Miért él még ma is sokakban az a tévhit, hogy a középkori Magyar Királyság egy másodrangú, szürke középhatalom volt?
"1308-ban egy francia domonkos barát járta be Kelet-Európát, a látottakról készült útleírása szerint 'Magyarország királysága földje terjedelmének mértékében a világ legnagyobb országainak egyike; általában pedig azt mondják, hogy hosszában negyvennapi járóföld és szélességében ugyanennyi. Földje legeltetésre alkalmas és rendkívül gazdag kenyérben, borban, húsféleségekben, aranyban és ezüstben, a halak bősége pedig meghaladja csaknem az összes országot, kivéve Norvégiát, ahol kenyér gyanánt vagy kenyér helyett is halat esznek. Földje általában sík, apró dombok tarkítják, helyenként pedig igen magasak hegyei. Az erdélyi részeken hatalmas sóhegyek vannak, és ezekből a hegyekből mit követ, úgy fejtik a sót, és szállítják szerte az egész országba és valamennyi környező országba.'
Leírása megfelelt a valóságnak: a Kárpátok koszorúzta ország (amelyhez délről a melléktartományok: Szlavónia, Horvátország, Dalmácia csatlakoztak) területe a legnagyobbak közé tartozott a 14. századi Európában, egy gyalogosan utazó szerzetes számára pedig mind az országot széltében átszelő Pozsony-Brassó, mind az észak-déli irányú Bártfa-Zágráb közti útvonal megtétele körülbelül negyven napot igényelt.
A gazdag ország számos kincse az I. Károly uralkodásának második felére biztonságossá váló utakon egyre több külföldi, elsősorban német és olasz kereskedőt vonzott. Érdeklődésüket különösen a magyar nemesfémek keltették fel, ugyanis Európa évi ezüsttermésének negyedét, aranytermésének csaknem az egészét Magyarországon hozták felszínre. [megj.: a magyar aranybányászat az európai összaranytermelésnek 80%-át adta.] Az évi 10 ezer kilogrammnyi ezüstmennyiség nagy része a Garam-vidék és a gömör-szepesi érchegység bányáiból származott, a magyarországi aranybányászat 1000 kg éves hozama elsősorban az 1328-ban alapított Körmöcbányán került a felszínre, de több kisebb jelentőségű bánya mellett a Szepességtől Erdélyig számos folyó fövenyéből is nyertek aranyat. Több helyen bányásztak rezet és vasat is, ezek mennyisége és értéke azonban messze elmaradt mind a nemesércek, mind a só mögött. A királyi sómonopólium következtében az uralkodói jövedelmek jelentős része származott sóeladásból. Az erdélyi sóbányák (a legnagyobbak: Dés, Torda, Vízakna) egy része már a honfoglalást megelőzően is működött, a máramarosi sókitermelés a 14. század elején bontakozott ki. A kifejtett kősót kockákra vágva, elsősorban vízi úton szállították az ország belsejébe, a belföldi kereslet kielégítése mellett szerény mennyiséget vittek ki Szerbiába, valamint a határ menti osztrák területekre.
A magyar mezőgazdaság termékei már jóval kisebb mértékben kerültek külföldre, elsődleges szerepük a belső piac ellátásában volt. A belföldi forgalom legkeresettebb árucikkének a bor számított. A korszakban a legjobbnak a szerémségi bort tartották, ismertek voltak még a Pozsony, Sopron környéki, valamint a Balaton-vidéki borok, a később jelentőssé váló hegyaljai szőlőművelés viszont még csak ekkortájt vette kezdetét. [megj.: az 1562-ben a tridenti zsinaton egy ebéd alkalmával tállyai borral megkínált IV. Pius pápa elragadtatásában így kiáltott fel: "..patrem sanctum talia vina decent!" (lefordíthatatlan kettős jelentésű szójáték: A pápához ilyen borok illenek - A pápához tállyai borok illenek)] Az állattartás jelentősége Magyarországon mindig is meghaladta az európai átlagot, különösen nagy volt az állatállomány a városok közelében fekvő falvakban. Legkeresettebb az épp ekkortájt tenyészteni kezdett nagy testű szarvasmarha volt, amelyet a század végétől egyre nagyobb számban hajtottak a délnémet városok piacaira is. [megj: A német városokban törvény mondta ki, hogy amikor megérkeznek a magyar gulyák a piacra, akkor a mészárszékekben máshonnan származó húst kimérni tilos, nehogy rossz minőségű kerüljön a kiváló minőségű, és éppen ezért drága szürkemarha-hús közé.] Jóval kisebb távolságra szállították a lakosság mindennapi ellátásához nélkülözhetetlen kenyérgabonát, az országban ugyanis szinte mindenütt termelték, a hegyvidéki erdősségektől frissen elhódított irtásföldeken is. A gabonatermelés hozama - elsősorban a fejlettebb dunántúli területeken - a 14. század elején elérte az elvetett mag három-négyszeresét, azaz maradt felesleg.
A tejjel-mézzel folyó Kánaán érzetét keltették a külföldi utazóban a vadban gazdag erdők, a jóízű halakban bővelkedő folyók. [megj.: a Dunán évente kétszer úsztak fel ívni Európa legnagyobb édesvízi halai, a vizák, melyeknek súlya 5-600 kg között mozog, de elérhette akár az 1500 kg-ot is.] Magyarország népe a Nyugat-Európában gyakorta vendégeskedő éhínséget csak hírből ismerte."
Az Új Képes Történelem könyvsorozat 3. kötete.
III. Béla király bevétele 1185 körül összesen 156 ezer ezüst volt, ezt csak a francia, az angol király, és a bizánci császár érte be.
II. András király vezette a legnagyobb kereszteshadat a Szentföldre (összesen 32 ezer katonát mozgósítottak az európai uralkodók). Magyarország volt az egyetlen államalakulat Kelet-Európában, ami keresztes hadjáratot tudott indítani.
A Magyar Királyság hűbérre kényszerítette államait az Anjou-korban Horvátország, Bosznia, Szerbia, Havasalföld, Moldva, valamint Halics alkották.
I. Lajos legyőzte, és adófizetésre kötelezte a gazdag adriai nagyhatalmat, a Velencei Köztársaságot.
Magyarország a kontinens két uralkodóállama, a Német-római Császárság, és a Bizánci Birodalom között helyezkedett el, ám egyiknek sem sikerült bekebeleznie az évszázadok alatt.
III. Henrik német-római császár egymaga öt hadjáratot vezetett tíz év alatt a Magyar Királyság ellen, ám - Csehország, Morvaország, és Lengyelország meghódoltatásával ellentétben - nem ért el sikereket.
A sor hosszasan folytatható lehetne, de ennyi is elég szerintem.
Szóval? Ennyire hatásos volt talán a szocializmus évtizedei alatti agymosás a "bús ezer évről"?
"Például: Angol-francia viszony. A 100 éves háborút a franciák nyerték meg."
- Vagy inkább túlélték. Ám franciák nem hódítottak Angliában, míg angolok igen Franciaországban. Jelzésértékű.
"Vagy jóval korábban honnan érlezett Angliába Hódító Vilmos?"
- Vilmos nem francia király volt. Ennyi erővel én jöhetnék Attilával...
"A két ország egészen az antant szövetségig sokat harcolt egymással."
- És mindig az angolok voltak fölényben. Még a franciák még a hadtörténelmük legdicsőbb szakaszában, Napóleon alatt is alulmaradtak az angolokkal szemben!
"Az angolok a gyarmatokon valamivel sikeresebbek voltak, de franciák is tekintélyes gyarmat birodalommal rendelkeztek."
- Mármint annyival, amennyit az angolok meghagytak nekik:)
És az az észak-amerikai gyarmatok elvesztése után már igen kevés volt az angolokéhoz viszonyítva.
"Istenem, nem is tudod, milyen hülyeséget mondtál.:) Épp a kiskirályok I. Károly általi leverése után érte el Magyarország a fénykorát
-> Nem mondtam hogy nem így van, gratulálok hogy megint felületes voltál és nem értelmezted amit írok."
- Azt mondtad, Magyarországot a belharcok meggyengítették, míg más hatalmakat nem. Magyarország fénykora épp a kiskirályok belharcai után jött el, az állítás tehát nem igaz.
"Nem az 1700-1800-as évekről beszélünk.
-> Tényleg nem. De attól még Magyarország agrár ország volt. Kevés volt az igazi város. Jó részt csak falvak és mezővárosok voltak."
- És a feudalizmusban pont a gabonatermelés, a jószágok mennyisége, a földbirtok számított (vadat, halat s mi jó falat:). Nem véletlen, hogy az idézett francia szerzetes is álmélkodik Magyarország bőségén.
"2) Ha elolvastad, akkor láthattad belőle, hogy a "bizánciak" sosem hívták magukat bizánciaknak, ez csak egy később elterjedt megnevezés.
-> Összevissza beszélsz. Azt mondtad a Késő Római birodalmat a törökök verték le, és a Késő Római Birodalomra azt mondtad az a dominatus kora(ezt linkelted be a wiki-ről)"
- Ebből nem jössz ki, minek vergődsz. A bizánciak nem hívták magukat bizánciaknak, mit értetlenkedsz?
Tessék, újra:
"A név: Bizánci Birodalom egy viszonylag újkeletű kifejezés, amit maguk a bizánciak ebben a formában nem ismerhettek. 1557-ben (több mint száz évvel a Birodalom bukása után) született meg a kifejezés Hieronymus Wolf német történetíró tollából, aki munkájában (Corpus Historiae Byzantinae) új rendszert alakított ki az ókori római és a középkori görög Római Birodalom megkülönböztetésére. A kifejezés általánossá a 17-18. században vált, amikor a híres francia írók (köztük Montesquieu) népszerűsíteni kezdték."
"Melyik? De van valami érved is Törökország nagyhatalami státusza ellen? Mert eddig ilyet nem írtál"
- Ejnye, felületlenségből, vagy szándékosan, de megint nem mondasz igazat:)
Azt kérdeztem, Törökország beleszól-e más országok politikai döntéseibe? Rákényszeríti-e akaratát másokra? Képes-e katonai erejével más országokkal szemben érdeket érvényesíteni?
Vagy te szavaiddal élve "rettegnek-e Isztambultól Angliában"? Legfeljebb az emigrációtól...
"Oktasd akkor ki Pálosfalvit. Ezek az ő szavai.
-> Tehát egy: nem olvasol egy egyetlen szakirodalmat sem."
- Unom már ezt a képmutató személyeskedő hazudozó dehonesztálást...
"Kettő: én olvastam Pálosfalvit is, és nem állít mást mint én. Te rosszul értelmezed.
Tudod itt van előttem Pálosfalvi írása, de már ezt is mondtam, és leírtam hogy miről szól."
- Szóról szóra írtam ki! Mit nem értesz meg azon, hogy a korabeli Európa más uralkodói bevételei sem haladták meg jelentősen az évi egymillió aranyforintot? Elég egyértelmű mondat! Adtam referenciapontot, tessék csak, ellenőrizz!
"ilyen jó, hogy a Rubicon mostani száma épp ezzel foglalkozik.
Magyarország lakossága az 1500-as években 3,5 - 4 millió körüli lehetett.
-> Én azt mondtam Franciaország Oszmán Birodalom, Velence lakossága is kéne...nem csak Magyarországé. Szóval mennyi volt a lakosságuk?"
- Nézd, én felhoztam egy állítást, miszerint Magyarország Európa vezető államai közé tartozott a középkorban, te cáfolni akarod. Akkor a te dolgod ezt ésszerűen alátámasztani, részletes adatokkal.
"Ha már itt tartunk, mennyi volt a livre értéke egész pontosan? Meg tudod mondani mennyi volt a váltó szám a magyar és frsncia valuta között? Ha szerinted a forint értékesebb volt, oké."
- Nézd, a forint adatai:
Súlya: 3,55 gramm
Aranytartalom: 3,52 gramm
Finomság: 0,9896
Karát: 23,5
A livre-ről ennyit tudok:
Súlya: 3,5 gramm
Aranytartalom: ? (Gyorsan csökkenő)
Finomság: 0,960 (Névlegesen)
Karát: ?
Forrás: "francia écu au soleil, 1475-től: 3,5 g, névleg kb. 960 ezrelékes arany, viszonylag gyorsan csökkent a veretek tényleges aranytartalma"
Szóval, én azt állítottam - Pálosfalvi szavait idézve - hogy Hunyadi bevételei egyenrangúak voltak az európai nagyhatalmakkal. Te azt állítod, hogy a franciáké több volt.
Nos:
1) Mi van Hunyadi uralkodásának 23 évével? Amikor még szó se volt ilyen bevételről. Az nem számít? Tökmindegy? Mert egy pici dicsőséget ad a magyar történelemnek?
2) Bizonyítsd állításodat: a francia pénz fizikai jellemzőinek bemutatásával.
Én bemutattam a forintét, van összehasonlítási alap, tessék, előtted a lehetőség.
"És te nem érted, hogy ha Hunyadi Mátyás uralkodása előtt(!) is kivédte az ország a török támadást, akkor Mátyás alatt, amikor az ország megerősödött, szerinted nem védte volna ki??
-> És te nem érted hogy ez nem egészen így volt? Az oszmán hadak sok esetben betörtek az országba.
Aztán Mátyás előtt még ott voltak a balkáni államok ütköző zónaként a két ország között."
- Rizsálsz.
Állítás: Hunyadi Mátyás szerencséje, hogy a török nem támadott.
Ellenérv: Hunyadi János kivédte a török főhadak támadását, maga a szultán is súlyos sebet kapott. Hunyadi Mátyás alatt az ország még erősebb lett.
Konklúzió: Hunyadi Mátyás is ki tudta volna védeni a török támadást.
"Ez történelmi tény. Erről nincs mit vitatkozni.
-> Mondom, Pálosfalvival beszéld meg, én rá hivatkoztam. de ha jobban tudod...érdekes, hogy van ez hogy elfogadod Pálosfalvit hol meg nem?"
- Öregem. Egy évvel Jajca elfoglalása után a törökök hadjáratot indítottak a bánságok visszafoglalására - sikertelenül. Ez történelmi TÉNY. Nos?
"Értem. Tekintetbe véve, hogy Anjou Lajos korában a török fősereg 20 ezer fő körül mozgott (korábban volt róla szó), és még nem volt jelen Európában, elég nehéz is lett volna.
És Hunyadi János, Ozorai Pipó is csak segédcsapatokat győzött le, igaz?
-> Miért kell megint zagyválni?"
- A középkori Magyar Királyság erejéről volt szó. Ellenállításod: a törökök erősebbek voltak.
Erre a saját ellenérvem: Ozorai Pipó, Hunyadi János talán nem középkori magyar hadvezérek voltak? De. Megverték a törököket? Igen. Ozorai tíz hadjáratot vezetett a törökök ellen, mindet sikerrel. Hunyadi többször verte meg a ruméliai beglergbég (a török fővezér) seregét, és maga a szultán főseregét is Nándorfehérvárnál.
Innentől a törököket felhozni Magyarország erejének cáfolatára máris okavesztetté vált.
"Azt mondtam Nagy Lajos nem az oszmán főerőkkel harcolt. Ennyi. Megtudod talán cáfolni?"
1) Anjou Lajos korában a török fősereg NEM volt Európában, azaz nem befolyásolja azt, hogy Anjou Lajos birodalma európai nagyhatalom volt-e, avagy sem.
2) A XIV. században a török sereg 20 ezer főt tehetett ki, tehát eleve nem volt számottevő tényező.
Anjou Lajos nagyhatalmi státusza ellen a törököket felhozni tehát több sebből is vérző, ingatag érv.
"Tehát szerinted Itáliában összesen 4 állam létezett és a Genovai köztársaság, vagy a Savoyai Hercegség, Pisa, Milánó nem is létezett..."
- Érdekes, hogy szerinted a gazdag és erős Nápolyi Királyság, ami a legnagyobb volt Itáliában, nem számít, a Velencei Köztársaság, aminek fényűző gazdagságát nem kell részleteznem talán, szintén nem számít, de a sok gombostűnyi városállam persze számít...
"Törökország nagyhatalom, nem akarom már többször leírni, hiszen G20 tag ergo a világ 20 legnagyobb gazdasági hatalmába beletartozik"
- Szóval nem válaszolsz?: Beleszól a környező országok belpolitikájába? Rá bírja erőszakolni akaratát másokra? (Ciprus ügyét a mai napig nem tudták rendezni Görögországgal.) Ki tudja használni katonai erejét érdekei érvényesítésére? Én nem tudok erről.
"2. vitát tekintve teljesen mind1."
- Nem, nem teljesen mindegy, ugyanis szerinted az nem volt "igazi nagyhatalom", ami nem tudta megőrizni a nagyhatalmi szerepét. Ebben számít Törökország.
"Tehát az egy dolog hogy te leírod azt hogy mi magyarok mikor mit foglaltunk el.. de emlithetnénk 1432ben azt hogy a törökök betörtek a barcaságba"
- Betörtek. És? A rablóportya kicsit más kategória.
"emlithetnénk azt hogy 1439ben elfoglalták Szendrőt.."
- Rendben, ez egy. Tovább.
"Az hogy egy háborúban ki az erősebb, az úgy dől el hogy ki marad állva a végén.. Senkit nem fog érdekelni hogy ki meddig állt..."
- Tehát ha a Forma1-ben a Ferrari csapata évekig a legjobb csapat, de aztán végül alul marad a Mclaren-Mercedes szemben, az azt jelenti, hogy a Ferrari sosem volt élvonalbeli csapat.
Látod, hogy sarkít az állításod?...
"az nem legyőzés hogy határmenti grófságokat elfoglalunk."
- 1463, Bécsújhely, békekötés az Osztrák Főhercegséggel
- 1475, Prága, békekötés a Cseh Királysággal.
- 1479, Korneuburg, békekötés az Osztrák főhercegséggel
- 1479, Olmütz, békekötés a Morva Őrgrófsággal.
Hunyadi Mátyás 1469-től cseh király, 1486-tól Ausztria hercege. Bekebelezte a Lausitzi Őrgrófságot, Sziléziai Hercegséget, Morva Őrgrófságot, az Osztrák Főhercegséget, és a Stájer Hercegség egy részét.
Hogy hasonlítható ez egy-egy török betöréshez?? Másfelől az állításod, hogy Magyarország mindig csak védekezett, meg lett cáfolva (már csak ezzel is, de még ezen kívül is van ellenpélda.)
"A grófságok hadereje nem mérhető össze egy zsoldos seregével..."
- Nem, valóban. De II. Konrád és III. Henrik többszöri hódító seregeinek legyőzése már igen.
"idézet tőled:
Halicsnak semmi köze nincs sem Hunyadihoz, sem Anjou Lajohoz, irreleváns "ellenük" felhozni.
idézet tőled 2:
A Magyar Királyság hűbérre kényszerítette államait az Anjou-korban Horvátország, Bosznia, Szerbia, Havasalföld, Moldva, valamint Halics alkották."
- Direkt kötözködsz?.. Azt egy egészen más kontextusban mondtam. Azt írtad, hogy Halics évszázadokig ellenállt, erre mondtam, hogy annak semmi köze Anjou Lajoshoz, vagy Hunyadi Mátyáshoz, nem őhozzájuk tartozik!
,,- Vagy inkább túlélték. Ám franciák nem hódítottak Angliában, míg angolok igen Franciaországban. Jelzésértékű."
Nem. Megnyerték. Kész. Nem kell magyarázni.
Nem mondtam hogy Hódító Vilmos francia volt.
,,És mindig az angolok voltak fölényben. Még a franciák még a hadtörténelmük legdicsőbb szakaszában, Napóleon alatt is alulmaradtak az angolokkal szemben! "
Ez így nem igaz.
,,És az az észak-amerikai gyarmatok elvesztése után már igen kevés volt az angolokéhoz viszonyítva. "
Ez sem igaz. Miért nem nézel utána a dolgoknak mielőtt leírsz valamit?
Nem ám ,hogy elolvasnád milyen háború voltak Franciaországnak, mettől meddig terjedtek a gyarmatai...áh...meg ne nézd.
,,Azt mondtad, Magyarországot a belharcok meggyengítették, míg más hatalmakat nem. Magyarország fénykora épp a kiskirályok belharcai után jött el, az állítás tehát nem igaz. "
Zagyválsz. Az Anju kor vagy Mátyás után nem voltak belharcok?
,,És a feudalizmusban pont a gabonatermelés, a jószágok mennyisége, a földbirtok számított (vadat, halat s mi jó falat:). Nem véletlen, hogy az idézett francia szerzetes is álmélkodik Magyarország bőségén. "
Ez sem igaz. Az olasz kereskedő államok voltak a leggazdagabbak sokáig. Kereskedő és nem földműves államok.
Rugózz még egy kicsit Késő Rómán.
Te azt mondtad ezt a birodalmat a török verte le:
Ezt linkelted. Ez a dominatus. Kész, akkora marhaságot mondtál, hogy ezért én kapásból buktatnék. De azért fokozd még. Erősködj. Komolyan, azt hiszed nem lehet vissza olvasni vagy mi van?
Törökországgal se vergődj már mondtam. G20 tag? A g20 tagok nagyhatalmak?
Amúgy meg Törökország elég sok mindenbe beleszól. Az a te butaságodat bizonyítja ,hogy nem nézel és nem olvasol híreket.
Én lennék képmutató? Miért? Mert hoztam szakirodalmat amibe te bele sem vagy hajlandó olvasni? Mi a képmutatás?
,,Szóról szóra írtam ki! Mit nem értesz meg azon, hogy a korabeli Európa más uralkodói bevételei sem haladták meg jelentősen az évi egymillió aranyforintot? Elég egyértelmű mondat! Adtam referenciapontot, tessék csak, ellenőrizz! "
És te miért nem ellenőrzöd azt amit én hoztam? Vagy az nem szakirodalom? Ismét kérdem, talán gyermek kifestő könyvek? Azért nem nézed meg?
,,Nézd, én felhoztam egy állítást, miszerint Magyarország Európa vezető államai közé tartozott a középkorban, te cáfolni akarod. Akkor a te dolgod ezt ésszerűen alátámasztani, részletes adatokkal."
Nem. A te dolgod bizonyítani. A történelem mint tudomány így működik. Aki állít annak kell bizonyítania!
De arra ugyan várhatunk.
,,Súlya: 3,55 gramm
Aranytartalom: 3,52 gramm
Finomság: 0,9896
Karát: 23,5
A livre-ről ennyit tudok:
Súlya: 3,5 gramm
Aranytartalom: ? (Gyorsan csökkenő)
Finomság: 0,960 (Névlegesen)
Karát: ? "
Tehát a finomságuk és aranytartamuk is közel megegyezik, és a 4 millió livre több mint a 900 ezer forint. Szóval akkor még mindig jóval több a francia bevétel mint a magyar reál értéken is.
Azért ez vicces, hogy olyan adatokat hozol ami engem igazol...
,,"Szóval, én azt állítottam - Pálosfalvi szavait idézve - hogy Hunyadi bevételei egyenrangúak voltak az európai nagyhatalmakkal. Te azt állítod, hogy a franciáké több volt. "
Pálosfalvi azt írja megállta a helyét Mátyás bevétele más európai országokéhoz képest, a lakosság számához viszonyítva.
Mondom, meg Pálosfalvi könyve. Nem kéne olyat állítanod amit nem mond.
,,Bizonyítsd állításodat: a francia pénz fizikai jellemzőinek bemutatásával.
Én bemutattam a forintét, van összehasonlítási alap, tessék, előtted a lehetőség. "
Megismétlem: nem nekem kell bizonyítanom hanem neked. Te állítod, hogy a livre az értéktelenebb volt. Bizonyítsd.
,,Állítás: Hunyadi Mátyás szerencséje, hogy a török nem támadott. "
Pálosfalvi állítja, akitől te annyira szeretsz idézni.
,,Anjou Lajos korában a török fősereg NEM volt Európában, azaz nem befolyásolja azt, hogy Anjou Lajos birodalma európai nagyhatalom volt-e, avagy sem.
2) A XIV. században a török sereg 20 ezer főt tehetett ki, tehát eleve nem volt számottevő tényező.
"
Forrást kérek arra, hogy az oszmán sereg ekkor 20 ezer fős volt. Nem a te mesedélutánodra vagyok kíváncsi.
,,Hunyadi Mátyás 1469-től cseh király, 1486-tól Ausztria hercege. Bekebelezte a Lausitzi Őrgrófságot, Sziléziai Hercegséget, Morva Őrgrófságot, az Osztrák Főhercegséget, és a Stájer Hercegség egy részét. "
És meddig tartotta meg?
És meddig tartott minket megszállva az oszmán birodalom?
Tehát..
Anglia Franciaország viszonyt úgy döntötted el, hogy Franciaország nem megnyerte a 100 éves háborút, csak túlélte..
Mi magyarok nem nyertük meg a török ellenes háborút, csak túléltük...
Akkor szerinted Magyarország rá tudta erőszakolni akaratát a többi országra? Bele tudott szólni a politikájukba? Na látod hogy nem.. Mátyás se tudta elfogadtatni magát a cseh rendekkel...
Itália.. AKkor 4 állam volt vagy sem? Ne terelj.. De remélem te is érzed hogy Nápolyt Magyarország ellen nem lehet katonai erőként meg említeni...
Forma 1... Én arról beszélek hogy senkit se fog érdekelni hány futamot nyert meg Alonso, ha a végén Vettel nyeri a bajnokságot....
bumbi02
"Anglia Franciaország viszonyt úgy döntötted el, hogy Franciaország nem megnyerte a 100 éves háborút, csak túlélte..
-> Mi magyarok nem nyertük meg a török ellenes háborút, csak túléltük..."
- Végül valóban felülkerekedtek, de ez Anjou Lajos, vagy Hunyadi Mátyás hatalmi pozíciójával kapcsolatban semmit nem változtat.
"Forma 1... Én arról beszélek hogy senkit se fog érdekelni hány futamot nyert meg Alonso, ha a végén Vettel nyeri a bajnokságot...."
- Képzavar. Ezt NE úgy kezeld, mint egy állandó, évszázadokat átívelő öldöklő török-magyar háború. Több száz évig szomszédok voltunk a török birodalommal. Sokszor háborúba is keveredtünk velük, amiben hol ők nyertek, hol mi.
Másként mondva: nem egyetlen hosszú "bajnokság", hanem sok egymás utáni. Vagyis ha sok megnyert világbajnoki cím után, ha végül elveszíti Schumi ezt a titulust, az nem csorbítja a korábbi élvonalbeli szerepét.
"Akkor szerinted Magyarország rá tudta erőszakolni akaratát a többi országra? Bele tudott szólni a politikájukba? Na látod hogy nem.."
- Már hogy ne tudott volna? Anjou Lajos beleszólt a Havasalföldi Fejedelemség, Bosznia, Szerbia, Szlavónia, Halics, Litvánia, Moldova, Horvátország, részben Bulgária, egy ideig a Nápolyi Királyság politikai ügyeibe! Adófizetésre kényszerítette a gazdag Velencei Köztársaságot!
"Mátyás se tudta elfogadtatni magát a cseh rendekkel..."
- Ellenkirály volt. Emellett osztrák főherceg. Meghódoltatta az összes déli (Bosznia, Szerbia, Horvátország, Szlavónia), keleti (Havasalföld, Moldova), nyugati (Lausitzi Őrgrófság, Sziléziai Hercegség, Morva Őrgrófság, Osztrák Főhercegség, Stájer Hercegség) szomszédját. Mi ez a konok ellenkezés arról, hogy nem volt európai nagyhatalom? London talán kiterjesztette hatalmát a litvánokra? Párizstól talán féltek a bolgárok? Nem!
Az európai nagyhatalmak mindig MEGOSZTOZTAK a kontinens felett, a nagyhatalmi státusz nem azt jelenti, hogy egy főváros irányítja egész Európát...
"Itália.. AKkor 4 állam volt vagy sem? Ne terelj.."
- De jure igen, de facto nem. Bocsánat, én Andorrát vagy Monacót sem tartom "országnak".
"De remélem te is érzed hogy Nápolyt Magyarország ellen nem lehet katonai erőként meg említeni..."
- Miért?? Itália az adott kor legnépesebb területe volt Európának, az itáliai államok a leggazdagabbak voltak évszázadokon keresztül, dúskáltak az aranyban, és Nápoly közülük is a legnagyobb volt!
Szerinted Nápoly és Velence nem volt mérhetetlenül gazdag? Nem volt hatalmas zsoldosseregük, párjukat ritkító, hatalmas, impozáns erődjeik, nagy és korszerű flottájuk, a koruk csúcsát képező haditechnikájuk??
Tudod te egyáltalán, hogy Itáliáról beszélünk?...
"Vagy inkább túlélték. Ám franciák nem hódítottak Angliában, míg angolok igen Franciaországban. Jelzésértékű.
-> Nem. Megnyerték. Kész. Nem kell magyarázni."
- Érzékeny pont a francia történelem számodra, azt tapasztaltam:) Kár, hogy saját(?) történelmed iránt mégis annyira elfogult vagy, negatív irányban. (Nem, én nem. Egy másik kérdésnél hónapokon keresztül vitatkoztam a te ellenpólusoddal is, aki szerint a magyarok találták fel a spanyolviaszt. Én meg a kettő közötti arany középút vagyok.)
"Nem mondtam hogy Hódító Vilmos francia volt."
- Akkor meg teljesen irreleváns a franciák "védelmére" felhozni az angolokkal szemben...
"És mindig az angolok voltak fölényben. Még a franciák még a hadtörténelmük legdicsőbb szakaszában, Napóleon alatt is alulmaradtak az angolokkal szemben!
-> Ez így nem igaz."
- Ne fojtsd magadba a szót!:)
"És az az észak-amerikai gyarmatok elvesztése után már igen kevés volt az angolokéhoz viszonyítva.
-> Ez sem igaz. Miért nem nézel utána a dolgoknak mielőtt leírsz valamit?
Nem ám ,hogy elolvasnád milyen háború voltak Franciaországnak, mettől meddig terjedtek a gyarmatai...áh...meg ne nézd."
- Én tisztában vagyok vele. Az összes gazdag terület - a cukornádtermelő Jamaica, a fűszereket adó India, a csatornát birtokló Egyiptom, a kincses Dél-Afrika, a selyem és porcelánkereskedő Kína, hogy csak a legfontosabbakat mondjam - mind angol befolyás alatt volt.
Ellenben Franciaország csak ráfizetett a gyarmataira (erről is ír Hahner: 100 történelmi tévhit, I. kötet, 77. fejezet.)
"Azt mondtad, Magyarországot a belharcok meggyengítették, míg más hatalmakat nem. Magyarország fénykora épp a kiskirályok belharcai után jött el, az állítás tehát nem igaz.
-> Zagyválsz. Az Anju kor vagy Mátyás után nem voltak belharcok?"
- A királyválasztás körüli mizériákat ne hasonlítsd a kiskirályok ellen vívott belső polgárháborúhoz, mert nem azonos súlyú.
"És a feudalizmusban pont a gabonatermelés, a jószágok mennyisége, a földbirtok számított (vadat, halat s mi jó falat:). Nem véletlen, hogy az idézett francia szerzetes is álmélkodik Magyarország bőségén.
-> Ez sem igaz. Az olasz kereskedő államok voltak a leggazdagabbak sokáig. Kereskedő és nem földműves államok."
- A gazdagságot nem csak pénzben mérik, hanem vagyonban is. A selymet nem lehet megenni. Az európai gazdaságban alappilléri szerepet képviselt Magyarország. De aranyat tekintve is: Európa aranyának 80%-át Magyarország adta. Franciaország, Anglia, Hispánia, az itáliai államok, az NRCS, és mind a többiek együtt(!) termelték ki Európa aranyának 20%-át, míg a magyarok egymaguk a 80%-át!
Mi ez, ha nem gazdasági alappillér?? Miért olyan nehéz ezt elismerni? Miért fáj ez neked??
"Rugózz még egy kicsit Késő Rómán."
- A bizánciak sosem hívták magukat bizánciaknak. Hiába vergődsz, ebből nem jössz ki.
"Ezt linkelted. Ez a dominatus. Kész, akkora marhaságot mondtál, hogy ezért én kapásból buktatnék. De azért fokozd még. Erősködj. Komolyan, azt hiszed nem lehet vissza olvasni vagy mi van?"
- Azért linkeltem be, mert úgy néztél erre a névre, mintha még sose hallottál volna, csupán prezentáció. Hogy te utána ebből mit forgatsz ki, az a te saját gerinctelenséged.
Ugyanezt csináltad Anjou Lajosnál is, amikor azon "gúnyolódtál", hogy "nem tudom, mikor koronázták lengyel királlyá", holott egy szót se szóltam ott lengyel királyi címéről, csak annyit mondtam, hogy kétszer akkora hatalma volt, mint a korábbi magyar királyoknak, amire is felsoroltam a hűbéres államokat.
Legyen már benned egy minimális erkölcsi tartás. Az állítások kiforgatása, számba adott szavak, ezek elég hányingerkeltő dolgok.
"Törökországgal se vergődj már mondtam. G20 tag? A g20 tagok nagyhatalmak?"
- Oroszország meg benne van a G8-ban, pedig nincs benne a 8 leggazdagabb országban.
"Amúgy meg Törökország elég sok mindenbe beleszól. Az a te butaságodat bizonyítja ,hogy nem nézel és nem olvasol híreket."
- Megint csak arra kérlek, ne fojts magadba a szót! Ha annyira befolyásos nagyhatalom lenne, rég rendezte volna az ügyét Ciprusnál. Vagy Görögország is nagyhatalom? Titánok harca?
Mindenki az, csak a magyarok voltak mindig szürke plebejusi nép, igaz?..
Saját hülyeségeiddel lehet a legjobban megcáfolni: Londonban félnek a törökök hatalmától? Esetleg Ausztráliában vagy Brazíliában?... Nem.
A középkorban féltek a franciáktól a litvánok, a lengyelek, a bolgárok? Esetleg Londontól? Nem. Ez azt jelenti a te logikád szerint - hiszen a magyarok ellen ehhez hasonló gyenge érvet hoztál fel - hogy nem számítanak nagyhatalomnak. Ugye, milyen torz logika?
"Mindegy, csak ártson!" igaz?:)
"Én lennék képmutató? Miért? Mert hoztam szakirodalmat amibe te bele sem vagy hajlandó olvasni? Mi a képmutatás?"
- Én nem hoztam? Ráadásul amit te sorról sorra "felülbírálsz", mert jobban tudod, mint az OM?:)
Unom már ezt az álságos "durcizást".
"Szóról szóra írtam ki! Mit nem értesz meg azon, hogy a korabeli Európa más uralkodói bevételei sem haladták meg jelentősen az évi egymillió aranyforintot? Elég egyértelmű mondat! Adtam referenciapontot, tessék csak, ellenőrizz!
-> És te miért nem ellenőrzöd azt amit én hoztam? Vagy az nem szakirodalom? Ismét kérdem, talán gyermek kifestő könyvek? Azért nem nézed meg?"
- Máshol már kitárgyaltuk ugyanazokat a linkeket. De rajta, mondom, ellenőrizd a forrásaimat, rajta! Ne másra mutogass, ne terelj, rajta.
"Nézd, én felhoztam egy állítást, miszerint Magyarország Európa vezető államai közé tartozott a középkorban, te cáfolni akarod. Akkor a te dolgod ezt ésszerűen alátámasztani, részletes adatokkal.
-> Nem. A te dolgod bizonyítani. A történelem mint tudomány így működik. Aki állít annak kell bizonyítania!"
- Bizonyítottam. Felmutattam adatokat, tényeket, forrásokat, szakirodalmat, stb. Te meg akarod cáfolni. Akkor rajta, előtted a lehetőség.
Bizonyítsd be, hogy nem, mert nem úgy, nem annyi, nem az, nem olyan.
"Súlya: 3,55 gramm
Aranytartalom: 3,52 gramm
Finomság: 0,9896
Karát: 23,5
A livre-ről ennyit tudok:
Súlya: 3,5 gramm
Aranytartalom: ? (Gyorsan csökkenő)
Finomság: 0,960 (Névlegesen)
Karát: ?
-> Tehát a finomságuk és aranytartamuk is közel megegyezik, és a 4 millió livre több mint a 900 ezer forint. Szóval akkor még mindig jóval több a francia bevétel mint a magyar reál értéken is."
- Te tényleg ennyire autista vagy??... A súly és az aranytartalom NEM ugyanaz! Olvasd el talán mégegyszer a táblázatot: *Aranytartalom: ? (Gyorsan csökkenő)*
Egyszerűen kritikán aluli vagy:D
Egyszer abbahagynád már ezt a felületes, hanyag hozzáállást, nem égetnéd be magadat mindig...
"Azért ez vicces, hogy olyan adatokat hozol ami engem igazol..."
- :D:D:D És milyen magabiztosan dicséred is magadat a hülyeséged után!
"Szóval, én azt állítottam - Pálosfalvi szavait idézve - hogy Hunyadi bevételei egyenrangúak voltak az európai nagyhatalmakkal. Te azt állítod, hogy a franciáké több volt.
-> Pálosfalvi azt írja megállta a helyét Mátyás bevétele más európai országokéhoz képest, a lakosság számához viszonyítva."
- És ki mondta, hogy Hunyadi Mátyás bevétele túlszárnyalta az európai nagyhatalmakat? Felzárkózott közéjük, ezért (is) tartozott a soraikba, ennyi.
"Mondom, meg Pálosfalvi könyve. Nem kéne olyat állítanod amit nem mond."
- Nézd, ha több IQ-d lenne, mint egy cserepesnövénynek, talán megnézhetnéd a referenciapontot, amit adtam, mielőtt hazugsággal vádolsz. Meddig akarsz még lejjebb süllyedni?...
"Bizonyítsd állításodat: a francia pénz fizikai jellemzőinek bemutatásával.
Én bemutattam a forintét, van összehasonlítási alap, tessék, előtted a lehetőség.
-> Megismétlem: nem nekem kell bizonyítanom hanem neked. Te állítod, hogy a livre az értéktelenebb volt. Bizonyítsd."
1) Bizonyítottam, hogy Hunyadi Mátyás bevétele nem maradt el a többi európai nagyhatalométól, amire felhoztam egy történészi szakvéleményt.
2) Mutattam egy linket, ami bemutatta, hogy Hunyadi Mátyás bevételei egyenrangúak voltak a többi ország (Velence, Anglia, Franciaország) bevételével, uralkodásának majdnem negyed évszázadában mindenképp.
"Állítás: Hunyadi Mátyás szerencséje, hogy a török nem támadott.
-> Pálosfalvi állítja, akitől te annyira szeretsz idézni."
- Ám azzal csak az ő személyes véleményét mondta el, nem egy történelmi tényt vázolt fel.
De kérlek, válaszolj: nem indított a török hadjáratot a bánságok visszafoglalására, sikertelenül? Támadott, vagy sem? Elbukott, vagy sem?
Ha Hunyadi János megállította a török fősereget egy király halála utáni kaotikus pillanatban, akkor a Mátyás alatt megerősödött ország nem lett volna rá képes?...
"Anjou Lajos korában a török fősereg NEM volt Európában, azaz nem befolyásolja azt, hogy Anjou Lajos birodalma európai nagyhatalom volt-e, avagy sem.
2) A XIV. században a török sereg 20 ezer főt tehetett ki, tehát eleve nem volt számottevő tényező."
-> Forrást kérek arra, hogy az oszmán sereg ekkor 20 ezer fős volt. Nem a te mesedélutánodra vagyok kíváncsi."
- Kérlek:
"Murád 1389-es Szerbia elleni hadjáratakor a behatoló fősereg száma talán 15-20 ezer fő lehetett"
"Hunyadi Mátyás 1469-től cseh király, 1486-tól Ausztria hercege. Bekebelezte a Lausitzi Őrgrófságot, Sziléziai Hercegséget, Morva Őrgrófságot, az Osztrák Főhercegséget, és a Stájer Hercegség egy részét."
-> És meddig tartotta meg?"
- Haláláig. Hogy halála után mi történt, az már az ő uralkodása szempontjából irreleváns.
Egyébiránt például a tatárok meddig voltak itt nálunk? Csupán 2 évig. Nem minden az évek száma. (Nem mellesleg a második betörési kísérletüket elhárítottuk.)
Az a baj, de már sokszor mondtam a történelem tudásod nulla. Gyakorlatilag nullával egyenlő. Leragadsz ott például hogy kiterjeszteni a hatalmas más országokra.
Egy nagyhatalom tartósan terjeszti ki hatalmás. Magyarország csak ideglenesen volt képes pár kisebb országra kiterjeszteni hatalmát.
De nem csak a katonai erő jelenti a hatalom kiterjesztését.
Nem véletlenül volt a művelt európai udvarok nyelve a francia.
Magyarország hatalmi pozíciója azonnal eltűnt Mátyás halálával.
Ellenben Franciaország nagyhatalom maradt a Napkirály után is, és Napóleon után is.
Anglia se vesztette el nagyhatalmi státuszát I. Erzsébet halála után
Miért? Mert az ország erőforrásai megfelelőek voltak ahhoz, hogy tartósan fenntartsák a nagyhatalmi pozíciót.
Míg Magyarország erőforrásai nem voltak elegendőek, és pusztán egy-egy kiemelkedő képességű uralkodónknak köszönhetjük a felemelkedést!
,,Érzékeny pont a francia történelem számodra, azt tapasztaltam:) Kár, hogy saját(?) történelmed iránt mégis annyira elfogult vagy, negatív irányban. (Nem, én nem. Egy másik kérdésnél hónapokon keresztül vitatkoztam a te ellenpólusoddal is, aki szerint a magyarok találták fel a spanyolviaszt. Én meg a kettő közötti arany középút vagyok.) "
Nem érzékeny pont számomra, nem rajongok a francia történelemért.
De attól még a tények tények maradnak. Önkényesen kijelented, hogy nem megnyerték csak túlélték. Mégis miért? Mert te azt mondod?
A tények mást mondanak. A 100 éves háború végeztével Európa leggazdagabb monarchiája lett Franciaország.
Ezt tudnád ha legalább a wiki-t megnéznéd...de persze nem.
,,És mindig az angolok voltak fölényben. Még a franciák még a hadtörténelmük legdicsőbb szakaszában, Napóleon alatt is alulmaradtak az angolokkal szemben!
-> Ez így nem igaz." "
Devolúciós háború. A spanyolok, angolok, svédek, hollandok ellen.
Wiki...
,,Én tisztában vagyok vele. Az összes gazdag terület - a cukornádtermelő Jamaica, a fűszereket adó India, a csatornát birtokló Egyiptom, a kincses Dél-Afrika, a selyem és porcelánkereskedő Kína, hogy csak a legfontosabbakat mondjam - mind angol befolyás alatt volt.
Ellenben Franciaország csak ráfizetett a gyarmataira"
És? A többi gyarmattartó is ráfizetett. Ma már nincsenek gyarmattartók.
Az a baj veled nem látsz a dolgok mögé. Képtelen vagy egy kicsit is bonyolultabb dolgot felfogni.
,,A gazdagságot nem csak pénzben mérik, hanem vagyonban is. A selymet nem lehet megenni. Az európai gazdaságban alappilléri szerepet képviselt Magyarország. De aranyat tekintve is: Európa aranyának 80%-át Magyarország adta. "
A leggazdagabbak a olasz kereskedő államok voltak. Pont.
Az hogy 80% aranytermelést adtunk és? Ma Afrikából származik sok gyémánt. Szerinted tán gazdagok? Csuda jól élnek mi?
,,A bizánciak sosem hívták magukat bizánciaknak. Hiába vergődsz, ebből nem jössz ki. "
Nem. Te mondtad, hogy Késő Római Császárságot( Ami a Dominatus) a török verte szét. Ez pedig oltári butaság.
Ehhez abszolút semmi köze annak, hogy a bizánciak hogy hívták magukat.
Ja, de persze véletlenül se ismerd el mekkora marhaságot mondtál.
Idézzem be amit mondtál?
,,Azért linkeltem be, mert úgy néztél erre a névre, mintha még sose hallottál volna, csupán prezentáció. Hogy te utána ebből mit forgatsz ki, az a te saját gerinctelenséged. "
Ja, hogy most már az én gerinctelenségem? És nem is te butaságod?
Mi abban a gerinctelenség? Elárulnád.
Ugyanis a következő történt.
Azt állítottad: A Késő Római Császárságot a török győzte le.
Megkérdeztem miféle Késő Római Császárságot?
Erre linkelted, hogy hát a Dominatus-t.
Ennyi, történet vége. Én vagyok a gerinctelen? Te egyszerűen visszamenőlegesen akarod megváltoztatni azt amit kimondtál, és engem állítasz be hazugnak.
Hát tudod...
,,Ugyanezt csináltad Anjou Lajosnál is, amikor azon "gúnyolódtál", hogy "nem tudom, mikor koronázták lengyel királlyá", holott egy szót se szóltam ott lengyel királyi címéről, csak annyit mondtam, hogy kétszer akkora hatalma volt, mint a korábbi magyar királyoknak, amire is felsoroltam a hűbéres államokat.
Legyen már benned egy minimális erkölcsi tartás. Az állítások kiforgatása, számba adott szavak, ezek elég hányingerkeltő dolgok.
"
Nem én tehetek róla hogy tudatlan vagy, és ha ezt a szemedre vetik még fel is háborodsz.
,,Oroszország meg benne van a G8-ban, pedig nincs benne a 8 leggazdagabb országban. "
Nem az volt a kérdés hogy melyik ország gazdag, hanem hogy nagyhatalom-e.
,,Megint csak arra kérlek, ne fojts magadba a szót! Ha annyira befolyásos nagyhatalom lenne, rég rendezte volna az ügyét Ciprusnál. Vagy Görögország is nagyhatalom? Titánok harca?
Mindenki az, csak a magyarok voltak mindig szürke plebejusi nép, igaz?..
Saját hülyeségeiddel lehet a legjobban megcáfolni: Londonban félnek a törökök hatalmától? Esetleg Ausztráliában vagy Brazíliában?... Nem. "
Arról sem én tehetek hogy nem olvasol híreket.
Görögország soha nem volt nagyhatalom, ilyet senki sem mondott, sőt tulajdonképpeni Görögország sokáig nem is létezett, csak városállamok voltak.
Törökország nem attól nagyhatalom hogy félnek tőle Londonban.
Ez megint csak a te tudatlanságodat bizonyítja, hogy azt hiszed attól nagyhatalom egy ország hogy félnek tőle.
Nem csak katonai értelemben nagyhatalom egy nagyhatalom.
,,A középkorban féltek a franciáktól a litvánok, a lengyelek, a bolgárok? Esetleg Londontól? Nem. Ez azt jelenti a te logikád szerint - hiszen a magyarok ellen ehhez hasonló gyenge érvet hoztál fel - hogy nem számítanak nagyhatalomnak. Ugye, milyen torz logika? "
A középkorban Anglia nem volt nagyhatalom. I. Erzsébet után lesz az, ő pedig nem a középkorban élt.
,,s te miért nem ellenőrzöd azt amit én hoztam? Vagy az nem szakirodalom? Ismét kérdem, talán gyermek kifestő könyvek? Azért nem nézed meg?"
- Máshol már kitárgyaltuk ugyanazokat a linkeket. De rajta, mondom, ellenőrizd a forrásaimat, rajta! Ne másra mutogass, ne terelj, rajta. "
Elismétlem. Mert annak kell bizonyítania aki állít valamit. Ha szerinted a livre értéktelenebb volt, nosza bizonyítsd.
Így működik a történelem. Ma ezt harmadszor írom le(hm, sok a hozzád hasonló). Mondjuk egyetemre kerülsz, megírod a szakdolgozatodat. Eljön az államvizsga.
Azt mondja a vizsga elnök, nos kedves vizsgázó, bizonyítja állításait amit leírt a szakdolgozatában.
Mit felelsz majd neki? ,,Nem bizonyítom, keresse meg maga, nem érdekel nekem nem kell bizonyítanom!"
Erre pedig a vizsgaelnök azt mondaná: Gratulálok ön megbukott.
Világos? Neked kell bizonyítani, mert te állítasz! Ez a szabály!
,,Bizonyítottam. Felmutattam adatokat, tényeket, forrásokat, szakirodalmat, stb. Te meg akarod cáfolni. Akkor rajta, előtted a lehetőség.
Bizonyítsd be, hogy nem, mert nem úgy, nem annyi, nem az, nem olyan.
"
Amit bizonyítottál, hogy a livre és forint aranytartalma, és finomsága közel megegyezik.
Forint:
Súlya: 3,55 gramm
Aranytartalom: 3,52 gramm
Finomság: 0,9896
Livre
Súlya: 3,5 gramm
Aranytartalom: ? (Gyorsan csökkenő)
Finomság: 0,960 (Névlegesen)
Ebből elmagyaráznád melyik szám mutatja, hogy a livre az értéktelenebb?
Nézzük: Aranytartalom ugyanannyi. Finomság:0.98 -0,96
Minimális eltérés. Szóval? Én vagyok kritikán aluli?
Ja, mert ott van hogy gyorsan csökkenő? És te talán tudod, hogy milyen gyors volt ez a csökkenés?
Meg tudod mondani évente hány százalékkel csökkent? Megtudod mondani Mátyás halálakor mennyit ért a livre?
Megtudod mondani mennyit ért Mátyás halála után mondjuk 10-15-20 évvel?
Ez kicsit kevés információ hogy gyorsan csökkenő.
De én vagyok hanyag és a felületes, mert pontos számszerű adatot kértek az állításodra...
,,És ki mondta, hogy Hunyadi Mátyás bevétele túlszárnyalta az európai nagyhatalmakat? Felzárkózott közéjük, ezért (is) tartozott a soraikba, ennyi.
"
Nem ezt írja Pálosfalvi, hanem hogy megállta a helyét.
De tudod mit. Felzárkózott. Pár évtizedre. Aztán villám gyorsan lemaradt. Az nem nagyhatalom ami csak pár évtizedig képes a felzárkózásra.
,,Nézd, ha több IQ-d lenne, mint egy cserepesnövénynek, talán megnézhetnéd a referenciapontot, amit adtam, mielőtt hazugsággal vádolsz. Meddig akarsz még lejjebb süllyedni?... "
Igen, ha személyeskedsz attól igazad lesz.
,,Ám azzal csak az ő személyes véleményét mondta el, nem egy történelmi tényt vázolt fel"
Hohó! Csak egy véleményt mondott el?
Értem.
De az ,hogy Magyarország nagyhatalom volt az nem vélemény hanem tény.
Tehát ha neked egy történész állítása nem tetszik az vélemény, ha tetszik akkor tény. Érdekes gondolat menet.
"Murád 1389-es Szerbia elleni hadjáratakor a behatoló fősereg száma talán 15-20 ezer fő lehetett"
Igen és? Én azt kérdeztem, hol írják azt hogy az Oszmánoknak 20 ezer katonája volt? Nem azt kérdezte, hogy Szerbiára mennyien támadtak.
Szerinted Murád minden fegyverforgató oszmánt bevetett Szerbia ellen?
Ismételten ugyanott vagyunk. Olvasol valamit, de nem tudod értelmezni. Elmagyarázom. Egy hadjáratban bevetett katonák száma nem egyenlő az ország teljes lehetséges haderejével.
,,Haláláig. Hogy halála után mi történt, az már az ő uralkodása szempontjából irreleváns."
Magyarország nagyhatalmi státusza szempontjából nem irreleváns. Magyarország épp azért nem nagyhatalom mert a pozícióját Mátyás után elvesztette.
De tessék. Idézni fogom, ezt a Késő Róma dolgot. Csakhogy lássuk ki a hunyó.
Kérdező:,,Így van. A Szovjetunió sem maradt alul. A Késő-Római Birodalom sem hullott a törökökkel szemben. Meg a Nyugat-Római Birodalom sem." (11-26 22:34
Én:Ja, és mi franc az a Késő-Római Birodalom?(11-26 22:35)
Kérdező:Az meg szomorú, ha nem tudod, mi volt az a birodalom:
(11-26 22:46)
Én:"Hagyjuk már. Megint butaságot mondtál. Az hogy ,,késő" római nem ez volt neve. Nem ez volt állam neve, hogy ,,késő" Áh, tök mindegy, úgy se érted."(11-26 22:48)
Én: A kérdező zseniális. A Késő Római Birodalom a törökkel szemben...most akkor:
A lehetőség: Nem tudja, hogy a törökök nem a Római Császárság második felében a dominatus alatt jelentek meg.
B lehetőség: Össze keveri a Késő Rómát Bizánccal. (11-26 22:51)
Kérdező: A név: Bizánci Birodalom egy viszonylag újkeletű kifejezés, amit maguk a bizánciak ebben a formában nem ismerhettek.(11-26 23:00)
Összegezve. Azt mondtad, Késő Római Birodalom a törökökkel szemben.
Mire én megkérdeztem mi az a Késő Római Birodalom:
Erre te: Azt mondtad hogy a ,,Dominatus" kora.
Majd elkezdtél félrebeszélni Bizáncról.
Ennyi történt. Összekeverted a kettőt.
"Az a baj, de már sokszor mondtam a történelem tudásod nulla. Gyakorlatilag nullával egyenlő."
- Aha, tényleg. Kösz, hogy szólsz, akartam is mondani. Ennyivel tényleg el is lett intézve a dolog.
"Leragadsz ott például hogy kiterjeszteni a hatalmas más országokra.
Egy nagyhatalom tartósan terjeszti ki hatalmás. Magyarország csak ideglenesen volt képes pár kisebb országra kiterjeszteni hatalmát."
- A felsorolt vazallus államok nem csak "néhány évig" voltak a magyar király függésében. De jó, hogy az én történelmi tudásom nulla...
"De nem csak a katonai erő jelenti a hatalom kiterjesztését.
Nem véletlenül volt a művelt európai udvarok nyelve a francia."
- Nem inkább a latin?:)
"Magyarország hatalmi pozíciója azonnal eltűnt Mátyás halálával.
Ellenben Franciaország nagyhatalom maradt a Napkirály után is, és Napóleon után is.
Anglia se vesztette el nagyhatalmi státuszát I. Erzsébet halála után"
- Lehet, hogy nem tűnt fel, de a vegyesházi királyok kora egy egybefüggő intervallum volt Magyarország nagyhatalmi státuszában. Nem ért véget Anjou Lajossal. Nem ért Véget Luxemburgi Zsigmonddal. Jött Hunyadi Mátyás, ez királyokon átívelő korszak volt.
Látom, kifogytál a munícióból.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!