A JT. Prédikátorainak ki van adva, hogy a gyakori kérdések valláskritika és vallás oldalain is terjeszteni kell a "jó hírt"?
A 1Kor 15:42–50 versei, valamint az 1Pét 3:18 is, egyértelmű és félremagyarázhatatlan bizonyság arra, hogyan támadt fel Jézus. Ha mást mondasz, mert látszólag félreérthető szövegeket találtál a Szentírásban, akkor homlokegyenest szembefordulsz a világos megállapításokkal, a fix versekkel.
Világos a szemléltetés is, hiszen Jézus NEM VEHETTE VISSZA a valóságos hús-vér emberi testét, mert akkor az nem lehetett volna ÁLDOZAT!
A feltámadása utáni testi alakjai a beszámolók alapján egyértelműen szellemszemély-szerű viselkedést írnak le - olyant is, amit egy valóságos fizikai testű ember NEM TEHET MEG! A bezárt szobába megjelenik pl.
A Bibliai párhuzam viszont döntő érv a valóságos fizikai test ellen (persze kérdés, hogy mi a "valóságos"). Volt, hogy az angyalok is emberi alakban jártak-keltek a földön!
Ettől ők még szellemszemélyek voltak, akik nem maradtak az emberek között végleg.
"Krisztus teste eltűnt, testben feltámadott, testét mutatta tanítványainak, evett, azaz szükséglete volt."
Nem kell a megtévesztés, ez nem bibliai szöveg! Egyáltalán nem az tűnik ki a különböző megjelenéseiből, hogy mindig ugyanabban a testben jelent meg a tanítványainak. Ettek, ittak, azaz szükségletük volt a Jézus előtti angyaloknak is, akik ideiglenesen testi alakot kaptak.
"A jt-k azt állítják, hogy Krisztus szellemlényként támadt fel. Maga Krisztus mondja az ellenkezőjét."
Nem mi állítjuk, hanem a Biblia. Jézus pedig nem állította az ellenkezőjét. Ezt csak te akarod elhinni arról az ominózus versről.
Szellemeket nem láthatnak az emberek, a tanítványok tehát nyilvánvalóan azt gondolták, hogy káprázat vagy látomás az, amit látnak. (Vesd össze: Márk 6:49, 50.) Jézus biztosította őket, hogy ez nem káprázat. Láthatták hús-vér testét, megtapinthatták őt, érzékelhették csontjait; jelenlétükben még evett is.
Hasonló módon öltöttek testet a múltban az angyalok, hogy az emberek előtt láthatók legyenek; ettek is, sőt, egyesek még meg is házasodtak és gyermekeket nemzettek (1Móz 6:4; 19:1–3). Feltámadását követően Jézus nem mindig ugyanabban a testben jelent meg (talán azért, hogy tanítványai jól megjegyezzék a tényt, hogy ő akkor már szellem volt), így még a bizalmas barátai sem ismerték fel azonnal (Ján 20:14, 15; 21:4–7). Ám azzal, hogy ismételten anyagi testben jelent meg előttük, valamint azzal, hogy úgy beszélt hozzájuk és úgy viselkedett, hogy azonosítani tudták őt azzal a Jézussal, akit már ismertek, megerősítette az abba vetett hitüket, hogy valóban feltámadt a halottak közül.
Ha Jézus tanítványai csakugyan olyan testben látták volna őt, amilyen teste most az égben van, nem mondta volna később Pál a megdicsőített Krisztusról, hogy az Isten „lényének pontos mása”, mivel Isten Szellem, és neki sohasem volt hús-vér teste (Héb 1:3; vesd össze: 1Timóteusz 6:16).
Az előzőekben idézett 1Péter 3:18 és 1Korintusz 15:45 szövegét szem előtt tartva jobban megértjük azokat a beszámolókat, melyek Jézusnak a feltámadása utáni megjelenéseiről szólnak.
"Lássátok meg az én kezeimet és lábaimat, hogy én magam vagyok: tapogassatok meg engem, és lássatok; mert a léleknek nincs húsa és csontja, a mint látjátok, hogy nékem van!" Lk24,39
Nézzük csak meg az újvilág fordítást:
"Nézzétek meg a kezemet és a lábamat, hogy én magam vagyok az; tapintsatok meg, és lássátok, mert a szellemnek nincs húsa és csontja, mint ahogy látjátok, hogy nekem van."
Ez igen, mert igen, amit te mondasz, az nem nem, hanem ami azon felűl van. Mellébeszélsz.
1Pét 3:18: Sajnálom, de ezt félreértetted. Itt nem Krisztusról beszél abban az értelemben, ő mi volt és mivé lett, hanem mi által halt meg és ki által támadt fel.
1Kor 15:42–50: "lelki test" TEST, érted, mondom test.
Olvassuk tovább: 51-től
" Ímé titkot mondok néktek. Mindnyájan ugyan nem aluszunk el, de mindnyájan elváltozunk.
Nagy hirtelen, egy szempillantásban, az utolsó trombitaszóra; mert trombita fog szólni, és a halottak feltámadnak romolhatatlanságban, és mi elváltozunk.
Mert szükség, hogy ez a romlandó test romolhatatlanságot öltsön magára, és e halandó test halhatatlanságot öltsön magára.
Mikor pedig ez a romlandó test romolhatatlanságba öltözik, és e halandó halhatatlanságba öltözik, akkor beteljesül amaz ige, mely meg vagyon írva: Elnyeletett a halál diadalra."
Ádám, ki örök életre teremtetett, romolhatatlan testként (még a bűn után is élt több mint 900 évig), ő talán szellem volt? Isten talán nem ígért új eget és új földet? És a földön szellem-járás lesz?
Krisztus megmondta, hogy testben támadott fel. Neki romlandó teste volt? Akkor hogyan lehetett ő áldozat? A zsidóknak milyen bárányt kellett áldozniuk? Rossz a felvetésed, hogy ha "visszanyerte" romlandó testét, akkor hogyan lehetett áldozati bárány. Fordítva: Hogyan lehetne áldozati bárány bűnös, romlandó testtel? Őneki nem kellett romolhatatlan lelki testet öltenie, mert neki az volt.
Tessék körűltekintőbben elolvasni az idézetet, amit idézel, mert csak felületesen ilyen kavarodás lehet belőle. Krisztus maga mondta, hogy testben támadt fel, ennek ellenére a jt-k az ellenkezőjét vallják, pusztán megcsavart belemagyarázások miatt, és a Biblia felületes olvasása miatt. Szégyen, hogy ilyen teológiai kérdéseket kell boncolnunk, ami egyértelmű. Sajnos a jt-k hittételei jó nagy része ilyen egyértelmű ellentmondások, melyekkel szégyen, hogy foglalkoznunk kell velük.
"1Pét 3:18: Sajnálom, de ezt félreértetted. Itt nem Krisztusról beszél abban az értelemben, ő mi volt és mivé lett, hanem mi által halt meg és ki által támadt fel."
Nincs itt részünkről félreértve semmi, te zagyválsz itt össze mindent. A világos kijelentést erőszakolod meg. Mondjuk ez tipikus jellemzője a te oldaladnak.
"1Kor 15:42–50: "lelki test" TEST, érted, mondom test."
Sajnos a hamis tanok kedvéért a legnagyobb megtévesztésre is képesek a szemfényvesztők! Ez is egy jó példa. Ami világos és érthető lenne magában is, azt ezek miatt a hazugságok miatt ki kell forgatni, hogy "nem úgy kell azt érteni".
Pál egyértelműen szembe állítja a fizikai testet, a matériát, a szellemi testtel, ami az égieket jellemzi. Nincs harmadik kategória. Jézus szellemi testtel támadt fel, mely "test" képes volt a fizikai szemnek is láthatóvá és tapinthatóvá válni. De mint mondtam, NEM Ő VOLT AZ ELSŐ, aki erre képes volt szellem személyként. Te nagyon kerülöd ennek a beismerését és leragadsz a hamis tanítások alapján rosszul értelmezett szövegeknél.
"Ádám, ki örök életre teremtetett, romolhatatlan testként (még a bűn után is élt több mint 900 évig), ő talán szellem volt? Isten talán nem ígért új eget és új földet? És a földön szellem-járás lesz?"
Ádámnak sohasem volt "romolhatatlan" teste, hiszen Isten büntetése által ő a megromlott fizikai testét, ezzel együtt az életét, vagyis "lelkét" is elvesztette. Természetesen Ádám nem volt szellem, de Jézus az lett - és NEM "LÉLEK" - amit te is össze-vissza keversz következetlen módon (mint pl. Károli is), holott a Biblia alapvetően más-más jelentést tulajdonít a két szónak.
"Krisztus megmondta, hogy testben támadott fel."
Krisztust akarod meghazudtolni?! Sohasem mondott ilyent! Ő csupán azt akarta bizonyítani, hogy feltámadt, mivel a tanítványok erősen hitetlenkedtek. Szellemként materializálódva ezt sikerült is neki bizonyítani. De mint már mondtam néhányszor, nem Ő volt az első szellemszemély, akinek ez sikerült!!!
"Neki romlandó teste volt? Akkor hogyan lehetett ő áldozat?"
Jól bekeversz itt. Jézus tökéletes testét, életét áldozta fel értünk, erről az áldozatról szól a Keresztény Görög Iratok.
"Rossz a felvetésed, hogy ha "visszanyerte" romlandó testét, akkor hogyan lehetett áldozati bárány."
Ki mondta azt neked, hogy "romlandó" teste volt Jézusnak?! Te tényleg össze-vissza beszélsz.
Én a váltságdíjról beszéltem, ami a tökéletes fizikai testi élete volt, ami nem lenne érvényes, ha egyből vissza is vette volna azt a váltságdíjat.
"Hogyan lehetne áldozati bárány bűnös, romlandó testtel? Őneki nem kellett romolhatatlan lelki testet öltenie, mert neki az volt."
Nem tudom miről beszélsz, mert ilyet nem is állít a Biblia. Mi ellen érvelsz? Tudod te egyáltalán? Vagy ez is szalmabáb érvelés?
Most tényleg olyanon van a vita, hogy Jézus húsa volt-e a megváltás ára? Magatoknál vagytok? Testről, húsról mint árról beszéltek valaki olyan esetében, aki képes volt megszaporítani a kenyeret, és a halat, és a három napja halottat visszaszólítani az életbe?
Jézus teljes léte volt az ár, nem a húsa. Nem volt „törvényszerű” hogy Istennek fel kellett volna támasztania, vagy akármi. Sőt, mivel bűnné lett a bűneink miatt, ennek nem is szabadott volna megtörténnie. De ő még így is vállalta értünk. És az, hogy ezt tette, erről szól a szeretet.
(Az, hogy hitben elfogadható bizonyítékok voltak arra, hogy Isten feltámassza, más kérdés. Az pont arról szolt, hogy Isten igéretett tett egy lehetetlen dologra. )
Ti meg a húsról vitáztok. Nevetséges. Ez a Tanúság így nézve egy rettentően materialista vallás...
A válasz írója 41%-ban hasznos válaszokat ad.
A válasz megírásának időpontja: ma 13:06
"Lássátok meg az én kezeimet és lábaimat, hogy én magam vagyok: tapogassatok meg engem, és lássatok; mert a léleknek nincs húsa és csontja, a mint látjátok, hogy nékem van!" Lk24,39
"Csodálkozom, hogy Attól, a ki titeket Krisztus kegyelme által elhívott, ily hamar más evangyéliomra hajlotok.
Holott nincs más; de némelyek zavarnak titeket, és el akarják ferdíteni a Krisztus evangyéliomát.
De ha szinte mi, avagy mennyből való angyal hirdetne is néktek valamit azon kívül, a mit néktek hirdettünk, legyen átok." Gal1,6-8
Átkozottak...
IPét3,18-ról még annyit, hogy olvasd el egy párszor a sort, talán rájössz...
Csak útmutatóúl: Jelenésekben van: "Méltó a megöletett Bárány"
"megölettetvén ugyan test szerint, de megeleveníttetvén lélek szerint;"
Ki, mi által, és nem mi volt, mivé lett. Olvass, ne csak nézz.
"Testről, húsról mint árról beszéltek valaki olyan esetében, aki képes volt megszaporítani a kenyeret, és a halat, és a három napja halottat visszaszólítani az életbe?
Jézus teljes léte volt az ár, nem a húsa."
Én speciel, mint Tanú, nem erről beszéltem!
Figyelj csak, idézem magamat:
"Én a váltságdíjról beszéltem, ami a tökéletes fizikai testi élete volt, ami nem lenne érvényes, ha egyből vissza is vette volna azt a váltságdíjat."
Mivel hogy a földön tökéletes fizikai teste volt, igaz? És az élete is tökéletes volt, mivel nem vétkezett és bűntelen volt, igaz? Na ezt áldozta fel értünk!
Én - és a Tanúk is - az EGÉSZ EMBERRŐL beszélek, mint "lélekről". Ahogy ezt a Biblia is nevezi. Az embert testi, szellemi EGYSÉGKÉNT kezeli, mint "lelket".
""megölettetvén ugyan test szerint, de megeleveníttetvén lélek szerint;"
Ki, mi által, és nem mi volt, mivé lett."
Te pedig leragadsz egy hamis értelmezésnél és nem vagy hajlandó összefüggésében látni..., a te bajod.
(1Péter 3:18) "Hiszen Krisztus is meghalt egyszer s mindenkorra a bűnökért, egy igazságos személy igazságtalanokért, hogy az Istenhez vezessen titeket; ő, akit halálra juttattak a testben, de aki megeleveníttetett a szellemben."
Még hogy arról nincs szó, hogy szellemben (NEM "LÉLEKBEN" - NEM MINDEGY) lett Jézus újra eleven. És itt is hiánytalanul szembe állítja Péter a testet a szellemmel.
A válasz írója 41%-ban hasznos válaszokat ad.
A válasz megírásának időpontja: ma 14:47
"Lássátok meg az én kezeimet és lábaimat, hogy én magam vagyok: tapogassatok meg engem, és lássatok; mert a léleknek nincs húsa és csontja, a mint látjátok, hogy nékem van!" Lk24,39
"Csodálkozom, hogy Attól, a ki titeket Krisztus kegyelme által elhívott, ily hamar más evangyéliomra hajlotok.
Holott nincs más; de némelyek zavarnak titeket, és el akarják ferdíteni a Krisztus evangyéliomát.
De ha szinte mi, avagy mennyből való angyal hirdetne is néktek valamit azon kívül, a mit néktek hirdettünk, legyen átok." Gal1,6-8
Átkozottak...
A válasz írója 41%-ban hasznos válaszokat ad.
A válasz megírásának időpontja: ma 14:47
"Mivel hogy a földön tökéletes fizikai teste volt, igaz? És az élete is tökéletes volt, mivel nem vétkezett és bűntelen volt, igaz? "
Tehát szerinted is tökéletes volt a földön, mint a teste, mint a szelleme, akkor miért nem vehette vissza szerinted a bűntelen testét?
"Lássátok meg az én kezeimet és lábaimat, hogy én magam vagyok: tapogassatok meg engem, és lássatok; mert a léleknek nincs húsa és csontja, a mint látjátok, hogy nékem van!"
Kérlek ezt az egy mondatot magyarázd el nekem, hogyan lehetne máshogy gondolni? Vagy hazugnak nevezed Krisztust?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!