A baloldali rajongók mind éljenzik a GMOs termékeket vagy esetleg tudják is, hogy mivel játszanak és akad köztük aki ellenzi?
"Nincs olyan faj a világon, aminek a géntérképével 100%-ig tisztában lennénk. Azt viszont tudjuk, hogy ugyanaz a génszakasz több tulajdonságot is befolyásolhat. Tehát ha úgy manipuláljuk az uborka génjeit, hogy finomabb legyen, azzal lehet, hogy akaratunkon kívül elérjük azt, hogy valamilyen mérget termeljen"
És természetesen ma még semmiféle olyan dologgal, eszközzel, műszerrel, tudással sem rendelkezünk, hogy egy uborkáról megállapíthassuk, hogy mérgező-e vagy sem.
"Amíg az ilyesmit nem tudjuk biztosan kizárni, illetve amíg legalább egy emberéletnyi időn át nem vizsgálják a GMO élelmiszerek élettani hatásait, addig kockázatos ilyeneket fogyasztani."
Bizony, mint ahogyan minden új, hagyományos úton kinemesített élelmiszerfajtákat is legalább egy emberöltőn át vizsgálják, hogy kiderüljön, nem mérgező-e (segítek: nem vizsgálják).
De egyébként pedig ez a kritériumod már teljesült, az első GMO termékeket 1986-ban engedélyezték az USA-ban, azóta már lassan két generációnyi idő is eltelt, tehát akkor álláspontod szerint sem kockázatos már GMO-termékeket fogyasztani.
#31 Kötve hiszem, hogy minden új GMO fajtát behatóan vizsgálnának ilyen téren. A Coca-Cola vagy a McDonald's is legálisan működhet, pedig bizonyítottan mérgezőek a termékeik.
Azért ahhoz nem kell nagy ész, hogy belásd, a hagyományos úton nemesített fajták nagyságrendekkel kevesebb egészségügyi kockázatot rejthetnek magukban, mint a génmanipulált fajták. Amúgy én emberéletet írtam, nem emberöltőt. 1986 óta 37 év telt el, ami emberéletnek elég rövid, és még ez is csak az első GMO termékekre vonatkozna.
Akkor a sok turbó globalista dilettáns után hallgassunk meg egy szakértőt is!
#39: Nem, az a szakértő aki ilyen műsorok helyett tudományos folyóiratokban publikál. Ezt egzakt lehet mérni.
A hölgy meg egy konteós idióta, látod, előfordulnak a szakmeberek között is akik hülyeségeket beszélnek, Ő pl. ilyen.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!