Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Valláskritika » Miért nem hordhatok kipát a...

Miért nem hordhatok kipát a Hit Gyülekezetében?

Figyelt kérdés
Zsidó vallású voltam, mikor megtértem Jézushoz, a messiáshoz, és elkezdtem járni a hit gyülekezetébe. A tagok azonban először kedvesek voltak, majd egyre inkább elkezdtek ostromolni a zsidó törvény előírta szokásaimért. Én olvastam az Újszövetséget, és mondtam, hogy ezek rám vonatkoznak (az ap,csel 13ban, a jeruzsálemi zsinaton az apostolok csak a nemzsidóknak engedik hogy ne tartsák be a teljes törvényt. ) Nekem a gyülekezetben azt mondják, hogy ez okkultizmus, meg démoni judaizmus, ami alól ki kell jönnöm. Már bajuk van azzal, mikor a szombatot tartom, mikor héber imákat mondok, mikor megülöm a jomkippurt, a roshasant, vagy a peszahhot, nem értik miért nem eszek disznót, és mindig arra kérnek, hogy vegyem le a kipámat ha Istentiszteleten vagyok náluk. Egy darabig lenyeltem, de mára már nagyon zavar. Én elfogadom Jézust, a mesiást, de amit I.ten szava rám előírt, attól nem akarok emberek kedvéért támadni. Azért is cikiznek, hogy járok zsinagógába is, és azért is, hogy én miért nem vagyok cionista. (pedig szerintem értelmes zsidó ezt a szeretetnek álcázott neofasizmust nem követi). Mi a véleményetek?

2014. aug. 25. 19:24
1 2 3 4 5 6 7
 61/63 anonim ***** válasza:
Szemük láttára egyél disznóhúst? Ez disznóság. Én 20 éve tértem meg ott, de ilyet nem gondoltam volna. Pár név azért jó lett volna, tudjam kitől kell vigyázni.
2014. szept. 3. 22:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 62/63 nagyjulcsia válasza:

Igaza volt az egyik válaszolónak abban, hogy ezt nem lehet itt eldöntetni másokkal. Hogy a pásztorláson mit tanácsoltak megint egy más dolog. Ami biztos, hogy ez egy olyan döntés ami áldozatokkal jár és fájdalommal.

Ha jól megértettem Te betartod a zsidó szokásokat, de egyébként rád nem vonatkoznak az apcsel 13 szerint a törvények?

Ha ez áll fent és tényleg elfogadtad Jézus Krisztust megváltódként akkor azt kövesd. Viszont ha zsidó szokásokat megtartod akkor mondhatjuk hogy mégis zsidó vagy csak befogadtad Jézust a szívedbe?

Eléggé paradoxon. Remélem, hogy ezzel már nincs problémád és letettél ezekkel, mert az elhatározás jó, de ahogy már is felhagyott bármi rossz szokásával vagy egy olyan munkáját kellett abbahagyni az Úr miatt amit nagyon szeretett, de el kellett hogy engedjen vagy Dávid és Jonatán története? Dávidnak könnyű volt meghozni a döntést? A legnehezebb.

2014. okt. 26. 23:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 63/63 anonim ***** válasza:
Közben találtam egy videót, lehet, hogy ettől akartak elhatárolódni. https://www.youtube.com/watch?v=gcitZBjY_rU
2014. dec. 19. 18:00
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!