Keresztények miért akarják saját vallásuk borzalmait ráhúzni az iszlámra?
Keresztényektől egyre gyakrabban olvasok olyan kritikát az iszlámról, amit ha jobban megvizsgálunk, kiderül, nincs köze az iszlámhoz és ami miatt még érdekesebb, valójában a keresztény vallás tanítása. Ilyen például a vallás erőszakos terjesztése. Keresztények szerint a dzsihád egy szent háború ami más vallásúak kiirtására vagy erőszakos áttérítésére irányul. Igazság viszont az hogy az iszlámban nem létezik olyan fogalom hogy szent háború, a dzsihád pedig elsősorban belső küzdelem azért hogy jobb emberek legyünk. A Korán egyértelműen tiltja a vallás erőszakos terjesztését és ártatlanok legyilkolását. Ha megnézzük a történelmet, keresztények állításával ellentétben, az iszlám nem erőszakkal terjedt. Arab vagy török birodalmak esetében nem jellemző az erőszakos térítés. Ellenben a keresztény vallást, egy rövid kezdeti időszakot kivéve, erőszakkal terjesztették. Más vallásúakat legyilkolták, aki pedig túlélte azt erőszakkal megkeresztelték. Keresztes hadjáratokat például maga a pápa hirdette meg, és kijelentette hogy aki meghal a harcokban az bűnbocsánatot nyer világi bűnei alól. De nem kell ehhez messzire menni hogy lássuk, hiszen a magyar népre is erőszakkal lett rákényszerítve a keresztény vallás. Gyarmatosítás korában pedig szintén erőszakkal terjesztették a keresztény vallást az őslakosok között. Keresztényeknek ezekre ma az a válaszuk hogy akik ilyet tettek azok nem valódi keresztények. Ha viszont megvizsgáljuk a Bibliát, kiderül hogy ezek a erőszakos véres cselekedetek valójában a Biblián alapulnak. Például mikor a keresztesek legyilkolták Jeruzsálem teljes zsidó és muszlim civil lakosságát, azt tették amit a Bibliában olvastak. Nem kevés olyan vers van a Bibliában ami népirtásra, a más vallást követők legyilkolására szólít fel. Például:
Mózes5 20:16–17: „De az itt lakó népek városaiban, amelyeket Istened, az ÚR ad neked örökségül, ne hagyj életben egy lelket sem! Irtsd ki őket mindenestül… ahogyan megparancsolta neked Istened, az Úr
Egyértelmű a vers. Teljes népirtásra szólít fel.
Ezékiel próféta könyve 9:5-6 A többieknek pedig ezt mondta a fülem hallatára: Menjetek utána végig a városon, és öldököljetek, ne szánakozzatok, és ne legyetek könyörületesek! Gyilkoljátok az öreget, az ifjat és a szüzet, a gyermekeket és az asszonyokat, hadd pusztuljanak
Itt külön ki is van hangsúlyozva hogy gyerekeket, nőket is le kell gyilkolni.
Mózes 2. könyve, 32:27-28 Ő pedig ezt mondta nekik: Így szól az ÚR, Izráel Istene: Kössetek mindnyájan kardot az oldalatokra, járjátok be a tábort keresztül-kasul egyik kaputól a másikig, és gyilkoljatok le testvért, barátot és rokont! Lévi fiai Mózes parancsa szerint cselekedtek, és elesett azon a napon a népből mintegy háromezer ember.
Ebben a versben pedig arról van szó hogy 3000 zsidót gyilkoltak le csak mert az aranyborjút akarták imádni, magyarul más vallást választottak.
Ez az erőszakosság ma is megfigyelhető keresztény társadalmakban. Alábbi táblázatban országonként látható a gyilkosságok száma 100 ezer főre vetítve. A 30 legerőszakosabb mind keresztény többségű ország. Az első 50 is szinte mind keresztény.
Az iszlám a békés együttélésre szólít fel, a keresztény vallásban viszont nagyon erősen benne van az erőszak és a tolerancia teljes hiánya, akár teológiai, akár történelmi szempontból nézzük.
"Mint ahogy továbbra is tény hogy a támadást a törökök provokálták ki."
Magyarországnak semmi köze nem volt Bulgáriához. Legfeljebb annyi hogy Lajos magának akarta. Szóval hanyagoljuk az olyan álszent kamuszöveget hogy csak a szegény bolgár népnek akart segíteni :)
Az meg milyen logika már részedről hogy támadást indítasz, aztán sírsz és agresszornék nevezed ha visszatámad :) Ha megütsz valakit az utcán aki aztán visszaüt, a bíróságon kiröhögnek ha azzal próbálsz védekezni hogy provokált téged.
# 116
"Ez jó, de sajnos nem elég!"
Megbánom amit tettem. Isten bocsánatát kérem és az embertársamét aki ellen elkövettem, és nem követem el újból. Miért nem elég ez? Az kell hogy Isten emberi alakban lejöjjön a földre és öngyilkosságot kövessen el? Sehogy nem kapcsolódik és nincs benne semmi logika.
"Mi van akkor, ha nem érzem magam bűnösnek, pedig elkövettem. Akkor hogyan bocsátson meg a felebarátom, akit bántottam?"
Ha nem érzed magad bűnösnek azért lehet mert nem ismered Isten törvényeit, vagy ismered de elutasítod azokat. Mindkettő a te hibád. A világi jogrendszerekben is úgy van hogy nem mentesülsz a felelősségre vonás alól ha azzal próbálsz védekezni hogy nem tudtad hogy bűncselekményt követsz el. A Korán és a Biblia is mindenki számára elérhető, és el tudja olvasni. aztán ott van mindenkinek a lelkiismerete ami szintén segít abban hogy tudjuk mi jó és mi rossz. Ha meg nem fogadja el Isten törvényeit, megbocsátást sem fog várni.
"Vagy ha már meghalt aki ellen elkövettem a bűnt, és később jöttem rá, hogy vétkeztem ellene. Akkor mi a helyzet?"
Ez esetben nyilván itt már nem tudja helyrehozni. Az ítélet napján szembesítik azzal aki ellen elkövette és ott kell a megbocsátását kérnie.
"Az a baj, hogy egy bűnt nem lehet csupán bocsánat kéréssel és megbánással jóvátenni. Megbocsátani sem tudunk a másik embernek olyan könnyen."
Miért ne lehetne? Elkövetsz ellenem valamit, de odajössz hozzám, elmondod hogy ezt tetted de megbántad, én pedig azt mondom rendben megbocsátom. Isten bocsánatát is kéred, és ha az áldozat megbocsátott valószínű Isten is megbocsát. Ha pedig az áldozat nem akar megbocsátani, akkor valószínűleg az ítélet napján ezért büntetés jár majd.
"Ezért van szükség áldozathozatalra. Nem Istennek kell a mi áldozatunk, hanem nekünk van rá szükségünk ahhoz, hogy szívből el tudjuk fogadni az Ő kegyelmét."
Nincs szükség semmiféle emberáldozatra. Pogány vallásokban áldoztak embereket a hamis isteneiknek.
"Szóval hanyagoljuk az olyan álszent kamuszöveget hogy csak a szegény bolgár népnek akart segíteni"
Ki mondta hogy a bolgár népnek akart segíteni? Én azt állítottam hogy a törökök provokálták ki az agresszív terjeszkedésükkel és a folyamatos egyre közelebbi támadásaikkal és portyáikkal az ellentámadást.
"Ha megütsz valakit az utcán aki aztán visszaüt, a bíróságon kiröhögnek ha azzal próbálsz védekezni hogy provokált téged."
És minek mennék bíróságra? Ha háború van, akkor háború van, senki nem kérte számon a törököket hogy hogy mertek háborúzni a magyarokkal. Az ostobaságod abban nyilvánult meg hogy úgy beszélsz mintha a törökök valami áldott kis ártatlan nép lettek volna, akit ok nélkül megtámadtak a gonosz keresztények. Én csak ezt cáfoltam.
"Ki mondta hogy a bolgár népnek akart segíteni? Én azt állítottam hogy a törökök provokálták ki az agresszív terjeszkedésükkel és a folyamatos egyre közelebbi támadásaikkal és portyáikkal az ellentámadást."
Te miről beszélsz? Milyen ellentámadás? Magyarok támadtak először, szóval a törököké volt az ellentámadás.
"Az ostobaságod abban nyilvánult meg hogy úgy beszélsz mintha a törökök valami áldott kis ártatlan nép lettek volna, akit ok nélkül megtámadtak a gonosz keresztények. Én csak ezt cáfoltam."
Hát ez érdekes. Pont ti mondtátok hogy az áldott kis ártatlan magyarokat ok nélkül megtámadták a gonosz muszlimok és kiirtottak mindenkit :) Olvasd vissza mit írtak. Vagy kérdezz meg egy átlag keresztényt. 99.9 % ezt fogja mondani, pedig hát láthatod hogy a magyarok támadtak először.
"Te miről beszélsz? Milyen ellentámadás? Magyarok támadtak először, szóval a törököké volt az ellentámadás"
Hát persze, az agresszív török terjeszkedés az smafu, de ha valaki viszonttámad, akkor egyből ő az agresszor... Nevetséges vagy!
"Pont ti mondtátok hogy az áldott kis ártatlan magyarokat ok nélkül megtámadták a gonosz muszlimok és kiirtottak mindenkit"
Ilyet meg senki nem mondott, mit hazudozol?
Okuk az megvolt rá. Amit kifogásoltak többen is, az szintén a hazudozásod volt, amikor olyan hú de békés népnek akartad beállítani az oszmánokat, miközben itt egy rakás példát kaptál arra milyen mészárlásokat végeztek, és hogy tönkretették az országot.
És mivel próbáltál védekezni? Hogy nem volt céljuk Magyarország elpusztítása! Hát ez tényleg röhely! Úgy mégnéznélek ahogy találkozol egy rakás több száz éve lemészárolt magyar szellemével, és elkezded magyarázni nekik, hogy ugyan már, semmi rosszat nem tettek a törökök hogy kinyírtak titeket, hisz nem irtották ki az egész országot :D Nálatok muszlimoknál van valami még elfogadható mészárlási kvóta, vagy mi a fene? Ha nem pusztítok ki egy egész országot, csak egy bizonyos hányadát, akkor az még nem bűn, az nem rossz?
"Hát persze, az agresszív török terjeszkedés az smafu, de ha valaki viszonttámad, akkor egyből ő az agresszor... Nevetséges vagy!"
Bizánc, Bulgária és Magyarország egymástól független államok. Ha a törökök megtámadják Bizáncot, az nem jelent támadást Magyarország ellen. Te vagy nevetséges ha ezt nem tudod megérteni.
"Okuk az megvolt rá. Amit kifogásoltak többen is, az szintén a hazudozásod volt, amikor olyan hú de békés népnek akartad beállítani az oszmánokat, miközben itt egy rakás példát kaptál arra milyen mészárlásokat végeztek, és hogy tönkretették az országot."
Nem állítottam hogy sosem történt ilyesmi hanem azt mondtam nem volt jellemző. Látom te még mindig ragaszkodsz ahhoz hogy tönkretették az országot, miközben ez nem igaz és egyébként sem volt érdekük. Ha ennyire fanatikus vagy nincs értelme a beszélgetésnek. És nem hazudozok. Olvasd vissza a többi válaszoló hozzászólását. Ha pedig megkérdezel egy átlag keresztényt azt fogja válaszolni 99 %-ban hogy a gonosz barbár muszlimok ok nélkül megtámadták a békés Magyarországot.
"Hogy nem volt céljuk Magyarország elpusztítása! Hát ez tényleg röhely!"
Ha ezt komolyan gondolod, meg kell hogy kérdőjelezem az intelligenciádat. A török adókból tartották fenn a birodalmat, egy hadjárat pedig sokba kerül. Ha elpszusztitják azt a területet ahonnan a bevétel jönne, rövid időn belül csődbe mennek. Ezért is törekedtek arra hogy vazallus államokat hozzanak létre a katonai megszállás helyett mert ez olcsóbb megoldás volt.
"Nálatok muszlimoknál van valami még elfogadható mészárlási kvóta, vagy mi a fene? Ha nem pusztítok ki egy egész országot, csak egy bizonyos hányadát, akkor az még nem bűn, az nem rossz?"
Ezt te mondod? :) Keresztények mindenkit legyilkoltak aki másban hitt, mert ezt írja a Biblia. A középkori keresztény Európában nem létezett olyan hogy vallási kisebbség mert előbb utóbb lemészároltak mindenkit vagy erőszakkal áttérítették. Ha a törökök tényleg ki akarták volna irtani a magyarokat, megtehették volna 200 év alatt, de nem tették ugye ahogy a többi keresztény néppel sem. Ellenben a keresztények minden muszlimot legyilkoltak mikor a Habsburgok elfoglalták Magyarországot. De nem volt az első muszlimok elleni erőszak. A honfoglaló magyarokkal muszlimok is érkeztek jelentős számban de idővel, erőszakkal rájuk lett kényszerítve a keresztény vallás vagy elüldözték őket.
Muszlimoknál nincs mészárlási kvóta. Ez szigorúan tilos az iszlám vallásban. Keresztényeknél viszont a vallás része, ott van a Bibliában, és számtalanszor elkövették a 2000 év alatt.
"Bizánc, Bulgária és Magyarország egymástól független államok"
Nem igazán voltak függetlenek. Tudod, akkortájt még igen komoly befolyással bírt az egyház, és a hadjáratot is VI. Orbán pápa rendelte el.
Komolyan ilyen alapvető dolgokról sincs fogalmad se, de itt okoskodsz?
"Nem állítottam hogy sosem történt ilyesmi hanem azt mondtam nem volt jellemző"
Hát persze, a legjobb védekezés hogy bármilyen szörnyűseget elkövethetek, ha az egyébként nem jellemző. Vajon a bíróságokon miért nem fogadják el az ilyen mentegetőzést, rejtély...
" Ha ezt komolyan gondolod, meg kell hogy kérdőjelezem az intelligenciádat. A török adókból tartották fenn a birodalmat, egy hadjárat pedig sokba kerül"
Ennyire nem megy a szövegértés? Nem azt kérdőjeleztem meg hogy a török célja nem az ország elpusztítása volt, hanem azt a finoman szólva is szánalmas mellébeszélési kísérletedet, miszerint ez mentség lenne arra a pusztításra amit egyébként leműveltek...
"Nem igazán voltak függetlenek. Tudod, akkortájt még igen komoly befolyással bírt az egyház, és a hadjáratot is VI. Orbán pápa rendelte el.
Komolyan ilyen alapvető dolgokról sincs fogalmad se, de itt okoskodsz?"
Te nem vagy tisztában alapvető dolgokkal. Bizánc és Bulgária más egyházhoz tartozott mint Magyarország. Ugyanis ők görög keleti keresztények, Magyarország pedig katolikus volt. Bizánciak és bolgárok el sem ismerték a római pápát. Semmi közük nincs egymáshoz. Meg egyébként is, egymástól független országokról van szó. nem Magyarországot érte támadás, így Magyarország volt az agresszor.
"Hát persze, a legjobb védekezés hogy bármilyen szörnyűseget elkövethetek, ha az egyébként nem jellemző. Vajon a bíróságokon miért nem fogadják el az ilyen mentegetőzést, rejtély..."
Az hogy egy hadjárat alatt egy területen előfordult, nem ugyanaz mint hogy teljesen kiirtják a teljes civil lakosságot. Az előbbiek a törökök, utóbbiak a keresztények. Én látok némi különbséget, te nem?
"Ennyire nem megy a szövegértés? Nem azt kérdőjeleztem meg hogy a török célja nem az ország elpusztítása volt, hanem azt a finoman szólva is szánalmas mellébeszélési kísérletedet, miszerint ez mentség lenne arra a pusztításra amit egyébként leműveltek..."
Na de te úgy állítod be mintha teljesen kiirtották volna a magyar lakosságot. Ráadásul a pusztításból teljesen kiveszed a Habsburgokat és magyarokat akik talán még jobban benne voltak mint a törökök. Na ez a szánalmas. Eltűnt a magyar nép a törökök által elfoglalt területekről? Nem tűnt el, ma is magyarok élnek arrafelé. Török lakosságot látsz Magyarországon? Nem látsz és Kelet-Európúban is alig pedig 500 évig volt náluk, szóval egyértelmű ki követett el népirtást.
Egyébként is engem most elsősorban a vallási háttere érdekel nem a történelmi. Nem akarom csak ebbe az irányba vinni, szóval ha megtennéd és a kérdésre válaszolnál megköszönném. Még arra sem kaptam választ egyáltalán ki tekinthető kereszténynek.
"Eltűnt a magyar nép a törökök által elfoglalt területekről?"
Na igen, erről beszélek. Mennyi nálatok a gyilkossági kvóta? Vagyis ha nem tüntetem el a kiválasztott népet, csak egy részüket mészárlom le, ez mekkora arányban elfogadott még neked például?
"Te nem vagy tisztában alapvető dolgokkal. Bizánc és Bulgária más egyházhoz tartozott mint Magyarország"
Igen, és? Akkor ez most eltörli a tényt hogy pápai utasítás volt az ellentámadás a folyanatosan közeledő török agresszió ellen?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!