Erdogannal mi az emberek problémája?
Úgy értem itthon. Sokan nem kedvelik de mi ennek az oka? Törökország barátként, szövetségeskén tekint Magyarországra. Ez már önmagában nagy dolog, mert talán nincs is még egy ilyen említésre méltó ország. A szomszédos országokban például nem egy magyar gyűlölő politikus van de mégsem ezeket szidják sokan hanem Erdogant pedig semmit nem ártott Magyarországnak. Törökországban pedig ha megnézzük mit tett az elmúlt 20 évben, egy szegény válságban lévő országot vett át és nem csak kivezette ebből hanem megsokszorozta az életszínvonalat. Ma Törökország az egyik leggyorsabban fejlődő ország. Ez már rég nem az az ország ami csak szőnyeget tud gyártani. Saját elektromos autójuk van és most ilyet ajándékoztak Magyarországnak. Hightech dróntechnológiában az USA után Törökország a második és saját ötödik generációs vadászgép projektjük is van. Nemzetközi szinten a konfliktusok békés megoldását támogatja Erdogan. Az orosz-ukrán háborúban összehozta a fogolycserét és elérte hogy elinduljanak a gabonaszállítmányok az éhező országokba. Szorgalmazza az ENSZ megreformálását hogy ne csak a nagyhatlmak dönthessenek ami szintén Magyarországnak kedvez.
Ami miatt nem kedvelik Nyugaton az hogy Erdogan kijelentette, a Nyugat már nem parancsol Törökországnak, ezért megy a diktátorozás. Tiszta választásokon nyert és a kurdokat sem irtja. Ez a másik amivel vádolják de az igazság az hogy Erdogan volt az aki megadta a kurdok jogait.
Ilyen erős lenne a Nyugati propaganda Magyarországon? A Nyugat megmondja kit kell utálni és a magyar ember engedelmeskedik?
"Nem jól fogalmaztam, mea culpa. A legfőbb rivális párt EGYIK képviselőjét"
Azért nem mindegy hogy a legfőbb riválisáról van szó vagy egy noname politikusról igaz? Azt írják kémkedésért került börtönbe és mert tagja a Gülen féle szervezetnek. Honnan tudod hogy ez nem igaz?
"Az alábbi listán a letartóztatott és bebörtönzöttek találhatók részletesen"
A fele azért mert tagja a gülen féle terrorszervezetnek a negyede pedig a pkk terrorszevezetnek.
"Egy bő egyéves jelentés szerint egyébként 40 újságíró van rácsok mögött."
És ez sok? Tekintve hogy két jelentősebb terrorszervezet is működik az országban szerintem nem.
9: "Amúgy milyen érdekes, mindenkivel akik egykoron gyarmatként kezeltek bennünket (törökök, oroszok) micsoda puszipajtások lettünk."
ilyenkor azt nem értem hogy a törököknél felemlítik a 150 éves hódoltságot, a szovjeteknél a megszállást, de a németek ilyen esetben soha nincsenek megemlítve... miért a kettős mérce?
#8-as vagyok.
"Az idei választásokon a nemzetközi megfigyelők megállapították hogy tiszta választásokon nyert Erdogan, de te biztos jobban tudod mint a megfigyelők:) "
Ezek a megfigyelők megállapították, hogy a választás napja szabályosan, csalások nélkül zajlott le. A szabályosság viszont még nem jelent tisztaságot. Ugyanezen megfigyelők csoportja később kifejtették, hogy pl.: a magyar médiahelyzetet nem tekintik tisztának. Akkor most hogy van ez? :) Vagy csak akkor szándékozol hivatkozni rájuk, mikor úgy véled a te álláspontotad támogatják?
"Levitte a kamatokat és pont ez kell az ország fejlődéséhez, de a Nyugat ez nem engedte"
Nem engedte? Hogy nem engedte? Forrást kérnék szépen.
"Ha megnézed a legfejlettebb országokban általában nulla vagy nullához közeli a jegybanki kamat"
Mondok neked még ennél is cifrábbat: Svájcban és Németországban már negatív kamatokra is volt példa. A jegybanki kamatpolitika egy bizonyos volatilitáson belül nem indikátora az ország jólétéről/fejlettségéről.
"Közgazdász diplomám van csak hogy tudd."
Miképpen nekem is!:) És éppen ezért tudom, hogy a "közgazdász" diploma elég sokmindent jelenthet. De hamár így összefújt a szél két szakmabelit, nem szégyellem megkérdezni, hogy mégis milyen folyamat útján gondolod működőképesnek, hogy az inflációs spirál ellen alacsony jegybanki kamatokkal küzdjünk? És ha már hivatkoztál rájuk, miért van az, hogy a nyugati országok meg pont emelték a kamatokat?
"Ez nem igaz. A leomlott épületek többsége 2000 előtti. És az állam által épített épületeknek semmi baja nem lett. "
Ezt pedig csak szimplán nem hiszem el bemondásos alapon, tessék alátámasztani.
"Hol látsz itt káoszt?"
Ott ahol a 40%-os inflációhoz is az kell, hogy torzítsák a statisztikákat, azt káosznak hívom. De ha ezutóbbit nem is akarod elhinni (bár szívesen alátámasztom), előtte még érdekelni, a 40%-os inflációs környezetet mennyire gondolod nyugodt gazdasági állapotnak?
"Török gazdaság minden évben 5%-kal bővül,"
És ezzel mit akarsz kifejezni? Tárdzsikisztán is 6-7-8%-os állandó GDP növekedést tudhat magáének, attól még nem győztél meg, hogy a tárdzsik gazdasági csodát kellene lemodelleznie mindenkinek.
Egyébként is, a közgazdászoknak az első félévben már elmondják, hogy a világ kicsit bonyolultabb, mint a GDP egyszeri értéke. Törökország a foglalkoztatás, háztartások jövedelme, iskolázottság és egy sor másik mutató tekintetében mind OECD átlag alatt van. Egy kisgyermek többcentit nő 1 év alatt, mint egy fiatal felnőtt alapon naná, hogy Törökország nagyobb GDP növekedést fog tudni kimutatni, de ez attól még nem az etalon.
"Ezek a megfigyelők megállapították, hogy a választás napja szabályosan, csalások nélkül zajlott le. A szabályosság viszont még nem jelent tisztaságot. Ugyanezen megfigyelők csoportja később kifejtették, hogy pl.: a magyar médiahelyzetet nem tekintik tisztának. Akkor most hogy van ez? :) Vagy csak akkor szándékozol hivatkozni rájuk, mikor úgy véled a te álláspontotad támogatják?"
Mivel sokszor az az állítás hogy Erdogan csalt a választásokon meg hogy nem volt tiszta a választás, erre egyértelműen az a válasz hogy a megfigyelők megállapították, hogy a választás napja szabályosan, csalások nélkül zajlott le. És sem itthon sem Törökországban nem azért nyer a kormányzópárt mert nem tiszta a médiahelyzet.
"Nem engedte? Hogy nem engedte? Forrást kérnék szépen."
Például spekuláció a török líra ellen, pénzek kivonása, leminősítés és hasonlók. Szerinted milyen magyarázat van arra hogy egy gyorsan fejlődő top 20 gazdaság, politikailag stabil, nem eladosodott ország fizetőeszköze ilyen drasztikusan veszítsen az értékéből? A gazdaságilag összeomlott háború súlytotta ukrán pénz nem romlott ennyit. Nyilván az hogy mesterségesen idézték elő.
"Mondok neked még ennél is cifrábbat: Svájcban és Németországban már negatív kamatokra is volt példa. A jegybanki kamatpolitika egy bizonyos volatilitáson belül nem indikátora az ország jólétéről/fejlettségéről."
Egyértelműen megállapítható hogy a fejlett országok nulla közeli kamatpolitikát folytatnak.
"De hamár így összefújt a szél két szakmabelit, nem szégyellem megkérdezni, hogy mégis milyen folyamat útján gondolod működőképesnek, hogy az inflációs spirál ellen alacsony jegybanki kamatokkal küzdjünk?"
Ha már te is szakmabeli vagy akkor meséld már el miért nem a fejlett országokban legmagasabb az infláció ha ezekben a legnagyobb a kereslet? Valójában az infláció oka a kereslet és a kínálat egyenlőtlensége. Nagyobb a kereslet mint a kínálat. Ezen pont hogy több termeléssel, gazdaságfejlesztéssel lehet segíteni. A Nyugat viszont azt mondja Törökországnak hogy fogd vissza a gazdaságot. Tessék ez megtörtént, 40%-ra emelték a kamatot. És jobb lett az infláció? Alig. Szóval nem ez a megoldás és a Nyugat sem ezt teszi de másnak ezt mondja és erre kényszeríti.
"És ha már hivatkoztál rájuk, miért van az, hogy a nyugati országok meg pont emelték a kamatokat?"
Alig emeltek valamit de például Japánban továbbra is nulla a kamat.
"Ezt pedig csak szimplán nem hiszem el bemondásos alapon, tessék alátámasztani."
Ez nem hit kérdése :) Ránézésre is látszik hogy az összedőlt épületek nem tegnap épültek.
"Ott ahol a 40%-os inflációhoz is az kell, hogy torzítsák a statisztikákat, azt káosznak hívom. De ha ezutóbbit nem is akarod elhinni (bár szívesen alátámasztom), előtte még érdekelni, a 40%-os inflációs környezetet mennyire gondolod nyugodt gazdasági állapotnak?"
Nyugodt lenne ha a Nyugat nem támadná Törökországot pénzügyi gazdasági eszközökkel.
"És ezzel mit akarsz kifejezni? Tárdzsikisztán is 6-7-8%-os állandó GDP növekedést tudhat magáének, attól még nem győztél meg, hogy a tárdzsik gazdasági csodát kellene lemodelleznie mindenkinek."
A török gazdasággal mi is a problémád? Top 20 gazdaság gdp alapján. Az állam nincs eladósodva, csak 40% a gdp arányos államadóság. Nyitott piacgazdaság. Politikailag stabil és minden elképzelhető módon ösztönzik a gazdaságfejlesztést. Váltanak a hightech iparágak felé, elektromos autó, drónok stb. A 90-es években a feliszőnyeg volt a legfejlettebb termékük, ma pedig Törökország gyártja az USA után a legjobb drónokat és saját ötödik generációs vadászgép projektjük van amit csak néhány ország mondhat el. Az elmúlt 20 évben az életszínvonal megsokszorozódott. Neked ez mind úgy tünik mint egy tadzsik gazdaság?
"És sem itthon sem Törökországban nem azért nyer a kormányzópárt mert nem tiszta a médiahelyzet."
Ha te idehaza sem látod a demokrácia romlását és a kormányerők jogi/pénzügyi/médiapiaci/karhatalmi machinációit, hogy az ellenzék esélyei romoljanak (értsd: lejtsen a pálya a kormánypártnak), akkor valóban nem érdemes veled erről beszélni, hisz egyértelműen vak vagy az igazságra. Lapozzunk.
"Például spekuláció a török líra ellen, pénzek kivonása, leminősítés és hasonlók."
Ezek nekem eléggé természetes, piaci következményeknek tűnnek egy elsz*rt gazdaságpolitika hatására. Ha azt mondod, hogy a "Nyugat" szánt szándékkal nem hagyja Törökországnak, hogy csökkentse a jegybanki kamatait, meghogy amúgy jól teljesítsen, akkor mindenekelőtt a megbújó, politikai indíttatást kellene bizonyítanod. Merthogy látván a török gazdaságpolitika válaszreakcióit a válságukra, hétszentség, hogy én is hülyeségnek tartanám (tartom is) amit csinálnak/csináltak és vontam volna ki onnan a pénzemet. És ehhez nem kellett semmilyen nyugati machináció a hátam mögé.
"A gazdaságilag összeomlott háború súlytotta ukrán pénz nem romlott ennyit. "
Azért, mert ott rögzített árfolyamrendszert vezettek be és bezárták a tőzsdéket, míg törökországban továbbra is lebegőáras rendszer működik. De nehogy azt hidd, hogy előbbinek más módon nem fizetik meg az árát. Ezt emlékeim szerint csak akkor tanulta az ember egyetemen, ha annak megfelelő specializációt választott, de közgáz középiskola 12. osztályában is megjelennek már az árfolyampolitikai irányzatok és különbségük.
"Egyértelműen megállapítható hogy a fejlett országok nulla közeli kamatpolitikát folytatnak."
És ebből nekik problémájuk is volt, de ez ne zavarjon.
"Ha már te is szakmabeli vagy akkor meséld már el... "
Nananananana! Kérdeztem valamit. Kérdésre nem válaszolunk kérdéssel. Fogok reagálni, de ha tényleg közgazdász diplomád van, akkor illene legalább modell szerint elmagyaráznod, hogy mégis miért tartod jó dolognak a jegybanki kamatok csökkentését inflációs spirál/mélyülés idején? Ne lógd el ezt a szakmai kérdést!
"miért nem a fejlett országokban legmagasabb az infláció ha ezekben a legnagyobb a kereslet?"
Mert az infláció nem a kereslet/kínálat méretéből adódik, hanem a köztük kialakuló egyenlőtlenség méretéből. A kereslet/kínálat nagysága önmagában csak a piac méretét határozza meg. És ez is csak a legstandardabb eseteket írja le, a termékek rugalmasságát és a külfizetési mérleget például még szóvá se tettük. Ezt egyetemen makroökonómia 1. néven második féléveseknek már tanítják, illetve ha közgazdasági szakgimnáziumba jársz (én oda jártam, most emlékezetből dolgozom), akkor kb. 10. osztályban ott is feljön ez.
"A Nyugat viszont azt mondja Törökországnak hogy fogd vissza a gazdaságot. Tessék ez megtörtént, 40%-ra emelték a kamatot. És jobb lett az infláció?"
Határozottan pozitívan reagál rá a piac. Az, hogy ez nem egy egyszeri 20-30-40%-os infláció csökenésben jelentkezik, az egyébként is irreális, tekintve, hogy a török fiskális politika ugyanúgy dobja a fát a tűzre. Ugyanez játszódott le itthon is 2022-ben a szigorú(bb) jegybank és a lazább, pénzosztokadós kormány között. Ellenben fordítva mégszebb a tendencia: tisztán látni, hogy a jegybanki kamatcsökkentés kicsit SEM fékezi az inflációt.
"Alig emeltek valamit de például Japánban továbbra is nulla a kamat."
A volatilitás számít, nem a mérték. Másrészt pedig ki beszélt Japánról? Harmadrészt pedig nem is a mértékre hivatkoztam, hanem az irányra. Miért emeltek? Miért nem csökkentettek? Akár annak árán, hogy negatív kamatot ütnek meg?
"Ez nem hit kérdése :) Ránézésre is látszik hogy az összedőlt épületek nem tegnap épültek."
Sajnos én nem tudom megmondani ránézésre, szóval tessék nem ellógni az érdemi választ hanem tessék alátámasztani, hogy a lazább állami szabályozás alá eső házak épségben maradtak.
"Nyugodt lenne ha a Nyugat nem támadná Törökországot pénzügyi gazdasági eszközökkel."
Erre már fentebb reagáltam. Az, hogy Erdogan elsz*rta a gazdaságot és ezért menekülnek onnan a józan tőkések, nem jelenti azt, hogy bárki megtámadott volna bárkit is. De azért jó látni, hogy először tagadod a káosz tényét, aztán már azt mondod, hogy azért van káosz, mert mások tehetnek róla. Tehát elismered, hogy káosz van. Kiváló. Miért tagadtad eddig?
"A török gazdasággal mi is a problémád? "
Nincs különösebb problémám vele, a kérdés Erdoganról szólt. Én pedig kifejtettem, hogy azért nem kedvelem Erdogant, mert szerintem a hatalom a fejébe szállt és akkor is okosnak hiszi magát, mikor egyértelműen hülyeségeket csinál. Ennek egyik következménye volt (amit példának hoztam fel), hogy mélyítette a török gazdasági káoszt.
"Top 20 gazdaság gdp alapján. "
És akkor mivan? Mit akarsz ezzel mondani? Azért nagy a GDP-jük, mert sokan lakják (India effektus) és azért érhetnek el évente 5%-os GDP növekedést, mert nagyrészt csóró országról van szó és még van hova fejlődniük (Tárdzsikisztán példája). De amiért nem beszélünk gazdag és fejlett Indiáról, ahogy Tárdzsik gazdasági csodáról sem, úgy én sem dobok hátast attól, ami Törökországban zajlik.
"A 90-es években a feliszőnyeg volt a legfejlettebb termékük, ma pedig Törökország gyártja az USA után a legjobb drónokat és saját ötödik generációs vadászgép projektjük van amit csak néhány ország mondhat el."
Gratulálok nekik, de mit kellene kezdjek ezekkel az információkkal? Szerintem jobban tették volna, ha nem vadászgépekbe fektetnek, hanem abba, hogy az iskolázottság legalább az OECD átlagot érje el.
"Az elmúlt 20 évben az életszínvonal megsokszorozódott. Neked ez mind úgy tünik mint egy tadzsik gazdaság?"
Mert a most 40%-os alapkamat és 60%-os infláció tán nem veszi el sok év munkája gyümölcsét? De nem is ez a lényeg, megfeledkezel arról, hogy mi volt az eredeti vitaállás. Amennyire szüksége volt Törökországnak egy erős kezű vezetőre Erdogan személyében, éppannyira isszák most meg a levét is annak, hogy mindent ebbe az 1 személybe fektettek, amazt pedig nem lehet jobb belátásra téríteni az illiberális és "unortodox" téveszméiből. Törökország gazdaságáról max. annyit állítok, hogy nem vagyok elájulva tőle, az állásponton középpontjában az áll, hogy Erdogan és a hozzá hasonló figurákat azért nem kedvelem, mert azt hiszik, hogy ők sz*rták a spanyol viaszt és mikor kellene valami új irány, akkor az ország nem tud elmozdulni afelé, mert a felkent uraság már mindent a maga uralma alá hajtott.
Azt pedig a szánalom netovábbjának élem meg, hogy mikor elérkezünk egy olyan pontra, hogy ég a ház, akkor az az első reakció, hogy "hazugság, hazugság, nincs is itt káosz!". Aztán amikor már kínosan nyilvánvaló, akkor az a magyarázat, hogymert a "Nyugat megtámadott minket", ami alatt persze nem tudni, hogy kik, mikor, hogyan és miért, de az nem is lényeges.
Az pedig pluszpoén mikor ilyeneket mondasz kérdező, hogy kivonják a pénzeket és azért történnek ezek...ebből egyenesen következik az is, hogy az elmúlt 20 év fellendülése akkor ugyanezeknek a csúnya nyugatiaknak a pénze csinálta, azok áramoltak be és csináltak dolgokat. A spekulánsok is csak akkor zavarnak, mikor shortolnak, nem akkor, mikor 20 éven át meg "long-olnak". Tipikus illiberális gondolkodás, hogy egy nyitott piacgazdaságban a sikerek csakis a miénk, a kudarcok másik csakis másoké.
Kérdező srác a következőképpen működik:
1. Felkéredzi a Zinternet népét hogy mi a bajuk Erdogannal.
2. A zinternet népe erre elmondja neki.
3. Erre ő kérdésekkel reagál, vagy olyan cáfolatokkal, legalább olyan ingoványosak, vagy egyszerűen irrelevánsak mint amilyennek a kapott válaszokat minősítette. Például, hogy fact: 40 újságíró van rácsok mögött... erre ő, hogy "na de két jelentősebb terrorszervezet is van az országban" Eléggé elrugaszkodott gondolat hogy a CPJ a jelentéseiben pl. terrorszervezetek propagandistáit újságíróként tartaná számon. (Ahogyan pl. nálunk sem számít egy Bohár Dániel újságírónak, semmilyen valós szakmai grémiumban)
4. Kérdező csak mondja, mondja, majd lassan elkopnak a reakciók (ahogyan én is mindjárt) és mivel ő mindenre válaszolt valahogyan a maga stílusában, a "csata" végén úgy értékeli, nyert. Kibont egy sört.
5. Kiír egy másik kérdést.
Mindenkinek kellemes télvégi időszakot - ünnepeket, ki mit tart - kívánok. Erdogannak is :D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!