Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Valláskritika » Miért nem hordhatok kipát a...

Miért nem hordhatok kipát a Hit Gyülekezetében?

Figyelt kérdés
Zsidó vallású voltam, mikor megtértem Jézushoz, a messiáshoz, és elkezdtem járni a hit gyülekezetébe. A tagok azonban először kedvesek voltak, majd egyre inkább elkezdtek ostromolni a zsidó törvény előírta szokásaimért. Én olvastam az Újszövetséget, és mondtam, hogy ezek rám vonatkoznak (az ap,csel 13ban, a jeruzsálemi zsinaton az apostolok csak a nemzsidóknak engedik hogy ne tartsák be a teljes törvényt. ) Nekem a gyülekezetben azt mondják, hogy ez okkultizmus, meg démoni judaizmus, ami alól ki kell jönnöm. Már bajuk van azzal, mikor a szombatot tartom, mikor héber imákat mondok, mikor megülöm a jomkippurt, a roshasant, vagy a peszahhot, nem értik miért nem eszek disznót, és mindig arra kérnek, hogy vegyem le a kipámat ha Istentiszteleten vagyok náluk. Egy darabig lenyeltem, de mára már nagyon zavar. Én elfogadom Jézust, a mesiást, de amit I.ten szava rám előírt, attól nem akarok emberek kedvéért támadni. Azért is cikiznek, hogy járok zsinagógába is, és azért is, hogy én miért nem vagyok cionista. (pedig szerintem értelmes zsidó ezt a szeretetnek álcázott neofasizmust nem követi). Mi a véleményetek?

2014. aug. 25. 19:24
1 2 3 4 5 6 7
 51/63 anonim ***** válasza:
Ez nem a gyüli gondja, sajnos vannak ilyen emberek rengetegen. Nem mondtam, hogy megoldást mondok, azt mondtam, hogy szerintem ez ál kérdés. Ha meg mezei emberek piszkálnak, akkor ne törődj velük.
2014. aug. 31. 19:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 52/63 A kérdező kommentje:
Nem álkérdés, de a gyülit nem érdekli. Erre rájöttem.
2014. aug. 31. 19:29
 53/63 anonim ***** válasza:
100%
Ha olyan hívőről van szó,aki nem pénzes,sok minden nem érdekli őket.
2014. aug. 31. 19:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 54/63 A kérdező kommentje:
Ez szomorú.
2014. szept. 1. 13:12
 55/63 A kérdező kommentje:
Engem egy nő próbált bent tartani, miután problémáim voltak a gyülivel. Arra gondoltak, hogy ha egy párkapcsolattal odakötnek akkor már nem tudok úgysem elmenni. De gyanús volt, hogy mindig akkor szakít velem, mikor megbékélek a gyülivel.
2014. szept. 1. 13:13
 56/63 anonim ***** válasza:
100%
Szép kis nő, nevet kérek. Jó lesz vigyázni.
2014. szept. 2. 08:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 57/63 xeniah ***** válasza:
76%

Kedves Kérdező, javaslom, hogy tanulmányozd a Bibliát, és amit abból megértesz, aszerint élj. Amíg úgy gondolod, hogy be kell tartanod bizonyos előírásokat, tedd azt, ha keresed az Urat, ő vezetni fog. A leírás alapján nekem úgy tűnik, hogy nem igazi megtérésed volt még, csak egy érzelmi döntés, de ezt persze lehet, hogy rosszul ítélem meg, hiszen nem ismerlek, csak a leírtak alapján jön le ez nekem. Mert ha igazán Krisztushoz térsz meg, akkor utána nem tudsz visszamenni a zsinagógába, ahol nem hisznek abban, hogy Jézus a Messiás. Gyülekezet van nagyon sok, nemcsak a Hit gyülekezete létezik, szétnézhetsz máshol is, de a legfontosabb az, hogy magadban tisztázódjanak le a dolgok. Nem mindenkinek könnyű a formalitásoknak egyből hátat fordítani, nézd meg pl. Pált és Pétert. Pál nagyon hamar el tudta fogadni az Úrban kapott szabadságot, ezért is vált ő a pogányok apostolává, míg Péternek nehezebben ment, ő még próbált az embereknek is megfelelni. Ez egy kicsit hosszú részlet, de érdemes elolvasni - Pál ezt írja:


"Amikor viszont Péter Antiókhiába érkezett, nyíltan szembeszálltam vele, mivel helytelenül viselkedett. Amikor ugyanis Péter először jött Antiókhiába, közösséget vállalt és együtt étkezett a nem zsidó származású hívőkkel. Azután néhány férfi érkezett Jeruzsálemből, akiket Jakab küldött, s ettől kezdve Péter minden kapcsolatot megszakított a nem zsidókkal. Ugyanis félt azoktól a zsidóktól, akik azt gondolták, hogy minden nem zsidó származású hívőt körül kell metélni. Péter képmutató viselkedéséhez csatlakoztak a jelen lévő hívő zsidók is. Még Barnabást is rávették a képmutatásra. Amikor tehát láttam, hogy nem az örömhír igazsága szerint viselkednek, mindnyájuk előtt felelősségre vontam Pétert: „Ha te zsidó létedre magad sem tartod meg a zsidó szokásokat, akkor miért kényszeríted a nem zsidókat, hogy zsidó módra éljenek?”

Mi, akik zsidónak születtünk — nem pedig ugynevezett „Izráelen kívüli bűnösnek” —, jól tudjuk, hogy az ember nem a Törvény szerinti tettei alapján válik Isten számára elfogadhatóvá. Isten egyedül a Jézus Krisztusban való hit által fogad el bennünket! Mi ugyanis azért hittünk a Krisztus Jézusban, hogy Isten számára elfogadhatóvá váljunk. Isten pedig azért fogadott el bennünket, mert hittünk Krisztusban, s nem a Törvény szerinti tettek alapján. Ezek által ugyanis soha senki sem válhat Isten számára elfogadhatóvá.

Mi zsidók azért jöttünk Krisztushoz, hogy Isten számára elfogadhatók legyünk. Ekkor ismertük fel, hogy mi is bűnösök vagyunk. Talán ez azt jelenti, hogy Krisztus tesz minket bűnössé? Semmi esetre sem! Hiszen ha újból felvenném magamra azt a köteléket, amelyet egyszer már levetettem, akkor lennék csak igazán törvényszegő! Maga a Törvény vetett véget annak az életnek, amelyet a Törvény uralma alatt éltem. Meghaltam a Törvény számára, hogy attól kezdve Istennek éljek." Galata 2:11-19


Az Úr áldjon meg, tanácsoljon és vezessen el a teljes igazságra! Ha keresed őt, biztos, hogy vezetni fog és választ ad a kérdéseidre.

2014. szept. 2. 19:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 58/63 anonim ***** válasza:

Gondolkodtam valamelyik hajnal, aztán ez jutott eszembe.

Miért akarod hordani? Mert tetszik (divatból), vagy mert az van megírva valahol, hogy kell. Ha divatból, az nem baj, de, ha törvényből,akkor el kell gondolkodni valamin. Aki a törvényből egyet megszeg, megszegi az egész törvényt. Tehát, ha törvényből hordod, akkor mind a 613 parancsolatot be kell tartanod. Ha az ember hitből igazul meg Isten előtt, akkor ne menjen vissza a törvény alá.

2014. szept. 3. 12:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 59/63 A kérdező kommentje:
Köszönöm a válaszaitokat, a ti segítségetek is I.ten munkája, valóban tisztul a kép, és bízom benne, hogy az Úr békét ad. A rabbimmal is beszéltem, az ő véleménye is az, hogy Jesua haMassiah semmi olyant nem vár az embertől, amiben nincs békéje, mert ahol I.ten szellem, ott a szabadság. Valóban nem csak a Hit Gyülekezete alapján kellett volna megítélnem a kereszténységet, ez egy nemzeteknek létrehozott gyülekezet, ahol kevésbé a zsidó emberek számára tartják az I.tentiszteletet, inkább a nemzetekből megtért hívőkre van szabva a szertartásrend. Baruch Hashem, megtaláltam a Menora Messiáshívő Közösséget, amit midnen zsidónak ajánlok, aki elfogadta Jeshuát, mint Messiását. Itt nem vetnek meg senkit érte, ha olvasva az apostolok cselekedeteit, és az evangéliumokat, zsidó akar maradni, meg akarja őrizni az identitását, és végezni akarja Izrael szolgálatát Jesua testének részeként is. És itt is elnézést kérek minden Hit Gyülekezete tagtól, akivel bántó voltam, a HGY I.ten munkáját végzi, és a nemzetek egyházának része, amelyre testvérként tekintek ezután is, nem mint keresztény, hanem mint Törvénytisztelő, de a kegyelem ajándékára éhező messiáshívő zsidó. Salom mindenkivel!
2014. szept. 3. 14:06
 60/63 A kérdező kommentje:
Legszívesebben átfogalmaznám a feltett kérdésemet, hirtelen indulat volt bennem a HGY iránt, mert könyvek elégetésére, ruhadarabok kidobására kértek, és arra hogy a szemük láttára egyek disznóhúst, de ez egy hirtelen indulat volt részemről akkor is, amit most olvasva elszégyelltem magam.
2014. szept. 3. 14:09
1 2 3 4 5 6 7

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!