Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Valláskritika » Miért kellene hinni a kereszté...

Miért kellene hinni a kereszténységben? Illetve ha már itt tartunk, bármilyen vallásban is?

Figyelt kérdés

Emberi történelmünk óta lett összesen kb 4000 vallás, amiből a kereszténység, zsidóság, iszlám, hinduizmus és buddhizmus vallások a legelterjedtebbek. Lehet mondani akár azt is, hogy a legjobban "marketingeltek".


Már ez önmagában felveti azt a kérdést, hogy hogyan lehet egyáltalán bármelyiket is komolyan venni, ha van mellette ~3999 más vallás amik kb szintúgy azt állítják magukról, hogy az az egyetlen, az igazi, maga az igazság és semmi más.


De továbbmegyek. A legtöbb ember a földrajzi hovatartozása alapján "választ", vagy "örököl" vallást.


Észak-Afrikában az iszlám, Észak és Dél-Amerika, illetve Európa keresztény, Izrael zsidó, részben iszlám, Thaiföld, Myanmar, Mongólia meg Kambodzsa meg buddhista vallásúak.


Tehát vagy az van, hogy valaki "sodródik az árral" és azért lesz keresztény, zsidó, iszlamista stb, mert a szülei és környeze is azok, vagy magának utánaolvas és kiválasztja azt, ami "neki tetszik", vagy amit a leghitelesebbnek lát, de mivel az ember tévedhet, ezért nem tudhatja, hogy a "sok ló közül melyik lesz majd a befutó"... (ha egyáltalán valóban van olyan vallás, ami valóban hűen reprezentálja az isteni létet és annak akaratát, beteljesülését, feltéve ha létezik egyáltalán.)


Ugyanis senkinek nincs arra tudományos, minden kétséget kizáró bizonyítéka, vagy cáfolata arra hogy:


1. Isten létezik

2. Valamelyik vallás jó és az az igazság, nincsenek benne súlyos ellentmondások


Ellenben a második pontom esetében számos ellentmondás is van, amelyeket nem kezdek el sorolni, mert máshol már ezek meg vannak vitatva alaposan. A lényeg, hogy komoly ellentmondások vannak a vallásokban, aminek már önmagában ki kellene zárnia bármelyiknek a létjogosultságát is.



UI: Nem vagyok minden lében kanál, végletekig kötekedő. Teljesen meggyőzhető vagyok, csak ahhoz minden kétséget kizáró, ellentmondások nélküli, cáfolhatatlan érvek kellenek.


UI 2: Olyan érvek nem jók, hogy mit írnak a Bibliában, Koránban, Talmudban stb, mert azok elfogultak a saját maguk által képviselt vallással kapcsolatban és nem kívülről, hátrébb nézve nézik a témát, ezen felül a tartalmuk is kifogásolható, ellentmondásokkal teli, továbbá akkor lenne szabad csak véleményt nyilvánítani az egyik vallás mellett, ha megismertük egyesével és alaposan áttanulmányoztuk mind a 4000 vallást, ami emberileg nem kis feladat lenne, egy egész emberöltőnyit felemésztene.


Fő kérdés tehát: Miért kellene hinni bármilyen vallásban is, és honnan tudhatja valaki, hogy mi az "igazság", ha egyszer több ezer vallás is van és egyik valóságosságának sem tudok sem bizonyításáról, sem cáfolatáról?



júl. 1. 01:52
1 2 3 4 5
 11/42 anonim válasza:
Sajnos ezen sem gondolkoznak az eresztények.
júl. 1. 10:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/42 anonim ***** válasza:

Kérdező!


Kezdésnek, hogy jobban képbe kerülj a két fő irányzat lényegével szánd ár ez a két órát:


https://www.youtube.com/watch?v=YznhRKKw41Y&t=4885s



Ezek után talán könnyebb már elképzelni, hogy úgy általában a célt tekintve nincsnek nagy távolságok.

Utak vannak, melyek másmerre járnak, mert az emberi közösségek (és az egyes emberek) világszerte máshonnan indulnak (mivel teljesen eltérő életkörülmények közt kell boldogulniuk az életben)

Másfelé járnak, mert másfelöl, máshonnan közelítik ugyan azt a célt!

júl. 1. 10:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/42 Mansour ***** válasza:

"Miért kellene hinni bármilyen vallásban is, és honnan tudhatja valaki, hogy mi az "igazság", ha egyszer több ezer vallás is van és egyik valóságosságának sem tudok sem bizonyításáról, sem cáfolatáról?"

Egyrészt nem kell hinni, az hisz, akiben erre valamilyen okból igény merül fel. Rákényszeríteni a hitet senkire sem lehet, legfeljebb a vallásgyakorlást, sőt, bizonyos fokig a vallásos gondolkodást is, de magát a hitet nem.

A vallásokat emberek hozták létre, így érthető, hogy nem ellentmondásmentesek belülről sem, illetve sok dologban egymásnak is ellentmondanak. Vannak egyébként olyan vallások, pl. a hinduizmus, amik egész jól kezelik az ilyen ellentmondásokat. A vallásokat az ember transzcendencia iránti igénye hozta létre, de ez még nem azt jelenti, hogy a transzcendencia biztosan nem valóságos. Lehet, hogy nem az, de lehet, hogy mégis van valamilyen formában. Azt viszont nagyjából biztosra vehetjük, hogy nem pontosan olyan formában, mint ahogy bármelyik vallás leírja. Ebből az következik, hogy egyik vallásnál sem az abszolút igazságot kell keresni, legfeljebb egy olyan utat, ami kielégítheti az egyén transzcendencia iránti igényét, és választ adhat a legfontosabb egzisztenciális kérdéseire.

"Teljesen meggyőzhető vagyok, csak ahhoz minden kétséget kizáró, ellentmondások nélküli, cáfolhatatlan érvek kellenek."

Racionális, logikus érveket vársz, de ebben a témában nem lehetséges minden kétséget kizáró, cáfolhatatlan érvelés. És nem is szükséges, mert senki sem lett még hívő attól, hogy racionálisan meggyőzték Isten létéről vagy a túlvilági élet bizonyosságáról. Ezek alapvetően érzelmi, egzisztenciális kérdések, amik érzelmi, egzisztenciális alapon dőlnek el bennünk. A racionális érvelés inkább már a döntés utólagos igazolására szolgál.

júl. 1. 11:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/42 anonim ***** válasza:
30%
Mert bizonyos emberek jobban szeretnek a vallásban hinni, mint gondolkodni.
júl. 1. 14:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/42 anonim ***** válasza:
30%
A vallás és a hit a gondolkodás ellensége.
júl. 1. 14:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/42 anonim ***** válasza:
36%

Kérdező!

Ezt írod:

"Teljesen meggyőzhető vagyok, csak ahhoz minden kétséget kizáró, ellentmondások nélküli, cáfolhatatlan érvek kellenek."


Kérdésem, hogy mennyire kerestél ilyen érveket?

Pl. Feltételezted-e, hogy az ellentmondások, melyekre utalsz, valójában a te logikádból adódnak? A te logikád pedig eddigi élettapasztalatodból és ismereteidre alapul.

Talán már látod ebből, hogy a transzcendens megértése (mert ez a vallások célja) első sorban ott ütközik akadályba, hogy mennyire vagy nyitott eddigi világlátásodtól eltérő rendszerek nem csupán megismerésére, hanem megértésére is.

Van olyan érzésem, hogy a vallásokról szerzett információkat jelenlegi logikád szerint értelmezted csak. Más szóval jelenlegi világképedbe próbáltad beilleszteni más világkép elemeit. Olyan mintha a dízelmotorba próbálnád a gyújtógyertyát a helyére tenni.

Azt kell lásd, hogy ez eleve kudarcra ítélt megközelítés.


Az indiában a hat védikus filozófiai rendszert darsanáknak nevezik. Ezekre alapulnak az ottani vallások is. Ezek önnálló kerek leírását adják a világ működésének.

A darsana szó gyöke a látás. A darsana tehát végülis világlátás módot jelent.

Ezek nincsenek ellentmondásban egymással, bár másként írják le a világot. Valójában épp kiegészítik egymást. Meközelítési módokat mutatnak fel a világ dolgainak megértéséhez különböző hangsúlyokkal.

júl. 1. 16:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/42 anonim ***** válasza:
65%
Nem tartom magam kimondottan vallásosaknak (és akkor még finoman fogalmaztam), templomba járok, de ettől még nem leszek keresztény. Viszont a Bibliában talán az szerepel, hogy a hit kegyelem.. Azaz vannak, akiknek megadatott a hit kegyelme. Tehát saját erőmből hinni olyan nem létezik. Igen, egyetértek, hogy ehhez kegyelem kell.. Nekem nincs ilyen kegyelmem, úgy tűnik. Ennyi.. Nem vagyok szerencsés, mint azok, akiknek megadatott ez a kegyelem. Talán pokolba kerülök, talán nem. És ha igen? Valószínű akkor odavaló vagyok. Kicsit sem izgat. A kocka el vam vetve. Ez bennem nem okoz ellemondást. Minden bizonnyal oda kerülök, ahová való vagyok. Ennyi...
júl. 1. 16:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/42 anonim ***** válasza:

Kiegészítve az előzőt...

itt találsz nemi magyarázatot a filozófiai rendszerek és a vallási tanítások összefüggéseire.


[link]


A "vallási tanítások a szívnek szólnak, a filozófiai rendszerek az értelemnek"

a filozófia itt általánosan értelmezendő, és magába foglal olyasmit is, amit ma tudományoknak nevezünk. (Ez a védeák rendszere)


És lényeges, hogy ezek közt (hindi vallás és tudomány) nincs ellentmondás. Szépen kiegészítve, és egyik a másikat elismerve adnak teljes képet a kereső ember számára.

júl. 1. 16:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/42 anonim ***** válasza:

#17

Szerintem #12-esben a link neked szól.

Nem azt akarom mondani, hogy legyél buddhista, hanem azt, hogy ismerkedj a jóga rendszerével.

A jóga nem vallás. Vallások előtti. Indiai vallások azért építik be tanításaikba, mert arra ad gyakorlati, bárki által megvalósítható módszereket, hogy eltávolítsd magadból a kegyelem befogadásának akadályait.


Függetlenül a vallásodtól.

Ahogy a videóban Pressing Lajos is elmondja, hallgatói visszajelzései alapján, a keresztényeket is segíti saját hitükben való elmélyedésben az amiről ott beszél.

Saját tapasztalatom alapján mondom, hogy a jóga gyakorlása (közel sem csak test pózokról van szó) is ezt teszi.


Tömören egy lényeges pont amiről beszél:

Az indiai (filozófiákra alapuló) vallások sem szólnak jobban az önmegvalósításról, mint Jézus tanításai. Nem önmegváltásról van szó, hanem arról, hogy a megváltás (az isteni kegyelem) befogadásának akadályait, miként lehet önképzéssel elhárítani.

júl. 1. 17:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/42 anonim ***** válasza:
19# Én hitetlen vagyok, nem kaptam meg a hit kegyelmét. Nem érzem közel magamat az istenhez, nem érzem a jelenlétét az életemben, épp ellenkezőleg. Kezdek kiábrándulni a vallásból. Nem is feltétlen gondolom, hogy nekem bármilyen utat be kéne járnom. Várom a kárhozatot, hajrá!
júl. 1. 17:16
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!