Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Valláskritika » Isten kétszer teremtett, vagy...

Isten kétszer teremtett, vagy nem volt vízözön?

Figyelt kérdés
Arról nem szól a fáma hogy növények kerültek volna a bárkára.
2017. máj. 6. 08:53
1 2 3 4 5 6 7 8
 11/73 A kérdező kommentje:

Jó pár linket hoztam amik mind azt igazolják, hogy a Bibliaértelmezésed helytelen, vagyis a válaszod semmis.


Ha pedig kísérletre hivatkozol, naná hogy kell link! Messziről jött ember azt mond, amit akar...

2017. máj. 6. 15:48
 12/73 Darkmoon80 ***** válasza:
95%

Kedves Kérdező!


Ne nagyon éld bele magad, hogy értelmes vitában meg tudod győzni azokat, akik csak a Bibliából okosodnak.


Egy másik kérdés kapcsán feltettem rákérdeztem: Hogyan kerültek az állatok a hajóhoz (több millió faj, köztük mikroszkopikus méretűek is, + az összes fertőző betegség (azok is élőlények)) , majd a kikötés után hogyan kerültek vissza az eredeti élőhelyeikre (MIUTÁN már megtörtént a kontinensek szétválása (persze ez is csak úgy négyezer éve hirtelen :-) ).


Hááát, nem igazán volt megfejtés a kérdésre.


Idézet könyv, borzasztóan primi ötletekkel (hazaúsztak sodródó fán, az ember szállította magával őket vissza, ...).

A begyűjtést meg maga Isten intézte el, merthogy Noénak kicsit sok lett volna annyi utazás, még száz év alatt is.


Ja és persze a dinoszauruszok is ott voltak a hajón!


És minden állat növényevő volt még akkor ...


Folytathatnám a sok zöldséget, amit összehordanak azért, hogy egy kitalált mesét megpróbáljanak valahogy kínkeservvel igazságnak beállítani.


Aztán érv híján vették a vitapartnerek a laput, és huss, nekik nincs idejük vitatkozni, béke velem, ...



Maga a hajó is kész röhej, ha gondolod számold ki, mennyi faanyag kellet a felépítéséhez! Igen gazdag ember volt Noé, ha be tudta szerezni! És ugye Noé képzett hajóépítő volt, aki képes volt egy ilyen hajót úgy megépíteni, hogy az ne morzsolódjon szét egyből a viharos tengeren.


Itt se várj mást, amikor be kellene ismerniük, hogy bocsi tévedés az egész, úgyis elhúznak egy másik kérdéshez, ott bizonygatni az igazukat.

2017. máj. 6. 17:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/73 anonim ***** válasza:

Az első link:

[link]

Ezt a következtetést vonod le: „Vagyis a 104-es zsoltár a teremtésre utal, nem az özönvízre”

A linkben szereplő szöveg írója megállapításokat tesz, és hivatkozik zsoltár fejezetekre, de a 104-es zsoltárt nem elemzi, tehát a hivatkozásod teljes csúsztatás.


A második link:

[link]

Néééd már, megint egy református magyarázat… Viszont ezt a részt: „Határt vetettél, a melyet át nem hágnak, nem térnek vissza a földnek elborítására.” Valahogy nem magyarázza… Ha ez igaz, hogy ez a teremtésről szól, a zsoltáros nagyot tévedett, mert mégis azt írja a Biblia, elborította víz a földet, nem is kicsit. Tehát egyértelmű, hogy ez a rész, legalábbis a fejezeten belül, nem a teremtésről, hanem a vízözönről beszél, ahogy a Bibliában is megtalálhatjuk, hogy ez az elborítás nem fog többet megvalósulni:

IMóz 9

11. Szövetséget kötök ti veletek, hogy soha ezután el nem vész özönvíz miatt minden test; és soha sem lesz többé özönvíz a földnek elvesztésére.

De ez a vízözön után történt, nem a teremtésnél.


A harmadik link:

[link]

Naaa, csak nem megint egy református magyarázat??? Pedig ezt írod: „Jó pár linket hoztam amik mind azt igazolják, hogy a Bibliaértelmezésed helytelen, vagyis a válaszod semmis.”

Hát, azért, mert egy vallási gyülekezet másképpen értelmezi, még nem fogok a falnak menni… A református tanítást amúgy is nagyon sok pontban tévesnek vallom, így ezt is.

„Furi”, mert itt sem nagyon taglalja soronként, és legfőképpen a 9-es sort „felejti” el taglalni...


A negyedik link sajnos egy katolikus magyarázó, de ettől eltekintve sem magyarázat, csak egy átfogó vélemény az egész zsoltárról, nem elemzés. Nem szólhat csak a teremtésről, hiszen mit olvashatunk az utolsó sorában?

„Veszszenek el a bűnösök a földről, és a hitetlenek ne legyenek többé! Áldjad én lelkem az Urat; dicsérjétek az Urat!”

Eze felül beszél emberekről, és az ő munkáiról is:

„Az ember munkájára megy ki, és az ő dolgára mind estvéig.”


Az ötödik link detto nem zsoltár magyarázat, csak hivatkozik itt-ott a 104-es zsoltárra. Egyszer úgy, ahogy Te is idézted, máskor meg mint a hegyi beszéd képeként, mint Isten gondoskodó Atyaként.



Látod, ezért nem adok linket, mert az internet tele van szeméttel. Ha Te nem tudsz 5000 forintot arra áldozni, hogy legyen kettő halad, két maréknyi vízzel, az a Te bajod, az interneted sem olcsóbb, sőt, éves szinten a 10-szerese legalább ennek.


12-es válaszoló!

„Aztán érv híján vették a vitapartnerek a laput, és huss, nekik nincs idejük vitatkozni, béke velem, ...”


Tele van a gyakori olyan kérdésekkel, amikor nem húzott el, és lett több, mint 1000 adok-kapok vitatkozás 100 oldalon keresztül. Az jobb? Melyik az intelligensebb? Elmondani a véleményemet, és sarkon fordulni, vagy belemenni egy olyan vitába, melyben két vallás vitatkozik egymással. (Nevezheted tudománynak az egyiket, ez már a Te bajod). Én az előzőnél maradnék. Higgy, amiben akarsz, és jó lenne, ha nem szólnál bele, hogy én miben higgyek.

2017. máj. 6. 17:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/73 A kérdező kommentje:

"Látod, ezért nem adok linket, mert az internet tele van szeméttel."

Egyelőre még mindig ott tartunk, hogy a te egyedüli magyarázatod áll szemben olyan emberekével, akik nem egyszerűen keresztények, hanem legalább kiadványokon keresztül keresztény tanítók.

Külön érdekesség, hogy te ugye ezt írtad nekem: "2peter 1 szerint a prófétai szót ember nem magyarázhat", ám ezek szerint te mégis úgy gondolod hogy a te magyarázatod mindenkié fölött áll...


"Ha Te nem tudsz 5000 forintot arra áldozni, hogy legyen kettő halad, két maréknyi vízzel, az a Te bajod"

Megintcsak te magad állítottad, hogy kipróbált, bevált kísérlet. Akkor hol a bizonyítás?

Vagy csak hazudtál?

Az nem bizonyítás hogy veszek két halat amik pont nem döglenek meg. Reprezentatív vizsgálathoz legalább tucatnyi halfajjal kéne eljátszani legalább tucatnyi paraméter változtatásával, egyes kísérletenként is legalább tucatnyi hallal, folyamatosan dokumentálva, kontrollcsoporttal ellenőrizve, stb. Hogy Józsi bácsinak otthon szerencséje volt néhány tágabb tűrőképességű halacskával, az semmit nem bizonyít és senkit nem érdekel.

Hiteles, objektív kísérleti eredményt fel tudsz mutatni, vagy ilyesmi mégsem létezik, csak megpróbáltál okosat mondani hogy a saját igazad bizonygasd?

2017. máj. 6. 18:15
 15/73 Darkmoon80 ***** válasza:

Kedves 13-as!


Ok, ez is egy vélemény, amit természetesen tiszteletben tartok. Mindenki abban hisz amiben akar, ez teljesen tiszta.


"1000 adok-kapok vitatkozás 100 oldalon keresztül." ez valóban felesleges. El kell fogadni, ha egy állítás bizonyítást nyer, és nem kell tovább feleslegesen akadékoskodni.


A probléma ott van, hogy egy néhány ilyen kérdés-válasz menetet végigolvasva láthatod a "vita" leginkább is úgy zajlik, az egyik oldal tudományos tényeket, bizonyítékokat hoz az igaza bizonyítására (ÉRVEL!), míg válaszul nagyjából a "mese habbal", "kőkemény bizonyítékom van" - csak éppen nem fejti ki, hogy mi az, és hasonló válaszok jönnek, megtűzdelve tíz-egynéhány éves kreacionista videó linkekkel és "ajánlom ezt olvasd el, benne van a válasz" könyvajánlókkal. Ugyanakkor ha egy komolyabb elemzésbe belemegyek (veszem rá a fáradtságot), rögtön az jön rá válaszul: " nekem erre nincs időm, hogy válaszoljak, ez túl hosszú...". Ja, hogy Ő egy egész könyv kiolvasását várta el tőlem, az ugye nem hosszú (NEKI)


Valós, mondjuk elfogadott, magas impakt faktorú lapban megjelent cikk hivatkozást vajmi keveset (=0) találni ezekre az érvelésekre.


Leginkább a "Biblia írja" típusú alátámasztások jönnek, amiről ugye egy 2000 évvel ezelőtt, az akkori emberek tudásszintjén megírt, szájhagyományokon alapuló történet, melynek vajmi kevés köze van a természettudományhoz.


végezetül:


Annyit azért még hozzátennék, hogy úgy felállni az asztaltól, hogy se be nem bizonyítod az igazadat, ugyanakkor nem is adsz igazat a vitapartnerednek, szerintem közel sem intelligens dolog.

2017. máj. 6. 19:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/73 anonim ***** válasza:
0%

"Umm... ha a teljes felszínt ellepte a víz, az közel 9 km magas víztömeg. Szilánkosra zúzott növényeket már tényleg nem sok minden hat meg. Csak ugye új növény sem lesz belőlük, ez itt a probléma."

Értem a problémát, de a biológiát nem mi logikázzuk ki, hanem adva vannak a tények. Akármilyen területet akármennyi vízzel elárasztod, az apadás után megjelennek a növények, emberi beavatkozás nélkül. A természettudományos dolgokat a fotelból egy fórumon nem tudjuk megváltoztatni. Te nem akarsz ebben hinni, mert nem akarod igaznak találni a Bibliát, ezt elfogadom, de attól még ezek tények, amiket leírtam...

A növényeket olyan nagyon nem hatja meg a víz, hogy némely fajuk a víz alatt él. Tehát ezen a témán kár vitatkozni. Felesleges időtöltés.

Másik: nem volt 9 km magas, mivel a magas lánchegység csúcsai csak az özönvíz miatt alakult ki, annak köszönhetően mozdultak el a lemezek és gyűrődtek fel a hegységek. Tehát az özönvíz előtt nem volt Csomolungma ...

Picit újra kellene gondolni a dolgokat

2017. máj. 7. 09:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/73 anonim ***** válasza:

"Na jó, akkor "csak" 5 km, az Ararátnak már csak léteznie kellett, ha ott kötött ki a bárka :D"

Igen, ez kb. olyan, mind az előző postban írt Csomolungma.

Az özönvíz után, apadáskor is jelentős volt a lemeztektonika, tovább gyűrődtek a hegyek, ki tudja meddig. Ma is megfigyelhető a kontinenslemezek vándorlása, mozgása. A törésvonalak pedig az özönvíztől jöttek létre

2017. máj. 7. 09:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/73 anonim ***** válasza:
0%

" Gennygóc nevű felhasználó válasza:


Én mondok tényeket:


Tény1: A Biblia tele van olyan butaságokkal, amik a józan paraszti észnek is ellent mondanak (pl.: nappal és éj váltakozása fényforrások nélkül)


Tény2: Egyes hívők ettől függetlenül is hiszenk olyan abszurdumokban, mint a teremtés 6 nap alatt, vagy az Noér bárkája.


Tény3 (ez már rossz dolog): Egyes hívők megpróbálják (ál)tudományosan alátámasztani a Biblia különböző dinkaságait. Erre láthatunk példát felül."


Köszönjük Emese az összefoglalót. De persze az nem zavar, hogy ti a nagy bumm esti mesében és a törzsfejlődés nevű ostobaságban hisztek:)

2017. máj. 7. 09:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/73 A kérdező kommentje:

"Értem a problémát, de a biológiát nem mi logikázzuk ki, hanem adva vannak a tények. Akármilyen területet akármennyi vízzel elárasztod, az apadás után megjelennek a növények, emberi beavatkozás nélkül."

Ott a probléma hogy ha annyi víz zúdul le, mint amennyit szó szerint veszünk Noé történetéből, azt nemhogy nincs növény ami túlélné, de még a felszín, a talaj is megsínyli, ott neked semmi nem fog kihajtani.

Elhiszem hogy nem vagy jártas a természettudományokban, de de azért az özönvíz hatásait kis árvizekével összehasonlítani elég gáz...


"A növényeket olyan nagyon nem hatja meg a víz, hogy némely fajuk a víz alatt él."

Erről már volt szó. Nem mindegy milyen vízben, milyen mélyen, ráadásként a vízi növények nem lesznek ehetőek Noéék számára.


"Az özönvíz után, apadáskor is jelentős volt a lemeztektonika, tovább gyűrődtek a hegyek, ki tudja meddig. Ma is megfigyelhető a kontinenslemezek vándorlása, mozgása. A törésvonalak pedig az özönvíztől jöttek létre"

Az Araráton kötött ki Noé, nem? Akkor meg kinek akarod bemesélni hogy az is csak utána gyűrődött fel?


"Köszönjük Emese az összefoglalót. De persze az nem zavar, hogy ti a nagy bumm esti mesében és a törzsfejlődés nevű ostobaságban hisztek"

Az ősrobbanásra és a törzsfejlődésre a világunk tényei utalnak. Ha Isten teremtette a világot, akkor Isten teremtette úgy, hogy az ősrobbanásra és a törzsfejlődésre utaljon.

Na most akkor vagy te értelmezed rosszul a Bibliát, és Isten a törzsfejlődés is Istentől származik, és valós dolog, vagy egy hazug Istenben hiszel aki direkt úgy teremtett hogy mindenkit átverjen, mert mindent úgy teremtett hogy a törzsfejlődésre utaljon.

Vajon melyik a keresztényibb elképzelés?

2017. máj. 7. 10:03
 20/73 Darkmoon80 ***** válasza:

Kedves 16-os!


Tudod hány növényfaj él ma a Földön?


Vajon hány bírná ki szerinted szaporodó képes állapotban csak mondjuk 1000 méter víz alatt (teljes sötétben) több hónapon keresztül? Lehet, hogy néhány száz faj (bár szerintem annyi sem) add hozzá még azokat a fajokat, amiknek mondjuk a magja úszott az árral, és utána partot érve kihajtott (néhány ezer??), majd hasonlítsd össze ezt a számot a ma élő szárazföldi növények számával. Van azért egy kis különbség!


"A növényvilág rendszertani felderítése és leírása nem tekinthető lezártnak. Évente kb. 2000 új fajt fedeznek fel. A Földünkön élő növényfajok számát 500 000-re becsülik, ebből kb. 400 000 fajt írtak le." [link]

2017. máj. 7. 10:25
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7 8

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!