Isten létezése bizonyított! Megtudod cáfolni?
Az lenti elmélet az Iszlám hittan tudományából egy részlet, Isten létezésének bizonyítékaiból.
Logikai úton bizonyítja a Teremtő létezését, ezért csak logikai úton lehet azt megcáfolni. Természetesen az elmélet megcáfolhatatlan. Ha még is úgy gondolod, hogy képes vagy megcáfolni, vagy hogy logikátlan, akkor cáfold meg!
Véleményektől, kinyilatkoztatásoktól, visszakérdezésektől, érzelmi kitörésektől kíméljetek!
Válaszodat mindenképp támaszd alá logikai érvekkel!
1. Világunk létezése térbeli, az anyagból áll össze. Létezését, és változását idővel mérhetjük. Ezt az időmérést mindegy, hogy milyen egységekkel tesszük, például perc, óra, év...teljesen mindegy. A lényeg, hogy az idő az nem egy létező valami, hanem egy fogalom az idő mérésére.
Pl az autó 100km/óra sebességgel halad. Ami létezik az az autó, és az ő változása. Változása a helyváltoztatása, azaz haladása. Az idő az pedig egy mértékegység, azaz egy fogalom amivel mérjük, és jelöljük az autó változást, tehát nem egy létező dolog.
Tehát világunk létezése, és változása idővel mérhető, még ha nem is mértük, mert nem volt módunkba. Vagyis azért mert ezt a mérést nem tettük meg, attól még ezzel a ténnyel tisztában vagyunk. Viszont ha világunk változása mérhető, akkor annak egy bizonyos mértéke van. Mint említettem, teljesen mindegy milyen időegységgel jelöljük, a lényeg, hogy egy konkrét érték lesz ez a szám. Tehát ha mérhető akkor lenni kell egy kezdetnek is, ami a nulla lesz. Az az a pont amikor még nem létezett világunk, és ezért nulla az az idő egység, hisz még nincs mit mérni. A mérést csak onnantól lehetséges végezni, és számolni, ha van ami létezik, és mérhető. És ez a világunk.
A végtelenség viszont pont ezért fogalmi ellentmondás, mert az azt jelentené, hogy nem mérhető világunk változása. De ennek az ellenkezője pont az amit tapasztalunk.
Így viszont logikusan tudjuk, hogy más lehetőség nincs, mint hogy legyen egy okozó ami beindította világunk létezését! Azért mert az ami nem létezik, az saját magát nem hozhatta létre. De akkor jogos a kérdés, hogy akkor annak a valaminek, is kell, hogy legyen valami ami létrehozta, viszont így újra beleesünk a végtelenségi fogalmi zavarba. Tehát csak akkor lehetséges ez, ha az a valami úgy létezik, hogy nem mérhető rajta az idő! Ez viszont csak akkor lehetséges ha nem változik, azaz nem térbeli, mint világunk!
2. Világunk létezése térbeli, az anyagból áll össze. Változása egy kölcsönhatási folyamat. Világunk részei kölcsönhatásba áll egymással, és így születik egyik változás a másikból. Világunk minden egyes része ugyan abban a pillanatban, egy ok, és egy okozat. Ha viszont ez az ok, okozati láncolat a végtelenségig tart, akkor az azt jelenti, hogy soha nem tudott elkezdődni ez a láncolat, mert mindig szükség volt egy előző okozóra, de ez az okozó ugyan akkor okozat is, és így tovább. Ami azt jelenti, hogy világunk, és mi nem létezünk. Viszont mivel, hogy tudjuk, hogy világunk létezik, tudjuk, hogy van egy kezdő láncszem, ami csak okozó lehet!
3. Világunk változik, és létezik. Ha a végtelenség óta változik, az azt jelenti, hogy a végtelen mennyiségű változáson ment keresztül, hogy eljusson a jelenlegi állapotába. Ez viszont fogalmi ellentmondás, mert ez azt jelentené, hogy soha nem ért el ebbe az állapotába, amit saját magunk is tapasztalunk, mert a végtelent változásnak soha nem lesz vége, és így soha nem jutott el ebbe az állapotba világunk! Ez olyan mintha végtelen mennyiségű változáson kellene keresztül jutni ahhoz hogy ide jussunk, de annak soha nem lesz vége, így nem jutunk ide, tehát nem létezünk.
Ha valaki felteszi a kérdést, hogy mi szükség erre a kiinduló pontra/okozóra, hisz akkor ennyi erővel a világunk is lehetne egy ilyen örökkévaló okozó, akkor az azt jelentené, hogy világunk nem térbeli, nem változik, minden egyes része nem ok, és okozat egyszerre, és nem áll kölcsönhatásba egymással. Ez viszont a valóság, és tények elutasítása!
1.2.3.-as pontok következménye!
Egy olyan dolog létezése ami nem térbeli, nem változik, nem mérhető idővel létezése, nem áll kölcsönhatásba semmivel, csak okozó, azaz képes létrehozni anyagot, úgy hogy előtte nem létezett, és ezt hívják teremtésnek.
Tehát műszerekkel nem kimutatható létezése, nem látható szemmel, mert ezek a bizonyítási módszerek csak az azonos anyagi dolgokra alkalmasak, ahogy a szem is csak azt képest látni ami térbeli.
Ezért nem várja el az Isten, hogy csak akkor hidjél benne, ha látod, vagy műszerekkel kimutatod létezését, mert ez eleve képtelenség. Hisz nem térbeli, így nem mérhető távolságban hol van, és nem látható.
Viszont megtalálható az ő teremtett világán, és annak megfigyelésén keresztül, ha akarjuk!
Ne hagyd, hogy érzelmeid miatt megtagad az eszed!
19:52
Pont ezért is írtam az egyik kérdésemnél, hogy utálom a vallásosokat, mert hisznek egy képzeletbeli lényben és még rá is erőszakolják ezt a gondolkodást másra, és utálom az ateistákat, mert vallásosakkal vitatkoznak, pedig tudják, hogy semmi értelme. :)
"Miért kell bizonygatni Isten létét?
Mondta neked?"
Igen
12:01-nek
Mivel tudományosan bizonyított hogy a világ első okozója kizárt, hogy téridőbeli legyen, ezért a repülő spagettiszörny léte, mint isten KIZÁRT!
Kivéve, hogyha a repülő spagettiszörny nem téridőbeli!
"Továbbra sem nevezted meg azt a pontot időben ahonnan nem juthattunk el a mostba."
Már többször is megneveztem!
Minden pont ilyen!
Olvass vissza!
A kérdező kommentje:
"Megkérlek, hogy nevezd meg azt a pontot a múltban ahonnan nem érhettünk el idáig!"
Az összes pont ilyen. Egyetlen egy pontból sem érhetsz el ide, mert mindegyik előtt végtelen pont van, és mindegyik pont után végtelen pont van. Vagyis nincs jelen. De akkor meg nincs múlt sem, és jövő sem. Vagyis ha nincs kezdet, akkor nincs vég sem. De a véget tapasztaljuk is ráadásul, és a józan ész is ezt diktálja!
A komment megírásának időpontja: tegnapelőtt 16:34
"Továbbra sem látom, hogy bárhol bizonyítottad volna, hogy a világ nem lehet periódikus. Akkor vehetjük úgy, hogy nem tudod bizonyítani ezen állításodat?"
A B C
A létrehozta B-t
B létrehozta C-t
C létrehozta A-t
1. A létezik már. Viszont ,ha elmúlt, akkor ami létrejön, az már nem A lesz!
2. C-nek létre kell hozni A-t, hogy létezhessen, és A-nak létre kell hozni B-t, hogy B létre tudja hozni C-t.
Tehát mindig annak köszönhetem a létetem akit én hoztam létre!(az teremt meg engem, akit én termtettem)
Ez paradoxon!
A komment megírásának időpontja: 07-28 01:06
"Én a közelmúltban még ateistának vallottam magam,de a Kérdező által eddig leírtak előbb csak megingattak végül 100 százalékig meggyőztek.Isten léte ma már nem kétséges számomra.El is kezdtem a Korán olvasását és tanulmányozását és érzem,hogy egy teljesen új világ nyílt meg számomra.Bár már nem vagyok fiatal,de ehhez soha nincs túl későn szerintem.Mit is mondhatnék még:köszönöm.
Pál"
Ha komolyan mondod, akkor ez jó hír neked. :)
Sok sikert a továbbiakban, és ha vannak kérdéseid a Koránnal kapcsolatban, akkor kérdezz nyugodtan!
"Kérdező, ez a gömb alakú kockás érvelésed elég gyengére sikerült."
Mégsem tudod cáfolni, hogy igaz. :)
"Egyrészt honnan tudod, hogy én nem vagyok képes elképzelni a végtelent?"
XD...
Onnan, hogy akkor végtelen mennyiségű pontot kéne egyszerre elképzelned! Ez meg kizárt, mert az agyad véges.
Másrészt onnan, hogy ha nincs egy kezdet, akkor nem képzelheted el a létezését annak a valaminek, mert ellentétes fogalmakat fogsz összegyúrni.
"Másrészt pedig a te logikáddal élve én nem tudom elképzelni az istent, ebből kifolyólag nem létezik, mert számomra összeférhetetlen dolgokból alkotnám meg."
Istent azért nem tudod elképzelni, mert nem téridőbeli, és nem azért mert ellentétes fogalmakat gyúrtál egybe! :)
"De az sehol nincs bizonyítva, de még csak nem is tapasztaltam, hogy a világ nem létezhet egy mögöttes erő nélkül."
Az elég gáz, mert ez egyértelmű!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!