Az amerikai polgárháború időszakában a fekete rabszolgáknak mi okuk volt hinni a fehér rabszolgatartók által rájuk erőszakolt istenképben hinniük?

Egymással az eredeti nyelvükön nem tudtak beszélni, régi isteneik Afrikában maradtak. Az istentiszteletken legalább lehetett együtt énekelni (más szórakozásuk nem sok volt) és vigasztalta őket, hogy a túlvilágon majd jobb lesz.

Nem filóztak, dolgoztak. ÉS többnyire szenvedtek. A hitüket nem gyakorolhatták, adtak nekik helyette másikat. Reménytelen és kilátástalan helyzetben kell, hogy higgyen valamiben az ember, ez élteti. Ha ráadásul ez volt az egyetlen módja az együttlétnek és közösségi életnek, akkor pláne. Nem véletlenül alakultak az istentiszteleteik olyannak, amilyennek ma ismerjük. Zene, dal, tánc, a pappal együtt. Igen nagy lelkierőt adott a hétköznapok sivárságának elviseléséhez. Biztosan sokan voltak, akiket az éltetett egész héten, hogy: de lesz vasárnap és lesz istentisztelet. Akkor majd kiengedhetek.

szerintem a tarkójukhoz nyomódó puskacső gondolata elég meggyőző érv Isten mellett.