Nem inkább az ítélkező hatalommal rendelkező Istenre van szükségük az ateistéknak?
Aki kritizálja, alkudozik, szidja : az tudat alatt érzi, hogy van.. és ők provokálják maguk, hogy az ilyen őistenségük előtt, velük vitába szálló, előttük meghajoló legyen. Legtöbbjük úgy ír, mintha a Logosz nem lett volna testté és nem lakozna örökké közöttünk..:( De még rosszabb, akinek 'mindegy" a kérdés, az valóban teljesen bebetonozva áll a transzcendencia előtt. A "halálos bűnök" azért azok, mert halált, tudatkialvást okoznak, önelvesztően - nem Isten fogja megölni őket bosszúból, saját maguk.
Isten : omniszcientia, omnipotentia - állapotban van - semmilyen korlátot nem legitim nekünk emelni számára.
persze alkudozunk, követelőzünk, mert gyarlók vagyunk.
Butábbak, mint a hőmérő higanyszála.
WEÖRES SÁNDOR
Thermometer
Az egyik szólt: „Van Isten.” Másik felelt: „Nincs Isten.”
Hallotta ezt a hőmérőben a higany-szál
s mondá: „Míly boldogok! Plusz vagy mínusz jelet
raknak a Végtelen elé, s ettől nem változik;
anélkül hogy tudnák, ők egyetértenek.
De én, ki egyik számjegytől a másikig
kúszom vagy csúszom: a Végtelent nem érem el soha.”
a biblia szerint: Isten szeretet
a biblia szerint: enyém a bosszú! (istené)
ez a kettő nem zárja ki egymást. amikor a zsidók megfeszítették Jézust, nem káromolta őket: Isten el fog pusztítani benneteket, ha nem vesztek le innen azonnal! meglássátok, a pokolban fogtok égni! nem, hanem ezt mondta: bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek. Isten szavát nem fenyegetésre kell használni, és nem végítéletet hírdetünk. hanem a jó hír hírdetésével vagyunk megbízva. egyetértek azonban, hogy a megfelelő helyen és időben erről is beszélni kell, amiről te írsz. a katolikusok egyébként ezt csinálták mindíg: fenyegették az embereket, hogyha pl vidámak voltak, hogy ez nem tetszik Istennek, legyenek inkább szomorúak, és sírjanak. szenvedjenek. kínozzák magukat. vegyenek bűnbocsájtó cédulát. valóban nagyon sokan lettek ennek következtében katolikusok, a kérdés márcsak az, hogy így akar-e követőket szerezni magának a Teremtő? gondolj bele, noé konkrétan megmondta, hogy mindenki el fog pusztulni. aztán hányan mentek be a bárkába? 8-an. a fenyegetés nem célravezető. véleményem szerint.
"ateisták gőgje"
Valamit te egy kissé félreértesz.
Az ateisták GONDOLKODNAK. Ráadásul utálják az üres fenyegetéseket, amivel operálni akarsz.
Persze, ha te is gondolkodnál, akkor hamar kitérnél.
3: Gondolkodok. Nem tudom, mire alapoztad, hogy nem, gondolom, nem ismersz, akkor meg Te ne gyere az üres személyeskedéssel. Mellesleg 140-es IQ-ról van papírom, de sebaj.
Amiről én beszélek, azok igenis komoly dolgok és igenis el kellene rajtuk gondolkodni... Ahogy mondtad. Alkalmazd magadra, hajrá!
"hogy Istent nem lehet a végtelenségig következmények nélkül káromolni, fikázni, bírálni. Nem ezzel segítenénk rajtuk jobban? "
Hát, igen.. De nem tudsz, mert kevélyek, önteltek.
De még a legkicsinyebb, legnyomorultabb emberrel sem lehet következmények nélkül ezt tenni.
És általában: semmilyen tettünk, gondolatunk, szavunk NEM MARAD következmények nélkül. De hát azért izgulnak itt a végetlen GŐGÖS, pökhendi ateisták állandóan a "vallás" témában, mert ezt ők is érzik. :D
De hát itt, a világvége előtt 1 perccel, már ez van, és egyre inkább ez van:D:D:D
Weöres Sándor:
Én is világot hódítani jöttem,
s magamat meg nem hódíthatom,
csak ostromolhatom nehéz kövekkel,
vagy ámíthatom és becsaphatom.
Valaha én is úr akartam lenni;
ó bár jó szolga lehetnék!
De jaj, szolga csak egy van: az Isten,
s uraktól nyüzsög a végtelenség.
"mindenáron szelídíteni akarjuk Istent"
Ebben igazad van: nem kellene. Aki ezt teszi, az csak lejáratja magát.
De az istenfogalom állandóan változik mindenhol... leginkább az életkörülményektől függ. Északon szigorúak az istenek, Afrikában megengedőek. Már csak ezért sem lehet tudni, hogy miben higgyen az ember.
"csak hogy tetsszen az ateistáknak is, holott ettől nem fog nekik tetszeni!"
Az ateistát nem érdekli, hogy valamilyen tény mennyire tetszik. Nem ettől függ, hogy elhiszi-e. Ezt jó lenne megérteni a hívőknek.
"Isten a legnagyobb bűnt is megbocsátja, de afelől sem hagy kétséget, hogy aki nem él ezzel a lehetőséggel, az bizony elfog kárhozni."
Úgy tudom, Jézus 1000 éves uralkodása alatt az ateistáknak is lesz lehetőségük meggondolni a dolgot.
"Isten nem hazudozik"
Te beszéltél vele?
Vagy csak egy emberrel? Ki mondta, hogy ő SEM hazudhat?
"elképzelhetetlen hatalmú lény"
Az ateisták nem szeretik a fenyegetéseket. NEM fognak azért hajbókolni valaki előtt, mert esetleg egy hatalmas barátja van.
"Aki Őt káromolja"
Az ateisták többsége nem tesz ilyet: egyszerűen nem hiszi el, hogy létezik. Ennyi.
Bizonyítsd be, hogy létezik: CSAK így tudsz meggyőzni egy ateistát. Hinni pedig azért nem fog neked (sem), mert ő NEM hívő.
"140-es IQ-ról van papírom"
Akkor kicsit finomítok: ha képes lennél HITBÉLI kérdésekről is ÉRTELMESEN gondolkodni.
Mielőtt rávágnád, hogy igen - azért gondolkozz egy kicsit.
Pl. miből tudod TÉVEDHETETLENÜL, hogy létezik az istened?
Mi kellene neked ahhoz, hogy beismerd: NINCSEN Isten?
Mi és mennyire bizonyítja a Biblia hitelességét?
Stb.
Ó, én mindenről képes vagyok értelmesen gondolkodni, hitbeli dolgokról is meg másfajta dolgokról is. Ez megint egy alaptalan személyeskedő előítélet. Igaz, a Valláskritika rovatba egy ideje már nem nagyon írok, de más topikokban aktívabb vagyok, ott esetleg utánamjárhatsz, ha a személyiségem enynire érdekel...
De nem akarom ezt a topikot szétoffolni és megint elmenni a tipikus ateista-bizonyítós agyonrágott témákba. Maradjunk légyszíves a jelen témánál. Javaslok egy csapásirányt:
Tételezzük fel (mondom: csak tételezzük fel, nem kell se elhinni, se bizonyítani, csak ennyi, oksa?), hogy Isten, vagyis egy embernél nagyobb létező, aki teremtője és ura a világnak, akiben minden pozitívum tökéletesen megvan, mégis létezik. Ha ez igaz (maradjunk a HA-nál a felesleges körök levágásához, bízom benne, hogy menni fog), akkor vajon egy Nála kisebb ember káromolhatja-e következmények nélkül a mindenség Urát? Nos: azt hiszem nagy túlélési ösztön és taktikai érzék nem kell annak belátásához, hogy egy ilyen Úrral jobb jóban lenni.
Viszont felmerül a jogos kérdés: hogy egy ilyen úr, ha létezik, mégis lehetővé tette, hogy Őt tudják káromolni, sőt: nem olyan tutti evidencia az sem, hogy Ő létezik. Na, ez már felvet néhány kérdést. Egy önkényes zsarnok ilyet nem tenne. Mivel Ő bármilyen világot teremthet, ha neki alaptulajdonsága, hogy szeret zsarnokoskodni, szadizni, elvárja, hogy ész nélkül imádják a teremtményei, behódoljanak előtte, mint kényszerítő evidencia előtt: akkor nem ilyen világot teremt, hanem másmilyet.
Na, eddig megvan? Bízzunk benne. :) Viszont: a másik végletet is vizsgáljuk meg, miszerint ha Ő egy olyan világot teremt, amiben Őt nyugodtan lehet káromolni, el lehet tőle fordulni következmények nélkül, és nagyon Ő sem keresi a kapcsolatot a világgal, akkor Ő inkább gyengekezű, nemtörődöm, egyszerűen kicsúsznak a dolgok az irányítása alól, vagy felmerül a kérdés, hogy minek teremtett egyáltalán, nem?
Ráadásul Ő mivel Teremtő, az Élet forrása és fenntartója, tehát a helyzet az, hogy ha valaki Tőle, mint Élettől távolodik el, az a halál, a megsemmisülés, leépülés, enyészet felé tart. Ehhez Istennek nem kell külön aktív ítéletet sem tartania, egyszerűen csak önmaga milyensége miatt van az, hogy ha valaki Tőle eltávolodik, az minden pozitívumtól eltávolodik, hiszen Isten minden pozitívum forrása és hordozója.
Na, most képzeljük el, hogy Isten mégis hatalmas és jó egyszerre. Kb. milyen magatartás várható akkor el Tőle? Nem az, hogy először figyelmezteti azokat, akik Tőle eltávolodnak, hogy a vesztükbe rohannak? De mivel nem zsarnok, ezért hagy egy türelmi időt a figyelmeztetés után, hogy az emberek választhassanak. Egyszerű alapelvekről beszélünk. Ugyanakkor azt is látnia kell, hogy a jók szenvednek a rosszak miatt, akik törekednének a jóra, azoknak is együtt kell élniük a rosszakkal. Ezzel bizony tenni kell valamit. Tehát ha Isten jó is és hatalmas is, akkor pontosan azt teszi, hogy választást hagy az embernek, de figyelmezteti, hogy a dolgoknak vannak következményeik egyszerűen a kozmosz valós rendje miatt. Amikor pedig úgy ítéli meg, hogy eleget várt, figyelmeztetett, az emebrek döntése véglegesebb, akkor szétválasztja és elengedi a dolgokat két irányba menni: vagyis ítéletet tart: aki nem akar Vele élni, azt nem erőlteti tovább, de az viszont el fog kárhozni, mert az Élettel, a Jóval nem akart együtt élni. Aki viszont Vele akar élni, azt megszabadítja a rossztól.
De ez nem kényszer-választás, pontosan azért teremtett olyan világot, ahol Isten nem közvetlen bizonyítható evidencia, mert akkor mindenki meghajolna előtte. Az ateizmus léte indirekten Isten türelmét és jóságát bizonyítja. (Hű, na erre a véres koncra most hányan ugranak? Pedig ha végiggondoljuk, akkor logikusan következik a keresztény Isten képéből az ateizmus lehetősége is, és egyúttal az is, hoyg az ateizmus sem egy mindenki számára nyílvánvaló evidencia, csak egy alternatíva - pont mint a valóságban!)
És mégegy dolog lélektanilag: pontosan az, amit más is írt. Hogy az ateisták sokat foglalkoznak Istennel, mert szívük mélyén mégis éreznek valamit (ne felejtsük el, hogy ha az összemberiséget nézzük az egész világtörténelemben, a nem vallásos emberek egy igen pici töredéket tesznek csak ki, nem valószínű, hogy nekik lenne kizárólagos igazuk és az emebrek tlnyomó többsége a kretén). Nem lehet, hogy pont azért nyomják ezt a vonalat az ateisták, hogy márpedig Isten milyen "kegyetlen" tetteket vitt véghez a Biblia szerint, mert tudat alatt nem akarnak egy ilyen hatalmas lényt? Hogy ha mégis létezik Isten, akkor legyen csak egy szelíd jóságos nagyapó, akiről szép mesék vannak? Miért akarják Istent ilyenné formálni, ha nem azért, mert szívük mélyén érzik, hogy ha nem ilyen Isten, akkor ők nagyot szívnak!!!
Pedig nem szívnak akkor sem, ha bocsánatot kérnek Tőle... De ehhez már kell némi alázat, némi önkritika, nemdebár? Ha lenne alázatuk és önkritikájuk, akkor el tudnának hipotetikusan fogadni egy hatalmas ítélkező Istent is? Akárcsak hipotetikusan, és nem erőltetnék ezt... Ó, mily érdekes és beszédes az ateisták tudatalattija... :)
Megkaptuk, hogy gőgösek, pökhendiek, kevélyek és önteltek vagyunk, aztán meg azt, hogy ne személyeskedjünk, mert nem ismerjük egymást, és 140 az IQ-d, szigorúan a szerénység jegyében :D. Na erről ennyit.
Istenről: ahogy jelenleg ki van találva, úgy nem lehet. Szóval ha már a jelleméről és tulajdonságairól elmélkedünk, elsiklottunk egy súlyos hiba fölött, tudniillik a puszta létezéséhez is komoly kétségek férnek, mert természetében lehetetlen és paradox. Először definiálni kell, hogy mi isten, miért pont ő a több ezer közül. Aztán meg kell jelölni az információ forrását, a vizsgálódás módszerét, honnan sikerül kitalálni azt a sok okosságot, amit bemondásra el kellene hinni a tisztelt prófétának. Igen elenyésző a jelentősége annak, hogy ez az isten milyen tulajdonságokkal bír, ha nem is létezik.
Eddig úgy állunk, hogy kezdetben volt Mózes, aki leírt egy csomó eseményt őt megelőző korokból, és lefektetett egy vallást a népe számára, amit kivégzés terhe mellett kötelező volt elhinni (kétségek merülnek fel azzal kapcsolatban is, hogy Mózes általunk ismert könyveit Mózes írta). Aztán a későbbi próféták már mind ehhez igazodtak, illetve ehhez igazították őket, illetve a sok próféta közül ez alapján válogatták ki őket. Lenyűgöző. Csak nem túl hiteles.
Van még egy paradoxon, amit fel kellene oldani.
Hogyan ítélkezhet isten, ha minden az ő műve?
Hogyan lehetnek elvárásai, ha a világ determinisztikus?
Hogyan lehet igazságos, ha könyörületes? Hogyan lehet könyörületes, ha igazságos?
Mi motiválja bármire, ha mindent tud, és semminek nincs a hiányában?
Mire vár jelenleg, ha számára semmi sem újdonság?
Miért lesz világvége, ha már eddig nem volt?
Hogyan lehet a világ véges, ha isten végtelen? Ha istennek nem lenne kezdete, a világunk ebben a formájában nem létezhetne. Gondolom te is azt hiszed, hogy az ember túl kicsi ahhoz, hogy megértse a végtelent. El kell, hogy keserítselek, ezen már túl vagyunk. Esetleg te még nem érted, ezért nem is látod át, milyen problémásak a végtelennel kapcsolatos ókori elképzelések.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!