Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Valláskritika » Keresztények miért akarják...

Keresztények miért akarják saját vallásuk borzalmait ráhúzni az iszlámra?

Figyelt kérdés

Keresztényektől egyre gyakrabban olvasok olyan kritikát az iszlámról, amit ha jobban megvizsgálunk, kiderül, nincs köze az iszlámhoz és ami miatt még érdekesebb, valójában a keresztény vallás tanítása. Ilyen például a vallás erőszakos terjesztése. Keresztények szerint a dzsihád egy szent háború ami más vallásúak kiirtására vagy erőszakos áttérítésére irányul. Igazság viszont az hogy az iszlámban nem létezik olyan fogalom hogy szent háború, a dzsihád pedig elsősorban belső küzdelem azért hogy jobb emberek legyünk. A Korán egyértelműen tiltja a vallás erőszakos terjesztését és ártatlanok legyilkolását. Ha megnézzük a történelmet, keresztények állításával ellentétben, az iszlám nem erőszakkal terjedt. Arab vagy török birodalmak esetében nem jellemző az erőszakos térítés. Ellenben a keresztény vallást, egy rövid kezdeti időszakot kivéve, erőszakkal terjesztették. Más vallásúakat legyilkolták, aki pedig túlélte azt erőszakkal megkeresztelték. Keresztes hadjáratokat például maga a pápa hirdette meg, és kijelentette hogy aki meghal a harcokban az bűnbocsánatot nyer világi bűnei alól. De nem kell ehhez messzire menni hogy lássuk, hiszen a magyar népre is erőszakkal lett rákényszerítve a keresztény vallás. Gyarmatosítás korában pedig szintén erőszakkal terjesztették a keresztény vallást az őslakosok között. Keresztényeknek ezekre ma az a válaszuk hogy akik ilyet tettek azok nem valódi keresztények. Ha viszont megvizsgáljuk a Bibliát, kiderül hogy ezek a erőszakos véres cselekedetek valójában a Biblián alapulnak. Például mikor a keresztesek legyilkolták Jeruzsálem teljes zsidó és muszlim civil lakosságát, azt tették amit a Bibliában olvastak. Nem kevés olyan vers van a Bibliában ami népirtásra, a más vallást követők legyilkolására szólít fel. Például:


Mózes5 20:16–17: „De az itt lakó népek városaiban, amelyeket Istened, az ÚR ad neked örökségül, ne hagyj életben egy lelket sem! Irtsd ki őket mindenestül… ahogyan megparancsolta neked Istened, az Úr


Egyértelmű a vers. Teljes népirtásra szólít fel.



Ezékiel próféta könyve 9:5-6 A többieknek pedig ezt mondta a fülem hallatára: Menjetek utána végig a városon, és öldököljetek, ne szánakozzatok, és ne legyetek könyörületesek! Gyilkoljátok az öreget, az ifjat és a szüzet, a gyermekeket és az asszonyokat, hadd pusztuljanak


Itt külön ki is van hangsúlyozva hogy gyerekeket, nőket is le kell gyilkolni.



Mózes 2. könyve, 32:27-28 Ő pedig ezt mondta nekik: Így szól az ÚR, Izráel Istene: Kössetek mindnyájan kardot az oldalatokra, járjátok be a tábort keresztül-kasul egyik kaputól a másikig, és gyilkoljatok le testvért, barátot és rokont! Lévi fiai Mózes parancsa szerint cselekedtek, és elesett azon a napon a népből mintegy háromezer ember.


Ebben a versben pedig arról van szó hogy 3000 zsidót gyilkoltak le csak mert az aranyborjút akarták imádni, magyarul más vallást választottak.



Ez az erőszakosság ma is megfigyelhető keresztény társadalmakban. Alábbi táblázatban országonként látható a gyilkosságok száma 100 ezer főre vetítve. A 30 legerőszakosabb mind keresztény többségű ország. Az első 50 is szinte mind keresztény.


[link]



Az iszlám a békés együttélésre szólít fel, a keresztény vallásban viszont nagyon erősen benne van az erőszak és a tolerancia teljes hiánya, akár teológiai, akár történelmi szempontból nézzük.



2019. febr. 18. 22:21
 141/171 anonim ***** válasza:
100%

#140

Mondjuk nem tartozik a kérdéshez, de Jézus is megkülönbözet nagyobb és kisebb bűnöket, ahogy az apostol is ír róla, hogy vannak halált (értsd ez alatt kárhozat) érdemlő bűnök és vannak kisebb súlyú bűnök. Érdemes lenne olvasnod és ismerned a Bibliát, mielőtt hozzászólsz ilyesmihez.

2019. febr. 22. 11:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 142/171 anonim ***** válasza:
51%

# 140

Igen, köszönöm szépen ezt a kioktató hangnemet. :-)

Egy kivétel van, ami nem bocsáttatik meg: a Szentlélek káromlása. Ha már felhoztad, leírhatnád nekünk, hogy ez pontosan mit jelent.

2019. febr. 22. 11:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 143/171 anonim ***** válasza:
73%
Jézus egyébként nem öngyilkos lett, hanem bebizonyította, hogy nem futamodik meg, és az őt gyűlölőket is szereti. Ezt tanította, így cselekedett, ezáltal hitelesek a parancsolatai. Viszont nem a halála, hanem a feltámadása a legnagyobb jó hír, mert legyőzte a halált. Ezért a Húsvét a legnagyobb ünnepünk, nem a Nagypéntek.
2019. febr. 22. 11:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 144/171 anonim ***** válasza:

#142

Igazán nincs mit, ha tanultál belőle, már megérte.

Mivel tényleg semmi köze ennek a kérdéshez, ezért ha nem zavar, üzenetben válaszolok majd.

2019. febr. 22. 11:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 145/171 anonim ***** válasza:
100%

Nem vagyok katolikus, nem minden keresztény katolikus. De a kat. egyház részéről korrekt, hogy elismeri egyik korábbi tévedését.

Ha nem érzékeled, hogy mindezzel együtt fényévekre van a z iszlámtól, az már a te gondod.

2019. febr. 22. 11:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 146/171 Lux morulus ***** válasza:
93%

"" A kérdező kommentje:


"Lux morulus nem azt mondtad hogy mész?""


Mentem is. Egy időre, mert veled ellentétben, nem ingyenélő segélyváró vagyok, aki meg van győződve, hogy minden az övé a földön.


És nem ígértem azt, hogy végleg, így megint besültél egy picit, mohamedán barátom.


"Ennyire fáj az igazság hogy kínodban visszajöttél? :)"


Te amióta muszlim vagy, még nem mondtál igazat nem muszlimnak, ember! Itt meg pláne.

Az igazságodról ennyit.


Nekem ez nem kín, mert én csak akkor írok; és azt amihez kedvem van, veled ellentétben, aki kényszeresen, minden segélyen eltöltött idejét azzal tölti, hogy hogyan hazudozzon itt.


"A náci forrásaid senkit nem érdekelnek, legfeljebb a hozzád hasonlóan náci eszméket valló primitív embereket."


Mindig beégsz tesó...,mindig. Ennyi az érved. Mondtam. Ellenem nem nyerhetsz.



[link]


"Másik kérdésnél kiderült hogy amit te forrásnak nevezel attól a magyar Közel-Kelet kutatók, orientalisták, vallásszakértők egyetemi tanárok közös közleményben határolódtak el."


Nem nyerhetsz ellenem. Megcáfoltam a ba?omságodat a másik kommentben amit linkeltél. A helyzet az, hogy a saját Koránodba fojt@ttalak bele. :)


"Magyarul a forrásod egy hazug nácik által szerkesztett szennylap."


Magyarul, hozod a vérlázítóan hazug, csúsztatós formádat mohamedán barátom.


És különben is, mennyire nyom?rult dolog már az, hogy egy olyan ideológia képviselője nácizik, akiktől a nácik átvették, a zsidók csillaggal való megjelölését. Csak náluk, sárga szalag volt. Meg öltözködési szabályok.

A két totalitárius rendszer, egymásra talált. Ahogy nácizmus nem volt vallás, így az iszlám sem az. Elmagyarázom barátom, de az uraddal egymás vállán fogtok sírni az igazság súlya alatt. Tények, tények, tények, és nem csak süket, hazug beszéd, mint a tiéd.


Beégtél. Megint.


A többi megadott névről fogalmad sincs, és ezt is csak a saját kitalációd miatt nevezed nácinak.

Egyszerűen vicckategória vagy.

Ahogy az is, hogy azt valljátok, hogy az embernek nincs más könyvre szüksége csak a Koránra, mert abban minden benne van, amit az embernek tudnia kell.

Ezért lett felgyújtva az Alexandriai könyvtár is többek között általatok, és még millió egy írás elpusztítva.


Szóval egy korán lapozgató, tudatlan madár, nekem ne akarja már megmondani, hogy mely forrás hazug, főleg akkor amikor a felsorolt tizenakárhány névből, csak ez, meg egy másik név ugrott be, akit az iszlám halálra ítélt. (Holland politikus) Ha esetleg azon gondolkodnál, hogy le iszlamofóbozod, hát tudok listát küldeni azokról, akik szerint nem az.

És mi van a többi tizenakárhánnyal, akik között nem egy Arab is van?


Mohamedán barátom, ahogy írtam folyamatosan tolod a szánalmas hazugságaidat, aminek eredményeképp neked, nem jut más, csak a csúfos vereség. :) Mondjuk, lassan megszokod már.


Ahogy bele olvasgattam, láttam valami Korán idézetet, amivel


Hasonlítsd össze mit ír a Korán és mit ír a Biblia ártatlanok legyilkolásával kapcsolatban:


Korán 5:32 Aki egyetlen olyan lelket megöl, aki se nem gyilkolt, se romlást nem okozott a Földön, az olyan, mintha az összes embert megölné. Aki viszont életben tartja, az olyan, mintha az összeset életben tartaná.


Ez a rész -az előtte lévő szúrák- a zsidóktól, és a keresztény Bíbliából lopott részek, melyek Ábel és Káin történetét mesélik el. Ennyi. Szó sincs eredeti Mohamed dumáról, meg iszlám nagyszerűségről.


De olvassuk csak, egy szúrával tovább.!?


K 5:33 "Hanem részesedése azoknak akik háborúban állnak Allahhal és az Ő Hírökével, s azon vannak a földön, hogy megrontók legyenek, hát hogy megölettetnek, vagy keresztre feszítettnek, avagy levágattatnak kezeik és lábaik egymással szemben (mindkettő),avagy kiűzettetnek a földről. Ez nékik megaláztatottság az e világon, s övék a Túlvilágon a hatalmas szenvedés."


Hoppá-hoppá!!! Hát hova lett az a k?rva nagy emberszeretet?!


Ezért kell Koránt venni! Akár hol felütöd még azon az oldalon találni fogsz hasonló m?cskot.


Ez speciel dr. Miháffy fordítás, de Nagyon ajánlom a Simon félét is.


"Szóval amint látod teológiai szempontból a Korán tiltja, a Biblia viszont kifejezetten előírja."


Szóval HAAAAZÚÚÚÚDSZ :)) Már megint. :) Azaz folyamatosan. :)


"Történelmi szempontból pedig a tömegmészárlások keresztényekre volt jellemző, nem muszlimokra."


Honnan a fr?ncból ismernéd a történelmet, amikor nektek csak a Korán van, és nincs szükség más könyvre, mert abban benne van minden amit az embernek tudnia kell.


HONNAN ismernéd?


Szóval ki hazudik mohamedán barátom? :)

2019. febr. 22. 14:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 147/171 A kérdező kommentje:

# 140


"Ha az áldozat nem bocsát meg, azzal magának is árt. Nagyon káros évekig hordozni a sérelmeinket."


Tudom hogy keresztények szerint kötelező megbocsátani az ellenünk vétkezőknek, de ezzel sem értek egyet. Ez a bűn elkövetésér ösztönöz. Az elkövető játszhat arra hogy az áldozatnak mindenképpen meg kell bocsátania mert még ő kap büntetést. Ugye a vers úgy szól hogy aki nem bocsát meg annak sem lesz megbocsátva.



"Isten könyörületes, de akkor azoknak is megbocsát, akik rendszeres jószolgálatokkal, imákkal próbálják azokat a bűneiket levezekelni, amiktől nem akarnak megszabadulni? Áldozathozatal nélkül nincs hitbéli fejlődés, és nincsen súlya a tetteknek."


Még mindig nem látom miért kell ehhez Istennek emberi alakban megszületnie és öngyilkosságot elkövetnie.

2019. febr. 22. 20:49
 148/171 A kérdező kommentje:

"Ha nem érzékeled, hogy mindezzel együtt fényévekre van a z iszlámtól, az már a te gondod."


A pedofília nem keresztény papok körében igen gyakori, amit az egyház tolerált, sőt védeni próbált. Muszlim imámok esetében nem jellemző a pedofília. Ők házasodhatnak. A katolikus egyház pedig a lehető legrosszabb. Nem csak a pedofília írható a rovásukra hanem egy rakás szörnyűség.

2019. febr. 22. 20:54
 149/171 A kérdező kommentje:

# 146


"Egy időre, mert veled ellentétben, nem ingyenélő segélyváró vagyok, aki meg van győződve, hogy minden az övé a földön."


Semmit nem tudsz rólam de ilyen kijelentéseket teszel. És azt mondod nem vagy náci? :) Amúgy dolgozom, így ez megint nem jött be.



"Te amióta muszlim vagy, még nem mondtál igazat nem muszlimnak, ember! Itt meg pláne."


Ez pont rád igaz és a többi náci haverodra.



"Nekem ez nem kín, mert én csak akkor írok; és azt amihez kedvem van, veled ellentétben, aki kényszeresen, minden segélyen eltöltött idejét azzal tölti, hogy hogyan hazudozzon itt."


Neked ez kín mert az összes iszlámmal kapcsolatos kérdésnél felbukkansz és kényszeresen bemásolod a hazugságaidat. Még akkor is mikor kifejezetten muszlimokat szólítanak meg. szóval a gyűlölet átvette az irányítást a kis fejecskédben.



"Nem nyerhetsz ellenem. Megcáfoltam a ba?omságodat a másik kommentben amit linkeltél."


Aha persze. Annyi eszed sem volt hogy nem szó szerint másold be a náci hazugságaidat. Egyből kiderült hogy arról a szennylapról szedted, és úgy adtad elő mint a saját véleményed :)



"És különben is, mennyire nyom?rult dolog már az, hogy egy olyan ideológia képviselője nácizik, akiktől a nácik átvették, a zsidók csillaggal való megjelölését. Csak náluk, sárga szalag volt. Meg öltözködési szabályok."


A zsidók mindig is eltérően öltözködtek. Nem kellett ehhez semmilyen szalag. A történelmi tény pedig az hogy a hozzád hasonló nácik zárták koncentrációs táborokba a zsidókat, nem a muszlimok. A te szellemi őseid tették.



"Ezért lett felgyújtva az Alexandriai könyvtár is többek között általatok, és még millió egy írás elpusztítva."


Ezt a keresztények találták ki a középkorban. Az Alexandriai könyvtár muszlimok érkezésekor már nem állt. Valószínűleg pont a keresztények gyújtották fel. az ókori iratok pedig a muszlimok mentették meg.



"Hoppá-hoppá!!! Hát hova lett az a k?rva nagy emberszeretet?!"


Ebből is látszik mennyire primitív vagy. Nem vagy képes kulturáltan elmondani a véleményed. Úgy néz ki te még nácinak is buta vagy. Az általad idézet vers így kezdődik: "Akik harcolnak Allah és a Küldötte ellen, és csak abban serények, hogy romlást idézzenek elő a földön,"

Tehát azokra vonatkozik akik háborút indítottak a muszlimok ellen. Ha még a magyar nyelv értő olvasása sem megy, nem tudom mit keresel itt?

Miért nem mész egy olyan oldalra ahol a hozzád hasonló nácik gyülekeznek? Ott előadhatod ezt a sok hülyeséget.

2019. febr. 22. 21:12
 150/171 anonim ***** válasza:

"Ezt a keresztények találták ki a középkorban. Az Alexandriai könyvtár muszlimok érkezésekor már nem állt. Valószínűleg pont a keresztények gyújtották fel. az ókori iratok pedig a muszlimok mentették meg."

Ezt az ordas hazugságot azért tényleg nem kellett volna. Tekintve, hogy ott őriztek számtalan görögre fordított bibliai tekercset is a LXX-ből, amit a keresztények rendkívül sokra becsültek, jóval többre mint a héber tekercseket. Tehát egész biztos, hogy nem égették fel.

Az ókori világ emlékeit ma is tudtommal a muszlimok rombolják földig és nem a keresztények, akik ezeket inkább megőrizni akarják.


De tőled már mindenki megszokhatta a történelemhamisítást.

2019. febr. 22. 21:49
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!