Hívők akik szó szerint akarjátok venni az özönvíz sztorit, nem gondolkodtatok még el rajta hogyhogy az egész világon semmi nyoma egy globális áradásnak?
Nem gondolkodtak el rajta.
Ezt onnan tudom, hogy régen én is fundamentalista voltam, én is szó szerint értettem az özönvíz történetét.
A fundamentalistáknak nincsenek sem természettudományos, sem vallástudományos ismereteik, ha lennének, nem vennék szó szerint a story-t. :-)
Anélkül azonban pl. egy Hovind előadás meg tudja őket győzni.
Furcsa, mert nekem a Hovind már fundamentalista koromban is gyanús volt...
Még hogy a bárkán lévő 2-2 egyed hogyan szaporodott tovább...
De Ádám és Éva fiai hogyan szaporodtak, kit vettek feleségül, hogyan lett a 2 fiúból egy egész emberiség?
Mélységesen tudatlanok geológiából.
A Föld vízkészletének a 97%-a a tengerekben, óceánokban van. További 2,5% a sarki jégsapkákban.
A maradék 0,5 % adja a folyók, tavak folyadékát, az esőfelhőket és a talajvizet, ez vesz részt a vízkörforgásban és ráadásul ennyi a felhasználható édesvíz is, de ez most mellékes.
Hogyan lehetne így a Himaláját is ellepő globális árvíz?
Hja, Isten csodát tehet, ha már mindenható, de hiszi, a piszi.
Tény, hogy egyes amerikai szektás értelmezés nevetséges, de az özönvíz történetnek nagyon sok valóságalapja van. Nem egy légből kapott sztori. A Közel-Keleten ekkor rengeteg árvíz volt, ami vitt mindent, ami mozgott (vagy már nem mozgott). Ekkor sokkal jobban ki voltak szolgáltatva az elemi erőknek az emberek. Mezopotámiában gyakran úgy kiáradtak a folyók, hogy mindent elárasztottak. Régészeti leletek vannak, hogy a házak mellé bárkákat, nagyobb csónakokat építettek - igen a puszta közepén. Mert tudtak, hogy ha jön az árvíz, akkor csak így lehet menteni a menthetőt.
Az özönvíz történetének persze van egy teológiai mélysége, ami sokkal fontosabb, hogy akkor volt-e tényleg olyan globális áradás, amit egyesen állítanak vagy nem. Egyáltalán nem ez a lényeg. Viszont azt is látni kell, hogy ez a történet is az adott kor emberének a saját tapasztalatából építkezik.
"Hívők akik szó szerint akarjátok venni az özönvíz sztorit, nem gondolkodtatok még el rajta hogyhogy az egész világon semmi nyoma egy globális áradásnak?"
Igaz. Azon kívül, hogy a világ még mindig bővelkedik az özönvíz bizonyítékaiban, azon felül tényleg nincs más bizonyíték:)
Muszáj mindenkinek feltennie ezt a kérdést, akit Dawkins átvert? Mindenki fel akarja találni a spanyolviaszt?:))
Amúgy ez miért zavar? Hadd higgyünk a Bibliának. HA nem igaz, úgyis elfeledi idővel a köztudat. Ha meg Istentől ihletett, akkor úgy sincs semmi esélyetek:) Ráadásul ez utóbbi esetben Isten ellen támadók lesztek/vagytok. Ami - valljuk meg - nem túl eszes dolog.
Szóval nem árt néha megvizsgálni, hogy milyen bizonyítékokat sorakoztat fel a másik oldal. Ez amúgy általánosan is bölcs dolog, nem csak vallási kérdéskörben
Az hogy volt özönvíz Tény. Ezt őrzi sok nép emlekezete.
Az, hogy az ateista vallás ennek ellenére tagadja és azt tanítja, hogy tudományosan lehetetlen az egy más dolog.A tudomány emberei nem így gondolkodnak keresik nyomait és néha úgy érzik meg is találják. Pld itt is
Nem mítosz a bibliai Özönvíz
8-as:
Tipikus bizonyítéka vagy annak, hogy a hívők NEM GONDOLKODNAK.
Először is: de, az özönvíz mítosz, mivel mitologikus a leírás (nem is saját, hanem a Gilgames-eposz átköltése). Másodszor: a story szerint az egész földgolyót elborította az özönvíz. Mit mondd az általad idézett cikk?
"Több mint hét évezreddel ezelőtt pusztító árvíz sújtotta a Fekete-tenger térségét. A vizek sóssá váltak, és elborították a környező sík területeket - állítják amerikai régészek."
A cikk szerint - a bibliai leírással ellentétben - nem az egész világot borította el a víz, hanem annak csak egy részét. Ezzel semmi újat nem mondtál. Eddig is tudtuk, hogy az özönvíz legendákat helyi, valóságos árvízkatasztrófák ihlették.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!