A kormány szerint a kötelező oltás eleget tesz a "nem ártani" bioetikai alapelvnek. Egyetértetek?
Erre a bioetikai alapelvre hivatkozott a Magyar Orvosi Kamara, amikor bejelentették az egészségügyi dolgozók kötelező beoltását. Azt is hozzátették, hogy eddig is léteztek kötelező oltások, így a mostani sem lesz kivétel. Novák Katalin elmondása szerint a többi szektor kötelező oltásáról csak később dönt a kormány.
Részekre bontom.
Nemhogy nem tesz eleget az bioerkölcsi alapelvnek, hanem ezzel a lépéssel egyenesen átlépnek minden orvosetikai morált. Emberkísérleti, eddig soha ki nem próbált biolaboratóriumi anyagot akarnak kötelezően befecskendezni mindenkibe, aki az egészségügyben dolgozik. Egy ideális világban a kötelező oltás helyett minden állampolgárnak kötelező lenne a 2 hetes karantén, és ezekkel az ún. vészhelyzeti oltásokkal csak azokat a dolgozókat oltanák be kötelezően, akik elengedhetetlen munkát végeznek (orvosok, építészek, gyári munkások, stb.). Ez gazdasági összeomlást eredményezne, de a kísérleti vakcinák miért jelentenének kisebb veszélyt?
Valóban léteztek eddig is kötelező oltások, de azok nem génterápiás eljárások voltak, hanem minden biztonsági kritériumot teljesítő oltások.
A Novák Katalin által belengetett "majd meglátjuk", hogy milyen szektorokban teszik kötelezővé az oltást sajnos hamarosan valósággá fog válni. Amint elérkezik a negyedik hullám, a pedagógusokat, de talán az egész lakosságot kötelezően beoltják.
Szerintem ez nemcsak felháborító, hanem a 21. század legnagyobb bioterrorizmusa és fasizmusa.
Kíváncsian várom a véleményeket.
JLCS:
Úgy érted, hogy tulajdonképpen minden az oltás-felvétel érdekében történik? Minél több a kimerült orvos, annál jobban nyomják majd az oltás-propagandát, és annál több ember veszi fel? Ez már alapból is egy releváns érv lenne, hiszen a vírus az idősekre kifejezetten veszélyes. Másrészt, a gyártócégek szerintem függetlenül végzik a dolgukat, nem működnek együtt a kínai laborokkal. Még egy kérdés: tegyük fel, hogy a népességcsökkentés a cél, akkor kiengedhettek volna egy sokkal extrémebb vírust is, ami a fiatalokra is veszélyes, nem?
Bár még várjuk meg annak is a hosszútávú következményeit...
Bár most írtam be a google-ba, hogy mennyi lenne az ideális populáció, és azt dobta ki, hogy 1,5 vagy 2 billió. Na ez most már kicsit para.
"The optimum population of Earth – enough to guarantee the minimal physical ingredients of a decent life to everyone – was 1.5 to 2 billion people rather than the 7 billion who are alive today or the 9 billion expected in 2050, said Ehrlich in an interview with the Guardian."
Ha az oltás miatt meghal 5 milliárd ember, akkor még mindig életben marad 2 milliárd ember, ami ebben az interpretációban továbbra is soknak számítana...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!