Szűz Máriának tényleg csak úgy elhitték hogy nem csalta meg a férjét, hanem a szentlélek szállta meg?
"Egy ember nem válthatta volna meg az emberiséget. Csakis Isten teheti ezt meg."
Igen, akkor, ha két tökéletlen embertől született volna"
Isten pedig nem tud meghalni, mert halhatatlan.
Jézus pedig egy külön álló személy, Semmilyen formában nem lehet egyenértékű az élet forrásával.
1, Az Atyáról az jelenti ki, hogy öröktől fogva van, vagy is nincs kezdete.
2, A fiúról pedig azt, hogy az Atyja első alkotása, amit közvetlenül segítség nélkül keltett életre, valamikor a kezdetekben.
Amíg nem volt a fiú, egyetlen személyként létezett, és maga Jézus is kijelentette, hogy Ő az Atya miatt él, vagy is függ az Atyától.
Rendben, ez így helyes.
Ám a Biblia, különbséget tesz Isten, és "isten" között.
Ha Istennek több személye van, akkor miért beszélnek egymásról úgy, mint ha két személy lenne. Hiszen az Atya elismeri a fiát, a Fiú pedig Atyjának ismeri el, mint aki nagyobb nála,.
Nem beszélve arról, hogy maga Jézus idézve a Mózesi törvényből, egyedüli igaz Istennek jelenti ki az Apukáját, és elmondja, hogy Ő az Atyja megbízottja, akit tanított arra, mit mondjon, hogyan beszéljen.
Ha egy személy lenne, akkor a tanulás, vagy a taníttatás felesleges,hiszen magától is jól tudná, mit kell tennie.
S furcsa, hogy Jézus saját magát elismeri, mint a saját magának a fia.
Ennyire nem misztikus a Teremtő.
Megint gyülekeznek a vallásos elemek a valláskritika rovatban, mert lepontozzák ami nekik nem tetszik.
Mi a fenéért itt múlatjátok az időt, menjetek már a saját topicotokba és ott nyalogassátok egymást. Itt olyanok vannak akiket nem tudtok megrontani.
Valaki itt nemrég megkérdezte, hogy miért van ez a kereszténygyűlölet újabban ?
Eddig nem láttam, hogy gyűlölet lenne, csak kritika és a vele járó kellemetlen kérdések.
Most, hogy van aki feljelentgető, ahelyett, hogy a kellemetlen kérdést megválaszolná, na most van egy biztos gyűlölőtök is.
Egyébként, ha jól emlékszem 2014-ben a Pápa beismerte, hogy hát van evolúció, jó lesz ha átállítjátok a kis szürke állományotokat, hogy lassan majd ezt kell mondani, mert a főnök is ezt mondta. Persze jól kidumálta, Isten teremtett, aztán az evolúció, meg tökéletesítette.
Mi lesz, ha egyszer betoppan egy földönkívüli és azt mondja, hogy: "Mária ? Ja, az megvolt nekünk is"
Mária (Miriam) szűzen fogantatását csak 451.-ben, az Efezusi zsinat nyilvánította dogmává.
Teljesen hivatalosan csak kb. 1824-27. körül fogadták el.
Nekem nem a Főnököm a Pápa.
És Isten teremtett evolúció nélkül.
És nem gyűlölködöm, mindössze védem Isten szavának igazságát, és a Teremtő személyét, nem mint ha rá lenne szorulva.
#14
Egy dogma elfogadása nem jelenti azt, hogy korábban ne vallották volna. A dogmákra mindig azért volt szükség, mert felbukkant egy-egy új, nézet, ami szemben állt az Egyház hitével. Ezért az addig vallott tanokat dogmába foglalták. Például a katolikus Egyház fogalmazta meg a Szentháromságról szóló dogmát a 4. században, de ez nem jelenti, hogy már az 1. században ne vallották volna. Viszont ekkor bukkant fel az arianizmus.
A krisztológiai dogmák jelentős része pont ilyen.
Az általad említett dogma is hasonló. Mindig azt vallotta az Egyház, egyszerűen akkor jött egy olyan eretnek nézet, amire választ kellett adni a dogmával.
Ezzez elegendő olvasni az apostoli atyák munkáit.
Jozsefnek felmerult de muvel igaz vt, bem akarta szegyenbe gozni hanem el akarta bocsajtani.
Ekkor kapott alomban utenetet Isrentol es elvette Mariat felesegul aki megszulte Jezust, Istennek a baranyat.
#19
Isten csak álmában kommunikál az emberekkel, vagy ébren is képes erre?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!