A Gyűrük Ura egy kalandregény vagy a keresztényeket megtévesztő sátáni üzenet?
Gyűrük Ura a világ egyik legismertebb regénye. Többszáz millióan olvasták vagy látták a filmadaptációt. Egy fantasy világban játszódnak az események ahol különböző teremtmények élnek mint például embrek, törpök, tündék vagy orkok és nagyjából mindenkit be lehet sorolni a jó vagy a rossz oldalra mert a regény alapmotívuma a jó és a rossz küzdelme. A történet középpontjában, ahogy a címből is következik egy gyűrű van, ami rendkívüli erőt ad a hordozójának. Szauron készítette ezt a gyűrüt aki a legfőbb gonosz a történetben és arra használja hogy leigázzon mindenkit. A gyűrüt azonban elveszíti és egy hobbithoz kerül majd létrejön a gyűrű szövetsége ami hobbitokból, emberekből törpökből és tündékből áll, ők a jók, azzal a céllal hogy elpusztítsák a gyűrüt és megállítsák Szauront. Biztos mindenki ismeri így nem részletezném. Az írója Tolkien, viszont valójában nem ő találta ki ezt a történetet. Az iszlám vallás forrásaiban szerepel ez a történet, peresze lényeges eltérésekkel. Az iszlám szerint Salamon nem csak király hanem próféta is és Isten egy gyűrűt küld neki amit egy angyal ad át. Ez a gyűrű képessé teszi Salamont arra hogy például az állatok engedelmeskedjenek neki, uralta a természeti erőket és ami itt a lényeg, uralma alá hajtotta a Sátánt és az őt követő dzsinneket és dolgoztatta őket a templom építésén. A Sátán alapból gyülöli az embereket így meg pláne hogy még szolgaságba is kényszerítették. Tudták hogy a gyűrüben van az erő, ezért megpróbálták ellopni és az egyik dzsinnek sikerült végül. Próbálták használni vagy megsemmisíteni de egyik sem ment ezért a tengerbe dopták. Igen ám de a gyűrű visszavágyot a tulajdonosához. Ez a regényben is így van. A tengerben lenyelte egy hal, amit aztán kifogtak majd Salamon vette meg azt a halat és így visszakerült hozzá a gyűrű, a Sátán és követői pedig Salamon haláláig nem szabadultak. Már ennyiből is látszik hogy Tolkien honnan vette a történetet csak éppen megfordította a jó és a rossz oldalt. Megmutatom a regény szereplői kinek felelnek meg az iszlám szerinti történetben és még egyértelműbb lesz.
Szauron
Angyali jellegű szellem és ő a regény legfőbb gonosza. Egy Orodruin nevű hegyen készítette a gyűrüt, aminek jelentése Tűz Hegye vagy Végzet Hegye. Ez valószínüleg utalás a Sinai hegrey ahol Mózes megkapta a Tízparancsolatot Istentől. Az iszlám szerint egy angyal adja a gyűrüt Salamonnak tehát Szauron egyenlő Isten angyalával. Szauron által irányított terület neve Mordor, központja pedig egy Baraddur nevű torony aminek egy félhold van a tetején. Mordort vulkáni hegyek veszik körük és nincs növényzet. Ez valójában Mekka városának leírása ami az iszlám központja, a Barddur nevű torony pedig a Kábát szimbolizálja. Szauron hadsregét nem csak orkok alkotják hanem emberek is. Méghozzá sötétebb bőrű emberek akiknek kinézte, ruházata egyértelműen a muszlimokra utal. Ez a filmben első ránézésre kiderül. Ha pedig megnézzük a regény szerinti jó oldalt képviselő emberi királyságokat mint Arnor, Gondor, Rohan, az itt élő emberek kinézte, ruházata alapján ez a Nyugati keresztény világ.
Szarumán
A regény szerint egy mágus aki jó oldalon állt de aztán a sötét oldalt választotta és Szauronhoz szegődött. Nem nehéz kitaláni kire gondolt Tolkien. Salamon arabul Szulejmán. Szulejmán = Szarumán. A regény szerint Szarumán uralta a szelet ahogy az iszlám szerint Salamon is a gyűrünek köszönhetően. Szarumán egy Isengard nevű toronyban élt, ami a Jeruzsálemi templomot szimbolizálja. Isengard és Barddur úugyanúgy helyezkedik el mint a valóságban Jeruzsálem és Mekka.
Gandalf
A regény szerint egy mágus aki vezeti a gyűrű szövetségét és jóban van a tündékkel. Valójában ő képviseli a sátáni dzsinnek által irányított médiumokat, mágusokat. A tündék pedig az iszlám szerint sátáni dzsinnek. A regényben a tündék vannak úgy bemutatva mint a legfelsőbbrendűbb, legszebb teremtmények. Gandalf Móriában halt meg. A valóságban a Jeruzsálemi templom hegyet nevezik Mória hegynek. És ha megnézzük ki halt itt meg Salamon idejében, akkor azt látjuk hogy Hiram aki a templom építésén dolgozott de Salamon kivégeztette mert pogány szimbolumokat akart elhelyezni a templomba. Ez a Hiram a szabadkőművesek központi figurája.
Frodo
Egy hobbit akik vidám kedves kis teremtmények. Frodóhoz kerül a gyűrű és végül ő semmisíti meg a regény szerint. Az iszlám szerint azt a dzsinnt aki ellopja Salamon gyűrűjét, Habkiknak nevezik. Habkik = hobbit. Elég egyérételmű. A hobbitok szimbolizálják azt a sátáni dzsint aki ellopta Salamon gyűrűjét.
Aragorn
A regény szerinti Aragorn karaktere nagyon sok mindenben egyezik az iszlám szerinti Dadzsal-al (antikrisztus). A regényben a gyűrű szövetség egyik vezetője és ő az a király aki elhozza a békét és jólétet. Az iszlám szerint a Dadzsal is ezt hazudja magáról. Vándornak nevezik mert bejárta az egész világot. Az iszlám szerint a Dadzsal is be fogja járni az egész világot. A regény szerint van benne tünde vér vagyis sátáni eredetű ahogy a Dadzsal is. Várta hogy eljjön az ideje közben pedig a tündék kiképezték ahogy a Dadzsalt is képzi a Sátán. Aragorn fiatalnak néz ki de kiderül hogy 87 éves, ahogy a Dadzsal is sokáig él. Ez igaz a tündékre is. Az iszlám szerint mikor megjelenik a Dadzsal ki fognak virágozni az elszáradt fák. A regény szerint mikor Aragorn királyként visszatért, kivirágozott a Gondorban található kiszáradt fa. Az iszlám szerint a Dadzsal elsősorban a keresztényeket fogja megszólítani. Aragorn folyamatosan úgy szólítja meg a tömegeket hogy Nyugat népe.
Összefoglalva ez a regény nem más mint egy próbálkozás a Sátán részéről hogy bosszút álljon Salamonon. Istent, az angyalokat és a prófétákat állítja be rossznak, a Sátánt és annak követőit pedig jónak. A regény másik célja hogy megtévessze a keresztény világot azért hogy mikor az antikrisztus (Dadzsal) eljön, a keresztény világ engedelmeskedjen és beálljon mögé.
"Ezen a képen Barad-dûr felett inkább egy dávid-csillag látható, szóval nem mohamedán, hanem zsidó erőd lehetett eredetileg."
Tévedés. Az a csillag nem csak zsidó szimbólum hanem iszlám szimbólum is. Azon a gyűrün amit az angyal adott Salamonnak, ez a csillag szimbólum volt. Tehát a regényben szereplő két gonosz tornyon két iszlám szimbólum szerepel.
Egyébként a muszlimok ma is viselnek ilyen csillaggal díszített gyűrűt:
"A szem az antikrisztus szimbóluma."
Miért lenne az?
" A kéz a köztudatban muszlim szimbólumként szerepel de valójában pogány szimbólum és még a szemet is bele szokták tenni tehát ez is az antikrisztus szimbóluma."
Miért lenne az?
Az a kéz amit linkelsz nem szarumán keze.
"Ez neked szögletes?
"
Ez neked a torony tetején van? Az emberek fejében nagy részt a szögletes torony van meg.
"Az orkok viseletéből nem lehet beazonosítani egy népet sem."
Egész testet vedő középkori páncélok.
A te kezed lefelé néz is két hüvejk újja van. Szarumán keze egy fehér kéznek a le nyomata.
"De nem is kell hogy száz százalékban egyezzen. A lopás pedig benne van."
Éppen ezt értem erőltetett érvelés alatt.
Kiszedsz a kontextusbol részeket is az elméletedhez igazitod őket a többit figyelmen kivűl hagyod.
Első példa:
Szauront mint egy angyali lényt értelmezel aki átadta a dzsinneket irányitó gyűrűt salamonnak.
Szarumánt pedig salamonnak, aki a dzsinneket írányitotta a gyűrűvel amig azok elnem lopták tőle.
CSAK HOGY:
1. A gyűrűvel nem lehet senkit irányitani, láthatatlanná tesz.
2. Szauron nem adja oda a gyűrűt "salamonnak"(is nem állt szándékában bárkinek oda adni).
3. Szarumán soha nem használta a gyűrűt, valamint soha nem is vették el tőle.
Második példa:"Mordort vulkáni hegyek veszik körük és nincs növényzet. Ez valójában Mekka városának leírása ami az iszlám központja, a Barddur nevű torony pedig a Kábát szimbolizálja"
1. Mekkát nem veszik körbe vulkán szerű hegyek, csak egy sima sivatag.
2. Vannak növények: pálma fák és fű.
3. Barddur egy hatalmas őrtorony melynek stratégiai célja van, a kába egy kicsi templom aminek sprituális célja van.
Az egyetlen közös bennük hogy középen vannak, minden más nem.
Te pedig ezt az egyet veszed figyelembe, a többit meg figyelmen kivül hagyod.
Ez például nem zsidó zászló hanem egy korábbi muszlim török állam zászlaja rajta a csillaggal:
Tehát ez a csillag szimbólum Salamonnál jelent meg először, Toliken pedig a gonosz tornyára tette ezt ami újabb bizonyíték arra hogy a regény szerint Salamon = Szarumán
"Ha félretesszük mindazt amit írtam és csak azt nézzük hogy a regényben félhold a gonosz szimbóluma a hadsergében pedig muszlimnak öltöztetett katonák vannak, már bőven elég ahhoz hogy iszlámellenességgel lehessen vádolni. "
1. A szimboluma nem más mint a szem. A félhold néhány boriton jelenik meg ottse a tornyon hanem mellette.
A torony általában villa alaku.
2.NÉHÁNY szövetsége hord "muszlim" öltözéket, (is itt sem a muszlim mivoltukra hanem arab/perzsa mivoltukra van utalás) A katonái mind EUROPAI egész testet fedő páncélt hordó ork.
"Biztos hogy másoknak is feltünt."
Kiknek?
Mondanál egy olyan alakot aki a gyűrűk ura miatt tartja az iszlámot a "gonosznak"?
"Egyébként nem válaszoltál. Te tényleg muszlim vagy?"
Azt hittem költöi kérdés. Muszlim vagyok.
"Az antirisztusról miért süt szerinted hogy legenda?"
Mert ez a "sátánnak van ekkora ereje hogy küzdjön" a keresztény dualista felfogásra hasonlit, (meg a jelenések könyvére) is egy szóval nincsen a koránban még csak a neve se ennek a Dadzsalnak.
"Toliken pedig a gonosz tornyára tette ezt"
Azt nem tolkien hanem a boritó rajzólo tette oda.
Tolkiennél nem olvashatunk csillagról.
Egyébként meg nagy esélyel a lángólo szemre utal a "csillag".
"Azt csak hiszed. Bill warner szervezetének van Magyarországi fiókszervezete is. Hatalmas marhaságokat és hazugságokat hordtak össze az iszlámról olyannyia hogy a magyar (nem muszlim) iszlám szakértők, orientalisták, egyetemi tanárok közös nyilatkozatot adtak ki arról hogy ez a Bill warner féle szervezet vicc kategória. Tehát még a nem muszlimoknak is feltünt hogy szánalmas hazudozók."
Nem mondtam hogy senki nem tudja hogy hazudik, hanem azt hogy iszlám ellenes, meg hogy több embert tett iszlám ellenessé mint tolkien.
Mondanál egy olyan embert aki a gyűrűk ura miatt lett iszlám ellenes?
Mi van? Ez mi? Ez valami muszlim összeesküvés elmélet?
Nem olvastam végig a kilóméter hosszú elemzést, de a Gyűrűk Ura egy keresztény író tollából származik és egy szép regény. Nagyjából ennyi.
Salamon gyűrűjének a története az Aladdinban, meg az Ezeregyéjszaka meséiben jelenik meg. Tolkien a skandináv mitológiát szerette. Ha valahonnan jött az ötlet, akkor sokkal inkább a Völsunga sagából, Edda, Nibelung-énekből, meg Richard Wagner "A Nibelung gyűrűje" operájából. Elsősorban ez ihlette meg. Az arab világról és annak hagyományairól, valószínűleg keveset tudott.
Tájékoztatásként közlöm, hogy a skandináv mitológiában Andvaranaut nevet viseli az a Loki isten által elátkozott varázsgyűrű, ami később a Nibelungokhoz vagy óskandinávul Niflungr családhoz kerül. Gram a neve pedig annak a törött kardnak a skandináv mitológiában, amit eredetileg Sigmund forgatott, majd a fiához, Szigurdhoz került, amit Regin törpe újjákovácsolt. Ezzel győzi majd le a kincseket őrző Fafnir nevezetű sárkányt.
Hagyjuk az összeesküvés elméleteket! Mindenki megnyugodhat, mert nem a világvégét készítette elő Tolkien és valószínűleg a muszlimok eszébe sem jutottak, amikor a regénye világán gondolkozott. Tolkien szerette az angliai vidéki kisvárosokat, a régi óangol és óskandináv mitológiát és hőseposzokat, továbbá hívő keresztény is volt. Értelemszerűen ezek az elemek jelennek meg a műveiben.
"Miért lenne az?"
A hadiszok félszeműnek írják le a Dadzsalt. Innen az egy szem szimbólum.
"Miért lenne az?"
Semmi köze az iszlámhoz. Egy pogány szimbólum a kéz.
"Az a kéz amit linkelsz nem szarumán keze."
Hát kinek a keze? :) A lényeg hogy van egy ilyen kéz szimbólum amit az iszlámnak tulajdonítanak de nem az és megjelenik a gonosz szimbólumaként a regényben.
"Ez neked a torony tetején van? Az emberek fejében nagy részt a szögletes torony van meg."
Ez a könyv boritója az emberek fejében pedig félhold van.
"Egész testet vedő középkori páncélok."
A középkorban mindenki egész testet vedő páncélt viselt. Ebből nem leeth egy népre következtetni.
"Éppen ezt értem erőltetett érvelés alatt.
Kiszedsz a kontextusbol részeket is az elméletedhez igazitod őket a többit figyelmen kivűl hagyod."
Ha tízből kilenc egyezik az szerintem már elég és itt bőven van annyi.
"1. A gyűrűvel nem lehet senkit irányitani, láthatatlanná tesz."
Nem így van. A regény szerint a gyűrű ereje a birtoklójától függött így más más képességeket biztosított.
"2. Szauron nem adja oda a gyűrűt "salamonnak"(is nem állt szándékában bárkinek oda adni)."
Szauron más gyűrűket adott az embereknek, tehát ez is pipa.
"1. Mekkát nem veszik körbe vulkán szerű hegyek, csak egy sima sivatag."
Akkor nézd meg jobban:
"2. Vannak növények: pálma fák és fű."
Szinte teljesen kopár.
"3. Barddur egy hatalmas őrtorony melynek stratégiai célja van, a kába egy kicsi templom aminek sprituális célja van."
Hogy jön ez ide? A lényeg az hogy a regény szerint a főgonosz központja az egyenlő a Kábával.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!