A Gyűrük Ura egy kalandregény vagy a keresztényeket megtévesztő sátáni üzenet?
Gyűrük Ura a világ egyik legismertebb regénye. Többszáz millióan olvasták vagy látták a filmadaptációt. Egy fantasy világban játszódnak az események ahol különböző teremtmények élnek mint például embrek, törpök, tündék vagy orkok és nagyjából mindenkit be lehet sorolni a jó vagy a rossz oldalra mert a regény alapmotívuma a jó és a rossz küzdelme. A történet középpontjában, ahogy a címből is következik egy gyűrű van, ami rendkívüli erőt ad a hordozójának. Szauron készítette ezt a gyűrüt aki a legfőbb gonosz a történetben és arra használja hogy leigázzon mindenkit. A gyűrüt azonban elveszíti és egy hobbithoz kerül majd létrejön a gyűrű szövetsége ami hobbitokból, emberekből törpökből és tündékből áll, ők a jók, azzal a céllal hogy elpusztítsák a gyűrüt és megállítsák Szauront. Biztos mindenki ismeri így nem részletezném. Az írója Tolkien, viszont valójában nem ő találta ki ezt a történetet. Az iszlám vallás forrásaiban szerepel ez a történet, peresze lényeges eltérésekkel. Az iszlám szerint Salamon nem csak király hanem próféta is és Isten egy gyűrűt küld neki amit egy angyal ad át. Ez a gyűrű képessé teszi Salamont arra hogy például az állatok engedelmeskedjenek neki, uralta a természeti erőket és ami itt a lényeg, uralma alá hajtotta a Sátánt és az őt követő dzsinneket és dolgoztatta őket a templom építésén. A Sátán alapból gyülöli az embereket így meg pláne hogy még szolgaságba is kényszerítették. Tudták hogy a gyűrüben van az erő, ezért megpróbálták ellopni és az egyik dzsinnek sikerült végül. Próbálták használni vagy megsemmisíteni de egyik sem ment ezért a tengerbe dopták. Igen ám de a gyűrű visszavágyot a tulajdonosához. Ez a regényben is így van. A tengerben lenyelte egy hal, amit aztán kifogtak majd Salamon vette meg azt a halat és így visszakerült hozzá a gyűrű, a Sátán és követői pedig Salamon haláláig nem szabadultak. Már ennyiből is látszik hogy Tolkien honnan vette a történetet csak éppen megfordította a jó és a rossz oldalt. Megmutatom a regény szereplői kinek felelnek meg az iszlám szerinti történetben és még egyértelműbb lesz.
Szauron
Angyali jellegű szellem és ő a regény legfőbb gonosza. Egy Orodruin nevű hegyen készítette a gyűrüt, aminek jelentése Tűz Hegye vagy Végzet Hegye. Ez valószínüleg utalás a Sinai hegrey ahol Mózes megkapta a Tízparancsolatot Istentől. Az iszlám szerint egy angyal adja a gyűrüt Salamonnak tehát Szauron egyenlő Isten angyalával. Szauron által irányított terület neve Mordor, központja pedig egy Baraddur nevű torony aminek egy félhold van a tetején. Mordort vulkáni hegyek veszik körük és nincs növényzet. Ez valójában Mekka városának leírása ami az iszlám központja, a Barddur nevű torony pedig a Kábát szimbolizálja. Szauron hadsregét nem csak orkok alkotják hanem emberek is. Méghozzá sötétebb bőrű emberek akiknek kinézte, ruházata egyértelműen a muszlimokra utal. Ez a filmben első ránézésre kiderül. Ha pedig megnézzük a regény szerinti jó oldalt képviselő emberi királyságokat mint Arnor, Gondor, Rohan, az itt élő emberek kinézte, ruházata alapján ez a Nyugati keresztény világ.
Szarumán
A regény szerint egy mágus aki jó oldalon állt de aztán a sötét oldalt választotta és Szauronhoz szegődött. Nem nehéz kitaláni kire gondolt Tolkien. Salamon arabul Szulejmán. Szulejmán = Szarumán. A regény szerint Szarumán uralta a szelet ahogy az iszlám szerint Salamon is a gyűrünek köszönhetően. Szarumán egy Isengard nevű toronyban élt, ami a Jeruzsálemi templomot szimbolizálja. Isengard és Barddur úugyanúgy helyezkedik el mint a valóságban Jeruzsálem és Mekka.
Gandalf
A regény szerint egy mágus aki vezeti a gyűrű szövetségét és jóban van a tündékkel. Valójában ő képviseli a sátáni dzsinnek által irányított médiumokat, mágusokat. A tündék pedig az iszlám szerint sátáni dzsinnek. A regényben a tündék vannak úgy bemutatva mint a legfelsőbbrendűbb, legszebb teremtmények. Gandalf Móriában halt meg. A valóságban a Jeruzsálemi templom hegyet nevezik Mória hegynek. És ha megnézzük ki halt itt meg Salamon idejében, akkor azt látjuk hogy Hiram aki a templom építésén dolgozott de Salamon kivégeztette mert pogány szimbolumokat akart elhelyezni a templomba. Ez a Hiram a szabadkőművesek központi figurája.
Frodo
Egy hobbit akik vidám kedves kis teremtmények. Frodóhoz kerül a gyűrű és végül ő semmisíti meg a regény szerint. Az iszlám szerint azt a dzsinnt aki ellopja Salamon gyűrűjét, Habkiknak nevezik. Habkik = hobbit. Elég egyérételmű. A hobbitok szimbolizálják azt a sátáni dzsint aki ellopta Salamon gyűrűjét.
Aragorn
A regény szerinti Aragorn karaktere nagyon sok mindenben egyezik az iszlám szerinti Dadzsal-al (antikrisztus). A regényben a gyűrű szövetség egyik vezetője és ő az a király aki elhozza a békét és jólétet. Az iszlám szerint a Dadzsal is ezt hazudja magáról. Vándornak nevezik mert bejárta az egész világot. Az iszlám szerint a Dadzsal is be fogja járni az egész világot. A regény szerint van benne tünde vér vagyis sátáni eredetű ahogy a Dadzsal is. Várta hogy eljjön az ideje közben pedig a tündék kiképezték ahogy a Dadzsalt is képzi a Sátán. Aragorn fiatalnak néz ki de kiderül hogy 87 éves, ahogy a Dadzsal is sokáig él. Ez igaz a tündékre is. Az iszlám szerint mikor megjelenik a Dadzsal ki fognak virágozni az elszáradt fák. A regény szerint mikor Aragorn királyként visszatért, kivirágozott a Gondorban található kiszáradt fa. Az iszlám szerint a Dadzsal elsősorban a keresztényeket fogja megszólítani. Aragorn folyamatosan úgy szólítja meg a tömegeket hogy Nyugat népe.
Összefoglalva ez a regény nem más mint egy próbálkozás a Sátán részéről hogy bosszút álljon Salamonon. Istent, az angyalokat és a prófétákat állítja be rossznak, a Sátánt és annak követőit pedig jónak. A regény másik célja hogy megtévessze a keresztény világot azért hogy mikor az antikrisztus (Dadzsal) eljön, a keresztény világ engedelmeskedjen és beálljon mögé.
"Miattad és a többi elvakult fanatikus muszlim miatt. "
Egyet értek bár még kiegésziteném hogy az olyanok miatt is akik ugy állitják be hogy az ilyenek az egész iszlám követői.
"Rengeteg mindent felsoroltam. Kizárt hogy ennyi minden vélertlen legyen. A vak is látja hogy nem véletlen."
A vak is látja hogy ezek bele erőltetett hasonlatok, is hogy az összes különbséget figyelmen kivül hagyod.
"Azt mondod, hogy a Gyűrűk Ura azért készült, hogy a keresztényekkel tudat alatt elhitessék a keresztényekkel, hogy a muszlimok rosszak, a Dűne pedig azért készült, hogy a muszlimokat tévesszék meg, hogy ne ismerjék fel az antikrisztust."
+ hogy elhitessék a keresztényekkel hogy az antikrisztust kell követni
"Ez a két állítás nem ellentétes egymással? A Dűnében a muszlimokat szimpatikusnak/áldozatnak állítják be (úgy tudom, nem láttam a filmet), ez a film pedig valószínűleg sokkal több keresztényhez el fog jutni, mint muszlimhoz, akik így megkedvelik a muszlimokat. Ha a Sátánnak azt a célja az ilyen filmekkel, hogy megutáltassa a kersztényekkel a muszlimokat, akkor mért hagyná, hogy egy olyan filmet adjanak ki, ahol a muszlimok szimpatikusak?"
A két állítás nem ellentétes egymással. A Dűnében a keresztények azt látják hogy a muszlimok tudatlan fanatikusok, de ahogy mondtam ez a film elsődlegesen a muszlimokat akarja megtéveszteni azért hogy majd ők is az antikrisztust kövessék. A Gyűrük Ura viszont a keresztényeket szólítja meg ugyanezzel a céllal. Tehát mindkét műnek ugyanaz a célja. Elérni hogy az emberek at antikrisztust kövessék.
"Meg ha a Sátánnak az a célja, hogy a muszlim hitről a kersztény hitre terelje az embereket, akkor mért léteznek ilyen műsorok, mint ez, ahol nem a muszlimok, hanem a kersztények vannak rosszan beállítva?"
Én egy szóval sem mondtam olyat hogy az lenne a cél ezekkel hogy az iszlám hitről a kersztény hitre terelje az embereket. A Dűnére írtam azt hogy a muszlimokat akarja megtéveszteni úgy hogy az antikrisztust kövessék ami nem egyenlő azzal hogy keresztények lesznek.
"Egyszerűen egy történetben, ahol ennyire elkülönül a gonosz és a jó, sokkal könnyebb a sötét színekkel ábrázolni a gonoszt, fehérrel pedig a jót. Ez ilyen egyszerű, ez nem rasszizmus. Akkor is rasszizmus lenne, ha a fehérek állnának a gonosz oldalon?"
Egy színesbőrű emberről könnyebb elhitetni hogy gonosz? Ezt állítod?
"Én ugyanezt mondtam a Bibliára, amikor abból próbáltál bizonyítékot találni, te pedig azt mondtad, neked nem kell elolvasni, mert elég ha csak beleolvasol, abból is látod, hogy igazad van. ugyanígy mondta ezt itt valaki a Gyűrűk Urára. Ha te meg tudod állapítani a Bibliáról, hogy az meghamisított és összefüggéstelen, a Gyűrűk Uráról pedig, hogy iszlámellenes anélkül, hogy elolvastad volna, mi nem tudjuk megállapítani ugyanezt a te írásaidról, csak annyival, hogy beleolvasunk?"
Az én írásom nem többszáz oldal. Egyébként is a Bibliából sok részt elolvastam. Főleg azokat a részeket amikre a kérdéseim vonatkoztak.
"Nem égett állandóan tűz. Akkor égett tűz, amikor Isten elmondta Izraelnek a 10 parancsolatot."
Idéztem a verset a Bibliából.
Mózes 4,11-13: 11 Akkor ti közelebb jöttetek, és megálltatok a hegy lábánál. A hegy pedig égig érő lánggal égett, sötétség, felhő és homály borította.
“Semmivel nem cáfolták.”
Dehogynem. Többen többször leírták ,hogy hol miben nincs igazad. Az ,hogy te ezekről nem veszel tudomást egyéni probléma.
“Mert egyébként nincsenek negatív előítéleteid a muszlimokkal szemben igaz :) A sok iszlámellenes propagandának nem volt semmilyen hatással rád, biztosan :)”
A vicc az ,hogy én alapból nem ítélek el senkit a vallása miatt, propagálják akárhogy. De miattad s a hozzád hasonló fanatikusok miatt akarva akaratlanul eszembe jutnak az ilyen agymenések s emiatt jogtalanul lehetnek negatív előítéleteim egy muszlim emberről. Mert a veled való “találkozás” is egyfajta tapasztalat a muszlimokról mivel hangoztatod ,hogy közéjük tartozol. Például xy elmondja ,hogy ő muszlim vagy szimpatizál a muszlimokkal s emiatt jogtalanul gondolhatom azt ,hogy akkor ő is lépten-nyomon mindenhol iszlámellenességet lát ott is ahol nincs. Egyéb negatív színben tündöklő vallások, szekták, egyéb csoportok is főleg a hívei/ tagjai miatt olyan hírűek amilyenek. S bizony ezzel az egésszel az iszlámellenességhez Te is hozzájárulsz, nem kicsit. Legalább is nálam már biztos elérted ,hogy eszembe juss –nem pozitív értelemben– ha muszlimt látok. Nem baj, majd igyekszek odafigyelni ,hogy ne belőled induljak ki. Azért kösz.
"Miattad és a többi elvakult fanatikus muszlim miatt. Ha nem lehetne látni ahogy publikusan ekkora ostobaságokkal, hazudozással és provokációkkal szégyent hoztok magatokra és az általatok képviselt vallásra, azzal megszűnne létezni a táptalaja az iszlámellenességnek."
Tehát szerinted a muszlimok a hibásak és a muszlimok miatt van globális iszlámellenes gyülöletkelltő propaganda ? :))) Egy fanatikius hazug kereszténytől nem is várható más válasz.
"Tehát a sok tízezer hely, szereplő, esemény, cselekmény, tulajdonság, tárgy között találtál kb egy tucatot, amit nagyon erőltetett belemagyarázással valami máshoz tudtál hasonlítani. De, pont ezt hívják véletlennek."
Nem egy tucatot találtam hanem több tucatot. És biztosan van amit nem találtam meg. És ugye több könyvet is írt még Tolkien. Ja és nincs ezekben semmi eröltetés. Minimális különbséggel teljesen felismerhető az iszlám szerinti törtéet csak megfordítva.
"A Dűnében a keresztények azt látják hogy a muszlimok tudatlan fanatikusok, "
A dűnében éppen a "muszlimoknak" van több tudása mint a "keresztényeknek".
Is egyébként miért gondolod hogy a dűne készitői keresztények?
A Dűnében a keresztények azt látják hogy a muszlimok tudatlan fanatikusok, "
"Egy színesbőrű emberről könnyebb elhitetni hogy gonosz? Ezt állítod?"
Azt állitja hogy a fekete szinnel jobban lehet ábrázolni a gonoszt.
A gyűrűk urában még a haradiakat is fehér ember játsza.
Is az orkok közt is vannak fehérek.
Tolkien nem a bőrüket hanem a viseletüket mutatja feketének.
A fehér viselettel mindig a jót akarták szimbolizálni.
Még nálunk muszlimoknál is nézd csak ezt a filmet!: https://www.youtube.com/watch?v=-_pyBgENNDY
A benne szereplő rossz fiuk feketében vannak, a jó fiuk meg fehérben.
"Egy ideig lehetett mulatni rajtad, de amit most csinálsz, az már nem mulatságos, hanem idegesítő elmebetegség."
Ez nagyon is komoly. Ez neked vicces. Végül is csak a túlvilági életed múlik rajta, de te dolgod.
"Ha azt szeretnéd, hogy mindenki megutáljon - téged, ÉS a muszlimokat is - akkor csak folytasd."
Mondjuk ez is érdekes mert mégha tévedek is miért kellene ezért utálni? Ez is mutatja az iszlámellenes gyülöletkeltő propaganda hatását.
A tolkieni mitológiában a szellemi lények közé tartozik Eru, a tolkieni mitológia istene, az ainuk, a valák és a maiák. Tolkiennál a balrog, Gandalf, Szarumán és Szauron mind maiák, azaz a valáknál alacsonyabb rangú szellemi lények.
A mágus (istar) Tolkiennál nem médiumot jelöl, hanem olyan maiákat, akik olyan testet vettek fel, akiknek el kell viselniük a fáradságot, az éhséget és a szomjúságot.
A tündék, emberek, hobbitok, törpök fizikai teremtmények. A tündék, emberek, hobbitok Ilúvatar közvetlen fizikai teremtményei. A törpöket Aule, az egyik vala alkotja meg.
"Egyet értek bár még kiegésziteném hogy az olyanok miatt is akik ugy állitják be hogy az ilyenek az egész iszlám követői."
Egyelőre abban sem vagyok biztos hogy te muszlim vagy. Pláne így hogy te muszlimként a muszlimokat hibáztatod a globális iszlemellenes gyülöletkeltő propagandaért. Ahogy mondtam a Korán többet ír a munafiq-okról mint a hitetlenekről, nem véletlenül.
"A vak is látja hogy ezek bele erőltetett hasonlatok, is hogy az összes különbséget figyelmen kivül hagyod."
Nincs semmi beleerőltetés. Száz százalékban pedig nem egyezhet mert a megtévesztés a cél. De mondom a legnagyobb különbség az hogy a regényben Szauron nem adja oda a gyűrüt Szarumánnak de ad gyűrüket máskirályoknak tehát ott van a gyűrű átadása mint motívum.
"Tehát szerinted a muszlimok a hibásak és a muszlimok miatt van globális iszlámellenes gyülöletkelltő propaganda ?"
Ha nem adnátok neki alapot, alaptalan lenne a propaganda, igy az emberek sem vennék komolyan.
Szóval igen, te és a hozzád hasonló elborult agyú fanatikusok azok, akik a világon a legtöbb kárt okozzák az iszlámnak.
"Ja és nincs ezekben semmi eröltetés."
Csak épp egyetlen egy sincs köztük, ami egyértelmű lenne, és minden egyes darabot kiveséztünk már többen is, hogy valójában miért csak a te tudatlanságodból született beleerőltetés. Hogy te ezeket semmibe vetted, az már a te sarad.
"Dehogynem. Többen többször leírták ,hogy hol miben nincs igazad. Az ,hogy te ezekről nem veszel tudomást egyéni probléma."
Ti nem veesztek tudomást az egyezésekről. Azt állítani hogy ennyi minden véletlen lenne az nevetséges.
"Legalább is nálam már biztos elérted ,hogy eszembe juss –nem pozitív értelemben– ha muszlimt látok. Nem baj, majd igyekszek odafigyelni ,hogy ne belőled induljak ki. Azért kösz."
Azért juson eszedbe az is amit írtam mikor egy hasonló regényt olvasol vagy nézel. Hátha mégis nekem van igazam és majd később ráérsz megköszönni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!