Isten miért küldi Pokolba a "bűnösöket"?

kedves kérdező. :)

Tudom, hogy szóltál, hogy ne mondatokat ragadjunk ki, hanem egybe olvassuk el az érveidet, és azután válaszoljunk, de te már a kérdésedben dogmát jelenítesz meg. Először is Isten egyenlő a minden. Ha a minden, akkor nem egy tőlünk elkülönülten létező hatalom, hanem egy és ugyanaz a létezőkkel, hiszen minden Önmaga. Tehát Isten nem küldi magát a pokolra...

Másodszor pedig Isten egy Teremtő Erő, mondhatni Szellem, de én inkább az Elme kifejezést használom. Szóval ha Isten az Elme, akkor az ember is az elme, mivel Isten saját képére "csinálta" az embert...de az embernek szüksége van tapasztalásra, mert annak híján nem tudja önmagáról hogy létezik, mivel nem tud kialakulni az én tudat, az egyéniség, ha nem tudja az egyén mihez viszonyítani önmagát...ez persze nem azt jelenti, hogy az emberi én a fizikai test...ohh nem, az csak az eszköz a tapasztaláshoz...és az emberi elme egy a mindenséggel, vagyis Isten, ahogyan a Biblia teremtéstörténete is állítja. :)

Ha pedig az elme az ember, és nem a test, akkor bizony az test elhasználódásával az elme nem szűnik meg...sőt a világ sem az elmén kívül van, hanem benne, mint gondolatsor...szóval a halál nem a vég, csak egy váltópont az élet meg nem szűnő folyásán. Tehát az ember, amikor meghal tovább él, csak a gondolatsor változik kissé...

Mi lehet akkor Isten terve az emberrel?

Természetesen az, hogy megossza "fejleményeivel" saját teljes hatalmát...de ehhez tapasztalásnak kell kitennie azokat...mivel nem öntheti bele a mindent az elménkben, mert akkor lennénk igazán robotok...gőzünk sem lenne semmiről, ha egyből tudunk mindent...ezért van a tapasztalás tehát, és a jó rossz kérdés is...ugyanis Isten rendszert tart fent...a rendszer neve ok-okozati viszony, ami mentális szférában is működik. A lényege, hogy a tetteknek legyenek következményei, hogy ezáltal az egyének képesek legyenek fejlődni, tanulni, hogy egyre nemesebbé váljanak jellemben, ami ugye szükséges ahhoz, hogy az ember bejutást nyerhessen a valós univerzumi életbe. A rossz jelenléte tehát szeretetből van, hogy a jót lehessen mihez hasonlítani, hogy a rossz árán váljunk színtiszta jóvá, vagyis a rossz is ugyanúgy jó. Szóval az ember saját szabad döntéshozatali képességével választja önmagának a rosszat, és a rossz tettek visszahatása a büntetés ugye...mivel ha nem lenne büntetés, vagyis természetes következménye a negatív hozzáállásnak, az emberek soha az életben nem lennének képesek továbbfejlődni...vagyis az üdvözülés tárgytalanná válna

Ez a visszahatás viszont nem feltétlenül a születés és halál között nyer érvényt...megesik, hogy halál után közvetlen kap egy kis büntit az ember, mondhatjuk átél egy poklot, és könnyen meglehet, hogy a vad gyarlósága miatt az egyén ezt egy örökkévalóságnak éli meg...de a pokoli élmény csak és kizárólag addig tart, amíg az egyén be nem látta, hogy rossz volt, meg nem bánta őszintén a negatív tetteit...ahogy ez megtörtént, a halál után beékelődhető pokol véget is ér abban a pillanatban.

Ebből megláthatod, hogy a valósan örökké tartó pokol egy kitaláció, spekuláció, felételezés, de közel sem biztos, hogy a valóság...a pokol valós lényege az, hogy az ember megtanulja mi a jó, saját rosszasága árán...de az Isten el nem veszi a létét az egyénnek...hanem biztosít neki új és új lehetőségeket, hogy az illető majdan bekerülhessen abba, amit mennynek neveznek...de valójában a pokol és a menny is a tudat, az elme állapota. :)

egyébként az ember oly tökéletes, hogy képes önmagával elhitetni, hogy bármi, még akár saját maga is tökéletlen...:)

ui.: Amúgy én teljes mértékben egyetértek veled, azokkal kapcsolatban, amiket leírsz a kérdésed alá...egy örökké tartó pokol igazságtalan, egy ilyen helyre küldő felsőbb hatalom igazságtalan...egy ilyen isten nem is létezik...az az Isten, amely valójában van, az teljes mértékben igazságos, és a mondataimból ezt észre is veheted. :)

üdv

26/F

LastOne.Left

"a nem fogadom el a Bibliát, mert mást tapasztalok nem egyenlő a tudatos elutasítással, amikor tény, hogy az a jó út és mégis megtagadom."

Tökéleten egyetértek! És sehol nem írtam, hogy Isten könyörögjön nekünk!És nem hiszem, hogy mindenki lázadna ellene.

Még egyszer elmondom: a hívők verziója úgy hangzik, hogy mindegy milyen ember vagy, ha hiszel az Úrban, akkor bűneid megbocsáttatnak.

Csak gondolkozzunk józan paraszti ésszel: Isten ugyebár a mi mennyei atyánk. Vegyük az egyszerű emberi szülőket: ha van egy gyereked, mit tartasz inkább engedelmességnek? Ha betartja a szabályaid, de nem mondja el százszor, mennyire tisztel és szeret? Vagy ha nem tartja be, de naponta ezerszer mondja?

A tízparancsolatban megjelenő Istenkép számomra torz. Nem azokat a törvényeket helyezi előtérbe, amelyek a gyermekei biztonságos, zavartalan egymás mellett élését biztosítsák. Az első 4-5 parancsolat arról szól, hogy tisztelni kell és elismerni. Ez egyébként nyilván azért volt így, hogy a zsidó népet egységben tartsák: az ugyanabban az Istenben való hit jelentős összetartó erő.

És ilyenkor felmerül a kérdés, vajon valóban az Isten ihletése a Biblia?

Egyébként ha jobban belegondolunk a többi törvénybe (ölés, lopás, paráználkodás stb. tiltása), akkor a józan gondolkodású ember rájön, hogy ezekkel az a baj, hogy következményei lehetnek már az emberek világában is. Bár nem minden esetben. Ám ha nem szeretnék generációkon átívelő vérbosszúkat, embereket, akik üldöznek, mert nálam van, ami az övék, még több tinianyát és esetleg árva gyereket, akkor nem ölök, nem lopok, nem paráználkodok. Bár ez utóbbira már létezik fogamzásgátlás.

egy kiegészítés csak kérdező, remélem nem veszed zokon. :)

"És azért józan ésszel belegondolva mi a logikusabb és értelmesebb: ha a tapasztalatainkra hagyatkozunk, vagy ha mereven ragaszkodunk valamihez, aminek az igazságáról semmi bizonyságunk nincs?"

Józan ésszel belegondolva a tapasztalatot az értelem fogja fel, vagyis az az ésszerű, ha az értelemre támaszkodunk és nem a tapasztalatot helyezzük előtérbe az elmével szemben...szóval hogy őszinte legyek a merev ragaszkodás pontosan a tapasztalat felé van görcsösen még...és pont ezért van megfeledkezve a szellemről, elméről, értelemről, ami valójában az ember, mivel az emberek magukhoz(értelem) képest elsődlegesnek tartják a tapasztalatot, holott az csak eszköz...az elme eszköze...:)

üdv

26/F

LastOne.Left

Utolsó: ha elolvastad a kérdező kommentjeit a hindukról, akik nem fogják elismerni a Bibliát, mert az ő hitük teljesen eltérő, akkor kiviláglik, hogy nem adta meg a lehetőséget. Még csak bizonyosságot sem ad a létezéséről. És éppen attól lenne tökéletes egy ilyen lény, hogy annak ellenére, hogy megteremtett, nem támaszt irreális elvárásokat. Irreális, mert nem tudom azt mondani, hogy megtapasztaltam Isten jelenlétét ill. hatalmát (konkrétan, nem úgy, hogy valamibe belemagyarázom).

Ha az Úr tényleg olyan megértő, meg igazságos, ahogy mondják, akkor nem játssza el az emberrel a "Na neked kuss, mert ez az én univerzumom" játékot. Mert az előző komment nagyon így hangzott. Meg nem is játssza el azt, hogy senkinek semmi kézzelfogható bizonyítéka nincs a létezésére, de azért higgyünk benne. És akkor megint csak mi van azokkal, akik más vallásúak? Az ateisták közül mindenki megérdemelné, hogy Pokolra kerüljön? Ha az Úr olyannak teremtett, hogy képesek vagyunk gondolkodni, kételkedni, akkor miért nem mondhatnám azt, hogy nem hiszek a Bibliának, mert sok helyen hiteltelen?