A Gyűrük Ura egy kalandregény vagy a keresztényeket megtévesztő sátáni üzenet?
Gyűrük Ura a világ egyik legismertebb regénye. Többszáz millióan olvasták vagy látták a filmadaptációt. Egy fantasy világban játszódnak az események ahol különböző teremtmények élnek mint például embrek, törpök, tündék vagy orkok és nagyjából mindenkit be lehet sorolni a jó vagy a rossz oldalra mert a regény alapmotívuma a jó és a rossz küzdelme. A történet középpontjában, ahogy a címből is következik egy gyűrű van, ami rendkívüli erőt ad a hordozójának. Szauron készítette ezt a gyűrüt aki a legfőbb gonosz a történetben és arra használja hogy leigázzon mindenkit. A gyűrüt azonban elveszíti és egy hobbithoz kerül majd létrejön a gyűrű szövetsége ami hobbitokból, emberekből törpökből és tündékből áll, ők a jók, azzal a céllal hogy elpusztítsák a gyűrüt és megállítsák Szauront. Biztos mindenki ismeri így nem részletezném. Az írója Tolkien, viszont valójában nem ő találta ki ezt a történetet. Az iszlám vallás forrásaiban szerepel ez a történet, peresze lényeges eltérésekkel. Az iszlám szerint Salamon nem csak király hanem próféta is és Isten egy gyűrűt küld neki amit egy angyal ad át. Ez a gyűrű képessé teszi Salamont arra hogy például az állatok engedelmeskedjenek neki, uralta a természeti erőket és ami itt a lényeg, uralma alá hajtotta a Sátánt és az őt követő dzsinneket és dolgoztatta őket a templom építésén. A Sátán alapból gyülöli az embereket így meg pláne hogy még szolgaságba is kényszerítették. Tudták hogy a gyűrüben van az erő, ezért megpróbálták ellopni és az egyik dzsinnek sikerült végül. Próbálták használni vagy megsemmisíteni de egyik sem ment ezért a tengerbe dopták. Igen ám de a gyűrű visszavágyot a tulajdonosához. Ez a regényben is így van. A tengerben lenyelte egy hal, amit aztán kifogtak majd Salamon vette meg azt a halat és így visszakerült hozzá a gyűrű, a Sátán és követői pedig Salamon haláláig nem szabadultak. Már ennyiből is látszik hogy Tolkien honnan vette a történetet csak éppen megfordította a jó és a rossz oldalt. Megmutatom a regény szereplői kinek felelnek meg az iszlám szerinti történetben és még egyértelműbb lesz.
Szauron
Angyali jellegű szellem és ő a regény legfőbb gonosza. Egy Orodruin nevű hegyen készítette a gyűrüt, aminek jelentése Tűz Hegye vagy Végzet Hegye. Ez valószínüleg utalás a Sinai hegrey ahol Mózes megkapta a Tízparancsolatot Istentől. Az iszlám szerint egy angyal adja a gyűrüt Salamonnak tehát Szauron egyenlő Isten angyalával. Szauron által irányított terület neve Mordor, központja pedig egy Baraddur nevű torony aminek egy félhold van a tetején. Mordort vulkáni hegyek veszik körük és nincs növényzet. Ez valójában Mekka városának leírása ami az iszlám központja, a Barddur nevű torony pedig a Kábát szimbolizálja. Szauron hadsregét nem csak orkok alkotják hanem emberek is. Méghozzá sötétebb bőrű emberek akiknek kinézte, ruházata egyértelműen a muszlimokra utal. Ez a filmben első ránézésre kiderül. Ha pedig megnézzük a regény szerinti jó oldalt képviselő emberi királyságokat mint Arnor, Gondor, Rohan, az itt élő emberek kinézte, ruházata alapján ez a Nyugati keresztény világ.
Szarumán
A regény szerint egy mágus aki jó oldalon állt de aztán a sötét oldalt választotta és Szauronhoz szegődött. Nem nehéz kitaláni kire gondolt Tolkien. Salamon arabul Szulejmán. Szulejmán = Szarumán. A regény szerint Szarumán uralta a szelet ahogy az iszlám szerint Salamon is a gyűrünek köszönhetően. Szarumán egy Isengard nevű toronyban élt, ami a Jeruzsálemi templomot szimbolizálja. Isengard és Barddur úugyanúgy helyezkedik el mint a valóságban Jeruzsálem és Mekka.
Gandalf
A regény szerint egy mágus aki vezeti a gyűrű szövetségét és jóban van a tündékkel. Valójában ő képviseli a sátáni dzsinnek által irányított médiumokat, mágusokat. A tündék pedig az iszlám szerint sátáni dzsinnek. A regényben a tündék vannak úgy bemutatva mint a legfelsőbbrendűbb, legszebb teremtmények. Gandalf Móriában halt meg. A valóságban a Jeruzsálemi templom hegyet nevezik Mória hegynek. És ha megnézzük ki halt itt meg Salamon idejében, akkor azt látjuk hogy Hiram aki a templom építésén dolgozott de Salamon kivégeztette mert pogány szimbolumokat akart elhelyezni a templomba. Ez a Hiram a szabadkőművesek központi figurája.
Frodo
Egy hobbit akik vidám kedves kis teremtmények. Frodóhoz kerül a gyűrű és végül ő semmisíti meg a regény szerint. Az iszlám szerint azt a dzsinnt aki ellopja Salamon gyűrűjét, Habkiknak nevezik. Habkik = hobbit. Elég egyérételmű. A hobbitok szimbolizálják azt a sátáni dzsint aki ellopta Salamon gyűrűjét.
Aragorn
A regény szerinti Aragorn karaktere nagyon sok mindenben egyezik az iszlám szerinti Dadzsal-al (antikrisztus). A regényben a gyűrű szövetség egyik vezetője és ő az a király aki elhozza a békét és jólétet. Az iszlám szerint a Dadzsal is ezt hazudja magáról. Vándornak nevezik mert bejárta az egész világot. Az iszlám szerint a Dadzsal is be fogja járni az egész világot. A regény szerint van benne tünde vér vagyis sátáni eredetű ahogy a Dadzsal is. Várta hogy eljjön az ideje közben pedig a tündék kiképezték ahogy a Dadzsalt is képzi a Sátán. Aragorn fiatalnak néz ki de kiderül hogy 87 éves, ahogy a Dadzsal is sokáig él. Ez igaz a tündékre is. Az iszlám szerint mikor megjelenik a Dadzsal ki fognak virágozni az elszáradt fák. A regény szerint mikor Aragorn királyként visszatért, kivirágozott a Gondorban található kiszáradt fa. Az iszlám szerint a Dadzsal elsősorban a keresztényeket fogja megszólítani. Aragorn folyamatosan úgy szólítja meg a tömegeket hogy Nyugat népe.
Összefoglalva ez a regény nem más mint egy próbálkozás a Sátán részéről hogy bosszút álljon Salamonon. Istent, az angyalokat és a prófétákat állítja be rossznak, a Sátánt és annak követőit pedig jónak. A regény másik célja hogy megtévessze a keresztény világot azért hogy mikor az antikrisztus (Dadzsal) eljön, a keresztény világ engedelmeskedjen és beálljon mögé.
Sajnos a Sátán munkálkodik a Földön. Én úgy tanultam hogy mire a Dadzsal eljön alig marad már a Földön igazi hívő muszlim.
Az egyik muszlim azonban olyan bátor lesz, hogy szembeszáll majd az "antikrisztussal" aki megöli majd (kettévágja ha jól tudom), majd feltámasztja a halálból.
Majd ezután is azt mondja az "antikrisztusnak" :
"Tanúsítom hogy te vagy a Dadzsal ! És nincs más Isten kizárólag Allah!"
A Dadzsal ezután újra megpróbálja majd megölni ezt az igaz embert, azonban ezúttal Allah akaratából erre már nem lesz képes.
Lényeg, hogy mire Dadzsal megérkezik, már alig lesz igazi hívő muszlim. A többség már elhagyja addigra a Korán és Próféta (SAW) példájának követését.
Lehet része ennek a folyamatnak ez a könyv is.
"Tolkien valószínűleg kábítószer hatása alatt képzelte el azt a világot, amiről könyvet írt, én nem foglalkoznék vele különösebben."
Az itt jelenlévő keresztények szerint Tolkien hívő keresztény, aztán megmutattam nekik hogy tagja volt egy okkultista szervezetnek, amire még nem adtak magyarázatot a keresztények. Szóval nem kábítószer hatása alatt volt hanem a Sátán hatása alatt.
"Ez nem indok a propagandára, hanem ezzel bizonyítod a kérdéseidet és kommentjeidet olvasóknak, hogy nem alaptalan a propaganda. Ugyanis aki nem találkozik rendszeresen muszlimokkal, hanem csak téged és a hozzád hasonló fanatikusok megnyilvánulásait látja, az rajtatok keresztül is fogja megítélni a vallásotokat. Ami pedig régen rossz az iszlámra nézve...
Komolyan nem értem hogy nem fogod fel még ezt sem."
Előbb leírod hogy ez nem indok utána azt írod hogy ez indok. Fuss neki még egyszer és írd le önellentmondás nélkül. Szóval ha muszlim emberek elemeznek egy nyugati irodalmi művet és iszlámellenes elemeket látnak benneaz szerinted már ok az iszlámellenes gyülöletkeltő propagandára vagy? Eddig azt írtátok hogy ez már elegendő ok, ami azt bizonyítja már rég a propaganda hatása alatt vagytok.
"Az itt jelenlévő keresztények szerint Tolkien hívő keresztény, aztán megmutattam nekik hogy tagja volt egy okkultista szervezetnek, amire még nem adtak magyarázatot a keresztények. Szóval nem kábítószer hatása alatt volt hanem a Sátán hatása alatt."
Egyik volt ismerősöm mondta hogy valamilyen kábítószer rabja volt élete során, ezért egyesek feltételezik hogy amikor be volt szívva, akkor képzelte el ezt a virtuális világot amiről írt.
Ilyen esetben elképzelhető, hogy az ember agyában ragadt olvasmányélmények új torz formában törnek felszínre...mint egy álomvilág.
De akárhogy is van, a kábítószerek mögött is a Sátán van. És persze lehet hogy az egész rossz indulatú pletyka nem ismerem Tolkien életét.
"A rossz karakterek szörnyetegnek néznek ki. Orkok, uruk-haiok, trollok, stb. A haradiak kb szerepet alig kapott mellékszereplők, és nem rossz karakterek, hanem olyan emberek, akik bedőltek Szauron csábításának."
A rossz karakterek szörnyetegnek néznek ki akiknek félhol, csillag és kéz a szimbólumok amik iszlám szimbólumok. Vagy a rossz karakterek emberek akik muszlimoknak vannak öltöztetve.
"Összeszámoltuk itt többen is. Valódi azonosságot egyetlen egyet sem tudtál mutatni. Csak néhány nagyon erőltetett, nagyon félremagyarázott hasonlóságot találtál."
Inkább egyet sem tudtatok megcáfolni.
"Előbb leírod hogy ez nem indok utána azt írod hogy ez indok."
Utána nem azt írtam. Olvasd el még egyszer, és mostmár értelmezni is próbáld meg, amit olvasol! Vagy ez is túl nagy elvárás?
"Utána nem azt írtam. Olvasd el még egyszer, és mostmár értelmezni is próbáld meg, amit olvasol! Vagy ez is túl nagy elvárás?"
Próbáld meg úgy leírni hogy nem kerülsz öellentmondásba. Menni fog?
"A rossz karakterek szörnyetegnek néznek ki akiknek félhol, csillag és kéz a szimbólumok amik iszlám szimbólumok"
Nem éppen. Hogy egy fél oválisra hasonlító struktúrába, aminek semmi köze a félholdhoz, és Tolkienhez még annyi se, hisz ő még félkörről sem írt soha, te mindenáron egy félholdat akarsz beleerőltetni, az a te egyéni hülyeséged. Senki másnak eszébe sem jut ilyesmi, szóval szó sincs propagandáról.
"Inkább egyet sem tudtatok megcáfolni"
Csak épp konkrétan az összesről leírtuk, miért hamis félremagyarázás. Lásd egy példának épp az előző bekezdést!
„Ahogy írtam Szarumán fehérben van.”
Látod, ha olvastad volna a könyveket, akkor tudnád, hogy az események idején Szarumán már nem fehérben van, hanem a ruhája prizmaszerű, szivárványszínekben játszik közelről, és csak messziről tűnik fehéresnek, ahogyan a színek egybefolynak. Meg is jegyzi neki Gandalf, amikor még nem tud az árulásáról, hogy neki a fehér jobban tetszett.
÷÷÷÷÷÷÷÷
Ha nem olvastad a könyvet, kíváncsi vagyok, hogy miként ítéled meg a következő idézetet. A történet szerint Frodóék először futnak bele a haradiakba, ahogyan a gondori kószákkal harcolnak, és az egyik elesett haradi katona Samu elé zuhan:
„ Majd váratlanul, az őket védő part pereméről, beesett egy ember, recsegve zuhant a karcsú fácskák közé, majdnem a hegyükbe. Ott pihent meg a páfrány között, alig karnyújtásnyira tőlük arcra borulva, aranygallérja tövében zöld tollú nyílvesszők meredeztek. Bíborvörös köpenye elszakadt, páncélingének egymást fedő bronzpikkelyei behorpadtak, áthasadtak, fekete hajának aranyzsinórral átfont varkocsa vértől volt lucskos. Keze még makacsul szorongatta eltört kardjának markolatát.
Samu most látott először embert emberrel verekedni, s nem volt épp ínyére a dolog. Örült, hogy a halott arcát nem látja. Kíváncsi lett volna, hogy hívják és honnét jött, s hogy igazán gonosz volt-e, vagy hazugsággal, fenyegetéssel vették rá, hogy hazulról idáig vonuljon, s hogy nem maradt volna-e inkább békességben odahaza...”
Ha szerinted a haradiak képében Tolkien a muszlimokat akarta rossz színben feltüntetni, akkor miért próbál résztvétet ébreszteni az olvasóban irántuk Samu szempontkarakterén keresztül? Miért igyekszik érzékeltetni, hogy mennyire nincs rendjén az, hogy ember megöli a másik embert? Ezzel saját propagandisztikus szándékainak vetne gáncsot, hiszen éppen azt mutatja meg, hogy ez az egész ellenségeskedés valójában elkerülhető.
"Próbáld meg úgy leírni hogy nem kerülsz öellentmondásba."
Tessék:
"Ez nem indok a propagandára, hanem ezzel bizonyítod a kérdéseidet és kommentjeidet olvasóknak, hogy nem alaptalan a propaganda."
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!