Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Mit jelent az, hogy a Biblia...

Mit jelent az, hogy a Biblia Istentől ihletett?

Figyelt kérdés
Keresztényektől gyakran hallani, de mit jelent? Úgy tapasztaltam hogy ők is eltérően vélekednek erről. Van aki szerint minden egyes szó a Bibliában Isten szava, mások szerint csak részben, amihez az írók hozzátették saját elképzeléseiket.

2018. jan. 24. 09:18
 311/331 Mansour ***** válasza:

Valóban, sok a gyanús körülmény a merényletekkel kapcsolatban, erősen hajlok arra, hogy igazad van abban, hogy mi áll ezek mögött.


"Ha az angoloszászokat és franciákat is beleérted akkor egyetértek."

Persze, említettem is, hogy ilyen szempontból a franciákat is germánnak tekintem, és az angolszászokat is egyértelműen. Meg nyilván a hollandokat, belgákat. A skandinávoknak kicsit különleges helyzetük van ebben, mert bár germánok (olyannyira, hogy a viking korban ők voltak a "germánság" legtisztább képviselői), de aztán földrajzi és történelmi okok miatt nagy részben kimaradtak az újkori Nyugat "bűneiből".


"Nevezhetjük Nyugati kultúrkörnek mert a nagyját lefedi."

Igen, bár tágabb értelemben az európai kultúra jelentené a nyugati kultúrkört (legalábbis a "Kelettel" mint általános fogalommal való összevetésben), de mára a germán és azon belül is főként az angolszász elem vált meghatározóvá. Ezért is írtam a germánokról, amit írtam. Tudom persze, hogy nem csak a "germán néplélek" az oka, hanem sok történelmi, gazdasági tényező is közrejátszott abban, hogy így alakultak a dolgok, de azért úgy gondolom, hogy a mentalitásnak is komoly szerepe van a kulturák fejlődésében, és a történelmi folyamatok alakulásában. Például a spanyolok is ugyanúgy részt vettek a gyarmatosításban, sőt, eleinte ők voltak a meghatározók, mégsem ment náluk végbe az a kapitalista fejlődés, ami az angolokra, hollandokra, franciákra jellemző volt. Ez alapvetően mentalitásbeli különbségekre vezethető vissza.


"Csak arra hivatkoznak hogy ezzel meg fognak szűnni a társadalmi konfliktusok, de valójában ez nem érdekli őket."

Akiknek a kezében vagyon és hatalom van, azokat valószínűleg tényleg nem érdekli. Ők a globalizmust a vagyonuk és hatalmuk bebiztosítására és további növelésére használják. De a globalizmus és a társadalmi progresszió "építőmunkásai", az aktivisták, a médiamunkások, a véleményformáló értelmiségiek szerintem őszintén bedőlnek ennek a naiv elképzelésnek.

2018. ápr. 19. 17:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 312/331 anonim ***** válasza:

Vidiripi



"Ateistákkal is elbeszélgettem már többször ezen az oldalon. Nagyon is van jelentősége. Ha ilyet állítász azt gondolják az ateisták hogy a vallásosak tudományellenes buta emberek."


Az én tapasztalatom szerint ehhez már az is elég ha azt állítod hogy hiszel Istenben ha még azt is hozzáteszed hogy Isten teremtett mindent és nem az evo hozta létre akkor meg aztán tényleg elindul a "buli" :)

Engem már eddig is többször tartottak butának, fanatikusnak, hülyének, zakkantnak meg mit tudom még hogy minek. Legyen, nincs különösebb jelentősége! Az sem ha butának néznek. Hiszem hogy volt özönvíz és azt is hiszem hogy úgy volt ahogyan azt a Biblia írja.

Ha te ennek hívőként ellentmondasz az a te dolgod! Én attól még hiszem és nem osztom a te véleményedet! És nyugodtan nézhetsz ez miatt butának eggyel több vagy kevesebb, nem számít!

Egyébkén a feltámadás sem megalapozott tudományosan, sem az hogy a botból kígyó lesz.


[link]

Tudod könnyen lehet hogy eljön az idő amikor majd pont ők fognak megszégyenülni. Köztük te is!

2018. ápr. 20. 17:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 313/331 A kérdező kommentje:

Közzétették hány embert fogadott be az EU 2017-ben. Eszerint 538 ezer ember kapott menekültjogi védelmet. Ezt nem mondanám soknak, főleg ha megnézzük a részleteket. Még Németország is csak a kérelmezők felét fogadta be.


[link]

2018. ápr. 21. 22:36
 314/331 A kérdező kommentje:

"Hiszem hogy volt özönvíz és azt is hiszem hogy úgy volt ahogyan azt a Biblia írja."


Akkor is elhiszed ha ez ellentétes a tudománnyal?



"Ha te ennek hívőként ellentmondasz az a te dolgod!"


Én nem az özönvízi történek mondok ellent, ugyanis az szerepel a Koránban. A Biblia szerinti egész világot elöntő özönvizet nem tartom igaznak.



"Egyébkén a feltámadás sem megalapozott tudományosan, sem az hogy a botból kígyó lesz."


A feltámadás egy jövöbeli esemény. A kígyóvá változó bot tudományosan nem bizonyítható vagy cáfolható. A világot elöntő özönvíznek viszont kell hogy legyen nyoma, de nincs semmi így nem történt meg.



"Tudod könnyen lehet hogy eljön az idő amikor majd pont ők fognak megszégyenülni. Köztük te is!"


Vagy inkább eljön az idő amikor te fogsz megszégyenülni mert ilyen abszurd dolgokban hiszel miközben a józan ésszel könnyen belátható hogy nem volt világot elöntő özönvíz. Ez a cikk amit linkeltél meg az oldal is vicc kategória.

2018. ápr. 21. 22:44
 315/331 A kérdező kommentje:
66%-os válaszoló. Vidiripi erősködik hogy szerinte néhány ezer éve biztosan elöntötte a víz az egész világot. Mit gondolsz? Látsz egy kis esélyt is arra hogy a Biblia szerinti özönvíz megtörtént?
2018. ápr. 21. 22:50
 316/331 anonim ***** válasza:

Vidiripi


"Akkor is elhiszed ha ez ellentétes a tudománnyal?"


Isten léte ellentétes a tudománnyal, a teremtés is ellentétes a tudománnyal a feltámadás is.

Te hiszel ezekben?


"A feltámadás egy jövöbeli esemény. A kígyóvá változó bot tudományosan nem bizonyítható vagy cáfolható."


Ha a feltámadás egy jövőbeli esemény akkor az már tudományosan megalapozott? Allah létezése cáfolható vagy bizonyítható a tudomány által?


"A világot elöntő özönvíznek viszont kell hogy legyen nyoma, de nincs semmi így nem történt meg."


Van nyoma! Van nyoma a Koránban van nyoma a Bibliában. És ez csak kettő. Rengeteg nyoma van. Az hogy te nem akarsz kutatni a nyomok után az a te döntésed. Gondolom ha szembesülnél a nyomokkal fel kellene adnod az eddigi hitedet és ez félelemmel tölt el. Megértem a félelem az hatalmas visszatartó erő.


"Vagy inkább eljön az idő amikor te fogsz megszégyenülni mert ilyen abszurd dolgokban hiszel miközben a józan ésszel könnyen belátható hogy nem volt világot elöntő özönvíz."


Egy világi embernek az is abszurd dolog hogy létezik Isten vagy hogy Isten teremtette az Univerzumot. De a feltámadás is abszurd a számára. Józan ésszel nem látható be hogy a feltámadás az lehetséges.


"Ez a cikk amit linkeltél meg az oldal is vicc kategória."


Tényleg? Pedig a BBC is foglalkozik a felfedezéssel!

[link]

2018. ápr. 22. 13:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 317/331 Mansour ***** válasza:
100%

Jelenlegi tudományos ismereteink alapján a globális özönvíz egyértelműen kizárható. Lokális özönvizek bizonyára voltak a világ sok táján, ez magyarázza a különböző kultúrák hasonló özönvíz-elbeszéléseit.


Az nem zárható ki ugyan, hogy esetleg felmerül még valami olyan tudományosan igazolható tény, amit jelenleg nem ismerünk, és ami a globális özönvíz mellett szólna, de ennek elég kicsi az esélye. És egy ilyen tény még nem bizonyítana semmit, ugyanis sokkal több a globális vízözön ellen szóló tény.


Vidiripi, ajánlom a következő sorozatot:

[link]


valamint ezt:

[link]


Javaslom, hogy az özönvízről szóló vitát csak ezek elolvasása és alapos megfontolása után folytasd!

2018. ápr. 23. 10:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 318/331 anonim ***** válasza:
100%

# 317

Kis naiv! :P

2018. ápr. 23. 10:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 319/331 anonim ***** válasza:

Vidiripi


"Jelenlegi tudományos ismereteink alapján a globális özönvíz egyértelműen kizárható."


Jelenlegi tudományos ismereteink alapján kizárható hogy Isten teremtette a világot.

Az is kizárható hogy lehetséges a feltámadás!


"Lokális özönvizek bizonyára voltak a világ sok táján, ez magyarázza a különböző kultúrák hasonló özönvíz-elbeszéléseit."


És azt mivel magyarázod hogy ezekben a történetekben 8 ember menekül meg? És honnét tudták hogy özönvíz várható és bárkát kell építeni akkorát amekkorára az állatok is felférnek? De ha lokális özönvíz volt akkor minek kellett az állatokat is megmenteni? Felesleges vesződés az egész. És még lehetne sorolni a kérdéseket!


"Javaslom, hogy az özönvízről szóló vitát csak ezek elolvasása és alapos megfontolása után folytasd!"


Vitát én nem folytattam muszlim barátunkkal. Ő azt állította hogy nem volt globális özönvíz én meg azt hogy volt. De érvek azt leszámítva hogy meg van írva a Koránban és a Bibliában nem voltak.

Vita, már ha lesz, az maximum veled lesz! Érdekes hogy tőled kér "segítséget" ez ügyben! Mintha neked lenne a kötelességed, feladatod engem meggyőzni! Ez megmosolyogtató számomra! Persze beszélgethetünk a dologról én nem zárkózom el a dologtól. Csak az a vicces számomra hogy téged hív egy muszlim azért hogy támogatása legyen! De kíváncsian várom hogy mi lesz ebből. :)

2018. ápr. 23. 12:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 320/331 Mansour ***** válasza:
100%

"Jelenlegi tudományos ismereteink alapján kizárható hogy Isten teremtette a világot.

Az is kizárható hogy lehetséges a feltámadás!"

Nem, ezek tudományos alapon nem zárható ki, és nem is bizonyíthatók, mert kívül esnek a tudomány vizsgálódási területén. De az olyan jelenségeknek, mint az özönvíz, fizikai nyomai maradnak, amik tudományosan vizsgálhatók. Egy globális özönvíz egyértelmű nyomokat hagyott volna maga után.


Nem szeretnék amúgy erről a témáról itt vitatkozni, mivel többet én sem tudnék mondani, mint ami a belinkelt cikksorozatokban olvasható. (szerintem ezeket még nem olvastad végig, vagy nem elég alaposan!) :-)

2018. ápr. 23. 13:37
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!