy szimpla oligarcha / maffiózó volt, ő csak lopott, nem pedig diktatúrát vezetett. A lopás / korrupció az meg 2014 után is alapjárat maradt Ukrajnában, lásd Kolomojszkijt, ő 2014 előtt is kiskirály volt az ukrán politikában, és azután is az maradt.
Te neked NULLA személyes tapasztalatod van Ukrajnáról, csak nyíltan elfogult, és teljesen elborult rémtörténeteket fabrikálsz, és ezeket nagyon is élvezed.
Ami Banderát illeti, hogy neked Miért szimpatikus az a tróger ?
" Ha itt lesznek mellettünk a kedvenc gyilkosaid, mint emlytettem, ott fogok vacogni a félelemtől valami pincében, és rettegni fogok attól, hogy mikor töröd rám az ajtót, elégtételt venni. Tudod jól, hogy te is könnyedén törnél-zúznál még sokkal kevesebbért is, mint Ukrajnában az emberek az Euromajdannál. "
Ha Oroszország komolyan el akarná foglalni Magyarországot, a pilisi szívcsakra, a piramisaink, meg a sumér-magyar örökségünk miatt, akkor éppen másik országokat támadna, rég megtette volna, nem pedig Kelet-Ukrajnában / Kurszkban húzná az időt, még akár 10 év múlva is.
Én nem járok semmilyen tüntetésre, én magasról teszek a magyar politikára.
Amúgy Te hány éves vagy ?
20 - 30 közötti ?
30 - 40 közötti ?
"#268: "Orbán a hülyegyerekét a Sandhurst-be járatta, meg a törökök előtt megyünk le kutyába."
Nézd, azért van némi különbség, hogy Orbán hova járatja a gyerekét, meg aközött, hogy az oroszok kapják fű alatt a paksi projektet, és azt rögvest titkosítják is, meg hogy az óriásplakátokon mindenki bűnös a háborúért, mindenki háborúpárti, NATO, EU stb. csak Putyin és Oroszország nem, meg hogy 14 éve eszébe se jutott Orbánnak az energiaimportjainknak alternatív útvonalat keresni, meg csak mi fogunk kezet az orosz gyilkosokkal, Szijjártó többet jár ki az oroszokhoz, mint anno Kádár, csak mi nem akartuk szankcionálni Kirill pápát, aki megáldotta Putyin öldöklését Ukrajnában (Orbán mindjárt kapott is kitüntetést érte, meg mások is a kormányából), mindenben gőzerővel gátoljuk Ukrajna segítését Putyin nagy örömére, gyakorlatilag a legpitiánerebb ügyekben is, a NATO-ba jelentkező új országok akadályoztatása, titkoljuk a magyar külügy szervereiben az oroszok mászkálását, majd rögvest átveszünk az oroszoktól kitüntetést a "Barátságért", Putyin a fene tudja hányszor dicsérte meg Orbánt az EU szövetségesei helyett, Orbán mindenkit megelőzve gratulált az oroszbarát grúziai kormány megválasztásához (Putyin farpofái között egy heves Orbán-nyelv és letyefetyelefetye...), noha egymásnak ellentmondó exitpollok születtek, és mindenki olyan választási csalásról beszél, mint anno Ukrajnában a Narancsos forradalom idején, valamint az Orbánt fogadó tüntetők Grúziában ezrével fújolják és fütyülik ki Orbánt, mint oroszbarátot ... stb... sorolhatnám több oldalon.
Mindenesetere az biztos, hogy nem az EU barát Orbán jut ezekről az eszembe... most komolyan! :) Így tudod magaddal elhitetni, hogy Orbán nem mélytorokból oroszbarát? - miközben persze kell adnia is a látszatra...
Pombe, Te mikor kezdtél el foglalkozni a politikával ?
2020-ban ? Vagy mikor ?
A 2010 előtti magyar politikáról milyen élményeid vannak ?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!