Erdogannal mi az emberek problémája?
Úgy értem itthon. Sokan nem kedvelik de mi ennek az oka? Törökország barátként, szövetségeskén tekint Magyarországra. Ez már önmagában nagy dolog, mert talán nincs is még egy ilyen említésre méltó ország. A szomszédos országokban például nem egy magyar gyűlölő politikus van de mégsem ezeket szidják sokan hanem Erdogant pedig semmit nem ártott Magyarországnak. Törökországban pedig ha megnézzük mit tett az elmúlt 20 évben, egy szegény válságban lévő országot vett át és nem csak kivezette ebből hanem megsokszorozta az életszínvonalat. Ma Törökország az egyik leggyorsabban fejlődő ország. Ez már rég nem az az ország ami csak szőnyeget tud gyártani. Saját elektromos autójuk van és most ilyet ajándékoztak Magyarországnak. Hightech dróntechnológiában az USA után Törökország a második és saját ötödik generációs vadászgép projektjük is van. Nemzetközi szinten a konfliktusok békés megoldását támogatja Erdogan. Az orosz-ukrán háborúban összehozta a fogolycserét és elérte hogy elinduljanak a gabonaszállítmányok az éhező országokba. Szorgalmazza az ENSZ megreformálását hogy ne csak a nagyhatlmak dönthessenek ami szintén Magyarországnak kedvez.
Ami miatt nem kedvelik Nyugaton az hogy Erdogan kijelentette, a Nyugat már nem parancsol Törökországnak, ezért megy a diktátorozás. Tiszta választásokon nyert és a kurdokat sem irtja. Ez a másik amivel vádolják de az igazság az hogy Erdogan volt az aki megadta a kurdok jogait.
Ilyen erős lenne a Nyugati propaganda Magyarországon? A Nyugat megmondja kit kell utálni és a magyar ember engedelmeskedik?
Blackfyre: "A második világháborús megszállás időben jóval kevesebb volt"
akkor ez a felmentésük? még akkor is ha "(bár elég véres volt.)"
"Ha te idehaza sem látod a demokrácia romlását és a kormányerők jogi/pénzügyi/médiapiaci/karhatalmi machinációit, hogy az ellenzék esélyei romoljanak (értsd: lejtsen a pálya a kormánypártnak), akkor valóban nem érdemes veled erről beszélni, hisz egyértelműen vak vagy az igazságra. Lapozzunk."
Ha te ezzel magyarázod az ellenzék sokadik vereségét akkor csak magadat csapod be és száz év múlva is Orbán fog nyerni. Nem a kormányerők média túlsúly az oka. Benne van de nem ez dönt. Egyszerűen nincs olyan ellenzéki párt ami meg tudná szólítani a társadalom többségét egy elfogadható programmal. Nincs rá jobb szó, értelmi fogyatékosokból áll az ellenzék. Ezt mondom úgy hogy nem vagyok Fideszes.
"Ezek nekem eléggé természetes, piaci következményeknek tűnnek egy elsz*rt gazdaságpolitika hatására."
De semmi valós oka nincs. Egy külföldi befektető miért vonná ki a pénzét Törökországból? Ákár pénzügyi befektető akár a reál gazdaságba fektet. Erre csak a szándékos spekuláció, pénzügyi gazdasági szankció lehet a magyarázat.
"Ha azt mondod, hogy a "Nyugat" szánt szándékkal nem hagyja Törökországnak, hogy csökkentse a jegybanki kamatait, meghogy amúgy jól teljesítsen, akkor mindenekelőtt a megbújó, politikai indíttatást kellene bizonyítanod."
Látványosan megromlott a politikai kapcsolat Törökország és a Nyugat között az elmúlt 10 évben. Azóta lett Erdogan "diktátor" a török gazdaság pedig "válságban". És mi volt az első 10 évben? Török gazdasági csodáról cikkeztek Nyugaton és Erdogant nyilvánították példaképnek a muszlim világban. Egy török líra majdnem egy dollárt ért. Mindez azért mert ekkor még Erdogan úgy ugrált ahogy a Nyugat fütyült.
"Merthogy látván a török gazdaságpolitika válaszreakcióit a válságukra, hétszentség, hogy én is hülyeségnek tartanám (tartom is) amit csinálnak/csináltak és vontam volna ki onnan a pénzemet. És ehhez nem kellett semmilyen nyugati machináció a hátam mögé."
Mert gőzöd sincs témához. Általában nem ismered Törökországot, és a közgazdasági ismereteid is hiányosak. Aki pénzügyi befektető, azt nézi fizetőképes-e az állam márpedig a török állam bőven az. Aki pedig külföldi és a reál gazdaságba fektet az általában exportra gyárt, az exportnak pedig még jól is jön a gyengülő líra.
"Ezt emlékeim szerint csak akkor tanulta az ember egyetemen, ha annak megfelelő specializációt választott, de közgáz középiskola 12. osztályában is megjelennek már az árfolyampolitikai irányzatok és különbségük."
Teljesen mindegy. Mondhattam volna más országot is ahol nem rögzített árfolyamrendszer és sokkal rosszabb a gazdasága mint Törökországnak. Semmi nem indokolja a török líra ilyen gyengülését.
"És ebből nekik problémájuk is volt, de ez ne zavarjon."
Aha persze problémájuk volt :) Tudod kinek van problémája? Aki megemeli a kamatot, na annak lesz problémája. Lásd Argentína.
"Nananananana! Kérdeztem valamit. Kérdésre nem válaszolunk kérdéssel. Fogok reagálni, de ha tényleg közgazdász diplomád van, akkor illene legalább modell szerint elmagyaráznod, hogy mégis miért tartod jó dolognak a jegybanki kamatok csökkentését inflációs spirál/mélyülés idején? Ne lógd el ezt a szakmai kérdést!"
Válaszoltam csak nem fogtad fel. Ahogy mondtam az infláció oka a kereslet és a kínálat egyenlőtlensége. Nagyobb a kereslet mint a kínálat. Ezen pont hogy több termeléssel, gazdaságfejlesztéssel lehet segíteni. Mondok egy példát hogy megértsd. A lakáspiacon ha megnő a kereslet, az megemeli az árakat ami inflációt generál. Mi a logikus megoldás? Lehetővé kell tenni hogy több lakás épüljön így egyensúlyba kerül a kereslettel, csökkennek az árak és csökken az infláció és persze nem utolsó sorban lakáshoz jutnak az emberek. Ezt mondja Erdogan és én is. Te viszont nem ezt mondod hanem amit a Nyugat miszerint a keresletet kell csökkenteni ami magyarul azt jelenti elvennéd az emberek pénzét, munkáját és persze a saját ingatlant, mert a kamatemelés ezt jelenti. Elveszed az emberek pénzét.
"Mert az infláció nem a kereslet/kínálat méretéből adódik, hanem a köztük kialakuló egyenlőtlenség méretéből."
Pont ezt mondom én is.
"Határozottan pozitívan reagál rá a piac."
40%-ra emelte a kamatot Törökország ami a második legmagasabb a világon és annyi eredménye lett már "csak" 60% az infláció. Magyarul a nullához közeli a hatás de tönkre vágja a gazdaságot.
"Ellenben fordítva mégszebb a tendencia: tisztán látni, hogy a jegybanki kamatcsökkentés kicsit SEM fékezi az inflációt."
De fékezi csak hosszabb távon. Idő kell amig a gazdaság felpörög és ki tudja elégíteni a keresletet. Ha igazad lenne akkor Japánban lenne a legmagasabb az infláció ahol 0% a kamat.
"A volatilitás számít, nem a mérték. Másrészt pedig ki beszélt Japánról? Harmadrészt pedig nem is a mértékre hivatkoztam, hanem az irányra. Miért emeltek? Miért nem csökkentettek? Akár annak árán, hogy negatív kamatot ütnek meg?"
Én beszélek Japánról és a legfejlettebb országokról ahol nulla vagy nulla közeli a kamat. Svájcban is csak 1,75%. Szerintem keresd meg a japán és svájci jegybankelnököket és tájékoztasd őket hogy nem értenek hozzá de te majd elmond hogyan kellene :)
"Sajnos én nem tudom megmondani ránézésre, szóval tessék nem ellógni az érdemi választ hanem tessék alátámasztani, hogy a lazább állami szabályozás alá eső házak épségben maradtak."
Te totál el vagy tévedve. Ez már alapból hazugság hogy Erdogan lazított az építkezési szabályokon. Pont hogy korábban voltak lazább építkezési szabályok sőt sok az építési engedély nélküli régi épület Törökországban. Erdogan tette kötelezővé hogy le kell bontani ezeket a hulladék épületeket és helyükre modern házakat húznak fel a veszélyeztetett területeken.
"Erre már fentebb reagáltam. Az, hogy Erdogan elsz*rta a gazdaságot és ezért menekülnek onnan a józan tőkések, nem jelenti azt, hogy bárki megtámadott volna bárkit is."
Erdogan pont hogy azt tette ami kell ahhoz hogy Törökország is fejlett gazdaság legyen. Sajnos egyedül volt ebben és kitartott amig tudott, de nehéz az egész Nyugat ellen. Remélhetőleg erőt gyűjt és folytatja majd.
"De azért jó látni, hogy először tagadod a káosz tényét, aztán már azt mondod, hogy azért van káosz, mert mások tehetnek róla. Tehát elismered, hogy káosz van. Kiváló. Miért tagadtad eddig?"
Káosz továbbra sincs egyáltalán. A magas infláció nyilván probléma de nem káosz. Egyébként miből gondold hogy ez nem egy mesterségesen generált probléma?
"Nincs különösebb problémám vele, a kérdés Erdoganról szólt"
De én most azt kérdeztem a török gazdasággal mi is a problémád?
"Én pedig kifejtettem, hogy azért nem kedvelem Erdogant, mert szerintem a hatalom a fejébe szállt és akkor is okosnak hiszi magát, mikor egyértelműen hülyeségeket csinál."
És amikor Nyugaton török gazdasági csodáról írtak 10 évig és 1 líra 1 dollár volt az nem Erdogan érdeme? :) Akkor értett a gazdasághoz, pénzügyekhez, ma meg nem? :)
"Azért nagy a GDP-jük, mert sokan lakják (India effektus)"
Ez nem egészen így van. Léteznek nagy népességű országok kis GDP-vel. Nem is kevés, lásd afrikában Etiópia, Kongó stb.
"úgy én sem dobok hátast attól, ami Törökországban zajlik"
Pedig kellene. Mert mindezt nagyon rövid idő alatt érték el. A 90-es években a szőnyeg volt a legjobb amit gyártottak. 10 éve még sehol nem voltak a dróntechnológiában ma meg az USA után ők gyártják a legjobb drónokat.
"Gratulálok nekik, de mit kellene kezdjek ezekkel az információkkal? Szerintem jobban tették volna, ha nem vadászgépekbe fektetnek, hanem abba, hogy az iskolázottság legalább az OECD átlagot érje el."
Mivel nem értesz hozzá nem meglepő hogy nem tudsz mit kezdeni ezekkel az információkkal. Erdogan alatt minden nagyvárosban létesült egyetem például. Gondolom azért azt csak felfogod hogy hightech drónok gyártása és ötödik generációs vadászgép gyártása magas szintű tudás birtokában lehetséges amit meg kellett hogy előzőn az oktatásba történő befektetés.
"Mert a most 40%-os alapkamat és 60%-os infláció tán nem veszi el sok év munkája gyümölcsét?"
Ezért kellene levinni a kamatot konkrétan nullára.
"Amennyire szüksége volt Törökországnak egy erős kezű vezetőre Erdogan személyében, éppannyira isszák most meg a levét is annak, hogy mindent ebbe az 1 személybe fektettek"
Ahhoz hogy érdemi dolgok történjenek, kell az elnöki rendszer. Ha a jó embert választják meg akkor tökéletes. Nem lesz diktatúra mert sok fék van a rendszerben de gyorsabban haladnak a dolgok.
"Erdogan és a hozzá hasonló figurákat azért nem kedvelem, mert azt hiszik, hogy ők sz*rták a spanyol viaszt és mikor kellene valami új irány, akkor az ország nem tud elmozdulni afelé, mert a felkent uraság már mindent a maga uralma alá hajtott."
Pont hogy Erdogan az aki új irányba mozdította az országot. Ha Erdogan helyett egy olyan 90-es évekbeli Nyugat csicska került volna az ország élére, ma is csak faliszönyegeket gyártanának és egész nap sorban állnának az emberek a gyógyszertár előtt hogy vehessenek egy doboz aszpirint. Mert én jártam a 90-es években Törökországban és mostanában is. Ég és föld.
"a "Nyugat megtámadott minket", ami alatt persze nem tudni, hogy kik, mikor, hogyan és miért, de az nem is lényeges."
Most általánoságban kérdezem. Szerinted a Nyugat nem képes pénzügyi, gazdasági támadásra? Nyilván képes hiszen ők találták ki ezt a pénzügyi, gazdasági rendszer és ők irányítják. És ha képes rá akkor meg is tette illetve teszi ha annak tudatában nézzük hogy már a sokadik országot támadja meg a hadseregével vicc kategória okokra hivatkozva.
"..ebből egyenesen következik az is, hogy az elmúlt 20 év fellendülése akkor ugyanezeknek a csúnya nyugatiaknak a pénze csinálta, azok áramoltak be és csináltak dolgokat. A spekulánsok is csak akkor zavarnak, mikor shortolnak, nem akkor, mikor 20 éven át meg "long-olnak"."
Nem 20 év hanem 10, de egyébként igen. Az első 10 évben azért volt az a nagy gazdasági csoda Törökországban mert Erdogan kiszolgálta a Nyugatot ezért áramlott be a hatalmas Nyugati tőke az országba. Mit gondolsz miért volt 1 líra 1 dollár? :) Ennek mennyi a realitása egy olyan országban ahol előtte nem rég 1 dollár 1 millió líra volt? :) Az igazi gazdasági csoda Törökországban az utóbbi 10 év.
"2. A zinternet népe erre elmondja neki."
Az internet népe azt böfögte vissza amivel a Nyugati média megetette.
"Például, hogy fact: 40 újságíró van rácsok mögött... erre ő, hogy "na de két jelentősebb terrorszervezet is van az országban" Eléggé elrugaszkodott gondolat hogy a CPJ a jelentéseiben pl. terrorszervezetek propagandistáit újságíróként tartaná számon."
Először behazudtad hogy Erdogan 25 évre lecsukatta a legfőbb politikai riválisát. A valóság hogy egy ismeretlen politikust csuktak le és őt is nyomós indokkal. A 40 újságíró pedig miből gondolod ártatlan? Miért ne lehetnének a két említett terrorszervezet tagjai vagy támogatói?
"4. Kérdező csak mondja, mondja, majd lassan elkopnak a reakciók (ahogyan én is mindjárt) és mivel ő mindenre válaszolt valahogyan a maga stílusában, a "csata" végén úgy értékeli, nyert. Kibont egy sört."
Mikor leírtad hogy Erdogan 25 évre lecsukatta a legfőbb politikai riválisát, már akkor kibontottam a sört :) Csak viccelek, nem iszom alkoholt, de ezzel be is lőtted magad hogy milyen értelmi szintet képviselsz.
"Nemn írtam sehol, hogy fel vannak mentve. Ha ellopják a kocsidat hétfőn, és szerdán megkéselnek, akkor a késelésre fogsz emlékezni jobban, nem a kocsilopásra."
Az USA, Nagy-Britannia és Franciaország Trianonnál elvette az ország kétharmadát ami szinte tegnap volt. Én inkább ezt nevezném késelésnek, nem a 150 évet. Mégsem merül fel a te fajtádban Trianon mikor egy amcsi, brit vagy francia politikus látogat ide, de egyből 150 éveztek ha Erdogan jön.
"Nem a kormányerők média túlsúly az oka. Benne van de nem ez dönt."
Most akkor benne van? De ha ez benne van, akkor miért mondod tisztának a választásokat? Csak akkor "tisztátlan" egy választás, ha egyébként teljesen más eredménnyel zárt volna? És ha igen, pl.: a kétharmad elvesztését miért nem tekintet "más" eredménynek? Merthogy jogi jelentősége napnál is világosabb. Most megint az van, hogy "jó jó, kicsit igazad van, de nem ez a lényeg" a részedről?
"De semmi valós oka nincs. Egy külföldi befektető miért vonná ki a pénzét Törökországból?"
Azért, mert általad elismerten is gazdaságpolitikai káosz van ott és/vagy mert egyik napról a másikra elértéktelenedik a befektetése a jelenleg mozgó kamat és devizaárfolyamok okán. Ezért ezt csak nem kellene magyarázni.
"Erre csak a szándékos spekuláció, pénzügyi gazdasági szankció lehet a magyarázat."
Mondod ezalapján, mert nemcsak közgazdasági ismereteid, hanem a képzelőerőd is kudarcot vallott, hogy vajon mennyi minden más oka lehet ezeknek az okozatoknak. Nem győztél meg.
"Azóta lett Erdogan "diktátor" a török gazdaság pedig "válságban". És mi volt az első 10 évben? Török gazdasági csodáról cikkeztek Nyugaton és Erdogant nyilvánították példaképnek a muszlim világban."
Lehet, hogy akkor nekem van igazam és Törökország azóta teljesít implicit módon rosszabbul, mióta Erdogan személyes hatalmi megfontolásból kezdett döntéseket hozni? :)
"Válaszoltam csak nem fogtad fel. Ahogy mondtam az infláció oka a kereslet és a kínálat egyenlőtlensége. Nagyobb a kereslet mint a kínálat.Ezen pont hogy több termeléssel, gazdaságfejlesztéssel lehet segíteni. Mondok egy példát hogy megértsd. A lakáspiacon ha megnő a kereslet, az megemeli az árakat ami inflációt generál. Mi a logikus megoldás? Lehetővé kell tenni hogy több lakás épüljön így egyensúlyba kerül a kereslettel, csökkennek az árak és csökken az infláció és persze nem utolsó sorban lakáshoz jutnak az emberek. Ezt mondja Erdogan és én is."
Ezzel nemcsak azt bizonyítottad, hogy f*sz közöd van a közgazdasághoz, hanem azt is, hogy specifikusan a török gazdaságot és az ott kialakult szituációval sem vagy képben.
Kezdjük az infláció elméleti hátterével. Infláció nemcsak a kereslet és kínálat egyenlőtlenségéből fakadhat (erre utaltam is a külgazdasági mérleg és a termékek rugalmatlanságának példáival). Az infláció egyik legrégebbi precedens oka, amikor pénzbőség alakul ki a gazdaságban (a királyok rontják az érmék aranytartalmát). Ez a modernkorban annyit tesz, hogy a jegybank túl sok pénzt nyomtat és/vagy (klasszikusan) kötvényt vásárol, vagy hitelei a kereskedelmi bankokat, így bankszámlapénzt hoz létre. Bankszámlapénzt egyébként maguk a kereskedelmi bankok is létre tudnak hozni, ha nagyobb hitelezői kitettség mellett döntenek. Az alacsony jegybanki alapkamat ezeket a hitelezési folyamatokat, és így a bankszámlapénz létrehozását csak ösztönzi. Nem fogsz tudni nekem olyan monetáris politikát érintő tankönyvet és szakirodalmat mutatni, ahol az alacsony jegybanki kamatokra ne azt mondanák, hogy az inflációt ösztönzi. Ugyanis a gazdaság fűtése elkerülhetetlenül generálja az inflációt is. A gazdaság fűtése egyeneságon azt jelenti, hogy a vállalatok többet költenek és többet ruháznak be. És itt vissza is tudjuk vezetni a példádhoz az elméleti hátteret, mert azt mondod, hogy a lakásvásárlók piacán nagyobb a kereslet. Oké, adjunk pénzt a vállalatoknak, hogy építsenek több lakást. De mivel jár egy lakás építése? Alapanyagot kell venni (hoppá, nő a kereslet az alapanyagok piacán). Munkaerőt kell fizetni (hoppá, nő a kereslet a munkaerő és bérpiacon). Csomó engedély kell hozzá (hoppá, nő a kereslet a jogi, pénzügyi és egyéb tanácsadói piacon). Látod? Nem tudsz úgy bővíteni kínálatot, hogy más piacokon ne jelennél meg új keresletként (illetve ez nem teljesen igaz, de most az is elég, ha csak az alapokat megérted). Ezzel csak azt csinálod, hogy a kereslet/kínálat egyenlőtlenségét egyik piacról a másikra költözteted.
Ez az elméleti háttér, és most nézzük meg, hogy mi zajlik Törökországban.
Törökországban mindig is magasabb volt az árszínvonal, szóval az évenkénti 10% nem számított annyira meredeknek. 2018-'19-ben lódult meg először a szekér, mikor átlépte a 20%-ot is az infláció, főleg azért, mert Törökország folyó fizetési mérleg deficitje két év alatt kvázi megduplázódott. Ebben az időszakban Törökország már folyamatában volt, hogy veszítsen a megítéléséből, ugyanis a 2016-os puccskísérlet után Erdogan politikai irányítása alá vette a jegybankot (is) és számos pénzeszközt befagyasztott (egy részüket azért, mert a puccskísérlethez kötötte őket, más részét meg csak ugyanazzal az ürüggyel, de inkább politikai okokból). Ezek a tényezők már önmagukban el tudnak riasztani sok befektetőt, akiknek nem deal a politikai instabilitás. Ez a bizalmatlanság már elkezdett gerjeszteni egy magasabb inflációt és devizaárfolyam csökkentést, de amikor Erdogan elkezdett beleszólni a jegybank dolgába és 100, vagy 500 bázisponttal visszavágni a jegybanki kamatot (ami aztán a fenti levezetés szerint növelte az inflációt) és összeszólalkozott Trumppal (hozzáteszem itt már 2019. októberét írunk, amikor egy csomó probléma már felütötte a fejét, szóval ne akard bemagyarázni, hogy már ekkor is a "Nyugat" tehetett mindenről), akkor a líra továbbgyengült és a befektetők elkezdtek elszállíngózni. Teljesen jogosan hozzáteszem, mert ha nekem van egy fix 20%-os hozamú befektetésem, erre az infláció és árfolyam miatt bukok rajta 10%-ot, akkor persze, hogy kiveszem a pénzemet. Ugyanígy ha referenciakamatlábhoz kötött kötvényem van, valaki kitalálja, hogy visszavágja a hozamrátámat, közben nő az infláció, azaz romlik a reálegyenlegem. Mikor Erdogan kitalálta, hogy 30-50%-os importadókat vet ki az új kocsikra és az elektronikai eszközökre (pl.: Apple), akkor azzal szintén demotivált egy csomó nyugati befektetőt. Meg egyébként is, mikor elkezded az Iszlám vallásból levezetni, hogy a kamatok miért az anyja és apja minden gonosznak, meg amikor kinevezed a vejedet a gazdasági miniszternek, az egyszerűen nem veszi ki jól magát.
Ezt a devizaválságot aztán Törökország úgy ahogy leküzdötte, főképp állami beruházásokon való spórolással, az import nagyobb megadóztatásával. De összefoglalóan, láthattuk, hogy már jóval 2018 előtt, a török líre folyamatosan vesztett az értékéből a magas infláció miatt, ami pedig a gazdaság fűtéséből származott. Nem kellett volna annyi felesleges felhőkarcolót építeni, khm. 2018-ra, 2019-re ezek a monetáris politika elfoglalásával kicsúcsosodtak.
Aztán jött 2020 és Törökország elveszíti a turizmusból származó bevételeit a COVID-nak hála, amiben a legfájóbb az volt, hogy így egy csomó dollár és euró sem tudott beáramlani az országba, ami így tovább gyengítette az ország fizetési mérlegét. Elkezdődött a dollarizáció, amiben az a legnagyobb poén, hogy a török lakosok voltak azok, akik a legjobban erodálták a török líra értékét. Mit csinált Erdogan? Tovább csökkentette a kamatokat, ezzel növelte az inflációt, amivel továbbgyengítette a lírát. Olyannyira, hogy végül az addig utált Izraellel is elkezdett gazdaságilag összefogni, illetve Katartól, a Szaúdiaktól, de még az Emirátusoktól is kapott kb. 15-20 milliárd dollár kölcsönt. Illetve Oroszországtól is kb. 9 milliárdot. Ez egyébként nem volt rossz húzás rövidtávon, de hiába, jött az orosz-ukrán háború és az energiaimport megint a feje tetejére állított mindent, amit aztán újra jegybanki kamatcsökkentéssel és egy sor hülyeséggel próbáltak kezelni.
Ezeket még lehetne taglalni, de a lényeg az, hogy az elmúlt 10 évben ahogy Törökország folyamatosan magasabb inflációval operált, mint a kereskedelmi partnerei, úgy gyengült el folyamatosan a líra. Mikor aztán 2018-ban és 2019-ben elkezdték egybefésülni a fiskális és monetáris politikai irányítást és ezekkel az "unortodox" eszközökkel negatívba húzták a reálkamatokat, egy spirálba vezették magukat, amin egyáltalán nem segített, hogy az addigi GDP növekedésüket az építőiparba (felhőkarcolókba) fektették, ami persze tök jó, de azonkívül, hogy hajtja a GDP-t, sok megtérülést nem hoz maga után. Aztán jött 2020 és 2022 saját problémái és csak megismételték azt, amiről már lehetett tudni, hogy nem fog bejönni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!