A JT. Prédikátorainak ki van adva, hogy a gyakori kérdések valláskritika és vallás oldalain is terjeszteni kell a "jó hírt"?

„Megnövekedett ismeret”

Mit jelenthetett „az ismeret megnövekedése” (Dán 12:4) Dániel számára? A szövegkörnyezet szerint Dánielnek a saját könyvét kellett lepecsételnie a végső időkig. Ez azt jelentette, hogy látomásai a jövőről szólnak, és ő maga a leírás idején még nem érheti, amit leír. A szöveg folytatódik: „tudakozzák majd sokan” (Károli) / „sokan tévelyegnek majd” (Ökumenikus), szó szerint: „sokan ide-oda járnak majd”, de „nagyobbá lesz a tudás” (Károli) / „az ismeret gyarapodik” (Ökumenikus). Az itt álló héber rábáh (רָבָה) szó mennyiségi növekedést, gyarapodást jelent. Dániel tehát itt nem a meglevő bibliai iratok egyre mélyebb megértésére gondolt, hanem új kinyilatkoztatásokra, és így a bibliai könyvek számának a növekedésére.

A szervezet úgy értelmezi a dánieli próféciát, hogy az a Bibliakutatók és Jehova Tanúi mozgalmának elmúlt 120 évében és a Társulat kiadványaiban teljesül(t) be. Ha Dániel csak arról prófétált, hogy a saját könyvét a távoli jövőben mélyebben meg fogják érteni, akkor a Társulat legfeljebb az 1914-es dátummal kapcsolatos számításait illetően hivatkozhat erre a bibliaversre. Ha viszont Dániel az ismeret gyarapodásáról szólt, akkor nem valószínűbb, hogy a prófécia az 1. században teljesedett be, amikor a Héber Iratok gyűjteménye huszonhét újszövetségi Görög Irattal egészült ki?

Új kinyilatkoztatás és allegorizálás

Bár Jehova Tanúi azzal az igénnyel lépnek fel, hogy életük egyedül a Bibliára támaszkodik, a valóságban messze túlmennek azon, amit a Biblia mond. Sok magyarázatuk a valóságban inkább idegen, világnézetileg adott tartalom belemagyarázása a Szentírásba. Csak így magyarázhatók a vad spekulációk az évszámokkal, a valódi bibliai tanítások elutasítása vagy meghamisítása, amit még majd bemutatunk. Ezt az eljárást ilyen igehelyekkel, mint Dán 12,4 indokolják: „Te pedig Dániel, zárd be ezeket az igéket, és pecsételd le ezt a könyvet a végső időkig. Sokan tévelyegnek majd, de az ismeret gyarapodik." Ilyen igehelyekkel támasztják alá azt a nézetüket, hogy a napok végén „gyarapodik az ismeret", és hogy Jehova Tanúi ennek az ismeretnek elfogadói. A „több fény" az „előrehaladó igazság" felismeréséhez vezet (vö. Jehova Tanúi... 121. és 133. o.). Ennyiben tehát Jehova Tanúi az „új kinyilatkoztatási mozgalmak" közé sorolhatók. Bizonyára igaz, hogy mindenekelőtt Dániel könyvéből és János Jelenéseiből felvilágosításokat kaphatunk a végidők fejleményeiről. Viszont éppen a be nem vált spekulációk hosszú listája az elmúlt évszázadokból (nem csak Jehova Tanúinál) mutatta meg, mennyire óvatosnak kell lennünk a magyarázatokkal. Ami az időpont-számításokat illeti, itt Jézus alapvető kijelentései érvényesek, hogy senki sem tudja a vég idejét és óráját (Mt 24,36; ApCsel 1,7). Ezenfelül minden új kinyilatkoztatást azon kell lemérni, hogy miképpen viszonyul a bibliai kánonban összefűzött írások „alaptradíciójához". Mihelyt ellentmondás lép fel a Biblia egyértelmű helyeinek kijelentéseivel szemben, a Bibliának kell igazat adnunk, nem pedig az új kinyilatkoztatásnak, illetve képviselőinek (részletesebben: Gassmann 1993, 144-151. o.). Jehova Tanúi kijelentéseinek vizsgálata a Szentírás világos tanításainak alapján, amelyek szavaik értelméből és a szövegösszefüggésből adódnak, fogja eljárásunkat meghatározni a további kutatásban. Mivel az „új kinyilatkoztatások" elfogadói nagyon szeretik felismeréseiket, sugallataikat vagy nézeteiket bibliai igékkel alátámasztani, gyakran az allegorizálás eszközéhez nyúlnak, vagyis a bibliai kijelentésekre más jelentést fognak rá, mint ami a szavak értelméből és a szövegösszefüggésből adódik. Jehova Tanúi is gyakran alkalmazzák ezt a belemagyarázási módszert (ennek tudom csak nevezni). így például, mivel Russell és utódai tagadták az örök kárhozatot, átértelmezik a megfelelő bibliai szakaszokat („tüzes tó", „gyötrelem helye", „sírás és fogcsikorgatás" és sok egyéb), és az örök megsemmisülés (nem gyötrelem) szimbólumainak nevezik.

Új világosság

A Társulat kezdettől fogva hivatkozik Bölcs Salamon egyik mondására, azt állítva, hogy Russell óta Isten állítólag ilyen módon, fokozatosan növeli az igazság „világosságát”

Példabeszédek 4:18-19

Az igazak ösvénye pedig olyan, mint a hajnal világossága, amely minél tovább halad, annál világosabb lesz a teljes délig. Az istentelenek útja pedig olyan, mint a homály, nem tudják, miben ütköznek meg.

De Salamon szavai valóban arra hatalmazzák fel az „igazakat”, hogy folyamatosan változtassanak a tanításukon, és mindig Istenre hivatkozhatnak? Ha figyelembe veszed a világosság és sötétség fogalompár bibliai jelentését, illetve a szövegkörnyezetet, akkor Salamon sorai egészen más értelmet nyernek. Először is két utazó képe tárul elénk: egy igaz és egy istentelen ember életútja. Az egyik út látható és járható, így az (igaz) utazó elkerülheti az akadályokat. A fény növekszik, ezért rábízhatja magát az ösvényre. A másik út homályos, sötét, nem is csoda, hogyha a másik (gonosz) utazó mindennek nekimegy, és mindenben elbotlik. Bár halad, az útja nem visz sehova. Salamon szerintem ennyit akart mondani, nem többet, és nem kevesebbet.

Salamon ugyanakkor azt is megírta, hogy: „Az igazak világossága vígan ég [ti. folyamatosan], de a bűnösök lámpása kialszik.” (Péld 13:9 Ökumenikus) Jézus pedig ezt mondta: „Én vagyok a világ világossága: aki engem követ, nem járhat a sötétségben, hanem övé lesz az életnek világossága." (Jn 8:12, vö. 1Jn 1:5-10). Az Újszövetségben tehát maga Jézus, az Ő személye a világosság. János szerint „Az Isten világosság, és nincsen őbenne semmi sötétség” (1Jn 1:5), és Jakab szerint a világosság Atyjánál „...nincs változás, sem a fénynek és árnyéknak váltakozása” (Jak 1:17, Ökumenikus). Járhat-e sötétségben, aki Őt követi?

Hajnaltól délig valóban hosszú az idő, nagyot változik a fényerő, de az ember - Russell szerint is - joggal várhatja el, hogy a fény folyamatosan növekedjen.

Zion's Watch Tower, February, 1881 (p. 188)

...ugyanaz az Úr, aki akkor világossággal látott el minket az igéből, még most is ugyanúgy gondoskodik erről. (...) Ha embert követnénk, kétségkívül más lenne a helyzetünk; az egyik emberi ötlet kétségkívül ellent mondana a másiknak, és azt, ami egy vagy két vagy hat évvel azelőtt világosság volt, most sötétségnek tekintenénk. Istennél azonban nincsen változás, még a visszafordulás árnyéka sem, és így van ez az igazsággal is; bármely ismeretnek vagy világosságnak, amely Istentől jön, olyannak kell lennie, mint a szerzője. Az igazság új szemlélete sohasem mondhat ellent egy korábbi igazságnak. Az „új világosság” soha nem oltja ki a korábbi „világosságot”, hanem növeli azt.

Ha valóban igaz lenne a Társulat állítása, miszerint Isten a népét a Bibliakutatók mozgalmával kezdte kihozni a sötétségből, akkor elvárható lenne, hogy ennek a mozgalomnak a tanítása a fény folyamatos növekedését hozza (hajnaltól délig). A társulati kiadványok üzenetei azonban nem Isten folyamatos világosságát tükrözik, inkább fény és sötétség villogó váltakozását. Ami egykor fény volt, ma már sötétség. De mit gondolsz, mi lesz holnap az, ami ma még világosság?

Én itt csak két lehetőséget látok: ha a „hű és értelmes rabszolga” feladata az isteni világosság továbbadása, akkor vagy Isten a hibás, amiért az elmúlt 120 évben ennyire félreérthetően és ellentétesen közölte az akaratát, vagy a „rabszolga” nem hűséges az üzenethez, és nem elég értelmes ahhoz, hogy azt továbbadja. Persze, van egy harmadik lehetőség is: Isten soha semmivel sem bízta meg ezeket az embereket.

„A kiké az atyák, és a kik közül való test szerint a Krisztus, a ki mindeneknek felette örökké áldandó Isten. Ámen.” (Róma 9:5)

Ezen versnek értelme ez: Krisztus emberi természetére nézve származott a zsidók közül; de őt nem csak úgy kell nézni mint embert, mert Ő egyszersmind mindenek felett örökké áldandó Isten. Ezen magyarázatnál fogva, tehát ez a szentírásbeli hely, tulajdonít Krisztusnak Isteni Nevet. De sokan az olvasásbeli jeleket másképpen rakván el, mint a mint közönségesen vannak a Textusban, azt mondják, hogy a σαρκα után pontot kell tenni, s így a következendő szókban az Atya Istent illető régi szokott Doxologiájok van a Zsidóknak, úgy hogy így lesz ezen versnek értelme: A Krisztus a zsidók közül való test szerint — Az Atya Isten pedig mindenek felett örökké áldandó lsten.

De hogy ez így nem lehet, ezekből megtetszik :

a) A Grammatika szerint ezen esetben így rakta volna el Pál apostol a görög szavakat : ο Θεος, ο ων επι παντων stb. Az Isten, aki mindenek felett való - legyen örökké áldandó Ámen, mint ezt 2Kor. 11:31. cselekedte, mivel nincs előtte semmi Subjectom, ha az a Krisztusra nem vitetik.

b.) Ezen görög összetétel (Constructio) ο ων annyit tesz mint ος εςι, aki (qui est) mint Ján. 1:18. Ján. 3:13. 2Kor. 11:51. Valamint már ezen és más több szentírásbeli helyekben az ο ων a legközelebbi Subjectomra vitetik: úgy itt az ezen szavak előtt álló Subjectomra, azaz Krisztusra kell azokat vinni, mert ezzel, mint visszavivő szócskával csak folytattatik a már elkezdett beszéd, nem pedig ez által kezdődik el.

c.) Ha ezen Kifejezés: aki örökké áldandó Isten, nem a Krisztusra vitettetik, úgy minek említi azt Pál, midőn éppen a Krisztusnak a zsidók közül való születéséről szól, hogy a zsidók közöl való a Krisztus test szerint, holott azt tudta minden hogy Ő ember, és születésére nézve zsidó. Bizonyosan hát azon szavakkal azt akarta tudtukra adni a zsidóknak, hogy a Messiás nem csak ember, hanem egyszersmind Isten is vala, mint Róm. 1:3,4. Megígértetett az Ő Fia felől (ki Dávidnak magvából lett test szerint) Isten fiának lenni pedig megbizonyíttatott az Ő halálból való feltámadása által. — Vajon ha egy német író így írna: a németek közöl való volt Ottó, Károly, József, Leopold, és Ferenc császár is test szerint: ezzel nem tenne-e ez fel még más valamit, Ferenc császárról.

d.) Gondoljuk meg azt is, hogy nem szokott Pál apostol oly mellesleg-való Doxologiával élni az Atyáról, mint itt esne; hanem mikor ő ezt a doxologiát mondja az Atyáról, mindig elébb Subjectomnak felteszi az Atyát. P. o. Róm. 1:25. Kik szolgalták a teremtett állatokat hátra hagyván a Teremtőt ki mind örökké áldandó Ámen. Így Róm. 11:36. Tim. 1:17. Hogy szólhatna hát most az Atyáról, mikor azt sem az elébbvaló, sem a következő versekben még csak messziről sem említi?

e.) Azt a nehézséget is könnyű eligazítani, hogy a Krisztusról sehol nem mondatik egész Bibliában, hogy Ő mindenek felett örökké áldandó Isten, hanem az Atyáról Efés. 4:6; és így itt is az Atyáról érti azt Pál apostol. — Ugyanis ezeket amelyeket itt Pál apostol összekötve mond, a Szentírás sok helyeken mondja külön a Krisztusról, p. o. Ján. 1:1. mondja, hogy ő Isten. Éfés. 1:22, azt mondja Pál, hogy mindenek vettettek Krisztus lábai alá. Ha tehát ezeket külön mondja a Szentírás a Krisztusról: miért ne mondhatná Pál ezeket itt együtt? Ha tulajdonít a Szentírás a Krisztusnak oly Isteni tökéletességeket, mint amilyenekkel az Atya bír; nem mindenek felett való-e hát ő akkor? Nem egy-e az Atyával? Sőt nem mondatik-e világosan Krisztusról, hogy ő mindenek felett való Úr. Csel. 10:36. Az Isten hirdetett békességet Jézus Krisztus általa ki mindeneknek Ura. — így Ján. 3:31. Aki a Mennyből jött mindenek felett vagyon. Így 1Kor. 15:27, Zsid. 2:8, Tit. 2:13.

Még az Őrtorony az 'Érveljünk az Írásokból' című kiadása idézi a a The New International Dictionary of New Testament Theology-t, amely elismeri, hogy a Róma 9:5 „...Könnyűszerrel és nyelvtanilag tökéletesen vonatkoztatható Krisztusra. A vers akkor így szólna: »Krisztus, aki Isten mindenek felett, áldott legyen mindörökké. Ámen.«...” ([Grand Rapids, Mich.; 1976] németből fordítva, 2. köt., 80. o.).

Görög: εξ ων ο χριστος το κατα σαρκα ο ων επι παντων θεος ευλογητος εις τους αιωνας

ex hón ho Khrisztosz to kata szarka ho ón epi pánton theosz eulogétosz eisz túsz aiónasz

KIT: out of-whom-the-Christ-the (thing)-according to-flesh-the (one)-being-upon-all (things)-God-blessed (one)-into-the-ages

NWT: and from whom Christ sprang according to the flesh: God who is over all be blest forever!

ÚVF: tőlük származott a Krisztus a hústest szerint. Isten, aki felette van mindeneknek, áldott legyen mindörökké!

Bevezetés

A görögnek meglehetősen szabad mondatrendje volt, az Újszövetség eredeti szövegében pedig még nem voltak mondatjelek. Ezért a görög szövegkiadások és a fordítások elsősorban attól függően térnek el egymástól, hogy hova tesznek pontot vagy vesszőt:

ex hón ho Khrisztosz to kata szarka ho ón epi pánton. theosz eulogétosz... (Westcott-Hort, 1881)

ex hón ho Khrisztosz to kata szarka, ho ón epi pánton theosz eulogétosz... (Nestle-Aland)

akitől__a Krisztus__test szerint__aki lévén__minden felett_Isten__áldott__

Szótári és nyelvtani adatok

Nem a szavak jelentése, hanem sorrendjük mondattani értelmezése a kérdés.

Értelmezésbeli lehetőségek

Alapvetően két lehetőségünk van. (1) Ha a pánton után pontot teszünk, akkor a következő tagmondat alanya Isten, és önálló áldássá válik (lásd ÚVF, Masznyik, RSV, NEB, REB, TEV). A Társulat az 188l-es, elavult Westcott-Hort görög szövege (KIT, 702. oldal!) alapján a vesszőt a pánton után teszi. (2) Ha viszont a mai modern szövegkiadásokat nézzük, amelyek a vesszőt a szarka után teszik, akkor a mondat alanya tehát nem változik, és minden, ami utána jön, továbbra is Krisztusra vonatkozik („aki mindenek fölött való Isten lévén áldott mindörökké!")

Amit a szöveg nem mond

Ha Pál új mondatot akart volna kezdeni: „Isten, aki felette van...", akkor a szöveg ez lehetne: Ho [-] epi pánton theosz... A ho („aki") után álló ón („lévén") azonban kizárja azt a fordítást, hogy „Isten, aki...". Pál nem változtat alanyt, a ho ón („...aki lévén...") éppenhogy megőrzi az előző tagmondat alanyát, aki Krisztus.

A szövegkörnyezet

Az Őrtorony Társulat értelmezése (Érveljünk az írásokból (157. oldal)) a következő versekre mutat, amelyek Isten hatalmát dicsőítik. Ez azonban nem mond ellent annak, hogy Pál Krisztust „mindenek felett való Isten”-nek nevezze. Maga Jézus mondta, hogy minden felett hatalma van (Mt 20:28), és a Biblia ISTENnek, HATALMAS ISTENnek, sőt AZ ISTENnek is nevezi.

Tágabb bibliai összefüggések

Sokat segít Pál áldásmondásainak a vizsgálata is. A görög szaktudósok Pál összes imádságát átvizsgálva kiderítették (Metzger, Bruce M.: Textual Commentary on the Greek NT, United Bible Societies, New York, 1993 (p. 459-262)), hogy az áldások kivétel nélkül mindig az előző tagmondat alanyához kapcsolódnak. Az eulogétosz („Áldott...") az egész Bibliában, minden egyes áldásmondásban megelőzi a theoszA („...az Isten"). Pál anyanyelvén, a héber áldásban is az első szó mindig ez: „Áldott..." (Bárúk...).

Helyes fordítások és értelmezések

Angolul: „...Christ, who is God over all, forever praised" (NIV, NKJV); „...Christ came, who is over all, God blessed forever." (KJV, NASB, NBV).

Magyarul: „Krisztus, aki mindenek fölött való, mindörökké áldott Isten” (Katolikus, Káldi, Békés-Dalos); „Krisztus is, ki Isten mindenek fölött, áldott mindörökké” (Soós); „a Krisztus..., aki Isten mindenek felett: áldott legyen mindörökké!” (Ökumenikus); „Krisztus, a ki mindenek(nek) felette örökké áldandó Isten" (Károli, Kecskeméthy, Raffay, Czeglédy, Ravasz); „a Krisztus; Ő mindenek felett és örökké áldandó Isten” (Buday); „Krisztus..., Aki mindenek felett áldott Isten a világkorszakokba ... nyúlóan” (Vida); „a Felkent..., aki mindenek felett való Isten és áldandó az örök korokig” (Csia).

A Társulat tanítása és a fordítás közötti összefüggés

A Társulat tagadja, hogy Krisztusban az Örökkévaló lett emberré, ezért ennél a részletnél egy tudományos szempontból rég túlhaladott görög szövegkiadást, és azt követő fordítást választott.

Összefoglalás

A bibliavers Krisztust minden fölött álló, áldandó Istennek nevezi.

De megnéztem a Biblia egyik szintén régi, ókori fordítását. Biztos hallottatok már Wulfila (Ulfilas) gót nyelvű fordításáról. Na, erről tudni kell, hogy a gótok ariánusok (vagyis háromságtagadók) voltak, szóval nem vádolhatóak doktrinális elfogultsággal. Ebben a fordításban így szerepel:

"þizeei attans, jah us þaimei Xristus bi leika, saei ist ufar allaim guþ þiuþiþs in aiwam, amen."

Nézzük csak ezt Wilhelm Streitberg gót-német szótárával (1910) az aláhúzott, releváns szavakat:

1) Xristus : Noun, proper (inflection: Noun) (more) WS 1910: Christus [abgekürzt N. Xs, A. Xu, G. Xaus, D. Xau] Nominative Singular

2) saei : Pronoun, relative (inflection: Pron.) (more) WS 1910: der - Masculine Nominative Singular

3. wisan : Verb (inflection: abl.V.5) (more) WS 1910: sein, dasein, existieren [nicht perfektivierbares Durativ] Active Indicative Present 3rd Person Singular

4. guþ : Noun, common, masculine (inflection: Noun) (more) WS 1910: Gott [sehr häufig]; [fast durchweg abgekürzt geschrieben: N. "gþ" G. "gþs" D. "gþa"; ausgeschrieben nur N.A.Pl. "guda" J 10,34.35, wo es im übertragenen Sinn gebraucht wird (dagegen regelrecht "ni sind gþa" G 4,8).] Nominative Singular / Vocative Singular / Accusative Singular

According to Bruce Metzger, the Old Latin, containing no punctuation other than two suspended points surrounding "amen," is indeterminate. The same is true of the Amiatinus codex, though Metzger believes the rhythm of the text as it stands in the edition by Wordsworth and White makes the second stichos easier, in his mind, to take in reference to the Christus ("Christ") of the first stichos, rather than as an independent sentence. Metzger also presents translations from the Peshitta, Harclean Syriac, the Sahidic and Bohairic Coptic versions, the Gothic, the Armenian and the Ethiopic versions that apply the term "God" to "Christ" in Romans 9:5.

Metzger refers to several early Christian writers who apply the words of Romans 9:5 entirely to the Christ. For example, he refers to Irenaeus of the second century (CE), Tertullian, Hippolytus, Novatian and a letter from six bishops to Paul of Samosata of the third century, as well as a host of writers in the fourth century (including Athanasius, Basil, Jerome and others) to show that this passage has from early times been understood as calling Christ "God".

Angolul tudóknak: [link]

Zsidók 1:8

Görög:

"...ο θρονος σου ο θεος εις τον αιωνα του αιωνος..."

[ho thronos sou ho theos eis ton aiōna tou aiōnos]

Magyarul:

"A te királyi széked óh Isten örökkön örökké." (Károli)

"A te trónod, ó Isten, örökkön örökkévaló..." (Káldi, 1928.)

"A te trónusod örökké megáll, ó Isten..." (MBT)

"Isten, trónod áll örökre..." (SZIT)

Hasonlóan fordít még: KNB, Káldi (1865), Vida, Békés-Dalos, Csia, Egyszerű fordítás, Ravasz László, dr. Budai Gergely, Czeglédy Sándor, Raffay Sándor, Masznyik, Kecskeméthy - tehát lényegében az összes ismert, magyar nyelvű bibliafordítás.

Ezzel szemben az Őrtorony Társulat (Jehova "tanúi") által terjesztett 'Új Világ Fordítás' azért, hogy elejét vegye annak, ami a többi fordításból következik, tudniillik, hogy itt a megszólított személy, vagyis a Fiú, Istennek neveztetik a kérdéses részletet így fordítja:

"Az Isten a trónod örökkön-örökké..."

(angol NWT: "God is your throne forever and ever")

Ennek ellenére még az ’Érveljünk az Írásokból’ című kiadványukban is idézik a bibliatudós B. F. Westcott írását, amely elismeri, hogy a kérdéses görög rész „...felfogható megszólító esetként mindkét előfordulásakor (A trónod, ó Isten, . . . ezért ó Isten, a te Istened . . . )…” (The Epistle to the Hebrews. [London, 1889] 25—6. o.).

És valóban, a "ho theosz" magyarul igen gyakori, hogy ezt használják a megszólító eset ("Istenem," v. "ó, Isten") helyett.

A határozott névelő ("ho") megléte itt döntő jelentésű. Ami az ilyen, görög fül számára kissé furcsa névelős szerkezeteket illeti, ez azok közé a sajátos héber és arám nyelvi fordulatok közé tartozik, amelyek az Újszövetség görög szövegében találhatók. A héberben a megszólító módot (vocativus) névelős alanyesettel fejezi ki: pl. Mk 14:36-ban az 'abba ho patér' szó szerit ("Isten, az Atya), magyarán "Istenem! Atyám!" Az arámban a főnvéhez toldott -a (névelő)rag fejezi ki a megszólítást; pl. mk 5:41 a talitha kumi! Márk arámias görög "fordítása" szerint to koraszion, szó szerint "a kislány, kelj fel!", magyarán: "Kislány...!" De hozhatok még más példát is: Pl. a Jel 4,11-ben is ez áll: "acios ei, o kurios kai o qeos hmwn", azaz szó szerint: méltó vagy, "a" mi Urunk és Istenünk.

Ez a részlet egyébként a Zsoltárok könyvéből idéz, tehát a héber szöveg az irányadó, ott pedig (ha jól emlékszem) pár nyelvész jelezte, hogy még azt is jelentheti, hogy Isten tölti be a trónt.

Az is segíthet ha megnézzük még a szövegkörnyzetet, az meg a Fiú méltóságát dicsőíti, vagyis az egész részlet a Fiúról szól.

Egyik JT volt kedves idézni a Csel 2:30 és Jel 3:21 verseket bizonyítandó, hogy Jézus az Istennek a trónján ül. Vagyis ezek szerint mégse Isten maga a trón. Annak a fordításnak semmi értelme: Isten egy szék, amin ülni lehet? Nem: a trón az isteni uralmat jelképezi, nem magát Istent. Egyébként pedig ez bizonyítja isteni méltóságát: Isten trónján ül, Isten trónján pedig Isten ül, és nem egy angyal.

A Zsoltárok 45:6 ezen része így szól:

"כסאך אלהים עולם ועד"

Átírva: kis'acha elohim ovlam va'ed.

A héber-angol interlinear ezt így fordítja: "Thy throne, O God, [is] for ever and ever".

Hasonlóképp fordítanak a legnagyobb angol fordítások is, például: New American Standard Bible (ˆ1995), King James Bible, American Standard Version, Douay-Rheims Bible, Darby Bible Translation, English Revised Version, Webster's Bible Translation, World English Bible, Young's Literal Translation, New American Bible.

Az itt nem nyom semmit a latba, hogy eredetileg, betű szerint nem a messiásra vonatkozott, hiszen volnának még hasonló példái a szabad idézésnek az Újszövetségben, pl. "Egyiptomból hívtam ki fiamat", "Feltámaszt minket a harmadik napon" stb. Nem az lenne az egyetlen Zsoltár, amely eredetileg, betű szerint egy emberre vonatkozott, és az Újszövetség utóbb mégis Krisztusra vonatkoztatja.

Itt van erről egy cikk, ha van kedved, kukkants bele: [link]

Kedves kérdező!

Nem, nem csak egy részét fogadjuk el a Bibliának. Az egészet ismerjük, és elfogadjuk, úgy, mint ami Istentől ihletett írás. Tehát héber és a görög iratokat is. Kérdezhetek? Írtad a Mal 4:5-öt a kommentedben. Ezzel arra utalsz, hogy akkor jön el Isten napja, amikor már Illés megjelent? Ettől még pontos dátumot nem tudunk. Azt csak és kizárólag Isten tudja. De számtalan jel és utalás van arra, hogy miknek kell megtörténniük addig. Amíg azok nem történnek meg, addig biztosan nem jön el az a nap.

A SÁTÁN IS IDÉZTE ISTEN IGÉJÉT!

Kedves Ildikó,az hogy te a Bibliábol másolsz ki szövegeket,szerinted ettől majd hátast dobunk?

Halvány lila gőzöd sincs a szöveg összefüggés ,és a bibliai értelmezés alapjairól.Hacsak egy kicsit is értenél a bibliai kijelentésekhez,rájönnél ,hogy a Biblia vallás ellenes,és csak a Jézus Krisztusba vetet hitet fogadja el!

Olyan ,hogy "Igaz Vallás" csak a ti képzeletitekben létezik,Isten minden vallásos cselekedetet elutasít.

AZ IGAZ EMBER HIT ÁLTAL ÉL!!.

Anyira gőgös ,és fanatikus vagy,a társaiddal együtt ,hogy az már ,szánalomra méltó!! Ezért írok,hogy légy szi szálj már magadba,vagy nézz tükörbe,vagy csak olvasd el a János ev, elejétől a végéig.Kár érted, de komolyan.

(Máté 17:12-13) "'De mondom nektek, hogy Illés már eljött, és nem ismerték fel őt, hanem azt tették vele, amit akartak. Ugyanígy az Emberfiának is szenvednie kell a kezüktől.' Akkor a tanítványok felfogták, hogy Keresztelő Jánosról beszélt nekik."

Keresztelő János munkája, akárcsak „Illésé”, arra mutatott, hogy ’Jehova napja’ közel. Péter apostol is utalt arra, hogy közel a nap, amikor Isten cselekedni fog ellenségei ellen, és megtartja népét. Megmagyarázta, hogy az i. sz. 33 pünkösdjén bekövetkezett csodálatos események a beteljesedései voltak az Isten szelleme kitöltéséről szóló próféciának, melyet Jóel jegyzett fel. Péter rámutatott, hogy ennek „Jehova nagy és nevezetes napja” előtt kell történnie (Cselekedetek 2:16–21, NW; Jóel 2:28–32). Jehova i. sz. 70-ben teljesítette be Szavát, előidézve, hogy a római hadsereg hajtsa végre az isteni ítéletet a nemzeten, mely elutasította a Fiát (Dániel 9:24–27; János 19:15).

De ennél többnek kellett történnie i. sz. 70 után. Pál apostol „Jehova” eljövendő „napját” Jézus Krisztus jelenlétével kapcsolta össze. Péter apostol pedig ezt a napot a jövőben elkövetkező „új éggel és új földdel” hozta összefüggésbe (2Thessalonika 2:1, 2, NW; 2Péter 3:10–13). Ne feledkezzünk meg arról, hogy Keresztelő János azelőtt végzett Illéséhez hasonló munkát, mielőtt eljött „Jehova napja” i. sz. 70-ben. Mindez azt mutatja, hogy valami még a jövőben fog bekövetkezni, amit az a munka jelképez, melyet Illés végzett. Mi ez?

Illés munkája nemcsak Keresztelő János tevékenységével állt párhuzamban, hanem a felkent keresztényeknek „Jehova” eljövendő „napjához” vezető, ezen válságos időszakban végzett tevékenységével is (2Timótheus 3:1–5). Illés szellemével és erejével hű támogatói az igaz imádatnak. S milyen nagy szükség van erre! Krisztus apostolainak a halála után az igaz keresztényiségtől eltérve hitehagyás történt, mint ahogy Izráelben is virágzott a Baál-imádat Illés napjaiban (2Péter 2:1).

Érdekes párhuzam!

Az állítólagos keresztények kezdték a keresztényiséget hamis vallási tantételekkel és szokásokkal elegyíteni. Elfogadták például azt a pogány és Írás-ellenes tanítást, hogy az embernek halhatatlan lelke van (Prédikátor 9:7, 12; Ezékiel 18:4). A kereszténységben a hitehagyottak felhagytak az egyetlen igaz Isten, Jehova nevének a használatával. Ehelyett egy Háromságot imádnak. Felvették azt a Baáléhoz hasonló szokást is, hogy leborulnak Jézusnak és az anyjának, Máriának a képe előtt (Róma 1:23; 1János 5:21). De ez még nem minden.

A XIX. századtól kezdődően a kereszténység egyházainak a vezetői kezdték kifejezni kételyeiket a Biblia több részével kapcsolatban is. Elvetették például Mózes első könyvének a teremtési beszámolóját, és meghajoltak az evolúciós elmélet előtt, „tudományosnak” titulálva. Ez szöges ellentétben állt Jézus Krisztusnak és az apostolainak a tanításaival (Máté 19:4, 5; 1Korinthus 15:47). Jézushoz és korai követőihez hasonlóan azonban a szellemmel felkent keresztények ma kiállnak a Biblia teremtési beszámolója mellett (1Mózes 1:27).

sok nap után most néztem meg újra a válaszokat, de siralmas némelyik ember gondolatmenete. :(

Az a kedves valaki, aki létszám számolgatósnak és lenyúlhatónak nevezi Istent, kérem Őt nagyon szépen, hogy vonuljon vissza értelmes emberek eszmecseréjétől, mert méltatlan neki itt lenni is. Ezt valamennyiünk nevében kérem. Volt már itt sok "nem tanú" személy, de ilyen ostoba nem volt senki közülük.

A butaságod még turbósítod istenkáromlással, és megpróbálod a Teremtőt oly módon tegezni, és minősíteni, hogy már a hitetleneknek is fáj.

vonulj vissza.

Kedves barátaim !

Konkrétan idézzétek mi az, amivel olyan nagyon megsértettelek? Vagy minősítettem valakit?

Aki pedig azt írja, hogy én nézessem meg magam, az nyilván egy "másokat soha meg nem sértő, szavaira vigyázó személy " !