Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Valláskritika » Milyen bizonyítékok vannak...

Milyen bizonyítékok vannak Isten létezésére?

Figyelt kérdés
És Jézus mennybeli uralkodására atyja jobbján?

2015. febr. 24. 20:08
1 2 3 4 5 6 7
 61/66 ceri ***** válasza:

"Az a tévedés ebben, hogy nem azoknak kell bizonyítani Isten nem létezését, akik szerint nem létezik, hanem azoknak kell bizonyítani a létezését, akik szerint létezik."


Már miért kellene? A saját istene mindenkinek a magánügye. Én nem érzek semmiféle bizonyítási kényszert.

Ez csak egyes ateisták (és hívők) mániája. Mégpedig azért, mert istent -teljesen indokolatlanul- a 4 dimenziós anyagi világban képzelik el. Az ateistáknak más nem is létezik, hiszen csak ezt látják, mérik, tapasztalják. Számukra pedig más nem létezik. Istent egzakt módon nem lehet definiálni. Igaz a jót, rosszat, szépet sem -ezek is szubjektív fogalmak- de ezeket már megszokták és használják. Isten ellen viszont sokan berzenkednek -köszönhetően a különféle hittérítőknek- akik a sajátos módon értelmezett istenüket másokra akarják tukmálni. Ez ellen pedig mindenki tiltakozik, aki nem akarja feladni saját magát, az egyéniségét. Ez alól kivételt képeznek a birkák, akik becsatlakoznak valamelyik valláshoz illetve a kategorikus elutasítókhoz. De miért lenne bármelyik csoportnak is igazuk? Mindenkinek az igazsága csak saját magára vonatkozik. Másik embernek más jelenti az igazságot. A túrós tésztáról sem lehet objektíve kijelenteni, hogy jó vagy nem jó. Pedig arról mindenkinek lehetnek tapasztalásai, hiszen materiális jelenség.

A válaszom tehát: olyan isten nincs a számomra, amit más képzel el -mert a milyensége szubjektív elképzelés. Még az azonos vallásúaknál is más és más az istenkép, csak ők bizonyos határokon belül megpróbálnak azonos platformra kerülni. Valláson belül is vannak megmondók, akik megmondják, hogy mi a helyes elképzelés, felfogás. A birkák beletörődnek, mások meg nem. Kilépnek, reformálnak, alapítanak másik vallást. Ez utóbbiak azért, hogy ők legyenek a megmondók. Aztán gyűjtenek maguk mellé birkanyájat, mert nekik nem isten a fontos, hanem a hatalom, hogy szellemi szinten leuraljanak másokat. A Biblia ugyanúgy nem isten szava, mint ahogy az Örtorony sem. Ezek az adott vallások vezetőinek a terelő kutyái.

Istenhez egyetlen hiteles út létezik -a belső út.

2015. márc. 19. 11:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 62/66 A kérdező kommentje:
Akkor a gyerekek képzelt barátja is létezik, mert arra is pontosan annyi a bizonyíték, mint isten létezésére. Köszi utolsó, megvilágosodtam.
2015. márc. 20. 01:34
 63/66 anonim válasza:
A 61-es tökéletesen leírt mindent, tehát a kérdés teljesen abszurd, kedves kérdező mit nem értesz még?
2015. márc. 20. 17:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 64/66 anonim ***** válasza:

Kedves Válaszolók!


Ha a világ annyira tökéletes, hogy valaki biztos megtervezte, akkor Istent ki tervezte? Tessék továbbvinni a logikát...

Meg ha valaki tervezte, honnan tudjuk, hogy egy valaki tervezte?


A tudományban modelleket alkotnak, aminek vagy megfelel a világ vagy nem. Ha nem felel meg valami, akkor a modell megbukik és elvetik, lásd newtoni fizika.


Egyrészt Istenre nincs ilyen modell, másrészt sehol sem tudtak soha olyat tesztelhetően mutatni, hogy Istennek bármi köze lenne a világhoz, amiben élünk.


Szóval a jelek szerint, ha van is Isten, akkor a világot kb. az ősrobbanás után magára hagyta.

2016. ápr. 5. 11:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 65/66 anonim ***** válasza:

"Ha a világ annyira tökéletes, hogy valaki biztos megtervezte, akkor Istent ki tervezte?"


Senki, hiszen örökkévaló és mindennek a forrása. Ő tér és idő felett áll, nincs kezdete, vagyis senkinek nem kellett megterveznie.


"másrészt sehol sem tudtak soha olyat tesztelhetően mutatni, hogy Istennek bármi köze lenne a világhoz, amiben élünk.


Szóval a jelek szerint, ha van is Isten, akkor a világot kb. az ősrobbanás után magára hagyta."


A jelek szerint. De mi számít jelnek? Sokak szerint vannak ilyen jelek, napjainkban is. Pl. csodák.

2016. ápr. 5. 12:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 66/66 anonim válasza:
Már lerágott csont ez a téma, és nyilvánvaló hogy a kérdés provokatív, vitázhattok ezen napestig akkor sem fogtok dűlőre jutni. Sajnos egyre inkább azt tapasztalom hogy az ateisták folyton isten létének bizonyítását követelik a hívőktől, ami nyilvánvalóan lehetetlen. Egyébként igen, a kisgyermekek képzeletbeli barátja is valós, csak nem a fizikai síkban, hanem egy másikban, aki ezt nem érti az szimplán csak nem akarja érteni, ez a nemakarás nagyon jellemző az ateisták többségére akik pont a saját démoniakat vetítik ki a hívőkre. Egyébként nem vagyok sem hívő sem ateista, agnosztikus vagyok, mint Darwin, akinek az evolúciós elméletével gyakran kampányolnak a vallások ellen holott Darwin soha sem tagadta Isten létezését.
2016. ápr. 5. 22:57
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!