Érdemes belefogni a házépítésbe az alábbi forrásokkal?
Vidéken élek párommal és két kisgyerekemmel.
Vettünk egy régi építésű házat, persze csak a hely miatt.
A házat lebontottuk.
A ház ára 6 millió forint volt.
A megmaradt összegünk pedig 3 millió forint.
Nagyjából 130-140 négyzetméteres emeletes házra gondoltunk.
Erre kaphatnák hitelt, érdemes lenne egyáltalán elkezdeni?
Gondolom legalább egy 25-30 millió forint lenne az összköltség.
Mindig azt mondják hogy legalább egy 20-30 százalék önerő kell.
De nekünk már 6 millió benne van a telken.
Kaphatunk erre 25 millió forint hitelt?
4 főre 150 ezer. Ebből kaja kell, ruházkodni kell picinek: pelenka, nagyobbnak: ruha, cipő, később tankönyvek, osztálykirándulások, stb. Ebben nincs benne egy-egy váratlan kiadás (elromlik vmi, gyógyszer kell...)
vagy hogy néha elmenjetek nyaralni, kocsit venni/fenntartani vagy akár csak szépítgetni a házat időnként. Mindezt azért, mert ti építkezni akartok mindenáron? Nonszensz... Úgy érzem meggyőzhetetlen vagy, majd emlékezz vissza erre a kérdésedre pár év múlva, ha sikerül mindenkit eladósítani magatok körül.Ha nem lennék biztos benne, hogy a bank nem ad ennyit (közel sem) akkor a még meg sem született gyerekeket sajnálnám, mert tudom milyen lenne nekik :(
Ha gyerekeket akartok, ettől felelősségtudatosabb hozzáállásra lesz szükség.
Beszéltem telefonon egy ismerősömmel aki az MKB banknál dolgozik.
Azt mondta hogy úgy kalkuláljak hogy a fedezetbe adott tárgyak,ingatlanok értékének 80%-át kaphatom meg.
Akkor ez végülis össze is jöhet.
Édesanyám háza 8 millió forint,
Apósomék háza 12 millió forint,
A saját telkünk 4 millió forint,
Apósomék 8hektáros termőföldje több mint 6 millió forint
Összesen megvan legalább 30 millió.
Ez után kaphatunk: 30 X 0,80 -- 24 millió forint kölcsönt.
Elég durva terv.
A te és mindkét szülői összes ingatlant jelzálog alá tenni 30 évre. Mert neked ház kell azonnal. Egy haláleset, egy válás, vagy bármi becsúszik és mindenkit földönfutóvá tettél.
Nem lehet 3M Ft-tal építkezni.
"Édesanyám háza 8 millió forint,
Apósomék háza 12 millió forint,
A saját telkünk 4 millió forint,
Apósomék 8hektáros termőföldje több mint 6 millió forint
Összesen megvan legalább 30 millió.
Ez után kaphatunk: 30 X 0,80 -- 24 millió forint kölcsönt."
Mondhatni "öngyilkos" küldetés, de nem az! Mert ezzel az egy manőverrel a teljes családot szét lehet baxni egy életre!
Mert ugye a bank nem válogat minden fedezetként bevont ingatlanra egyetemlegesen ráteszi a teljes összeget jelzálogként (tehát nem csak az adott ingatlan fedezet mértékéig).
Ha beüt a krach akkor visz mindent, illetve azt elsőnek amelyik a leghamarabb elkel!
Szóval, ha van egy kis esze apósodéknak és szeretik a lányukat akkor ezt nem engedik!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!