44 októberében még volt esélyünk megnyerni a háborút?

"sok ilyen fegyver hatása messze elmaradt a várttól"

De az Mkb 42 (H), Me 262, Ho 229, Ta 183, Me P.1101, Lippisch P.13a és XXI-es osztályú tengeralattjáró azok ténylegesen használható fegyverek voltak, nem csak tervezőasztalon ill. a csapatszemlén néztek ki jól, hanem harcban is teljesítettek.

Az Mkb 42 (H) / MP43 / StG44 strapabíró fegyver (volt), a Keleti fronton annak segítségével nem egyszer tudtak a németek kitörni a katlanból.

A Ho 229-es is nagyon jól működő típus volt. 1945 április 14-én a Friedrichrodat elfoglaló amerikai hadsereg a Ho 229 V3 prototípusát, a tervrajzokat, valamint a projekt teljes dokumentációját lefoglalta, és a V3 prototípus szétszerelését követően Amerikába szállította. Napjainkban a Ho 229 V3, a 2011 decemberében kezdődött restaurálását követően, az amerikai National Air and Space Museumban van kiállítva. 2008 elején a repülőgépről 250 ezer dollárért építettek egy másolatot, a rendelkezésre álló dokumentumok, és a múzeumi példány alapján, a lopakodóképesség vizsgálatának céljából. Az eredmények azt mutatták, hogy a csupaszárny konstrukció annak ellenére, hogy a tervezés elsődleges szempontja az alacsony légellenállás volt, valóban biztosított a korabeli radarokkal szemben némi lopakodó képességet, ami a mérések szerint azt jelenti, hogy a gépnek 20 százalékkal kisebb a radarkeresztmetszete, ezáltal a hagyományos német bombázók 160 km-es észlelési távolságát 129 km-re csökkenti, ami mellett figyelembe véve a 977 km/h sebességet, a RAF vadászvédelmének csak 8 perce lett volna a reagálásra. Ami rep. esemény (katasztrófa) történt az egyik első prototípussal, a sugárhajtómű hibája, kigyulladása miatt történt.

A Me 262-esről:

A német hadvezetést rendkívül zavarta, hogy a Royal Air Force (RAF) nagy magasságban berepülő fegyvertelen fotófelderítő repülőgépei, zavartalanul készíthettek felvételeket a birodalom területén jó idő esetén. Ugyanis nem volt akkoriban olyan gépe a Luftwaffénak, ami fel tudott volna repülni olyan magasra (29 000 láb körülbelül 8839 méter) és még fegyverzetet is vihetett volna magával, hogy lelője vagy elkergesse a mozgékony Mosquito gépeket.

Ez a helyzet változott meg 1944. július. 25-én:

E. Wall hadnagy a RAF 544-es felderítőszázadának pilótája indult ezen a napon bevetésre az oxfordshire-i Benson repülőtérről, nagy magasságú felderítésre Mosquitójával München fölé. Navigátora A. S. Lobban hadnagy volt. Célkörzetük közelében Lobban egy gyorsan közeledő kétmotoros repülőgépet pillantott meg. Wall teljes gázt adott a két Merlin motornak, és azt hitte, simán állva hagyja a közelítő német vadászgépet. „Mosquitóm 29 000 láb magasságban repült München térségében, amikor megfigyelőm egy gyorsan közeledő kétmotoros gépre figyelmeztetett, amelyik rövidesen 400 yardnyira beért bennünket. Azelőtt szinte sohasem találkoztunk az ellenséggel, magányos, magasan repülő gépre nemigen küldtek fel senkit a németek. A Mossi egyébként is akkor tűnt el előlük, amikor csak akart. Így aztán nem csoda, hogy igencsak meglepődtem a dolgon.” Az Alfred „Bubi” Schreiber vezette német vadászgép azonban Me 262 volt, legalább 170 km/órával gyorsabb, mint a Mosquito. Felzárkózott a Mosquito mellé, és azonosította, majd elfordult, hogy mögé kerüljön. Wall jobbra élesen kiborított, és az orrot lenyomva igyekezett kipréselni a maximális sebességet a gépéből. A fordulóval egyben ki is került Schreiber fegyvereinek lővonalából. A brit gép jóval szűkebben tudott fordulni, mint a Me-262, Schreibernek meg is kellett szakítania támadását, de nagyobb sebessége miatt hamarosan újra kedvező helyzetet foglalhatott el Wall mögött. „ A megfigyelőm ordított, hogy már támad is a nyavalyás fritz! Élesen kifordultam jobbra, de egy perc múlva ismét a nyakunkon volt, alig ezeryardnyira, és kib***ttul gyorsan közeledett. A tüzet 800 yardról nyitotta meg, de szinte sarkon fordultam - most éppen balra -, és a sorozat elment a jobb szárnyam alatt.” Ezt a manőversort még négyszer ismételték meg. Wall, aki kihasználta gépének jobb fordulási tulajdonságait, mindig ki tudott térni Schreiber elől, a német pedig sebességi fölényét kihasználva aránylag könnyen újra Wall mögé tudott kerülni. Az utolsó kifordulási manővert Wall olyan szűken hatotta végre, hogy most Ő került Schreiber mögé, és ha lett volna fegyvere, talán le is lőhette volna. Schreiber ezután taktikát váltott. A magasból csapott le, majd teljes gázzal alulról támadta a Mosquitót. Wall most kiborított, és maximális fordulatszámmal zuhanni kezdett az alatta húzódó felhő felé. „Ötödszörre hátulról-alulról támadott, és csak a jó Isten tudja, hogyan úsztuk meg. Akkor azután megláttam az ügyeletes kumuluszt, belebújtunk, és mire kijöttünk belőle a német gép már nem volt sehol.”

E. Wall hadnagy története világosan mutatja mennyire előre mutató fejlesztés volt a Me 262-es vadászrepülőgép, hiszen korlátozottan nyilazott szárnyai miatt nagyobb sebességet ért, mint a Mosquito, ill. ezeknél a lefordulós sorozatoknál nem 2 géppuskával, hanem 4 gépágyúval tüzelt rájuk a német pilóta. Egyetlen sorozat is széttépte volna a Mosquitót ha talál. Innentől kezdve nem voltak olyan egyszerűek a felderítő küldetések sem.

Ahogy Adolf Galland német repülő ász fogalmazott: "Ha lett volna folyamatosan 300 hadra fogható gépünk a típusból, meg tudtuk volna állítani a birodalom nappali bombázását."

A Me P.1101-esről és a Ta 183-asról annyit tudok írni, hogy azok szövetséges kézen (a Me P.1101-es került amerikai kézre, a Ta 183-as szovjetre) önmagukban remekeltek, és utat nyitottak mind a rendes változtatható szárnyállású repülőknek, mind a MiG-15-ösnek.

A Lippisch P.13a a szélcsatornatesztek során stabilan, normálisan repülőnek bizonyult.

A XXI-es osztályú tengeralattjárókat a szövetségesek saját haditengerészeteiknél szolgálatba állították, új jelzés alatt, és későbbi tengeralattjáróik, még az első atomtengeralattjárót is részben a XXI-es osztály alapján tervezték. A háború utolsó napjaiban, a tűzszünet ellenére a szövetséges hadiflottákat rémisztgették, mint a HMS Norfolk nehézcirkáló legénységét.