Sorkatonaság idejére csak az ember személyi igazolványát vonták be, vagy az útlevelét is?

Megmondom őszintén, a bevonásra nem tudok válaszolni, nem voltam katona betegség miatt. Viszont éltem abban az időben. Lehet, bevonták mindkettőt, de nem biztos.

A sorkatonaság alatt sehova nem utazhattál külföldre.

Egyébként a szocialista országokba sem lehetett egykönnyen menni, nyugatra szinte lehetetlen.

Perióduskora nem emlékszem már, de a szoci országokba kezdetben 3 évenként egyszer, később évenként egyszer mehettünk. Nem számított ide a Szovjetunió és Jugoszlávia. Ezek külön elbírálás alá estek.

Az elején szoci útlevél nem volt, hanem valami betétlapféle a személyibe.

A meglévő útlevél sem jogosított semmire. Úgynevezett ablakot kellett beleüttetni, ami egy bélyegzőlenyomat. Kilépéskor a határőr ellenőrizte ezeket és pecsételt. A határ túlsó oldalán szintén.

Férfiként a hadkiegészítő parancsnokság engedélye is kellett, ha behívás előtt voltál, vagy a sorkatonaság letelte után (talán 45 éves korig).

A 60-as évek nagyon homályba vesznek. Amit a nyugatra utazásról tudok, mert átéltem, az 5 évenként egyszer mehettél, szervezett útra, és külön útlevél és abba külön ablak kellett.

Akkor kaphattad meg, ha egy 8 (4?) A/4-es adatlapot kitöltöttél, és rendben találtak mindent. Olyanokat is kérdeztek, van-e nyugaton élő rokonod, milyen módon hagyták el az országot, és sok más.

A vállalati munkaügyi osztály, pártbizottság ajánlása is kellett.

Ha annyit írtak rá, hogy nincs kifogásuk ellene, már nem kaphattál kiutazási engedélyt.

Dehogy tehette meg. Volt, amikor Sopronba mentünk nyaralni, belföldi vonat. Tatánál nekem szegezett kérdést egy elvtárs, hogy hova-hova? És senki nem kér tőle semmiféle igazolványt, mert tudtok, nem érdemes vele kekeckedni.

A bevonulás és szolgálat nem tetszik/nem tetszik kérdése volt.

Ha eltávról nem tértél vissza időben, rövid időn belül a katonai rendészet keresett fel a lakásodon. Ha nem találtak meg (mert sikerült dobbantani), tönkre tették a családod életét. Amennyiben elfogtak, hadbíróság.

Sokkal súlyosabb ítéletek születtek ott, mint köztörvényes bűnesetekben.

Talán halálbüntetés is volt, nem tudom.

A határzár nyugat felé nagyon durva volt.

Kettős szögesdrót kerítés, őrtornyok, reflektorok, taposóakták, és más egyéb dolgok. Ha ezek nem öltek meg azonnal, akkor olyan súlyos sérüléseket okoztak, hogy elvéreztél.

A határőröknek parancsuk volt rá, hogy lőjenek. Ne a határátkelőkre gondolj, hanem teljes hosszra!

A nyugati határon meg esetleg egy tankkal tudtál volna átjutni,

A trükk az volt, hogy kértél nyugati útlevelet, befizettél egy Ibusz utazásra, mondjuk Bécsi városnézésre. És elfelejtettél hazajönni.

De már írtam, nem volt könnyű útlevelet kapni. És a család zaklatása nem maradt el.

Haza sem jöhettél, mert mentél börtönbe. Katonaszökevényként semmi jóra nem számíthattál.

9. vagyok. Amikor elkezdtem írni, még nem látszott, hogy a rendszerváltás utáni időkre gondolsz. Így a szövegem nagy része már nem érvényes.

Viszont akkor sem fakultatív volt a katonaság. Megpróbálom, nem tetszik, dobbantok. Ilyen most sincs. A szerződéses katona sem mondhat fel bármikor következmények nélkül. Persze börtönbe nem kerül.

Amíg volt sorkatonaság, és ki tudtál surranni, a visszatérés nem volt annyira drámai, de nem volt ajánlatos.