Az ember "jobb", mint Isten?

Igen, de nem mindegyik, csak a valóban emberséges ember.

Fogalmazhatnánk úgy is, hogy az ember akkor halad a legjobb úton, ha arra törekszik, hogy emberségesebb legyen, mint Isten. Ami egyáltalán nem is olyan nehéz feladat, figyelembe véve, hogy milyen borzalmakat művelt Isten az emberekkel a Biblia szerint.

És igen, nagyon jól írtad le az alapproblémát is. Ha lehetne kérdést pontozni, most jól felpontoználak. :)

Kedves kérdező!

Alapvetően a probléma ott kezdődik, hogy nem ismerted Isten csodálatos erkölcsi lényét. Először is azt tudnunk kell, hogy ez a világ Isten kegyelméből áll fent. Döbbenetesnek tartom a Jelenések könyve 7. fejezetében lévő látomást, ahol Isten parancsára négy angyal tartja vissza a gonosz szeleket, hogy ne ártsanak a földnek.

Másrészt Isten soha nem lök el magától senkit és ezzel eggyütt tiszteletben tartja a másik akaratát. Ő nem fog erőszakoskodni senkin. Istenről ez egyik legszebb kijelentés az, hogy "a hol az Úrnak Lelke, ott a szabadság. (2Kor 3,17) Tehát ha valaki azt mondja az Úrnak hogy nem kér belőle, akkor Isten nem fogja ráerőltetni senki emberre az üdvösséget. Másrészt viszont ha valaki Istentől segítséget kér akkor szívesen segít, ahogyan erről Jakab apostol bizonyságot tesz a levelében:

"Ha pedig valakinek közületek nincsen bölcsessége, kérje Istentől, a ki mindenkinek készségesen és szemrehányás nélkül adja; és megadatik néki." (Jak 1,5)

Továbbá Isten nagyon is akarja azt hogy az ember üdvösségre jusson. De az, hogy valakinek sikerül-e üdvösségre jutni, az nem csak az Istenen múlik, hanem az emberen is. Ha az ember nem akarja, akkor Isten sem tud rajta segíteni, mert Ő nem erőszakas. Jézus így fejezte ki ezt:

"Jeruzsálem, Jeruzsálem! Ki megölöd a prófétákat és megkövezed azokat, a kik te hozzád küldettek, hányszor akartam egybegyűjteni a te fiaidat, miképen a tyúk egybegyűjti kis csirkéit szárnya alá; és te nem akartad." (Mt 23,37)

Másrészt pedig egy földi szülő nem tudja jobban szeretni a gyermekét mint Isten. Már csak azért is lehetetlen, mert ha valaki jót tesz az az Isten Lelkének a munkája, aki az emberi szívekben munkálkodik. Ha az Isten nem munkálkodna mi értünk, mi jót sem tudnánk tenni. Isten egyébként egyszer ezt mondta:

"Hát elfeledkezhetik-é az anya gyermekéről, hogy ne könyörüljön méhe fián? És ha elfeledkeznének is ezek: én te rólad el nem feledkezem. (Ésa 49,15)

Másrészt Isten senkit nem küld a pokolba, mert a Biblia szerint olyan értelemben vett pokol ami a mitológiákban van. tehát az örök szenvedés helye, olyan nem létezik. A kárhozat egyenlő a teljes megsemmisüléssel (Zsolt 37,2) Itt szeretném egyébként megjegyezni, hogy a kárhozatra jutott emberek azonosulnak a bűnnel. Ezt abból is lehet látni, hogy Isten vissza fogja adni a gonosz embereknek az életet, de amikor feltámadnak mit tesznek? Sátán zászlaja alá gyűlnek és már támadnának Krisztusra és a Megváltottakra... (Jel 20. fejezet) Jézus ezért is halasztja még a visszajövetelét, mert hogyha most visszajönne, akkor ebből a generációból nem tudom hány embert tudna kimenteni...Adjunk hálát az Úrnak, hogy tart a kegyelme, és segít nekünk abban hogy alkalmasok legyünk az Örök életre. Ahogyan pedig Péter apostol is mondja:

"Nem késik el az ígérettel az Úr, mint némelyek késedelemnek tartják; hanem hosszan tűr érettünk, nem akarván, hogy némelyek elveszszenek, hanem hogy mindenki megtérésre jusson." (2Pt 3,9)

A fő kérdésre válaszolva:

Művészlélekként úgy sejtem, hogy az Opus Magnum akkor sikerül igazán, ha meghaladja az alkotót. Ennek szellemében az ember többre hivatott, mint maga Isten (ez igazolja is az Önzetlen szeretetet, amit teremtőnk képvisel). Az, hogy a mostani helyzetünkben jobbak vagyunk-e Istennél, az már más kérdés. Mivel őt tartják ideának, valószínűleg nem éppen.

A mellékletre válaszolva:

Ez is személyes vélemény, és igen: Isten úgy szeret minket, mint szülő a gyermekét, megbocsát akkor is, ha nem kérsz belőle. Te is megbocsáthatsz valakinek, aki nem kér bocsánatot; ha mást nem, a te lelkednek jó lesz, hogy kimegy belőle a neheztelés/harag.

Ám az ember csak ebben a lefokozott létben halandó, de az igazi természetében nem. Erről pedig nem tud, mondhatni félálomban (vagy inkább egészben) tévelyeg. És ha valaki ezt nem tudja, akkor miért hinne vakon annak, aki egyszer csak boldog-boldogtalan életébe belép, és azt mondja neki, hogy "térj meg, mert közel az idő, bűnös vagy, és elkárhozol". Ettől aztán óriási kedve lesz akár még egy mondatot hallani a témáról. Ne csodáljuk, hogy annyian nem kérik Isten segítségét, hallani sem akarnak róla, hiszem hamis kép él bennük róla (önhibájukon kívül). Vagy ha mégis, akkor sikerült beléültetni a félelmet "jaj, csak a Poklot ne!" Úgy könnyű bocsánatot kérni, hogy kénköves esőkkel és tűzfolyókkal ijesztgetnek (akkor már inkább „fagylalttársadalom: boldogok, akik nyalnak” - szintén Hamvas, csak ő modern civilizációra értette.) :)

Szóval nem hiszek a Pokolban. Aki elkárhozik, az csupán mélyebbre süllyed a földi szenvedésnél is, de legrosszabb esetben a "Pokol" fenekén rájön, hogy innen már nincs lejjebb, és akkor elindul vissza. Hosszabb, rizikósabb lesz az útja, de a végén levonhatja a tanulságot: "ez is jó, mert többet tapasztaltam." :) Legfeljebb az az örök kárhozott, aki azt hiszi, hogy "ha nincs Pokol, akkor tök jó, mindent szabad, legfeljebb kicsit később üdvözülök" – és károgva ül a gödör alján várva, hogy lenyújtsák a létrát. Csak hát amennyit leesünk, annyit vissza is kell mászni, az nem lesz sétagalopp, ezért érdemes jót cselekedni.

Isten kapuja pedig nyitva áll. Szabad akaratot adott nekünk, és azért nem avatkozik az életünkbe, hogy azt saját megismeréseinken keresztül tegyük. Mindent szabad, csak nem mindent érdemes. A Mennyország létállapot, nem hely. A sportoló Mennyországa a győzelem és a vele járó aranyérem. Ha ezt csalással szerezte meg, lelke legmélyén ott lesz a szorongás.

A keresztény tanítások egyik torz elmélete,hogy Istent,és Jézus személyét egyfajta ítélkező hatalomként tüntetik fel,amely feltételekhez köti a szeretetét.De ha Isten is önző érdekből szeretne,akkor ugyan mitől lenne ő az Isten? ha Isten sem képes az önzetlen szeretetre,akkor miről beszélünk? akkor Isten sem volna okosabb,bölcsebb,következetesebb,megbocsájtóbb,szeretet teljesebb az embernél.a szeretetét mindenki tudja feltételekhez kötni-az emberiség legnagyobb része így tesz-ebben semmi különösebb nehézség,nagy dolog nincs.

"Lukács 6:32-35

Mert ha [csak] azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, mi jutalmatok van? Hiszen a bûnösök is szeretik azokat, a kik õket szeretik. 33 És ha [csak] azokkal tesztek jól, a kik veletek jól tesznek, mi jutalmatok van? Hiszen a bûnösök is ugyanazt cselekszik. 34 És ha [csak] azoknak adtok kölcsönt, a kiktõl reménylitek, hogy visszakapjátok, mi jutalmatok van? Hiszen a bûnösök is adnak kölcsönt a bûnösöknek, hogy ugyanannyit kapjanak vissza. 35 Hanem szeressétek ellenségeiteket, és jól tegyetek, és adjatok kölcsönt, semmit érte nem várván; és a ti jutalmatok sok lesz, és ama magasságos [Istennek] fiai lesztek: mert õ jóltévõ a háládatlanokkal és gonoszokkal."

Jézus ezen szavai alapján téveszme az a felfogás,hogy Isten feltételekhez köti a szeretetét.és igen furcsa módon teljesen ellentmond pl.a Mózesi felfogásnak is,és egyéb keresztény tanításoknak.ez úgy lehetséges,hogy Mózes hiába vallotta magát prófétának,nem ismerte teljes mértékben Istent,hanem a saját önző,félelemmel teli énjének felfogását tulajdonította tiszta Isteni szándéknak.és ez a fajta téves felfogás megmutatkozik a mai keresztény tanításokban is.

Jézus azt mondta: Aki engem látott, látta az Atyát. Jézus megbocsátott és annyira szerette az embereket, hogy meghalt értük, bár nagyon is tudta, mi lakik az emberben.

Tehát a válaszom az: egy földi apa nem szeret jobban mint Isten. Pláne mert Isten maga a szeretet. Ha hasonlóképpen szeret, az már nagyon jó.

Ami pedig Hamvast illeti: "Lehet, hogy Te elhagytál engem - de én nem hagylak el Téged!"Ezt ha jól emlékszem az követi, hogy amint az ember eljut erre a szintre, hirtelen oszlani kezd a sötétség és előtűnik a fény. Az hogy Isten megpróbálja a szívedet, nem azt jelenti hogy nem szeret.

Freya

A "biblia alapján" levezethetetlen, és roppantul téves ez a feltevés (lásd. utolsó kérdő mondatod). Viszont az ellenkezőjétől hemzseg a biblia. Egy Hamvas Bélának, ha költő, sok minden butaság meg van engedve, még az is, hogy olyat írjon tudatlanságból, amit írt.

Isten a teremtés előtt, a pactum salutis-ban eleve kiválasztotta a gyermekeit Krisztusban, akiket nem enged elveszni.

Sziasztok!

A kérdésedre a válaszom az, hogy nem!

Igen az ember megbocsájt a gyerekének. Az Isten is megbocsájt az emberekenk, de aki nem Krisztust követve él, vagyis nem kér ebből az egészből, az mit is vár az egésztől?

Ezt a kérdést hogyan is kell konkrétan elképzelni?

Mindent lehet, bármit tehetek, de kapjak meg minden jót, az örök életet ("is").

Én úgy gondolom, és tapasztalatból mondom, hogy lehet, olyan aki világ életében bűnben élt, de az utolsó órájában igazán megbánta, és kereste Istent, és választ kapott...

De akit ez nem érdekel, aki a bűnben is marad, akit nem érdekel Isten, az miért is akarna Istennel lenni az örökkévalóságban?

Nem egyszer olvastam olyan megnyilvánulásokat, hogy "ha esetleg tényleg van isten , és örök élet, én akkor sem kérek belőle"...(sajnos)

Most az ilyen ember mit vár? Szerinted az ilyen emberrel mit kezdjen Isten, ha nem kér az Ő szeretetéből?

A helyzet az hogy Isten maga a szeretet és mi nem tudunk jobban szeretni mint Ö , mert mikor szeretünk akkor Isten szívéből "merítünk".

És ha Isten a szeretet akkor gyűölnie is kell a nem szeretetet, mert a szeretet nem létezik vmi gyűlölet nélkül. Pl ha szeretsz segíteni másokon, akkor gyűlölsz nem segíteni stb stb. A pokol pedig Isten mélységes gyűlöletét fejezi ki a bűnnel szemben.

A kérdés jogos. Isten teremtette a krokodilokat is. Ezekbe az állatokba én sok jóságot nem látok. Az ember sok tekintetbe egy nagyon jószívű lény.

Nem lenne szabad Istenre olyan sokmindent ráfogni pl. hogy ő a szeretet.