Kain ajándékát miért nem fogadta el Jehova? Miért volt kedves Ábel égő áldozata? Ki ölt először? Ábel, vagy Káin?

Az idézet mítikus leírás a féltékenység, a gőg, a rivalizálás keletkezéséről, eredetéről szól. Az áldozat (Ábel) fölmagasztosul, az igazi áldozat: Káin. Káin feladatot kapott: lelkében ezeket az indulatokat hogy győzze le? Mitikus időben, tehát szakadatlanul történik, nem történeti időben, a feladat saját magamban van, a rivalizálás, a gőg, az indulat, és magamnak kell megoldani. Nehéz. Ehhez a segítség később jött, mikor már az említett indulatokba oly nagyon belebonyolódott az emberiség, hogy kilátástalanná vált minden. Ahol nő veszély, közeledik a megmentő is- írja Jakab apostol. Krisztus követésével legyőzhetők azok a halálos indulatok (gőg, irigység, féltékenység, és az egyik legfontosabb: a RIVALIZÁLÁS) a lelkemben, melyek elzárnak az úttól, az igazságtól, az élettől,

Fil 2,4-9 Senki ne keresse csak a maga javát, hanem a másét is. Ugyanazt a lelkületet ápoljátok magatokban, amely Krisztus Jézusban volt. Ő Isten formájában volt, és az Istennel való egyenlőséget nem tartotta olyan dolognak, amelyhez föltétlenül ragaszkodnia kell, hanem kiüresítette magát, szolgai alakot öltött, és hasonló lett az emberekhez. Külsejét tekintve olyan lett, mint egy ember. Megalázta magát és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig. Ezért Isten felmagasztalta, és olyan nevet adott neki, amely fölötte van minden névnek

Szia!

A Szentírásnak az áldozatbemutatásra vonatkozó tanítása egyetemes. A két fiú magatartása a hamis és igazi áldozatbemutatás közötti ősi különbséget szemlélteti. Innét válik ketté – egészen napjainkig – az igazi és a hamis istentisztelet gyakorlata.

Ábel, látva a maga gyengeségét, őszinte bűnbánattal fordult az Úrhoz. A szüleitől nyert tanítás nyomán az Istentől rendelt áldozatra, az ártatlan bárányra (a Megváltó előképe) kézrátétellel áthárította bűneit. Így az helyette szenvedte el a halált.

Kain épp ellenkezőleg, önteltségében saját keze munkáját mutatta be Istennek. A mágikus vallásgyakorlatban azóta is az ember ad ajándékot Istennek engesztelésül, akitől ezért kérése teljesítését reméli. Ábel elfogadta az Úrtól a kegyelmet, Kain ehelyett „adni vélt” a sajátjából Istennek. A kettő között óriási a különbség!

Kain lelkében a hirtelen indulat tartós sértődöttséggé, gyűlöletté érlelődött. Elrendezetlen bűnei tovább fertőzték. Isten azonban megszólította, kérlelte, próbálta felnyitni szemét: „Ha jót cselekszel, emelt fővel járhatsz, ha pedig nem jól cselekszel, a bűn az ajtó előtt leselkedik, és rád van vágyódása (= ugrásra kész)”. Így biztatta: „De te uralkodjál rajta” (I.Móz. 4:7). Az egyetlen terület, amelyen e bűnnel fertőzött világban valós uralmat gyakorolhatunk: a szívünk (Péld. 4:23). Csak ezt, de ezt hatalmunkban áll őrizni!

Üdv. Péter

Vagy egész egyszerűen a szebbeket megtartotta magának, és a silányabbakat adta oda.

Káin földműves volt, ő terményben tudott áldozatot adni. Logikus? Az. Fel kellett volna áldozni a legszebbet, a legjobbat, hisz Isten áldása gondozta, locsolta, növesztette a növényeket és ezek nélkül nem lett volna termés! De Káin nem volt elég hálás, úgy gondolhatta, hogy odadob Isten elé egy kis maradékot.

Az adventisták, miközben idézik Ellen White-ot, mindig elfelejtik, hogy nem a törvény, hanem a szív az úr. Akkor is, most is.

Káin irigy volt és az irigysége vezette bajba. Ez ennyire egyszerű. A Biblia nem teológusoknak íródott, hanem egyszerű embereknek. Péterben már annyi a tudás, hogy elfelejtett egyszerűen, gyermeki módon gondolkozni.

Az a beszámoló, mely szerint Káin és Ábel felajánlások bemutatásával közeledett Istenhez, jelzi, hogy annak, hogy valaki Isten elé járuljon, az volt a feltétele, hogy legyen hite és jó cselekedetei. Ezért nem volt hajlandó Isten szívesen fogadni Káint, hacsak nem ’cselekszik jót’ (1Mózes 4:5–9; Héberek 11:4; 1János 3:12).

Ábel szellemi téren éleslátó volt, Káin viszont nem. De nem ez volt az egyetlen különbség a két testvér között. Gondolkodásmódjukban is különböztek. Ezért „tekinte az Úr Ábelre és az ő ajándékára. Kainra pedig és az ő ajándékára nem tekinte.” Igen valószínű, hogy Káin csak felszínesen gondolkodhatott a felajánlásról, s csak gépiesen mutatta be azt. Istennek azonban nem tetszett ez a formális imádat. Káin engedte, hogy gonoszság telepedjen meg a szívében, és Jehova tisztán látta, hogy rosszak az indítékai. Amikor Isten elutasította áldozatát, Káin kimutatta, milyen is a gondolkodásmódja valójában. Nem igyekezett helyrehozni a történteket, hanem még „haragra [is] gerjede és fejét lecsüggeszté” (1Mózes 4:5). Viselkedése gonosz gondolkodásról és hajlamokról árulkodott.

Az események későbbi folyamata azonban megmutatta, hogy vallási szempontból nem voltak egységesek. Az emberi történelemben ez kevesebb mint 130 éven belül akkor vált nyilvánvalóvá, amikor a Teremtő elfogadta Ábel áldozatát, Káinét azonban elvetette. Nyilvánvalóan Isten nem volt hajlandó elfogadni akármilyen személyes vallást. Ez a tény felbosszantotta Káint és arra indította, hogy meggyilkolja testvérét (1Mózes 4:1–12; 1János 3:12).

Katy Weaver

Kedves Péter, és kedves Katy!

Egy levélnek, esszének, válasznak a fórumon belül is megvan szerintem a formalitása. Ha bemásoltok valamit, akkor vagy illik idézőjelbe tenni, vagy hivatkozni a forrásra. Ugyanis ezek nélkül így aláírva olybá' tűnik, mintha saját irományról lenne szó.

Péter hivatkozása:

[link]

Katy hivatkozása:

[link]

illetve:

[link]

Amúgy lenne néhány kérdésem ezekkel az irományokkal kapcsolatban:

Péter!

"Ábel, látva a maga gyengeségét, őszinte bűnbánattal fordult az Úrhoz. A szüleitől nyert tanítás nyomán az Istentől rendelt áldozatra, az ártatlan bárányra (a Megváltó előképe) kézrátétellel áthárította bűneit. Így az helyette szenvedte el a halált."

Ez ugyan hol szerepel a szentírásban? Micsoda belemagyarázás ez?

Katy!

"Ábel szellemi téren éleslátó volt, Káin viszont nem. De nem ez volt az egyetlen különbség a két testvér között. Gondolkodásmódjukban is különböztek."

A kérdésem ugyan ez, honnan lehet ilyet belemagyarázni abba, amibe ez nem is szerepel. Semmit nem tudunk Káin és Ábel személyiségéről. Ez ugyan olyan ítélet, mintha ma élő ember felett ítélkeznénk. Én sem szeretném, hogy bizonyos tulajdonságaimat feltételezések kapcsán teregessék mindenki elé. Vagy nektek ez lenne a vágyatok? Azt tegyétek másokkal, amit szeretnétek, hogy tegyenek veletek.

Kedves ma 21:12-kor kommentelő!

Szerintem egy fórumon, amely kommentek gyűjteménye, melyek célja, hogy egy adott kérdésre a lehető legjobb választ adják nincs a formalitásnak a világon semmi szerepe, tekintettel arra, hogy a kommenteket akár név nélkül is "bemásolhatnánk", így lényegtelen a válaszadó személye. Az, hogy mi Katy-val vállaljuk a kommenteinket másodlagos.

A kérdésedre válaszolva: minden szöveg magyarázata egyben értelmezés is. Mi így értelmezzük ezt az adott szakaszt a Szentírás szövegösszefüggése nyomán. Meggyőződésem szerint a történet szempontjából a bűnért való áldozat és a hálaáldozat bír jelentőséggel. Ezek indítékuk és formájuk tekintetében egyaránt eltértek egymástól.

A bűnért való áldozat a bűn felismerésén, a bűntudat kialakulásán és a bűnösség nyilvános elismerésén alapult. Akinek a lelkében mindez meggyőződéssé érett, annak egy ép, hím állatot (rendszerint bárányt) kellett áldozatként bemutatnia. Ezzel jelképesen kifejezte az „Istennek ama Bárányába” (Ján 1,29) vetett hitét, aki mint Megváltó, helyettes áldozatával és halálával megmentheti a bűnbánó bűnöst a bűn jogos büntetésének hatálya alól. A hálaáldozat - az előbbitől eltérően - az Isten sokféle földi áldása fölött érzett öröm és hála kifejeződési formája volt, és elsősorban termények, élelmiszerek formájában került bemutatásra, mint amelyek az isteni gondviseléstől rendelt termő erők gyümölcsei.

A megváltás lényegét, a helyettesítés eszméjét magukban hordozó áldozatok kezdettől fogva ismertek voltak akkor is, ha rendszerezett formában csak jóval később, Mózes korában kerültek lejegyzésre. Isten egyetlen nemzedéket sem hagyott bizonytalanságban az üdvösség útja felől! Már Ádám és Éva is ismerték a megváltás ígéretét és az erre emlékeztető áldozatot (lásd. 1Móz 3,15, ill. a 3,21, mely szerint Isten bőrruhákat készített az első emberpárnak). A Szabadítóra vonatkozó ígéretet és az áldozati rendszert áthagyományozták utódaikra, akik - az életkorokat figyelembe véve - hosszú évszázadokon keresztül első kézből ismerhették meg a teremtés, bűneset és evangélium szavait. Ádám és Éva első gyermeke, Kain, nevében is hordozta az Istenhez visszatérő ember reménységét: „Nyertem férfiat az Úrtól v. Urat.” (1Móz 4,1)

Ábel áldozata - hite és őszintesége miatt - Isten szemében becsesebb volt Kainénál (Zsid 11,4), amit az idősebb testvér féltékenyen vett tudomásul (1Móz 4,5). Míg tehát Ábel áldozata a bűnösség, a megváltásra szorultság tudatát fejezte ki, addig Kain lelkében csupán hála élt - ha élt egyáltalán -, de hiányzott a bűnfelismerés és a bűnbánat. Ha Isten mindezzel együtt elfogadta volna az elsőszülött fiú áldozatát, akkor ebben a végzetes tévedésében erősítette volna meg. Így tehát elsősorban éppen Kain érdekét szolgálta az az elutasítás, amit ő nem tudott sem megérteni, sem feldolgozni. Isten látta a torz, helytelen reakciókat, amelyek az elutasítás nyomán ébredtek Kain lelkében, és megpróbálta megakadályozni azok kibontakozását: „És monda az Úr Kainnak: Miért gerjedtél haragra, és miért csüggesztéd le fejedet? Hiszen, ha jól cselekszel, emelt fővel járhatsz; ha pedig nem jól cselekszel, a bűn az ajtó előtt leselkedik, és reád van vágyódása; de te uralkodjál rajta.” (1Móz 4,6-7)

Üdv. Péter

Péter, onnantól, hogy nevedet adod egy irományhoz, melyet nem te írtál, ezt lehet így is, úgy is minősíteni. Ha idézel valahonnan, illik a hivatkozást feltüntetni. Te J. Péter vagy. Ha bemásolsz valahonnan valamit, és nem magadtól írod, majd hivatkozás és idézőjel nélkül aláírod, ez más tollával való ékeskedés, holott, csak az íróval egyetértesz, de nem te vagy az értelmi szerzője annak. Pedig a nevedet adod olyanhoz, melyhez nincs közöd.

Ezt a bemásolgatós fílinget nem csak én tettem eddig szóvá. Ezután nem fogom. Ha ennyi megfeddés után is lepereg rólatok, akkor tedd bátran, de sokunknak nem tetszik az, hogy ahelyett, hogy belinkelnétek a forrást, hosszan másoltok a nevetek alatt, azt a látszatot keltve, hogy az íromány értelmi szerzői ti vagytok.

Szia, ezt a ctrl-c/ctrl-v koppintású témát veled itt befejeztem.

Kedves Péter és Katy!

Mélységesen egyetértek a bírálótokkal és meg kell jegyeznem, a valóságtól teljesen elszakadt önkényes belemagyarázás saját gondolatként való feltüntetése és az azzal való azonosulás jelen esetben nem is szerencsés.

A történet valódi értelmének teljes felismeréséhez ismernünk kellene a korabeli társadalmi viszonyokat, de ez manapság nem teljesen tisztázott.

Miről van is jelen esetben szó?

Ennek megértéséhez először tisztázni kell az általános műveltségi szintet. Egy évszázada hazánk lakosságának 70%-a analfabéta volt. Kétezer évvel ezelőtt egy mai alsó tagozatos általános iskolás világhírű és korszakalkotó tudós lett volna, akit a legjobbak is elismernek és a nagy többség teljesen tudatlan volt. Mi lehetett abban az időben, amikor Káin és Ábel története keletkezett, nem ismeretes, de nyilván ez fokozottan érvényes azokra az időkre.

Káin valójában a meg nem becsült és semmilyen módon el nem ismert földműves parasztot jelképezi, aki hiába dolgozik látástól vakulásig, mégsem boldogul, semmilyen módon nem becsülik meg. Munkája verejtéke árán sem vergődik zöld ágra és vele szemben a szerencsés, a könnyen boldoguló Ábel, aki learatja a babérokat egyértelműen arra utal, hogy az akkori társadalmi igazságtalanságokat az alsóbb rétegeknek tűrnie kell, nem lázadhatnak, meg kell elégedniük alárendelt helyzetükkel. Mindenképpen a már kialakult rend érdekében jóváhagyja a kialakult kizsákmányolást, amit egészen a kezdetekhez köt, hogy ezzel is jelezze jogosságát, mivel másképpen ezt nehéz lenne megtenni.

Bármennyire is nem tetszik ez az értelmezés, mai fogalmakkal így lehet megvilágítani, az igazság itt keresendő és nem a mai kor számára is alig érthető, teljesen elszállt belemagyarázásban, ami az ókori népeknek aztán végképp Himalájai magasságokban lenne, pedig a történet elsősorban az ő számukra keletkezett.