Találtok a keresztény vallásban, tanításban, vagy a Bibliában önellentmondásokat, abszurditásokat, vagy olyan dolgokat, amiknek nincsen semmi alapja?
"Menny és Pokol léte."
Isten tájékoztatást ad ezekről, mint minden másról. Nem hagyja tudatlanságban az emberi teremtményeit, hiszen gondolkodó lények vagyunk, azt szeretné, ha használnánk azt a kis szürke állományt, ott az agyban. :)
Zsoltárok 115:16 Az ég az Úr ege, de a földet az emberek fiainak adta.
Nem hiszem, hogy nagyon nagy magyarázatot kellene keresni erre, mert Isten kijelenti,hogy az Ég az Ő lakhelye, és a hozzáhasonló természettel élő angyaloké. A Földet pedig más élőlényeknek hozta létre, akik a megfogalmazás alapján, embereknek hiv. Ennél fogva Isten nem egy életformát hozott létre.
(Zsoltárok 89:11) 11 Tiéd az ég, és a föld is tiéd; A termékeny föld, és ami betölti azt — te raktad le alapjukat.
Tulajdon képen minden dolog Isten tulajdona, hiszen Ő hozta létre. Azonban nem tartotta meg magának, hanem értelmes Teremtményeinek adta, hogy gondozzák, a saját izlésük szerint.
Mivel Isten nem azért teremtett életet, hogy az egyszer véget érjen, a halál, egy ballépés miatt jött be az ember életébe. Az életről azt olvassuk, hogy ajándékba adta, ezért elképzelhetetlen számomra, hogy egy ajándékot, amit a Szeretet megtestesitője adott, kegyetlen dologra használja fel. A Bűn alkalmával ezért az ajándékot visszavette, és nem szadizásra, vagy kinzásra használja.
(Róma 6:23) . . .az ajándék pedig, amelyet Isten ad, örök élet . . .
(Róma 6:23) . . .a bűnért járó fizetség a halál,. . .
(1Mózes 2:17) . . .ne egyél, mert azon a napon, amelyen eszel róla, bizony meghalsz.”
Isten felállitott egy irányt mutató vezetést, ami az élethez szükséges. Ha ez nem felel meg, akkor Isten azt mondta, hogy akkor nem kényszeriti rád az életet, meghalsz. A Halál pedig az élet ellentéte. Más büntetést nem szabott ki élőlények számára.
(Prédikátor 9:5) . . .az élők tudják, hogy meghalnak,. . .
(Prédikátor 9:5) . . .a halottak semmit sem tudnak, . . .
(Prédikátor 9:6) 6 Többé nem éreznek szeretetet, gyűlöletet és féltékenységet, és többé nem vesznek részt semmiben sem, ami a nap alatt történik.
Aki meghal, annak elveszi Isten a lehetőségét, hogy Köze legyen az életben történő dolgokhoz.
Tehát abban a formában, hogy egy tüzes pokol, vagy valamilyen kinhely létezzen előlények számára, kizárt. Ennek nyomatéka még a Jézus által letett óvadék. HA Jézus kifizette az egész világban élő emberkért az óvadékot, akkor milyen értéke lehet ennek az áldozatnak, ha további büntetést kapnak az emberek? Úgy tűnik nem sokat érne....
Ennek a csodálatos Isteni igéretnek, nem lehet ilyen kegyetlen következménye, a kettő üti egymást.
Először is azzal kell tisztában lenni, hogy mit jelent a "bűn" fogalma.
Egy Bibliai szótár meghatározása alapján:
Minden, ami nincs összhangban Isten személyiségével, irányadó mértékeivel, útjaival és akaratával, tehát ellentétben van ezekkel. Ide sorolható az, ha valaki nem tesz meg valamit, amit kellene, vagy olyat tesz amit nem kellene. Ezért az aki nem tölti be a célját annak, amiért létre lett hozva, akkor nem lehet arra célra felhasználni.
Vegyük az ide vonatkozó irásokat:
(Galácia 5:19–21) 19 A test cselekedetei pedig nyilvánvalóak: szexuális erkölcstelenség, tisztátalanság, gátlástalan viselkedés, 20 bálványimádás, spiritizmus, ellenségeskedés, viszálykodás, féltékenység, haragkitörés, nézeteltérés, megosztottság, szektás csoportosulás, 21 irigység, részegség, vad mulatozás és effélék. Figyelmeztetlek titeket, mint ahogy már korábban is figyelmeztettelek benneteket, hogy akik ilyesmiket tesznek, nem öröklik Isten királyságát.
Amint láthatod, Isten felsorolt dolgokat, tetteket, amiknek a gyakorlói nem lehetnek részesei az életben. Egyetlen más versben sem emliti, hogy az egyik bűn kisebb, vagy nagyobb lenne egy másiknál, a felállitott értékhez képest. Minden ilyen mondatban felsorolás van, ami nem kisebbit, vagy nagyobbit, egy hibát.
(1Korintusz 6:9, 10) 9 Hát nem tudjátok, hogy igazságtalanok nem fogják örökölni Isten királyságát? Ne vezessenek félre titeket! Akik szexuális erkölcstelenségben élnek, bálványimádók, házasságtörők, homoszexuális aktusra kapható férfiak, homoszexuális férfiak, 10 tolvajok, kapzsik, részegesek, és akik gyaláznak vagy zsarolnak másokat, nem fogják örökölni Isten királyságát.
(1Sámuel 15:22) . . .Jobb az engedelmesség az áldozatnál, és a szófogadás a kosok zsíros részénél.
Isten nem áldozatot akar, hanem engedelmességet. Nem gyönyörködik abban sem, ha egy bűnöst halálra kell itélnie:
(Ezékiel 33:11) . . .»’Nem gyönyörködöm a gonosz halálában, hanem inkább abban, ha változtat a viselkedésén, és életben marad.. . .
Jézus szavai szerint még az angyalok is boldogok, és öröm tölti el a szivűket, ha:(Lukács 15:10) . . .mondom nektek – Isten angyalai is nagyon örülnek, amikor egy bűnös megbánja a bűneit.”
Mennyivel inkább a Teremtő, aki változtat egy itéleten. De ez Rajtunk múlik.
"És olyan nem lehet, hogy követek el egy bűnt, ami mondjuk nem túl súlyos, és azt kiváltom azzal, hogy lemondok valami, számomra kedves dologról? Bűnt ki lehet váltani?"
Erre határozottan NEM a válasz. Senki nem válthat ki senkit és semmit semmivel.
(Zsoltárok 49:7, 8) 7 senki sem válthatja meg a testvérét, nem adhat érte váltságot Istennek 8 (az életükért fizetendő váltságdíj olyan magas, hogy sosem tudják kifizetni azt),
De ne keseredj el. Isten nem kegyetlen. Ha elkövettél egy hibát, akkor van egy módja, ahogy Isten megbocsátását, elnyerd.
(Máté 3:8) 8 Teremjetek hát megbánáshoz illő gyümölcsöt!
(Cselekedetek 3:19) 19 Bánjátok hát meg bűneiteket, és térjetek meg, hogy bűneitek megbocsátást nyerjenek. . .
(2Péter 3:9) . . ., mert nem szeretné, hogy bárki is elpusztuljon, hanem azt szeretné, hogy mindenki megbánásra jusson.
Ezekből láthatjuk, hogy rendezni lehet a kapcsolatot Istennel, ha véletlenül hibát követünk el. Ehhez alázatra van szükség. Fontos, hogy mond el Neki, hogy mennyire szégyelled, és sajnálod, hogy elkötettél valamit, amit nem is gondoltál végig. Ehhez pedig megfelelő gyümölcsöket teremsz, vagy is változtatsz a gondolkodásodon, és az életeden, és mindent megteszel, hogy soha többé nem kövesd el újra.
Mivel a szószólonk, Jézus, ezt a kérésedet, az Ő nevében intézheted Istennek.
(Zsoltárok 51:17) 17 Az Istennek tetsző áldozat: a megtört szellem. A megtört, összetört szívet, ó, Isten, te nem veted meg.
Jézus azért jött, hogy (Ézsaiás 61:1) . . .Elküldött, hogy bekötözzem a megtört szívűeket,. . .
Túlságosan ne emészd magad, mert az sem egészséges, ne legyél magabiztos sem, nehogy gőgössé válj.
Isten látja a szivedet, hogy bánod-e vagy sem amit tettél, és azt is, hogy ezért mit teszel, hogy bizonyitsd.
Köszönöm Rachel. Isten személyét szeretném vonzóvá tenni, nem magamat reklámozni.
HA nem ért vele egyet akkor sem fogok haragudni, Neki kell döntenie, Egyetért a leirtakkal vagy sem.
Isten nem méricskél és nem számolgat százalékokat, hanem a szíveket vizsgálja. Bármit követtél el, a lényeg az, hogy a szívedben mi van, megbánás, bűntudat, vagy kevélység, megátalkodottság vagy esetleg közöny.
És nem tudom arról hallottál-e már, hogy a kereszténység szerint Jézus Krisztus megváltott a bűneidtől. Ha ezt elfogadod, Isten nem tekint bűnösnek, bármit is követtél el. Ha nem, akkor bűnösként tekint rád akkor is, ha nem követtél el semmi konkrét bűnt, mivel az ember alapból a bűn állapotában van.
A kételkedés nem jó. Ha valaki kételkedik, annak hányaveti a hite.
(Jakab 1:6, 7) . . .mert aki kételkedik, az olyan, mint a tengernek szél űzte és ide-oda hajtott hulláma. 7 Az ilyen ember bizony ne számítson arra, hogy bármit is kap . . .(Jakab 1:7, 8) . . .; 8 határozatlan ember ő, minden tettében ingatag.
Fontos először is tisztázni, hogy mit jelent Jót tenni Isten szemében.
Azzal, hogy elkövetünk egy hibát, nem mi határozunk arról, hogy mit kell tennünk annak "kijavitásáért".
Isten azt határozta meg, amit fent leirtam. A megbánás, megfelelő gyümölcsöket terem. HA továbbra is gyakorlom a helytelenséget, akkor nem bántam meg, és nem változtattam.
(Példabeszédek 28:13) 13 Aki elfedezi törvényszegéseit, nem lesz sikeres, aki viszont megvallja és elhagyja azokat, irgalomra lel.
A vers alapján, ki az aki irgalomra, vagy is megbocsátásra lel? Csak aki megvallja?
47
"Jézus Krisztus megváltott a bűneidtől."
Ez tény. Viszont, nem szabad természetesnek, vagy magától értetődőnek venni, mint ami Kötelessége lett volna, vagy ami élből jár. Mert ha valaki igy gondolja, akkor soha nem fog leszokni a helytelenségéről.
(Héberek 10:26) 26 Mert ha készakarva követünk el bűnt újra meg újra, miután pontosan megismertük az igazságot, akkor nincs többé áldozat a bűnökért...
Ha megismertük, hogy milyen bűnőktől kell megszabadulnunk, de ennek ellenére újra és újra megtesszük, akkor az áldozat érvénytelen.
Ez azt jelenti, hogy ha nem hagyjuk abba, és Jézus halálára apellálva folytatjuk, akkor Isten szemében az szándékos folytatása annak, amiről tudjuk, hogy nem szabad.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!