Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Valláskritika » Miért kellene hinni a kereszté...

Miért kellene hinni a kereszténységben? Illetve ha már itt tartunk, bármilyen vallásban is?

Figyelt kérdés

Emberi történelmünk óta lett összesen kb 4000 vallás, amiből a kereszténység, zsidóság, iszlám, hinduizmus és buddhizmus vallások a legelterjedtebbek. Lehet mondani akár azt is, hogy a legjobban "marketingeltek".


Már ez önmagában felveti azt a kérdést, hogy hogyan lehet egyáltalán bármelyiket is komolyan venni, ha van mellette ~3999 más vallás amik kb szintúgy azt állítják magukról, hogy az az egyetlen, az igazi, maga az igazság és semmi más.


De továbbmegyek. A legtöbb ember a földrajzi hovatartozása alapján "választ", vagy "örököl" vallást.


Észak-Afrikában az iszlám, Észak és Dél-Amerika, illetve Európa keresztény, Izrael zsidó, részben iszlám, Thaiföld, Myanmar, Mongólia meg Kambodzsa meg buddhista vallásúak.


Tehát vagy az van, hogy valaki "sodródik az árral" és azért lesz keresztény, zsidó, iszlamista stb, mert a szülei és környeze is azok, vagy magának utánaolvas és kiválasztja azt, ami "neki tetszik", vagy amit a leghitelesebbnek lát, de mivel az ember tévedhet, ezért nem tudhatja, hogy a "sok ló közül melyik lesz majd a befutó"... (ha egyáltalán valóban van olyan vallás, ami valóban hűen reprezentálja az isteni létet és annak akaratát, beteljesülését, feltéve ha létezik egyáltalán.)


Ugyanis senkinek nincs arra tudományos, minden kétséget kizáró bizonyítéka, vagy cáfolata arra hogy:


1. Isten létezik

2. Valamelyik vallás jó és az az igazság, nincsenek benne súlyos ellentmondások


Ellenben a második pontom esetében számos ellentmondás is van, amelyeket nem kezdek el sorolni, mert máshol már ezek meg vannak vitatva alaposan. A lényeg, hogy komoly ellentmondások vannak a vallásokban, aminek már önmagában ki kellene zárnia bármelyiknek a létjogosultságát is.



UI: Nem vagyok minden lében kanál, végletekig kötekedő. Teljesen meggyőzhető vagyok, csak ahhoz minden kétséget kizáró, ellentmondások nélküli, cáfolhatatlan érvek kellenek.


UI 2: Olyan érvek nem jók, hogy mit írnak a Bibliában, Koránban, Talmudban stb, mert azok elfogultak a saját maguk által képviselt vallással kapcsolatban és nem kívülről, hátrébb nézve nézik a témát, ezen felül a tartalmuk is kifogásolható, ellentmondásokkal teli, továbbá akkor lenne szabad csak véleményt nyilvánítani az egyik vallás mellett, ha megismertük egyesével és alaposan áttanulmányoztuk mind a 4000 vallást, ami emberileg nem kis feladat lenne, egy egész emberöltőnyit felemésztene.


Fő kérdés tehát: Miért kellene hinni bármilyen vallásban is, és honnan tudhatja valaki, hogy mi az "igazság", ha egyszer több ezer vallás is van és egyik valóságosságának sem tudok sem bizonyításáról, sem cáfolatáról?



júl. 1. 01:52
1 2 3 4 5
 31/42 A kérdező kommentje:

Van még egy olyan jelenség, amit nem írtam le.


Nem lehet bebizonyítani azt, hogy "Isten" vagy "istenség" nem létezik, mert ha nem létezik, akkor annak bizonyítására maximum az lehetne mód, ha valaki meghal és ezáltal megbizonyosodhat a túlvilág létezéséről, de ha meg is bizonyosodhat róla, azt élő embernek nem adhatja át. Vannak történetek arról, hogy emberek klikikailag halottak voltak és visszatértek az életbe és mesélnek arról, hogy látták Jézust, fényeket, meg a műtőszoba lámpájának sorozatszámát, de ezekről nem tudjatjuk, hogy valóban így voltak-e, ahogy senki sem élt közülünk 2000 évvel ezelőtt sem, hogy láthassák Jézus feltámadását, ami lehetett kitalált sztori is, több ember kamu feljegyzése (zsidóktól kitelik sokminden más is), illetve lehetett "igaz" is egy trükk által, amiben egy ember hitelesen eljáttsza a halálát, akkoriban ugyanis pulzust sem tudtak mérni, mert ennyire nem tartott ott az orvostudomány, illetve orvosi műhibák miatt ma is vannak ilyenek, hogy valaki a ravatalon felébred. De ha igaz is volt és valóban feltámadt, akkor sem tudhatjuk meg, hogy biztosan így volt-e.


Amiről megbizonyosododhatunk, az legfeljebb az lehet, hogy Isten valóban létezik, azonban ez eddig nem következett be. Nem jött le az égből, hogy bemutatkozzon, sosem adott egyértelmű jelet senkinek. Aki meg állítja, hogy neki adott, annak meg nem lehet ezt úgy elhinni, mint a rádióhullámok létezését, mert általa nem tapasztalhatjuk meg. Ahogy egy vak embernek sem mondhatjuk el, hogy milyenek a színek.


Tehát azt, hogy Isten nem létezik, azt biztosan nem tudhatjuk meg, azt pedig, hogy létezik, azt meg nagyon jó eséllyel nem tudhatjuk meg, ahogy az emberiség történelme óta sem tudhatja senki sem biztosan és a válaszolók között több hívő is valójában agnosztikus (ahogy egyébként én is az vagyok)


A hit így igazából nem lehet más, mint bízni, vagy hinni abban, hogy megnyerjük az ötös lottót. Majdnem esélytelen, ha pedig halljuk, hogy valaki megnyerte, róla sem tudhatjuk, hogy nem kamu-e, vagy ha meg is "nyerte" valóban, akkor az nem nepotizmuson alapul, azaz bunda.


Ha pedig valóban szerencse, akkor az az embernek járt, de nem másnak. Azaz ha valaki megbizonyosodhat Isten létezéséről, akkor az szerencsés ember, a többieknek (az emberek 99+ %-ának) pedig nem jár ez a kegyelem, feltéve ha egyáltalán van is ilyen.


Az pedig, hogy szerencse-e vagy sem, azért lehet csak szerencse, mert szabad akarat valójában nem létezik, mivel az embert a génjei és a kapott ingerei határoznak meg. Minden cselekedetünk előre determinált. Azaz nem tudunk máshogy cselekedni, mint ahogy, csak a szabad akarat illúzióját éljük.

júl. 5. 23:58
 32/42 anonim ***** válasza:
56%

#31:

Tekinthetsz Jézus életére úgy is, mint egy tanulságos kitalált történetre.


Csak az az érdekes, hogy más vallásokban miért nem áldozta fel a saját életét a próféta vagy bölcs tanító szelíden, önként?


Kitalálhatták volna ezt más vallások is maguknak, de nem tették. Most az mindegy, hogy szükség van-e a véráldozatra, vagy nem. De azért beszélni valamiről, bölcselkedni, elmenekülni az ellenségeink elől sokkal könnyebb, mint önként szelíden vállalni az halált.

Szóval Jézus kicsit nagyobb tétben játszott, mint pl. Buddha vagy Mohamed. Csak hogy a 3 legnagyobb vallást említsem.


Ez független attól, hogy valóban megtörténtek-e a leírt csodás történeteik ezeknek a vallási vezetőknek.

júl. 6. 07:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 33/42 anonim ***** válasza:

#29

"A kereszténység amúgy azért a vezető vallás a világban, mert sokkal világosabb magyarázatokat ad..."


Uhhh...

Ez fájt!


Az "Abrahámi" vallásosságot vallók azért "vannak többen", mert a térítés (hódítás) alap filozófiájuk. Nem azért mert tiszták és világosak.

Sőt, ha a nyugati (európa, észak amerika) társadalmait nézzük, egész biztos vagyok benne, hogy a "kereszténység" döntő része felszínes. Nem éli és nem is érti mélységében saját vallása alap tanításait.


A muszlimok viszont mélyen élik és gyakorolják.


A hinduk, buddhisták is.

júl. 6. 10:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 34/42 anonim ***** válasza:

#32

Ez is egyfajta szemlélet, csak épp a tanítások lényegét téveszti szem elől.


Sem Jézus sem Buddha nem játszanak semmilyen tétekben. Az, hogy életpályájuk milyen ívet írt le, nem a tanaikkal és azok elhivatott képviseletével függ össze, hanem a környezettel, ahol azokat kinyilatkoztatták.


A tanaik igen szoros, lényegi hasonlóságot mutatnak. Életük példája viszont a megszólított kultúrkörhöz szól. Természetes módon abból adódik, és ott eredményes.


Nem mellesleg a buddhista történetekben is vannak személyes áldozattal szóló pédázatok. (mert ugye nem csak a "vallásalapító" Szidhártha buddává válása az egyetlen megvilágosodás történet)

júl. 6. 10:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 35/42 anonim ***** válasza:

#33:

Olyan értelemben ad világosabb magyarázatokat a kereszténység, hogy a buddhizmus nem foglalkozik pl. bűnvallással, bűnbocsánattal, Isten bocsánatával. Sőt azt sem tisztázza le, hogy létezik-e Isten/ istenek vagy nem. Egyszerűen szerintük nekünk erre nincs szükségünk. Az ilyen felesleges és ártó gondolatokat el kell engedni, meditálni kell.


A kereszténység ezzel szemben mindenre választ akar adni. Pl. mik a bűnök, miért nem elég megbánni a bűnöket, miért van szükség áldozatra, kicsoda Isten, mi a viszonya egymáshoz Isten igazságának és szeretetének, hogyan működik az Ő kegyelme, stb.

júl. 6. 19:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 36/42 anonim ***** válasza:

#34:

Ne értsd félre, persze Jézuson kívül mások is hoztak nagy áldozatokat a hitükért, amik komoly lemondásokkal jártak.


Jézus viszont előre megígérte, hogy szenvedni fog, és meg kell halnia a hitéért. Ez az ígéret elég nagy tét volt. A tanításai és Ő maga csak úgy válhatott hitelessé, ha ezt az ígéretet beváltotta.


Más vallási vezetők nem ígértek ekkorát, erre mondom azt, hogy kisebb tétben "játszottak".


Akkor ki a fajsúlyosabb személy?

júl. 6. 19:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 37/42 anonim válasza:
60%

Kezdem ott,hogy a vallást,hitet nem a logika oldaláról kell megközelíteni hanem a szív,érzés szemszögéből.

Vannak dolgok amikben feltétel nélkül kell hinnie az embernek.Világi példát mondok:Jelentkezel egy állásra,nem tudod előre,hogy felvesznek-e de hiszel benne,hogy tiéd lesz a megpályázott pozíció.


Azért kell hinni a kereszténységben mivel 2000 évvel valami olyan emberi ésszel felfoghatatlan esemény történt ami nem vall emberi gondolkodásra.Isten egyszülött fiát adta értünk hatalmas áldozatot hozva ezzel.Ilyet sehol nem olvastam,vagy hallottam más vallásoknál.

júl. 7. 10:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 38/42 anonim ***** válasza:

#33:


Igazad van, a kereszténység azért tudott így elterjedni a Földön, mert a kereszténység térítő vallás. De hogyan volt alkalma mindenhova elsőként eljutni, és miért térítő vallás? Mert minden erkölcsi kérdésre megvan a fölényes válasza. Sajnos a hithű keresztényeket emiatt sokkal inkább fenyegeti a vallásos gőg és arrogancia, mint más vallások követőit.


Valamint azért, mert képes volt megújulni. A keresztény országokban külön tudott válni az állam és az egyház, meg tudott valósulni az egyéni szabadság, a szekularizáció. Így válhatott a keresztény tudomány vezetővé, a kultúra uralkodóvá a világban.

júl. 7. 15:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 39/42 anonim ***** válasza:

#36


Megjelölnéd nekem az igehelyet (eket) ahol Jézus "előre megígérte, hogy szenvedni fog, és meg kell halnia a hitéért"

júl. 7. 20:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 40/42 Jégszív ***** válasza:
100%

#39.

Már megint én!?

- Mt 16,21;20,18

- Mt 16,21;20,18

Azért, hogy te is dolgozzál valamit:

Mit mondott a zsidóknak, miután a templomból a kufárokat elzavarta a ... (oda.)?

júl. 8. 09:53
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!