Kedves Tanúk, lehet tudni, hogy Jehova mire vár még?
Mindent elkövetett már az emberiség,a legszörnyűbb tetteket,ott volt a sötét középkor a rettenetes kínzásokkal,a földrészeket sújtó szegénységen,éhezésen,rengeteg háborún,mindenen keresztül mentünk már.Titeket üldöz a világ,amióta megvagytok(ezt ti állítjátok)de Jehova füle botját nem mozgatja.
Ezek alapján nektek még tényleg mindig hiteles Jehova eljövendő armagedonja?
ja és a kritika az még nem olyan tipusú üldözés.
Jézus is és z apostolok is kaptak kritikákat.
az igazi üldőzés majd ezután lesz, amikor is fizikai bántalmazást is elkell majd szenvedni...
"Hát öhmmm....Olvasom én,csak akkor te is azt mondd,ami bele van írva...lényegében...
"Ha valaki férfival hál úgy, ahogyan asszonnyal szoktak hálni, mivel utálatosságot követtek el mindketten, halállal lakoljanak, vérük rajtuk"(Móz.3/20)
"
Igen, ez a Mózesi törvény. Ekkor Izrael Isten választott népe volt, és ismerték a törvényt, tudták, hogy ez rossz és tudták a következményét. Ha mégis megtettek, azért nem Isten okolható, előre megmondta mi lesz. De a mai elkorcsosult világban már az ember néha nem is tudja mi a helyes, mert a rosszat jónak mondják, a jót meg rossznak. Már az apostolok napjaiban is azt mondja az Írás, hogy voltak, akik korábban MIELŐTT keresztényekké lettek homoszexuálisok voltak és még egyéb dolgokat is felsorol. De miután felhagytak erkölcstelen szokásukkal, "megszenteltek, tisztára mostak" lettek és Isten elfogadta keresztény szolgálatukat.
"Igen, ez a Mózesi törvény."
Nagyszerű,hogy ezt felismerted,csak akkor ne emlegesd egy lapon a szeretettel.
"Vannak akik felismerik a Bibliai jövendöléseket, hasznukra válik, vannak akik gúnyolódnak."
Valóban vannak ilyenek. De ugyanez visszafelé is igaz, van aki felismeri, hogy a Bibliai jövendölések teljesen általános, ködösen fogalmazott dolgok, és ez hasznukra válik, és vannak akik akik gúnyolódnak. És vannak olyanok is mindkét oldalon, akik nem gúnyolódnak.
Ezt csak azért írtam le, mert amit írtál, teljesen úgy hangzott, mintha az emberek alapvetően két csoportba osztanád, melyekből egyik a jehovisták, a másik a gúnyolódók csoportja. Ezzel megint egy kicsit felsőbbrendűségi érzést keltesz magadról a veled szemben álló féllel.
"Tudod hogy ezt is megjövendölte a Biblia? Hogy olyanok lesznek egyesek mint a süketek és vakok, nem fogják észrevenni a jövendölések teljesülését, gúnyolódani fognak. Tényleg meg van jövendölve."
Ez megint egy olyan semmitmondó jövendölés, mint az összes többi, mintha azt jövendölnéd, hogy lesznek olyanok akiknek fájni fog a foguk, vagy lesznek olyanok, akiknek be fog nőni a köröm a nagylábujján. Nem kell nagy kunszt hozzá, hogy ilyen jövendöléseket tegyünk.
> "már rég Kánaán van"
"Ez neked Kánaán? "
Ezt egyrészt én írtam, nem a kérdező, másrészt az elmúlt korok bármelyikéhez képest igenis kánaánnak nevezhető a mai élet (legalábbis itt Európában, annak is inkább a nyugatabbik részén). De ugyanígy jó világ van az USA-ban, Kanadában, Ausztráliában, Japánban is, így viszont már nem csak a bolygó egy talpalatnyi területére korlátozódik a jólét.
Persze, mindig lesznek elégedetlenkedők, akiknek sosem jó az ami van, és a legjobbat is borúsnak látják.
"A "szelidek öröklik a földet éy gyönyörködnek a béke bőségében"
ez szerinted aktuális erre a világra?"
Miért, szerinted nem? Te nem élsz békében? Nem élsz kényelemben? Nem élsz bőségben?
Ha nem, az szerintem inkább a te hibád, mert a lehetőség adott hozzá.
#21:
"az igazi üldőzés majd ezután lesz, amikor is fizikai bántalmazást is elkell majd szenvedni..."
Hát ha jó sok embert zargattok még kéretlenül majd a házalásotokkal, akkor ne is csodálkozzatok, ha esetleg néha elcsattan majd itt-ott egy-két füles...
kedves előttem szóló.
ugyan meséld már hol van a földön globálisan béke és szeretet?
lopnak csalnak hazudnak paráználkodnak és olyan tetteket tesznek a Földön amiket Isten messiási királyságában már nem lehet, és azok lesznek ott akik tisztán élnek Isten erkölcsi mértékének betartása alatt
S nem emberi politikai uralkodók irányitják majd a Földön levőket, és nem lesz fegyverkezés emberek ellen vagy nemzetek ellen mert ezek a kifejezések a jelentésükkel együtt a múltéi lesznek
S z emberek ott nem fognak meghalni 70-80 évesen, mert örök élet az osztály részük...
s nem lesznek kórházak se, mert nem lesz betegség se.
"nincs meg mindened" nem élsz békében?"
Én békében élek, és részben meg van a szükséges dolog ami kell
de körülöttem békétlenség van, és emberek éheznek ha Én nem is.
Ez lenne a megigért Isteni királyság?
Te sem gondoltad komolyan.
Már megbocsáss, de Jézus is azt mondta, hogy ezért a munkáért igen is fognak bántani.
ahogy az első tanitványokat is bántották a prédikáló munkájukért, börtönbe zárták öket és voltak akiket megöltek
Ugyan ugy ahogy Jézust is
(János 15:20) 20 Tartsátok elmétekben a szót, melyet mondtam nektek: a rabszolga nem nagyobb az uránál. Ha engem üldöztek, titeket is üldözni fognak; ha az én szavamat megtartották, a tiéteket is meg fogják tartani.
"Nagyszerű,hogy ezt felismerted,csak akkor ne emlegesd egy lapon a szeretettel."
Nem csak az elejét kell elolvasni. A Mózesi törvény nyíltan megírta az ítéletet! Aki nem engedelmeskedett tudta, hogy mivel fog járni a rossz cselekedete és mégis megtette! Tehát készakarva gyakorolt bűnt. Pl ha egy független féfri szexelt egy hajadon nővel, azért nem járt ilyen ítélet, csak az ilyen kirívóan erkölcstelen esetekben.
Úgy gondolod,hogy ez mentség arra,hogy figyelmen kívül lehet hagyni a "Szeresd felebarátod" törvényt?
Vagy mi által tartod elfogadhatónak,hogy meg kell ölni valakit,csak azért,mert homoszexuális?
Hol írtam, hogy meg kell ölni bárkit is?
A Mózesi törvényről beszéltünk, ami Izraelnek, mint választott népnek adatott. És mint Isten választott népe, nem erkölcstelenkedhettek, mert akkor miben különböznek a többiektől? Jézus új szövetséget kötött és Isten már nem csak egy népből fogadta el az imádatot. Ettől kezdve megtérhetett egy homoszexuális is, ha felhagyott az erkölcstelen viselkedésével, ahogy Pál is írta.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!