Kedves Tanúk, lehet tudni, hogy Jehova mire vár még?
Mindent elkövetett már az emberiség,a legszörnyűbb tetteket,ott volt a sötét középkor a rettenetes kínzásokkal,a földrészeket sújtó szegénységen,éhezésen,rengeteg háborún,mindenen keresztül mentünk már.Titeket üldöz a világ,amióta megvagytok(ezt ti állítjátok)de Jehova füle botját nem mozgatja.
Ezek alapján nektek még tényleg mindig hiteles Jehova eljövendő armagedonja?
szia
először az első válaszolónak irnék.
Kedves valaki.
Nem kellene mások nevében nyilatkozni, ugyan is egy Tanú nem használ ilyen lejárató stilusú szavakat sem magára sem a tetsvéreire
s ha megkérhetlek nyilatkozz a saját nevedben
"Mindent elkövetett már az emberiség,a legszörnyűbb tetteket,ott volt a sötét középkor a rettenetes kínzásokkal" Igen, bár ezt a "történelmi egyházak" csinálták főleg.
"a földrészeket sújtó szegénységen,éhezésen,rengeteg háborún,mindenen keresztül mentünk már."
A Máté 24. fejezetében Jézus pontosan erről beszélt:
Míg az olajfák hegyén ült, a tanítványok külön odamentek hozzá, és ezt mondták: Mond meg nekünk, mikor lesznek ezek, és mi lesz a jele a jelenlétednek, és a világrendszer befejezésének? Jézus pedig így válaszolt: Vigyázzatok , hogy senki félre ne vezessen titeket, mert sokan jönnek majd az én nevem- ben, és ezt mondják: Én vagyok a Krisztus és sokakat félrevezetnek. Hallani fogtok háborúkról, és háborús hírekről, vigyázzatok, hogy ne rettenjetek meg, Mert, ezeknek meg kell lenniük, de ez még nem a vég. Mert, nemzet támad nemzet ellen, és királyság királyság ellen, meg földrengések egyik hely a másikon. Mindez a gyötrő fájások kezdete. Akkor, nyomorúságra adnak titeket, és megölnek benneteket, és gyűlölet célpontjai lesztek minden nemzet előtt az én nevem miatt. Továbbá akkor majd sokan elbotlanak, és elárulják egymást, és gyűlölni fogják egymást. És sok hamis próféta támad, és sokakat félrevezetnek, és a törvénytelenség növekedése miatt a legtöbb emberből kihűl majd a szeretet. De, aki mindvégig kitart, az részesül megmentésben.
"Titeket üldöz a világ,amióta megvagytok(ezt ti állítjátok)"
Nézz utána, ez tény nem pedig állítás. Egy vallást sem üldöztek annyira, mint Jehova Tanúit, pl a világháborúk alatt is. Ugye a kereszténységet Hitler nem akarta likvidálni, mert puszi pajtások voltak a pápával (most is felháborítóan belefolynak a nagy egyházak a politikába, meg vannak akik egyenesen háborút indítanak, mint anno a középkorba). A tanúkat a nácik és a kommunisták is likvidálni akarták. Nem sikerült. Manapság is, ha csak szétnézel az oldalon, mindenki a tanúkat szidja, az is baj, ha a házasság előtt nincs szex, ha nincsenek homoszexuálisok a vallásunkba,stb. Hogy más vallásba ez elfogadott, az nem baj, holott a Biblia elítéli. Meg mennyi hazugságot terjesztenek rólunk...
"Ezek alapján nektek még tényleg mindig hiteles Jehova eljövendő armagedonja?"
Igen. És akár tanú valaki, akár nem, a Biblia attól még azt írja, hogy el fog jönni az a nap. Hogy hiszel-e a Szentírásnak az már a te döntésed.
Kedves kérdező
A kérdésedre válaszolva:
a Te szemszögedből lehet hogy az emberek sok aljasságot elkövettek, igen a Teremtő Jehova is látja,
szerinted mindenen keresztül ment már az emberiség...
Nos vegyük Jézus szavait, amit mondott, az utolsó napokról, különös kép az egyik mondatát:
(Máté 24:21, 22) 21 mert akkor nagy nyomorúság lesz, olyan, amilyen nem volt a világ kezdete óta mostanáig; nem, és nem is lesz többé. 22 Bizony, ha azok a napok meg nem rövidíttetnének, nem részesülne megmentésben egyetlen test sem; de a választottak miatt megrövidíttetnek azok a napok.
Amint Láthatod Jézus azt mondja, hogy olyan nyomorúság lesz amilyen soha nem volt, és utána sem lesz
amiket felsoroltál, igen keserves dolgok, de a megváltó szavai, tovább mennek ennél
Sokkal nagyobb nyomorúság lesz és nem csak helyi jelenség, hanem az egész Földre kiterjedően
S a Tanúkat még nem üldözi a világ olyan módon amilyen módon értelmezendő a leirtak szerint
A jelenések könyve elmondja, hogy "katonanai, politikai támadásnak lesznek kitéve szerte a földön Isten szolgái. nos ez még sehol nem látható, bár valóban vannak országok, ahol a Tanúkat félholtra verik bebörtönzik, vannak ahol már 20 éve tárgyalás nélkül börtönben vannak, illetve voltak ahol megölték családostul csecsemővel a kezében az egész családot.
egyebek mellett a próféciákból, még 4 nem teljesedett be,
csodálom azt hogy sürgeted, hidd el nem késik, el fog jönni, de a Te érdekedben is türelmes még a Teremtő
ne legyünk önzőek, még biztos vannak olyan szivállapotú emberek akik még begyüjtésre várnak.
(2Péter 3:9) 9 Jehova nem lassú az ígéretét illetően, amint némelyek a lassúságról vélekednek, hanem türelmes hozzátok, mert nem kívánja, hogy bárki is elpusztuljon, hanem azt kívánja, hogy mindenki megbánásra jusson.
(2Péter 3:3, 4) 3 Mert először is tudjátok azt, hogy az utolsó napokban gúnyolódók jönnek majd a gúnyolódásukkal, akik a saját kívánságaik szerint járnak, 4 és ezt mondják: „Hol van ez a megígért jelenléte? Hiszen attól a naptól fogva, hogy ősatyáink halálalvásba merültek, minden pontosan úgy megy, mint a teremtés kezdetétől fogva.”
(Habakuk 2:2, 3) . . .. 3 Mert a látomás a meghatározott időre vonatkozik, és siet a vég felé, és nem fog hazudni. Még ha késlekedne is, várj rá, mert mindenképpen valóra válik. Nem késik el.
Én ott vesztettem el a fonalat, hogy Isten halálra ítéli a Sátánt, majd ezután engedi, hogy több ezer évig istenként uralkodjon, szabadon járjon-keljen, sanyargassa tovább az embereket, különös tekintettel JHWH leginkább feddhetetlen híveire, és erre még kijelentse, hogy azért nem vet véget ennek az állapotnak, hogy minél több ember megmeneküljön, pedig így csak elveszni fognak minél többen. Aztán jön Sátánra az ítélet, végre a fejére taposnak, de még egyszer újra ráuszítják az 1000 évig tökéletességre törekvő emberekre, hogy a nagy részük megint elpusztuljon.
Miért? Azért, hogy az emberiség eljusson abba az állapotba, amiben Ádám volt... és ahol újra semmi gátja nincs, hogy kezdődjön elölről az egész.
kedves Ozmium
sajnálom hogy a Tanulásnak nincs haszna, csak tudnám miért erőlteted és mocskolódsz?
Kérdezö,
Jehova nagy mértékben most gyüjti be a népét. Az egész világon akarata szerint a Jézus Krisztus vezetése alatt egy világméretü munka tetözödik.
A Máté 24:14 verse teljesedik: "az Isten királyságának /országának/ a jó híre hirdetve lesz minden népnek és nemzetnek, és akkor jön el a vég"..jövendölte meg Jézus.
A napot és órát szintén réges-régen betervezte. Ez az a nap, amiröl Jézus a Földönlétekor mondta, hogy csak az Atya vagyis Jehova tudja mikor lesz, még Jézus sem.
A Jelenések 11:18-at kérlek keresd ki. Ott is olvasod a jövendölést hogy az itéletnek és a jutalom kiosztásnak az "idejéröl"...
Jehova segíti népét, erösíti és még mindig lehetöséget ad az emberiségnek a megmenekülésre, mindenkinek kivétel nélkül.
Éppen úgy, mint a vízözön idejében. Ekkor még 120 évet szabott ki az akkori gonosz világnak.
Hogy hiteles-e az eljövendö Armageddonja? Még van neked is lehetöséged megvizsgálni, hogy tényleg valós alapokon nyugszik-e ez a Bibliai jövendölés.
"Akkor, nyomorúságra adnak titeket, és megölnek benneteket, és gyűlölet célpontjai lesztek minden nemzet előtt az én nevem miatt."
Tehát ez lesz a végső bizonyos jel,ha minden nemzet gyűlölni,és öldökölni fog benneteket? Tehát ha majd bárhol a világon megkérdeznek egy járókelőt,hogy mi a véleménye Jehova tanúiról,akkor mondjuk tízből nyolc egy nagyot köp a földre,és azt mondja gyűlöl titeket?
"Manapság is, ha csak szétnézel az oldalon, mindenki a tanúkat szidja, az is baj, ha a házasság előtt nincs szex, ha nincsenek homoszexuálisok a vallásunkba,stb. Hogy más vallásba ez elfogadott, az nem baj, holott a Biblia elítéli."
És ti érzitek magatokat üldözöttnek? Akkor mit mondjanak a világszerte diszkriminált homokosok,ők még Jehovához sem mehetnek vigaszra,mert még ő is megveti őket...:O
Na szóval,azért én eltúlzottnak látom azt,hogy mindenki csak szid titeket itt is,ok nélkül.Vannak rosszindulatú emberek,de szerintem ti a szimpla kritikát is automatikusan "szidásnak" tartjátok.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!