Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Valláskritika » Az emberek miért nem képesek...

Az emberek miért nem képesek megérteni, hogy az isteneket mi találtuk ki?

Figyelt kérdés

Amikor egy eltévedt vándor a sivatagban felkiált az égre és istentől kér segítséget, akkor csak az életösztöne szól belőle, ami nem tudja feldolgozni a feldolgozhatatlant. Ennyi erővel egy baktérium is kiálthatna, ha lenne agya, amikor felforr a víz, amiben éppen tartózkodik. Az egész egy glitch az agyunkban, a kognitív fejlődésünk mellékterméke, mivel más élőlényekkel ellentétben van absztrakt gondolkodásunk és felfogjuk, hogy meg fogunk halni, de nem igazán tudjuk feldolgozni. Kitalálunk magunknak mindenféle meséket, hogy megkülönböztessük magunkat az állatoktól, amiknek kb. pont a fordítottja igaz - nem az égből szálltunk alá, hanem az állatok közül "emelkedtünk ki", és minden mesénk csak a törzsfejlősünk során genetikailag hordozott tapasztalatinkról szól (őshüllőktől, nagyragadozóktól való rettegés, özönvíz, tűz feltalálása).


Értem, hogy az ember nem tud mit kezdeni azzal, hogy milyen kevés dolog felett van kontrollja, de ettől még miért hiszi azt, hogy az istenek (akik természetesen emberképűek) léteznek? Nem lehet azzal a tudattal élni, hogy egyszerűen evolúciós véletlenek során létrejöttünk, itt vagyunk, nincs semmiféle terv, azt hozzuk, amit a fejlődésünk során magunkba építettünk és kész?


2022. szept. 1. 20:57
1 2 3 4 5
 31/46 A kérdező kommentje:
Vagy ott van akkor a másik út, hogy hagyjuk a világ megértését a fenébe, éljünk az ösztöneinknek, mint a többi élőlény, de akkor meg mi különböztet meg minket az állatoktól? Illetve, mit kezdjünk az agyunkkal, ami meg akarja ismerni a világot? Tulajdonképpen vagy csak ösztönökből kéne élnünk, értelem nélkül, vagy ki kéne iktatunk az érzelmeket, és akkor csúcsra lehetne járatni az értelmet - viszont akkor kivész az, hogy miÉRT éljünk. De így, hogy a kettő együtt van jelen, szenvedés az egész.
2022. szept. 2. 11:56
 32/46 anonim ***** válasza:
96%

Csak akkor szenvedés, ha bármelyiket isteni rangra emeled.


A racionalitás eredetileg nem azt jelenti, amit a mai közkedvelt értelmezés takar. A racionalitás nem hideg logikát jelent. A szó töve a ratio, ami azt jelenti: arány. A racionalitás lényege pont az, hogy képes valaki a hideg logikát elhagyni, és képes visszatérni hozzá, mindig adaptívan, aszerint, hogy az adott helyzet mit kíván, vagy hogy melyik megközelítés az adaptív. Ezt hívhatjuk bölcsességnek is. És nem szabad a bölcsességet a tényadatok tudásával vagy a logikával keverni. Tudás az, hogy tudod, hogy a paradicsom gyümölcs; bölcsesség az, hogy nem rakod a gyümölcssalátába.


lehet, hogy a hideg számító gondolkodás sok esetben adaptív tud lenni, mert jobb felsimeréseket ad, amikkel sikeresebben birkózik meg az ember a nehézségekkel, de ha egy adott kérdésre, egy adott helyzetre pedig kétségbeesést vagy reménytelenséget szül, akkor abban a helyzetben maladaptív, hisz rontja a túlélési esélyeket. Vagyis a bölcs dolog az, hogy az ember elengedi a személytelen logikát arra nézvést, és teret enged másnak.


Attól még, hogy az istenek gondolati szinten léteznek, nem jelenti, hogy nem igazak, mert ezek mintázatok. Tekints a vallásra úgy, mint egy technológiára, csak éppen a pszichében konstruálódik, vagyis "pszicho-technológia". Egy technológia, ami arra született, hogy az ember túlélési esélyeit javítsa. És mint minden technológia, arra kell használni, amit megold. Ahogyan nem próbálok meg kanállal írni, vagy tollal enni, mert a kanál az evésre van kitalálva, a toll meg írásra, úgy nem is próbálok hideg logikával jelentést kölcsönözni a dolgoknak, mert nem arra van.


A logika is egy puszta konstrukció, ugyanolyan pszichotechnológia, mint a vallás. Meg amúgy ugyanilyen pszichotechnológia az írás, a pénz, a jog, ezek semmivel sem valóságosabb létezők az isteneknél. Ezek mind a tudatunk eszközkészletének részei arra, hogy bizonyos helyzeteket kezeljünk, és bizonyos problémákat megoldjunk. A bölcsesség abban rejlik, hogy felismerjük, melyik feladathoz melyik eszközt rendeljük.

2022. szept. 2. 12:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 33/46 anonim ***** válasza:
25%

Fizikalista a godolkodásod kérdező.

Logikailag inkoherens meggyőződés mely számos ateistát megvezet.

A tudat nem az anyag mellékterméke hanem anyagtalan entitás.

A keresztény teológia azt állitja, hogy az ember az anyag (test) es a lélek egysége, a fizikalisták szerint pedig az ember teljesen fizikai lény. A keresztény felfogás sokkal logikusabb de én nem vagyok filozófus, higy ezt levezessem neked.

2022. szept. 2. 15:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 34/46 A kérdező kommentje:

"Attól még, hogy az istenek gondolati szinten léteznek, nem jelenti, hogy nem igazak, mert ezek mintázatok. Tekints a vallásra úgy, mint egy technológiára, csak éppen a pszichében konstruálódik, vagyis "pszicho-technológia". "


Én tekinthetek rá úgy, de az őszinte hívő nem tud rá úgy tekinteni. Mihelyt _megértem_ ezt, már nem tudok őszintén vallásos lenni. A vallás arról szól, hogy mélyen és őszintén hiszel a földöntúliban. Ha csak pszichotechnológiaként fogod fel, akkor hogyan is lehetne az egy mély és őszinte hit?

2022. szept. 3. 16:46
 35/46 anonim ***** válasza:
70%

Pusztán abból nem is lehet, de nem is írtam, hogy bármelyik vallást követned kéne, ahhoz túl általános. De nem is kell, hogy egyből rálépj valamilyen útra.


Felejtsd el azt, hogy a hit az bizonyítatlan/bizonyíthatatlan állítások elfogadását jelentené. Ez egy modern nyugati felfogás, a történelemben jellemzően nem így álltak hozzá azelőtt.


De még a kereszténységben sem úgy van, hogy valaki egyszer csak eldönti, hogy mélyen és őszintén hisz, és kész. Ez állandó gyakorlást, életmódot, gondolkodást jelent.


Én például személyiségemből adódóan képtelen vagyok ilyen nagy érzelmi hevülettel hinni, és vallásos érzelmi fellángolásokat produkálni. Ettől még hívő vagyok, csak ilyen vívódó típus. Ez sem rosszabb, sem jobb, mint más hit.


De mondom, neked sem az a legfontosabb, hogy most rögtön csatlakozz egy valláshoz, hanem hogy megoldd a jelentés kérdését. Ez nem egy könnyű kérdés, de van rá megoldás, és nem kell hozzá eldobnod magadtól a logikát, csak tudnod kell letenni, berakni ehy fiókba, amikor nem kell, és elővenni újra, amikor kell. Ettől még nem fogsz irtacionálissá válni, mert attól meg figyelhetsz tudatosan az érzelmeidre, a megérzésedre, hallgathatsz az intuíciódra, és megláthatod, hogy ugyanúgy képes vagy adott helyzetben ezek által helyes döntést hozni, anélkül, hogy elemeznél helyzeteket.

2022. szept. 4. 14:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 36/46 A kérdező kommentje:

Utolsó: szerintem te félreértetted a dilemmámat. Én igazából arra keresem a választ, hogy miért mondjak igent az életre. Nem vagyok boldog, de nem is tudom, hogy annak kellene-e lennem; és úgy látom, hogy az élet alapvetően csak nagyon spéci feltételekkel nem szívás, már amennyiben az ember jó életszínvonalon akar élni és ki akarja hozni magából a lehető legtöbbet. Bővebben kifejtve: a legtöbb ember nem tudja meg magáról, hogy mennyi mindenre képes, nem azzal él együtt, akibe első látásra beleszeretett, nem azt csinálja, amire gyerekkorától kezdve álmodott, és bérrabszolgaként gürizik az élete nagy részében. Én pl. nem gondolom túl nemes dolognak a munkát. A munka szerintem egy szükséges nyűg. A hivatás az más, de azt csak kevés ember találja meg.


Egyébként meg az élet véget ér tök hamar, ami soknak tűnik, de csalóka, mert a fiatalság az, ami az igazán jó kor szerintem (a francnak van kedve 20 éven át öregnek lenni). Én most vagyok 30, s úgy érzem, hogy számomra "mínuszos" az élet. Minek csináljam végig, ha nincs se isten, se felsőbb erő, se semmi, csak a véletlen, a természeti törvények, az entrópia?

2022. szept. 4. 15:39
 37/46 anonim ***** válasza:
100%

Kérdező:

először is, érdemes eltöprengeni, hogy neked mi jót hozhat az élet. Ha kell, ezért tanulj, dolgozz, vagy alkoss valamit.

Másodszor pedig azon érdemes gondolkodni, hogy TE mit tudnál csinálni, ami valamire hasznos.

Ilyen lehet például felnevelni pár rendes gyereket, vagy készíteni valamilyen maradandó alkotást.

2022. szept. 4. 15:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 38/46 anonim ***** válasza:
100%

"Minek csináljam végig,"

Miért ne?

Bármikor jöhet boldogság.

Előfordulhat hogy valaki egy nagyon mély völgyben van aztán jön olyan boldogság amiért többet is megért volna kiállnia.

Sose tudod meg ha nem próbálod.

2022. szept. 4. 15:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 39/46 A kérdező kommentje:

"Másodszor pedig azon érdemes gondolkodni, hogy TE mit tudnál csinálni, ami valamire hasznos."


De hát pont erről beszélek: semminek semmi haszna nincs valójában.


Mondok egy példát, hogy értsétek:


Tegyük fel, hogy egy embert ki fognak végezni. Megválaszthatja az utolsó ételét, amit aztán vacsoraként megeszik.


Volt bármi értelme számára ennek a vacsorának? Másnap már nem fog élni. Az az étel soha nem fog hasznosulni.


Mi értelme, ha én felnevelek mondjuk három gyereket? A végén én is meghalok, ők is.

2022. szept. 4. 20:54
 40/46 anonim ***** válasza:
De közben fenntartottál egy fajt, amelyik lehet, hogy a segítségeddel fog elszaporodni az egész galaxisban.
2022. szept. 4. 20:57
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!