Aki nem hisz Istenben vagyis ateista mitől olyan biztos a döntésében?

"szerintem minden emberi rossz félelemből fakad tehát az ateizmus az istenfélelemből"

Tény,hogy a félelem sok rossz dolog okozója,de ezen kívül sok más dolog is okozhat rossz dolgot.

Az ateista pedig egyszerűen nem hiszi azt,hogy kéne bármiféle teremtő személy vagy lény a világ működéséhez és létrejöttéhez.Nem fél istentől,mert számára nem létezik.

Az előttem szólóhoz csatlakoznék (pedig hívő vagyok). Engem egyáltalán nem zavar, ha valaki nem hisz Istenben, nem szeretném megtéríteni. Sokkal inkább zavar, hogy a keresztényeket itt minden ateista bigott, ostoba, mondhatni beteg emberekként képzeli el, akik sziklákról ugrálnak le (volt valahol egy ilyen komment). Liberális kereszténységről, keresztény humanizmusról még senki sem hallott? A szabadgondolkodók között is vannak vallásos emberek, ugyanis az nem az "ateista" szinonimája, bár manapság gyakran összekeverik.

Támogatom a felebaráti szeretetet, a hagyományok tiszteletét és az erkölcsös életvitelt. Ezek a hagyományos keresztény értékek és pont. Ebben ki talál kivetni valót?

Jézus Krisztus a követői számára ezeket az alapelveket fektette le:

„Szeresd felebarátodat, mint magadat” (Máté 22:39); „Szeressétek ellenségeiteket, jól tegyetek azokkal, akik titeket gyűlölnek” (Luk. 6:27), és

„És amint akarjátok, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is akképpen cselekedjetek azokkal.” (Luk. 6:31), és

„Ne ítéljetek és nem ítéltettek; ne kárhoztassatok és nem kárhoztattok; megbocsássatok, néktek is megbocsáttatik; Adjatok, néktek is adatik; jó mértéket, megnyomottat és megrázottat, színig teltet adnak a ti öletekbe. Mert azzal a mértékkel mérnek néktek, amellyel ti mértek.” (Luk. 6:37-38)

Ennyi. Szomorú dolog, hogy ilyen sok téveszme övezi a vallásos embereket.

A többség adatként fogadja el az emberi tapasztalatokat az erkölcsi kötelességtudattal, a szeretettel és a gondviseléssel kapcsolatban – még ha ezek a tapasztalatok kevertek és homályosak is –, és eme adatokat beillesztik a világképükbe. Ezért nem tűnik a többség számára képtelennek Isten létezése. A vallásos emberek nem rosszak matekból, logikából, vagy nem kevésbé talpraesettek és találékonyak, mint ateista társaik.

Az ateisták ezzel szemben a tudományos redukcionizmus nevében letagadják ezeket a tapasztalatokat (illúziónak tartják őket), így a világképük szegényebb adathalmazra épül. Mindössze ennyi: más a kiindulópont. Innentől viszont mind az ateista, mind a hívő lehet logikus vagy következetlen, de nem fognak egyetérteni.

Az ateisták, ha már nézetük szerint minden csak anyag, evolúciós melléktermék és társadalmi konstrukció, vajon gondolnak-e erre, amikor átölelik a gyerekeiket, vagy eltemetik az édesapjukat, vagy szerelmesen megcsókolják a feleségüket, vagy egy régi baráttal újra találkoznak – gondolnak-e arra, hogy a szeretet melegsége, vagy olykor követelő szava csak ösztön, és konvenció, semmi más… Nem gondolnak erre, mert következetlenek.

Azt mondtam, velünk, hívőkkel is az a baj, hogy következetlenek vagyunk. Ha igazán hisszük, hogy Isten gyermekei vagyunk – és hogy a felebarátunk is az –, akkor miért nem szeretjük jobban, áldozatosabban és kitartóbban?

38-as: "ami az egyiknek jó, a másiknak rossz"

Mint Nietzsche, Sartre és Camus, akik jól tudták, ha nincs Isten, akkor semmi sem igazán jó, semmi sem igazán értékes, és semminek nincs igazán értelme. Ha minden értéket csak mi, emberek találtunk ki, akkor az érték egyenlővé lesz a praktikus haszonnal, és akkor a náci értékrend éppannyira semleges, mint Teréz anya önfeláldozó szeretete