Kain ajándékát miért nem fogadta el Jehova? Miért volt kedves Ábel égő áldozata? Ki ölt először? Ábel, vagy Káin?

Nagyon egyszerű a válasz, ha megfigyeljük a szöveget:

"Kain áldozatot vitt az ÚRnak, a föld gyümölcséből.

Ábel is vitt az elsőszülött bárányokból, a kövérjükből."

Kain rutinszerűen, hit nélkül vitt áldozatot (vallásos ember képe; "le van tudva a tett"), Ábel viszont hitből, szeretetből a "kövérjéből", azaz a legjobból. A Zsidó 11-ben olvassuk: "Hit által ajánlott fel Ábel értékesebb áldozatot, mint Kain..." Tehát Ábelnek hite volt, Kainnak rutinja. Isten nem a tettet nézi önmagában, hanem, hogy mi van a tett mögött a szívben. Ez elég sok ember esetében kiderül az Ószövetség olvasásakor.

Ki ölt előbb? A héber, amin az Ószövetség jórésze íródott több szót is használ az ölésre, és egy külön szava van az állatok leölésére (jellemzően ezt használja a 3. Mózesben az áldozati állatok bemutatásával kapcsolatban).

Egyébként először valószínű Isten ölt állatot, mert bőr ruhákat készített a bűnbe esett emberpárnak. Ahhoz meg feltehetően kellett állat...

Tehát Ábel ölt először (állatot) Kain viszont gyilkolt (embert) először.

Ha feltesszük (de persze, meg nem engedjük, pusztán csak vitaalapként most időlegesen eljátszunk a gondolattal), hogy LÉTEZIK Isten*, akkor Ő (t. i. Isten) volt az ELSŐ ÖLŐ!

Miért is? Megmagyarázom:

Ez a mostani Univerzum (értsd: az a mindenség, aminek részei vagyunk, ám amely az örök időktől létező és végtelen időkön át fennmaradó ENERGIATÉR „szülötte”) NEM AZ ELSŐ KOZMOSZ! Számtalan (de nem feltétlenül végtelen számú!) Kozmosz létezett már előtte!

ÉS EZ A MINDENSÉG SEM FOG LÉTEZNI EGY ÖRÖKKÉVALÓSÁGON ÁT!

Mindenik valaha létező Univerzum megszületett, létezett — és el is pusztult idő múltán.

Költőibben fogalmazta ezt meg Herakleitosz, éspedig a következőképpen:

„Ezt a kozmoszt, amely ugyanaz mindenkinek, sem isten, sem ember — nem alkotta senki, hanem volt mindig és van és lesz örökké élő tűz, amely fellobban mértékre és kialszik mértékre.”

(Most ne menjünk bele abba, hogy Herakleitosz, mivel az ókor szülötte volt, nem lehetett tisztában azzal, hogy a mi kozmoszunk NEM EGYENLŐ A VÉGTELEN ENERGIATÉRREL, amelynek egy mindenkori (anyagi vagy antianyag alapú) univerzum CSAK RÉSZE (szülötte) LEHET!)

Folytatva:

Ha tehát feltesszük, hogy létezik Isten, akkor bizony Ő KELLETT (volna), HOGY LEGYEN AZ, aki MEGTEREMTETTE, majd eónok múltán KI IS OLTOTTA az éppen aktuális univerzum létét — benne minden létező élettelen dologgal és élő-eleven „teremtménnyel” egyetemben, persze…!

A lényeg: Ha a hívők hite MEGFELELŐ ALAPPAL BÍRNA AZ ALAPKRITÉRIUM TEKINTETÉBEN, vagyis ha helytálló volna abbéli meggyőződésük, hogy létezne isten (sztem nem helytálló az ilyen meggyőződés), akkor NEM az ember (nem egy ember) volt az első ölő, hanem a „Nagy Kreátor” — tehát: Isten!

A Kérdező „kérdésének” többi része CSAK LEGENDA (kulturhistóriai „találmány”), SEMMI VALÓSÁGALAPJA NINCSEN!

Egyelőre ennyi.

* Én nem fogadom el, hogy létezne valamiféle — transzcendentális értelemben vett — „fensőbb” identitás vagy individuum, vagyis valamiféle „isten”, és ezt teljesen világos és logikus érvekkel meg is tudnám indokolni, de ez itt most senkit sem érdekel, ezért „csak” a kérdés kedvéért — ideiglenesen — engedem meg a lehetőséget.

Egészen megható, lélekvirág, hogy "megengeded, létezzen I - majd meglepő módon legyilkosozod, korlátozod szabadságát a saját eszméid szerint. Köszönjük. Tehát megtudhattuk, te felette állsz a sok milliárd hívő Teremtő Úristenének. Szólíthatunk Emesének?

"Valaha én is úr akartam lenni;

ó bár jó szolga lehetnék!

De jaj, szolga csak egy van: az Isten,

s uraktól nyüzsög a végtelenség."

/ Weöres Sándor

Lélekvirág!

Te ennyire mélységében ismered a Bibliát?

Nem akarok új vitát nyitni, de amit leírtál ott van az első oldalon a második versben elrejtve:

"A föld kietlen és puszta volt". Ez a 'volt' szó fordítható - és nagyon sok helyen fordítják is - 'lett'-tel. Ezek szerint valami lehetett a "kezdetben" és a 3. vers között, ahol azt mondta - az általad nem biztosan létező - Isten, hogy "legyen világosság". Ezt az elméletet támasztja alá Ézsaiás azzal, hogy "az Isten, aki a földet formálta, alkotta és megszilárdította, nem kietlennek teremtette..." És itt ugyanaz a "kietlen" szó van, mint az 1. Mózesben.

Tehát az elméleted, miszerint lehetett egy korábbi éra, egy valamilyen világ, ami elpusztult valamiért (nem talált Isten egyetlen 'Nóét' sem?) nem üti a Bibliát. Lehet, hogy akkor mégis van Isten is?

Hmmm. Megérné rajta elgondolkoznod... A Biblia szerint, ha véletlenül van Isten, akkor előtte már késő lesz azt mondani: "Bakker, bocs, mégis igaz..."

Mindenki a saját döntése alapján fog ítéletet kapni.

Persze, ha van Isten...

Viszont abba belegondoltál, mekkora különbség van a végeredményben, ha neked van igazad vagy ha esetleg nekünk, akik hiszünk benne? Az első esetben mi éltünk egy olyan életet, amiben mindenre találtunk megoldást, választ - és ugyanoda kerülünk mindketten. A második esetben viszont nem lennék a bőrödben...

Tibi

A 25-ös jegyzetre voltaképpen válaszolhatnék a 24-sel is…, ámde az udvariatlanság volna!

● Először a Bibliáról, mint „könyvről”

Mint ahogyan azt eme platformon, de egy másik — „hites” — kérdés vonatkozásában ( http://www.gyakorikerdesek.hu/ezoteria__egyeb-kerdesek__4511.. már kifejtettem: a Bibliát elhivatott (esetenként tanult), ám döntően mégis tudatlan és elfogult emberek írták, NEM az Atyaúristen rakta elébük (elibénk)... A „Könyv”-nek (t. i. az Ótestamentumnak) már a legelső oldala is ellentmondásoktól terhes! (Az Újtestamentumról már nem is beszélve...) Krisztus nyilvánvalóan rendkívül karizmatikus személy lehetett, ámde..., ámde akit (amit) nem lehet elveszíteni (merthogy képes „feltámadni”), azt nem lehet (értsd: nincs értelme) feláldozni sem... Hoppá…!

● Most a Biblia FORDÍTÁS(OK)RÓL és FERDÍTÉS(EK)RŐL…

1. Véleményem szerint, az a fordító, aki egy idegen-nyelvű (jelen esetben értsd: héber, arámi, vagy görög) szövegű írásműben a „volt” kifejezést „lett”-re fordítva plántálja át a saját nyelvére — vagyis tehát egy BEFEJEZETT MÚLTIDEJŰ formulát BEFEJEZETT JELENIDEJŰ formulává „varázsol” —, az egyéb galádságokra is képes…! (És ez most teljesen független az anyagi [vagy antianyagú] univerzumok FELFOGHATATLAN SZÁMOSSÁGÚ EÓNOKON ÁT történő NEM LÉTEZÉSÉTŐL, majd ÚJBÓLI KELETKEZÉSÉTŐL, vagyis attól a — fázisátalakulások folytán végbemenő — ciklus-váltási folyamattól, pontosabban: a ciklus-váltások közötti „interregnumtól”, amikor is FELFOGHATATLAN „HOLTIDŐKÖN” ÁT „csak” A VÉGTELEN ÉS ÖRÖK IDŐKTŐL FOGVA LÉTEZŐ ENERGIATÉR, mint olyan, létezik!

Ám az a végtelen energiatér NEM az Atyaisten, ezt le kell szögeznem…!)

2. A „Könyv”-et nyilvánvalóan sokan és sokszor MEGHAMISÍTOTTÁK! Finomabban szólva: szándékkal vagy szándéktalanul ROSSZUL FORDÍTOTTÁK. (Jelenleg pedig „light”-osítva [is] fordítják… — Röhej!) A korai (másfél-két évezreddel ezelőtti) fordítói/ferdítői „vétségek” jó részének felderítése (az elkövető(k) kilétének „belövése”) pedig ma már gyakorlatilag lehetetlennek mutatkozik.

● Ami viszont az egyik alapproblémát illeti, erről is írtam már ezen a platformon.

Ha tehát afelől tekintünk a „problémára”, mármint arra a filozófiai felvetésre, hogy tudniillik: mi volt előbb: a Mindenség é, avagy peniglen az „Atya”?, akkor látni kell, hogy MÉG AZ ATYAÚRISTENNEK SEM LEHETETT VOLNA VÁLASZTÁSA! Ő is csak a helyben lévő „készletből” — t. i. a végtelen kiterjedésű és örök időktől fogva létező energiatérből — dolgozhatott (volna)!

Ez színtiszta formállogika!

Egy az embernél messze magasb’ rendűnek vélt — akár kvantumfizikai szinten „működő” — szellemi lény (t. i. a legendai „Atya”) ugyanis nyilvánvalóan messze bonyolultabb felépítésű is kell(ene), legyen, mint az az energiatér, ami az „Atya” által az energiatérből „gyúrt” univerzum (a mi jelenlegi világegyetemünk) „megalkotására” rendelkezésre állt! (Ha és egyáltalán…) Az „Atya” azonban nem lehetett az ELSŐ létező! Ez ugyanis bődületes önellentmondás! — És itt nem lehet „transzcendenciával” meg „csodával” előhozakodni. Az itt nem játszik. Csodák és transzcendentális lények nincsenek. Még a VÉLETLEN, mint olyan, sem létezik! Csak szerencsés vagy szerencsétlen kimenetelű sorozatban egymásra épülő — kaotikusan törvényszerű (vagy törvényszerűen kaotikus, ahogy tetszik…), és/v. tudatosan szervezett — folyamatok léteznek.

Meg kell barátkozni a gondolattal, hogy a végtelen (egyszerű) energiatér örök időktől fogva létezik, mely ÖNNÖN LÉTEZÉSÉNÉL FOGVA felfoghatatlan eónokat felölelő ciklusonként képes „kisarjadzani”, majd fokról-fokra mind bonyolultabb és bonyolultabb — anyagi (vagy antianyag) természetű — manifesztumokat (univerzumokat) „szülni”! Ám az ODA-VISSZA FOKOZATOSSÁG elve benne MEGKERÜLHETETLEN!

A végtelen energiatérből egy adott cikluson belül felfoghatatlan mértékben bonyolulttá szerveződő anyag (értve ez alatt, akár a kvantumfizikai szinten bonyolulttá szerveződött anyagot is) keletkezése NEM ELŐZHETI MEG az alacsonyabb szervezettségű és kevésbé bonyolult anyagi formák megjelenését! És viszont: egy létező univerzum egy bizonyos helyén már felfoghatatlan mértékben bonyolulttá szerveződött anyag (vagy antianyag) a ciklus végén NEM ÉLHETI TÚL az adott univerzum létezése történetének egy pontjától általánosságban is mindinkább a szervezetlenség és egyre kisebb mértékű bonyolultság (entrópia) irányába „működő” anyagot (vagy antianyagot)! (És itt nem mondtam ellent a fentebb hivatkozott szegmentben található, 20-as számú jegyzetemben leírt — az értelem és a kreativitás letéteményeseinek a Mindenség egy rejtekhelyén való meghúzódása — teóriámnak sem, merthogy ők TUDNI FOGJÁK, hogy a jövő — talán egy JOBB és minden tekintetben TISZTÁBB Mindenség — érdekében ÁLDOZTATNAK FEL!

● A hitről és hittételekről... avagy A végső kegyelemdöfés avagy Vulpes „Scepticus” Optimus Praetor (Baksai-Róka Béla [„lélekvirág”]) dialektikus posztulátumai

Bevezető helyett

● Hinni valamiben olyan, mintha eleve lemondanánk abbéli vágyunkról, hogy meggyőződhessünk a dolog vagy fogalom létezésének bizonyosságáról. A hit tehát — ahogy mondani szokás — a nem látott dolgok felőli bizonyosság. De ha csak hiszi az ember, hogy tehetséges valamiben, ám nem tesz meg a kibontakozásért mindent, mi becsülettel megtehető, hogy tudván tudja, s látva lássák mások is: tehetsége tény-való és színigaz, akkor jobb, ha bele se kezd a dolog művelésébe...

A hit olyan emelkedett, különleges lelki állapot, amely ugyan ösztönzője lehet az emberiség eszmeileg magasztos vagy káros művészi, társadalmi, történelmi jelentőségű (és akár ember feletti nehézségek árán elért/elérhető) teljesítményeinek, de ha Kolumbusz nem lett volna meggyőződve arról, hogy nyugat felé hajózva egy idő után partot érhet, akkor talán sohasem mert volna belevágni élete legnagyobb kalandjába; annak magabiztos végbeviteléhez ugyanis a genovai hajós határtalan elszántsága és hite, valamint a spanyol királyi család bizalma és nagyvonalú támogatása együttvéve is édes-kevés lett volna. Neki ugyanis tudnia kellett, hogy a Föld — mivelhogy gömbölyű — körülhajózható; és miután majd nyugat felé elindul, előbb-utóbb el kell, hogy jusson a mesés keletre — Kínába! Hogy mégsem oda jutott — mert alábecsülte a Föld méretét és nem tudta, hogy Ázsia és Európa között létezik még egy hatalmas óceán és egy jókora kontinens is —, nos az már egy másik történet...

● A legfennsőbb titok — Istenről...

Az isten fogalom kultúrtörténeti jelentőségű megjelenése, voltaképpen nem más, mint rettegés „kozmikus árvaságunk” tudomásulvételétől, irtózásunk annak beismerésétől, hogy nincs „Teremtőnk”; hogy létezésünk pusztán olyan természeti folyamatok következménye, amelyek bármiféle felsőbb irányítást nélkülöznek. Nem bírnánk elviselni ugyanis, ha kiderülne: az „Atya” nem létezik...! Ezért ─ mivel szükségünk van rá ─ mi magunk alkottuk meg őt! Csakhogy minden létezők urának fölibénk emelése egy olyan új tényező bevonásával egészít ki egy — egyes részleteiben tapasztalati tényekre épített, túlnyomó részt azonban, csak elméleti alapokon megfogalmazott és magyarázott, s végérvényesen teljessé talán soha nem tehető — „képletet”, mely tényező végső soron szükségtelenül túlbonyolítja a már eddig is meglehetősen összetett formulát. Egy Isten létében, méghozzá örök időktől létezésében való hit, ugyanis semmivel sem visz közelebb az alaprejtély megoldásához, nevezetesen: a Mindenség létezésének problematikájához. Az öröktől fogva létező Istenben való hit kinyilatkoztatása ugyanis olyan, mint ha azt mondanánk: a Világegyetem maga, öröktől fogva létezik; márpedig a Világegyetem létezik, ezt tapasztalatból tudjuk. Tehát nem látom be, mi okunk is lenne arra, hogy olyan ─ új ─ fogalmat vezessünk be a körülöttünk létező világ látszólag könnyebb megérthetősége, vagy elfogadhatósága okán, amely végül is ─ ha mélyebben belegondolunk ─ csak tovább bonyolítja a helyzetet; Isten létének feltételezésével ugyanis megkerülhetetlenül egy újabb teremtés-problémával szembesülünk, nevezetesen avval, hogy: és ki teremté Istent...?

„Isten halott!” — mondotta Nietsche.

„Nietsche halott!” — replikázott egy niemand, Isten nevében legott.

Isten még csak nem is létezett! — mondom ki a végső verdiktet én, hisz’ nem volt rá szükség sem a végtelen idők kezdetén — merthogy egy végtelen energiatérben nincs ilyen kitüntetett esemény —, és nem jön el Isten „ítélni” ítéletnapig sem, hisz’ ebben az univerzumban az is csak egy legendásan ostoba remény…!

— V. „S”. O. P. 2010. 05. 23-24.

● Az istenhit a gyöngék és tudatlanok reménysége. — Egy isten (értsd: isteni hatalommal bíró lény) nem lenne istenhívő…! — V. „S”. O. P. 2010. 04. 01.

Ennyire egyszerű… Ez PERDÖNTŐ…!

● Az istenhit nem más, mint gyáva felelősségáthárítás! — V. „S”. O. P. 2010. 08. 22.

● Ha létezne Isten, és isten volna, a gonosz(ság) (a Sátán) bizony halott volna…!

— V. „S”. O. P. 2010. 03. 05.

Ennyire egyszerű…

Ez PERDÖNTŐ…!

Lehangoló következtetések:

Mivel a világ olyannyira telve van gonoszsággal, ezért ha mégis létezik Isten, akkor vagy az van, hogy ő maga a Sátán is egyszemélyben — ez esetben tudathasadásos elmebeteg kell, hogy legyen —, vagy pedig nem teljhatalmú, ekkor viszont nem is isten!

Ha pedig egy entitás nem rendelkezik isteni attribútumokkal, semmilyen alapon sem tekinthető örök időktől fogva végtelen időkön át létezőnek, vagyis tehát nem alkothatta a Mindenséget, és nem lehet ura a történelemnek sem.

Végkövetkeztetés: Az úgynevezett meggyőződéses istenhívők tehát, vagy egy imádatra teljességgel méltatlan elmebeteghez imádkoznak — ez esetben megalkuvón szolgalelkű képmutatók —, vagy pedig egy képességeiben és hatókörében meglehetősen korlátozott személyhez (legjobb esetben is csak félistenhez), ez esetben sajnálatra méltóan rövidlátóak. Ám a legvalószínűbb mégis csak az, hogy egy soha nem is létezett, soha nem is létezhető vágyképet ruháznak fel az istenség attribútumaival, és őhozzá zsolozsmáznak templomaikban. E szerint viszont: csak szimplán nevetségesen ostobák…

— V. „S”. O. P. 2011. 11. 18.

A Mindenség létezésének nincs értelme és célja, vagy ha van, akkor az NEM AZ EMBER. Az ember ugyanis úgy fog letűnni a Mindenség színpadáról, hogy a legcsekélyebb lehetősége sem leend a Mindenség létezésének befolyásolására. Egy értelem és cél nélküli entitás tehát létrehozott („megszült”) egy értelemmel bíró — és jó esetben önmaga elé célt kitűzni is képes — entitást, mely entitásnak azonban semmi lehetősége sincs arra, hogy az őt szülő entitás létezésére bármiféle ráhatással is lehessen. A Mindenség és az ember viszonyrendszere tehát teljességgel egyoldalú. Csak a mindenség bír befolyással az ember létezésére, ám az embernek nincs semmiféle lehetősége — valamiféle visszacsatolás útján — befolyást gyakorolni a Mindenség létezésére. A Mindenség tehát túl fogja élni az embert, anélkül, hogy az embernek a legcsekélyebb lehetősége is nyílhatna a Mindenség létének befolyásolására. A Mindenség tehát túl fogja élni az embert, méghozzá olyan felfoghatatlan mértékű eónokon át fogja túlélni, melyekhez képest az emberi faj keletkezés- és létezés-történetének teljes időtartama is kisebb léptékű, mint a tiszavirág létezésének teljes időtartama a naprendszer létezésének teljes időtartamához képest.

Az előbbi összefüggések minden józanul tárgyilagos gondolkodásra képes embert arra kell, hogy késztessenek, hogy vegye számításba Isten létezése szükségszerűsége gondolatának elvethetőségét, de legalábbis e gondolat súlyos megkérdőjelezhetőségét.

— V. „S”. O. P. 2012. 05. 18.

A bevezetés lezárásául még egy fricska: Nem az az igazán fontos kérdés, hogy ki, és mikor teremtette a mindenséget, hanem az: mennyi ideje van még hátra, miután színre lépett az ember…?!

Hoppá…!

● A Mindenségnek nincs szüksége senkire. — Senkinek sincs szüksége az egész Mindenségre.

● A Mindenségnek nincs szüksége Istenre sem. — Még Isten sem tudna mit kezdeni a teljes Mindenséggel... Istennek (már ha létezne tán) már régtől fogva egy NŐRE lett volna szüksége...

● A Mindenségnek nincs szüksége az Emberre sem. — Csak az Embernek van szüksége a Mindenségre és Istenre.

Magyarázatok — bizonyítás helyett (merthogy egy posztulátum, mint olyan, nem igényel bizonyítást):

Ami a Mindenséget illeti, nos „ő” — minthogy öröktől fogva s örökkön-örökké létezik — köszöni szépen, de jól el van magában is..., egy (vagy akár több) isten nélkül is.

A továbbiakat illetően:

Mit is tudna kezdene bárki is — akár (egy) Isten, vagy az Ember —, egy EGÉSZ Univerzummal...?

Csak egy antropozófiásan „fixált”, szűklátókörű ember hiheti, hogy bárkinek is hiányoznánk, MI, Emberek, ha netalán-tán úgy tűnnénk le egyik pillanatról a másikra a Mindenség színpadáról, hogy még árva nyom sem maradna utánunk... Nem hiányoznánk! — Még Istennek sem...!

Csak mi, Emberek hisszük, hogy Isten (egy isten) a „tenyerén hord” bennünket! Csak nekünk van szükségünk mindenféle megerősítésre (így többek között, a HIT által nyújtottnak vélt megerősítésre is) — kozmikus magányunk elleni védekezésül. Csak mi feltételezzük, hogy Istennek szüksége van ránk! Ám, ha létezne is Isten, ő már időtlen-időktől fogva egy nőre (egy isteni nőre) — egy istennőre — vágyna, de nagyon...! (Nekem ne mondja senki, hogy Isten a fiúkat szereti...)

Ha ugyanis létezett volna valaha is (Isten), ő egy másik istent (Istennőt) teremtett volna elsőként magának, nem pedig az Univerzumot! Egymagában ugyanis soha sem lett volna képes végbevinni a Teremtés hatalmas munkáját! Arra ugyanis egy (egyetlen) isten olyan kevésnek bizonyult volna, mint mazsola a térdkalácsban... (A Tadzs Mahalt sem egyetlen ember építette, csak egyetlen ember építtette! — Mecsoda különbség...)

Ha tehát már létezett vón' Isten valaha is, ő bizony egy „takaros” kis Istennőcskét formázott vón’ a keze alatt gyúrt agyagbúl (még hatodik nap hajnal előtt), egyből, nem pedig az örök „lúzert” — a mindörökre vesztes Embert — emelte vón’ státusz helyre (isten tudja, milyen kegyből), de a „Teremtő Atya”, s lelke párja, bízvást „gyártott” vón’ még — felnövekvő „munkatársnak”, no meg kettejüknek örömeként — sok kis Isten-„csemetét” is egykor, kiknek bizony szertelen mód' „zsibongása” úgy töltené Kozmoszunknak sok-sok terét mára, mint hajdan büszke Athén város fórumát a démosz-tömeg zajongása...

De kérdem én most végül, mégis, hol vannak ők: a kisistenek, és hol van Anyjuk s Atyjuk, a Mater Supremus s a szakállas Nagy Úristen...?! Mert nekem ne mondja senki se, hogy Isten impotens... Vagy tán azt, hogy beérné egy „guminővel”... Esetleg, hogy Minket „kukkolva” élvezkedék, ott, fönn, a magosba’...!

● A Mindenségnek nincs szüksége senkire. — Senkinek sincs kiváltsága Mindenre.

● A Mindenségnek nincs szüksége Istenre. — Még Isten sem formálhat jogot a Határtalan Mindenre.

● A Mindenségben bűntelenség adaték a születendő Embernek. — Klerikális maszlag csak, mit sokan hisznek eredendő bűnének.

● A Mindenségnek nincs szüksége Emberre. — Az Embernek van szüksége a Végtelenre, s Istenre.

● A Mindenségben nem születék Mária fia Istentől. Ha ugyanis úgy esett vón', nem a sírból kél fel, hogy térjen vissza magasságos mennyekből...

● A Mindenségben oly sok minden születhet. Ám Isten-fivé senki fia nem lehet...

● Legfőbb ellenségünk: az ENTRÓPIA és a BUTASÁG!

Arthur C. Clarke-nak volt egy „meglátása”, ami szerint az IDŐ a mi igazi és legfőbb ellenségünk... — így hangzik: „Nehéz az időre nem ellenségként gondolni. Bizonyos értelemben az emberi civilizáció minden eredménye egy-egy trófea, amelyet az ember az idő ellen vívott küzdelmében nyert.”

Vulpes „Scepticus” Optimus Prætor (Baksai-Róka Béla [„lélekvirág”]) tiszteletteljes különvéleménye (melyet csaknem 7 évvel ezelőtt fogalmazott meg) a következő: Nem az Idő a mi legfőbb ellenségünk, hanem az ENTRÓPIA! Ugyan mit számít, mennyi időt fordítunk a nagy színjáték felvonásaira, ha jó „színigazgatók” és „rendezők” kezei alatt, kvalitásos „színésztársakkal” együttműködve, kiválóan játsszuk szerepünk s a „darabot”?! Ám ha az életünket és minket is befolyásoló irányítók (szülők, oktatók, tudósok, művészek és politikusok) egyre-másra hibát vétenek, ha már a „próbák” ideje alatt is óvatlanul hozzá nem értő módon avatkoznak bele életünk „darabjának” ideális felépítési rendjébe, és ilyen feltételek közé kényszerítve készítenek fel bennünket az „előadásra”, aztán az így „színre vitt darabban” ránk váró „színpadi jelenések” során mi magunk is, folyton-folyvást hibát hibára halmozunk és bakizunk, sőt, vehemensen önző szereplési vágyunkban és igyekezetünkben egyszer csak felborogatjuk, meg-meg hasogatjuk a bennünket körbevevő „színpadi kellékeket és díszletet” is, miközben némely „színésztársunk” szinte már kézzel-lábbal próbál figyelmeztetni bennünket a bajra, ám mi — rájuk se hederítve — vakon folytatjuk az őrületet, olyannyira, hogy már csaknem a VISSZARENDEZHETETLENSÉGIG növeljük a körülöttünk kialakult zűrzavart és pusztítást — végképp tönkre téve így a „színpadképet” (az ANAYATERMÉSZETET), ezáltal magát a „darabot” (KÜLDETÉSÜNKET) is —, az végül TOTÁLIS „SZÍNHÁZI” KÁOSZHOZ vezet, ami menthetetlenül a bukásunkat fogja okozni!

Az tehát a legfontosabb, hogy MINDIG AZ ENTRÓPIA — a rendezetlenség irányába ható folyamatok — ELLEN KELL DOLGOZNI!

Mik ezek a folyamatok?:

● Az emberi butaság (a leggyakoribb „elem” a hidrogén után…, és bizony — sajnos — az istenhit is része ennek!)

● Az emberi rosszindulat (a másik embernek mindenáron és bármi módon való kárt okozásra való hajlam)

● Az oktalan és jogtalan emberi gyűlölködés (mint például: a rasszizmus)

● Az emberi irigység (a másik ember adottságai, képességei, tudása, ismeretei, illetve vagyona és értékei miatti irigység)

● Az emberi kapzsiság és mohóság (a jogtalan előnyök szerzését sem szégyenlő, és előbb-utóbb másnak, majd önnön magának is kárt okozó emberi kapzsiság és mohóság)

A jelenlegi univerzum létének végső rendezetlenség felé történő haladását persze, meg nem akadályozhatod — ahhoz túlságosan is rövid egy ember élete (de még az emberi faj teljes „életideje” is) —, de RÉSZE LEHETSZ AMA FOLYAMATNAK, illetve TAGJA LEHETSZ AMA FOLYAMAT LETÉTEMÉNYESEINEK, amely folyamatot végső soron arra irányulóan indítják el, hogy AZ EMBER KIÁRADJON A MÉLYŰR IRÁNYÁBA, HOGY TÚLÉLJE ŐT SAJÁT SZELLEME ÉS KREATÍV ALKOTÓKÉPESSÉGE! Ez a folyamat — jó esetben — talán olyan EMBER UTÁNI LÉNYEK létrejöttét is elősegítheti, AKIK — jó esetben — TALÁN MÁR KÉPESEK LESZNEK KIALAKÍTANI ÉS FENNTARTANI EGY UNIVERZUM-SZEGMENTET, AHOL — mint egyfajta rejtekhelyen — FENNMARADHAT AZ ÉRTELEM ÉS A KREATIVITÁS, miközben TŐLÜK TÁVOL FELGYORSÍTHATJÁK EGY ÚJ UNIVERZUM-BUGYOR LÉTREJÖTTÉT!

Ennyire egyszerű…

U.i.: Ha netán kiderülne majd, hogy mégis létezik Isten (sztem a Végtelen Energiatér létezése alatt egyszer sem fog kiderülni…), akkor — de majd csak akkor — elpityeredek talán, kissé… De addig engedtessék meg nekem az ÖRÖK KÉTKEDÉS — a luciferi kétkedés — joga!

Lélekvirág!

Te nagyon félhetsz Istentől.

Sokszor egészen jól idézed a Bibliát, bár sok mindenben hiányos az ismereted - vagy nem akarod elfogadni a tényeket.

Megengedem neked a Luciferi kétkedést.

Lehet, hogy meg is ismered majd személyesen is őt... :)

Üdv: Tibi

Tibor úr!

Azért jó, ha tudod, Lucifer NEM EGYENLŐ a Sátánnal...!

A két - vallás-történeti - "individuum" valójában NEM AZONOS!

Egyikük magának a GONOSZNAK a megtestesítője, másikuk (Lucifer) pedig az ÖRÖK (emberi) KÉTKEDÉS és MEGISMERÉSI VÁGY megszemélyesítője!

Egymással tehát nem is behelyettesíthetőek...

Egyelőre ennyi.

ennyi téveszmét belegyömöszölni 4 kommentbe nem illik, kedves lélekvirág..

1. "Nem hiányoznánk! " az univerzumból.

Ezt állítja egy tudat. Mindig egy tudat állítja. Soha senki nem tapasztalt még tapasztaló tudattól független valamit(tapasztalatot), ez nem véletlen, de ez a babona bebetonozódott a modern ember fejébe. Ugyan Heisenberg és Bohr is írt erről néhány fontos dolgot, létrejött a fizikai idealizmus, immár a tudósok által támogatottan (addig csak a butákok írtak erről a Védákban, vagy buddhista értekezésekben, például).

2."Azért jó, ha tudod, Lucifer NEM EGYENLŐ a Sátánnal."

Igen, ezt tudjuk(szerintem Tibor is) A gnosztikus szekták nagy (mára már nem annyira) titkos tudása. Lucifer - a fényhozó(lux) tkp. Prométheusz, titáni deviáció. Egy végzetes probléma van ezzel: duális (szintén bebetonozottan), vagyis ezen az úton képtelenség az Egy-hez jutni.

3.„Isten halott! — mondotta Nietsche".

- annyira szeretik az istentelenek ezt az idézetet Nietschétől. Legyen egyszer pontos is, egész máshogy szól folytatva:

"Isten meghalt, mert megöltétek magatokban, ti emberek!"