A Gyűrük Ura egy kalandregény vagy a keresztényeket megtévesztő sátáni üzenet?
Gyűrük Ura a világ egyik legismertebb regénye. Többszáz millióan olvasták vagy látták a filmadaptációt. Egy fantasy világban játszódnak az események ahol különböző teremtmények élnek mint például embrek, törpök, tündék vagy orkok és nagyjából mindenkit be lehet sorolni a jó vagy a rossz oldalra mert a regény alapmotívuma a jó és a rossz küzdelme. A történet középpontjában, ahogy a címből is következik egy gyűrű van, ami rendkívüli erőt ad a hordozójának. Szauron készítette ezt a gyűrüt aki a legfőbb gonosz a történetben és arra használja hogy leigázzon mindenkit. A gyűrüt azonban elveszíti és egy hobbithoz kerül majd létrejön a gyűrű szövetsége ami hobbitokból, emberekből törpökből és tündékből áll, ők a jók, azzal a céllal hogy elpusztítsák a gyűrüt és megállítsák Szauront. Biztos mindenki ismeri így nem részletezném. Az írója Tolkien, viszont valójában nem ő találta ki ezt a történetet. Az iszlám vallás forrásaiban szerepel ez a történet, peresze lényeges eltérésekkel. Az iszlám szerint Salamon nem csak király hanem próféta is és Isten egy gyűrűt küld neki amit egy angyal ad át. Ez a gyűrű képessé teszi Salamont arra hogy például az állatok engedelmeskedjenek neki, uralta a természeti erőket és ami itt a lényeg, uralma alá hajtotta a Sátánt és az őt követő dzsinneket és dolgoztatta őket a templom építésén. A Sátán alapból gyülöli az embereket így meg pláne hogy még szolgaságba is kényszerítették. Tudták hogy a gyűrüben van az erő, ezért megpróbálták ellopni és az egyik dzsinnek sikerült végül. Próbálták használni vagy megsemmisíteni de egyik sem ment ezért a tengerbe dopták. Igen ám de a gyűrű visszavágyot a tulajdonosához. Ez a regényben is így van. A tengerben lenyelte egy hal, amit aztán kifogtak majd Salamon vette meg azt a halat és így visszakerült hozzá a gyűrű, a Sátán és követői pedig Salamon haláláig nem szabadultak. Már ennyiből is látszik hogy Tolkien honnan vette a történetet csak éppen megfordította a jó és a rossz oldalt. Megmutatom a regény szereplői kinek felelnek meg az iszlám szerinti történetben és még egyértelműbb lesz.
Szauron
Angyali jellegű szellem és ő a regény legfőbb gonosza. Egy Orodruin nevű hegyen készítette a gyűrüt, aminek jelentése Tűz Hegye vagy Végzet Hegye. Ez valószínüleg utalás a Sinai hegrey ahol Mózes megkapta a Tízparancsolatot Istentől. Az iszlám szerint egy angyal adja a gyűrüt Salamonnak tehát Szauron egyenlő Isten angyalával. Szauron által irányított terület neve Mordor, központja pedig egy Baraddur nevű torony aminek egy félhold van a tetején. Mordort vulkáni hegyek veszik körük és nincs növényzet. Ez valójában Mekka városának leírása ami az iszlám központja, a Barddur nevű torony pedig a Kábát szimbolizálja. Szauron hadsregét nem csak orkok alkotják hanem emberek is. Méghozzá sötétebb bőrű emberek akiknek kinézte, ruházata egyértelműen a muszlimokra utal. Ez a filmben első ránézésre kiderül. Ha pedig megnézzük a regény szerinti jó oldalt képviselő emberi királyságokat mint Arnor, Gondor, Rohan, az itt élő emberek kinézte, ruházata alapján ez a Nyugati keresztény világ.
Szarumán
A regény szerint egy mágus aki jó oldalon állt de aztán a sötét oldalt választotta és Szauronhoz szegődött. Nem nehéz kitaláni kire gondolt Tolkien. Salamon arabul Szulejmán. Szulejmán = Szarumán. A regény szerint Szarumán uralta a szelet ahogy az iszlám szerint Salamon is a gyűrünek köszönhetően. Szarumán egy Isengard nevű toronyban élt, ami a Jeruzsálemi templomot szimbolizálja. Isengard és Barddur úugyanúgy helyezkedik el mint a valóságban Jeruzsálem és Mekka.
Gandalf
A regény szerint egy mágus aki vezeti a gyűrű szövetségét és jóban van a tündékkel. Valójában ő képviseli a sátáni dzsinnek által irányított médiumokat, mágusokat. A tündék pedig az iszlám szerint sátáni dzsinnek. A regényben a tündék vannak úgy bemutatva mint a legfelsőbbrendűbb, legszebb teremtmények. Gandalf Móriában halt meg. A valóságban a Jeruzsálemi templom hegyet nevezik Mória hegynek. És ha megnézzük ki halt itt meg Salamon idejében, akkor azt látjuk hogy Hiram aki a templom építésén dolgozott de Salamon kivégeztette mert pogány szimbolumokat akart elhelyezni a templomba. Ez a Hiram a szabadkőművesek központi figurája.
Frodo
Egy hobbit akik vidám kedves kis teremtmények. Frodóhoz kerül a gyűrű és végül ő semmisíti meg a regény szerint. Az iszlám szerint azt a dzsinnt aki ellopja Salamon gyűrűjét, Habkiknak nevezik. Habkik = hobbit. Elég egyérételmű. A hobbitok szimbolizálják azt a sátáni dzsint aki ellopta Salamon gyűrűjét.
Aragorn
A regény szerinti Aragorn karaktere nagyon sok mindenben egyezik az iszlám szerinti Dadzsal-al (antikrisztus). A regényben a gyűrű szövetség egyik vezetője és ő az a király aki elhozza a békét és jólétet. Az iszlám szerint a Dadzsal is ezt hazudja magáról. Vándornak nevezik mert bejárta az egész világot. Az iszlám szerint a Dadzsal is be fogja járni az egész világot. A regény szerint van benne tünde vér vagyis sátáni eredetű ahogy a Dadzsal is. Várta hogy eljjön az ideje közben pedig a tündék kiképezték ahogy a Dadzsalt is képzi a Sátán. Aragorn fiatalnak néz ki de kiderül hogy 87 éves, ahogy a Dadzsal is sokáig él. Ez igaz a tündékre is. Az iszlám szerint mikor megjelenik a Dadzsal ki fognak virágozni az elszáradt fák. A regény szerint mikor Aragorn királyként visszatért, kivirágozott a Gondorban található kiszáradt fa. Az iszlám szerint a Dadzsal elsősorban a keresztényeket fogja megszólítani. Aragorn folyamatosan úgy szólítja meg a tömegeket hogy Nyugat népe.
Összefoglalva ez a regény nem más mint egy próbálkozás a Sátán részéről hogy bosszút álljon Salamonon. Istent, az angyalokat és a prófétákat állítja be rossznak, a Sátánt és annak követőit pedig jónak. A regény másik célja hogy megtévessze a keresztény világot azért hogy mikor az antikrisztus (Dadzsal) eljön, a keresztény világ engedelmeskedjen és beálljon mögé.
"Azért juson eszedbe az is amit írtam mikor egy hasonló regényt olvasol vagy nézel"
Mégis miért jusson eszébe ez bárkinek is, amikor eleve egyetlen épeszű ember nem létezik, akinek valaha is eszébe jutna iszlámellenességre asszociálni az ilyen regényekből?
"A dűnében éppen a "muszlimoknak" van több tudása mint a "keresztényeknek".2
Hát nem éppen. A fremenek egy elmaradott sivatagi nép akiket leigáztak.
"Is egyébként miért gondolod hogy a dűne készitői keresztények?"
Nem állítottam ilyet.
"Azt állitja hogy a fekete szinnel jobban lehet ábrázolni a gonoszt."
Tehát egy színes bűrő ember szerintetek jobban képviseli a gonoszt? :) Nem is vagyotok rasszisták :)
"A gyűrűk urában még a haradiakat is fehér ember játsza."
Hát nem. Ezen a képen például látszik hogy nem fehér ember.
"A fehér viselettel mindig a jót akarták szimbolizálni."
Szarumán fehér ruhában van.
100 válasz, még csak a 11. oldal :D
Amúgy igen, valószínűleg nem érdemes, hisz fanatikusként szemmel láthatóan érzelmi, és nem racionális alapon áll mindenhez. Így az érvek sem érnek semmit, hiába cáfolja mindegyik őt, ha egyszer nem is akarja értelmezni őket. Van egy torz világképe, amiben ő valamiért kényelmesen érzi magát, és ehhez érzelmi alapon ragaszkodva csinálja itt a fesztivált. Gyanithatóan ebben is egyfajta önmegerősítést keresve, gondolom bemesélte magának hogy aki nem ért egyet vele az kapásból iszlámellenes, és így automatikusan neki lesz igaza, hisz a többiek csak iszlámellenességből vitáznak vele, nem pedig azért, mert ő téved mindenben. Legalábbis az önmagának kreált kis mesevilágán belül...
"Ha nem adnátok neki alapot, alaptalan lenne a propaganda, igy az emberek sem vennék komolyan."
Azt elárulod hogy milyen alapot adtunk az iszlámellenes gyülölködésre? Mert ezt eddig nem közölted.
"Szóval igen, te és a hozzád hasonló elborult agyú fanatikusok azok, akik a világon a legtöbb kárt okozzák az iszlámnak."
Most annyi történt hogy egy nyugati irodalmi mű esetében megállapítottam hogy iszlámelles elemeket tartalmaz és meg akarjatéveszteni a keresztényeket. Ez már akkor is igaz ha csak a rossz oldalon bemutatott arab viseletű karaktereket vesszük. És szerinted ez már indokolttá teszi az iszlámellenes gyülölködő propagandát? :)
Senki nem ragált arra hogy kiderült, Tolkien és barátja C S Lewis tagja volt egy The Hermetic Order of the Golden Dawn nevű okkultista szervezetnek.
It has been claimed that both C S Lewis and Tolkien were initiated into the Golden Dawn, and were active in it for at least five years. The Hermetic Order of the Golden Dawn is closely related to Madame Blavatsky's Theosophical Society and became one of the largest single influences on twentieth century Western occultism. It was/is ‘devoted to the Western esoteric tradition, and practised various forms of initiatory ritual magic’.
Ez is véletlen? :)
"Azt elárulod hogy milyen alapot adtunk az iszlámellenes gyülölködésre?"
Lásd azt az elborult agyú fanatikus ámokfutást, amit itt rendeztél néhány erőltett belemagyarázásból levont hamis következtetésed okán!
Vagy amikor a többi kérdésed alatt tudományos tényeket, történelmi ismereteket, vagy épp más vallások tanait meghazudtolva terjeszted a gyűlölködő provokatív propagandádat. A stílusod alapján például te voltál az is, aki szerint egy megtermékenyített petesejt egyenlő egy vérröggel, aki szerint a földből épül fel az ember, vagy aki szerint Jézust istennek tekinteni bálványimádás, vagy aki szerint a muszlim terroristák mögött keresztények állnak. Mindez és megannyi hazugság, csak azért hogy az iszlámot ajnározhasd és mindenki mást szekálhass. Igen, ezzel a viselkedéssel teszed magad és az általad képviselni kívánt iszlámot egy szégyenfolttá mindenki szemében, aki valaha is idetévedt bármelyik kérdésed alá.
Szóval ha ez a cél, hogy lejárasd az iszlámot, akkor csak igy tovább, profi munkát végzel! De ha nem ez lenne a célod, akkor ideje lenne jó mélyen magadba nézned!
"Egyelőre abban sem vagyok biztos hogy te muszlim vagy. Pláne így hogy te muszlimként a muszlimokat hibáztatod a globális iszlemellenes gyülöletkeltő propagandaért. "
Nem a muszlimokat hanem az eretnek terroristákat meg az őket tiszta hitűnek nevező bill féle koklereket.
A 99-essel értek egyet.
Ha a földön nem lennének dzsihadisták, mindenki csak nevetne ha valaki azt mondja hogy az iszlám rossz.
De igy hogy vannak dzsihadisták, csak azok nem nevetnek akiknek kicsit több tudásuk van az iszlámrol mint az egyszerű embernek.
Az egyszerű embernek az van amit lát.
Ha dzsihadista gyilkosokat meg ordibálo wahábikat lát a tv-ben (vagy test közelböl) akkor neki azaz iszlám többség.
Ha pedig Ománban meg türkiyében él ahol többségben békésebbek a muszlimok ott neki az lesz az iszlám többség mert ezt látja.
Az hogy vannak iszlamofob emberek nem csak a bill warnerhez hasonló koklereknek köszönhető, hanem a warner álltal érvnek használt eretnekeknek is.
Dzsihadisták nélkül a bill féléket nem tartanák többre mint összeesküvés hivő balfácánoknak mint amilyen te vagy aki képes a hítemet is meg kérdőjelezni mert nem osztom a "mindenben csak a nem muszlimok hibásak" nézeted.
"Mégis miért jusson eszébe ez bárkinek is, amikor eleve egyetlen épeszű ember nem létezik, akinek valaha is eszébe jutna iszlámellenességre asszociálni az ilyen regényekből?"
Tehát szerinted az nem gond hogy a rossz oldalt képviselő karaktrek úgy néznek ki mint a muszlimok és úgy vannak felöltöztetve mint a muszlimok, a jó oldalt képvisel karakterek pedig úgy néznek ki és vannak felöltöztetve mint a nyugatiak? Ebből szerinted senki nem asszociál iszlámellenességre ? :))) És ugye a tengernyi többi bizonyítékot még nem is számolom bele csak ezt az egyet. Nagyon meggyőző vagy :)))) Ilyen érvekkel nem is értem miért nem hiszek neked :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!