A katonaviseltek jelentős része miért állítja azt, hogy a sorkatonaság volt élete legjobb bulija?

Férjem is mesél róla néha. Soha nem csicskáztatták (ő elektrotechnikus amúgy), első körben a lokátorosokhoz tették, (lehet, hogy nem jól jegyeztem meg), tanterem, morzézni kellett, meg ilyenek, rendesen tanultak, mint suliban. Jól ment neki (túl jól), és amikor megtudta, hogy ha így szerel le, akkor x évig nem mehet külföldre (még Csehszlovákiába sem), akkor hirtelen "romlani kezdett" a hallása.

Utána hadtáposnak (pontosabban élelmiszer raktárosnak) tették, egy csomót csencselt a konzervekkel, csokikkal. Amíg a körletét kiképzéssel csesztették, ő "raktárat takarítva" aludt egy ponyván a raktárban.

Nem azt mondja, hogy élete 2 legjobb éve volt, de nem lett belőle lelki traumája. (Munkahely megvárta, visszavették utána, hát ennyi volt.) Mindez 70-es években.

Szerintem ez tök változó, hogy ki hogyan éli meg. Egy extrovertált partiarcnak, főleg ha véletlen jófejekkel van összezárva, biztosan jó buli. Ugyanígy jó "buli" annak, aki imádja a fegyelmet és szeret vezényszóra lépkedni (elég sok ilyen van).

Akinek lételeme, hogy egyedül legyen, az meg beleőrül. Ugyanígy nem jó buli a hierarchia alján álló szerencsétleneknek, akiket minden genyó megtalál, hogy szívasson.

Mondjuk én még egyetlen pasimtól se hallottam, hogy élete legjobb bulija lett volna, legfeljebb azt, hogy nem volt rossz, meg jó volt a hangulat, meg sokat röhögtek. De jellemzően a legtöbben elpazarolt 1-2 évként emlékeznek rá.

"jó "buli" annak, aki imádja a fegyelmet és szeret vezényszóra lépkedni (elég sok ilyen van)"

"Őszintén" gratulálok hozzá, ha valaki tényleg önmagától képes ilyen lenni és ezt élvezni