Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Miért akarják egyesek annyira...

Miért akarják egyesek annyira tudományosan bizonyítani Isten létét, ha egyszer Isten kívül áll ezen a világon?

Figyelt kérdés
Vagyis ebből következik, hogy se nem bizonyítható, se nem cáfolható a léte.
2017. dec. 12. 13:26
1 2 3 4 5 6 7 8 9
 51/83 A kérdező kommentje:

42., igen, így értem amit mondasz. És az indoklásod ugyan helyes, a végkövetkeztetésed azonban nem.

Nem véletlen hogy a legtöbb keresztény tényleg jelképes értelemben gondol a teremtésre, mert ha szó szerint akarnánk venni, rengeteg ellentmondásba ütköznénk. De a legtöbben épp ugyanolyan emberek vagyunk, mint bárki más, ugyanúgy tisztában a tudományos alapokkal. A Kent Hovind féle keresztényekért meg én kérek elnézést!

De lényeg a lényeg, a cáfolatod jó, csak nem alapvetően Isten ellen, hanem azon elképzelés ellen, hogy a teremtést szó szerint kéne venni.


47., megpróbálom neked egy példán keresztül bemutatni.

Tételezzük, hogy van egy végtelen autópálya! Ez az autópálya egyrészt végtelen, mellete pedig egy másik tulajdonsága mondjuk az, hogy szürke.

Akkor az autópálya végtelen és szürke, nem pedig végtelenül szürke, vagy szürkésen végtelen.

Mert mindkét tulajdonság az autópályára vonatkozik, nem az autópálya tulajdonságaira.

2017. dec. 14. 11:23
 52/83 imakommandós ***** válasza:

Épp ezen a jelentéktelennek tűnő szókapcsolaton vana a lényeg: "következtetéses bizonyiték".

Tény a dns, de az, hogy miként lett azt már mind a hívők mind az ateisták csak extrapolálják. Lehet , hogy valamelyik jog használ ilyen tényállást, de a biblia szigorúb. Ha nincs SZEMTANÚ pl egy konkrét gyilkosságra, akkor nincs megalapozva a vád sem.

Éppen ezért olvassuk, hogy az újszövetség nem a természetből következtethető bizonyitékok miatt kárhoztatja az embereket, hanem mert nem hisznek Krisztusban. Ugyanis az teszi igazzá az embert, hogy hallja az evangéliumot ami több mint 500 szemtanú vallomására épül, és mint biró elfogadja ténynek.


Minap pl a tescoba vettem epres orbit rágót.

Volt ráragasztva mágnescsik lopás ellen ezért elraktam a blokkot.

Kifelé nem csipogott ezért otthon kidobtam a blokkot.

Kb 3 nap múlva ismét bementem a tescoba és kifelé becsipogott...

Hiába mondtam, hogy már megvettem, feljelentettek mert akkor befelé is becsipogott volna és amikor próbálta az őr akkor is 3-szor becsipogott.

kb 1 óra múlva kijött a rendőr és mivel azt állitottam, hogy a rágó az enyém ezért visszanézték a videot. (Előtte hiába mondtam az őrnek, hogy ez gyenge bizonyiték meg kéne nézni a cideot, nem értek rá)

A videon gondolom nem látszott semmi, fogta a rendőr a rágot és átment a kapun vele 3-szor úgy, hogy nem csipogott be. (mert középen ment és nem az érzékelőhöz rakta), akkor hazaengedtek és a blokkot is megtaláltam. Ebből csak azt akratm érzékeltetni, hogy még egy rágó miatti ügyben is fontos a szemtanú (a kamera) bizonyságtétele, mert ha nem lett volna lehet helyszini birságot kaptam volna, igy viszont mivel nem látszott rajta semmi, megilletett az ártatlanság vélelme akkor is ha becsipogott.

2017. dec. 14. 11:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 53/83 anonim ***** válasza:
11%

"Nem véletlen hogy a legtöbb keresztény tényleg jelképes értelemben gondol a teremtésre, mert ha szó szerint akarnánk venni, rengeteg ellentmondásba ütköznénk."

Ezek az ellenmondások általunk mind fel vannak oldva, csak a saját előzetes elvárásaikhoz a legtöbben ragaszkodnak. A bukott emberi természet ilyen, az egót a legnehezebb legyőzni. A legtöbben úgy kritizálják a kreacionistákat, hogy el sem olvassák a műveiket. Erről a módszerről pedig tudjuk, hogy hibás. Ha a Biblia bizonyos részeit pl. a teremtést képletesen vesszük, akkor rengeteg ellentmondásba ütközünk, így többek közt ezért is a szó szerinti értelmezés állja meg a helyét, de nem ez a perdöntő, ahogy már rávilágítottam


"De a legtöbben épp ugyanolyan emberek vagyunk, mint bárki más, ugyanúgy tisztában a tudományos alapokkal."

Ez kb. úgy hangzik, hogy mindenkiben benne van genetikailag a természettudományok ismerete, ami nem igaz. A legtöbb ember nincs tisztában a genetikával, sem rengeteg természettudományos ágazattal (fizika, kémia, biológia, élettan-kórélettan, belgyógyászat, stb...) azért is nyalják be a materialista beállítottságú tudósok hazugságait.

2017. dec. 14. 11:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 54/83 anonim ***** válasza:
11%

"Ha nincs SZEMTANÚ pl egy konkrét gyilkosságra, akkor nincs megalapozva a vád sem. "

Nem erről beszéltem, hanem a lelövés tényéről, de akkor direkt vagy nem direkt, de nem érted. Hagyjuk


"Éppen ezért olvassuk, hogy az újszövetség nem a természetből következtethető bizonyitékok miatt kárhoztatja az embereket, hanem mert nem hisznek Krisztusban. Ugyanis az teszi igazzá az embert, hogy hallja az evangéliumot ami több mint 500 szemtanú vallomására épül, és mint biró elfogadja ténynek. "

Most a jogi bizonyítást bizonyítottad, ugyanis én nem beszéltem a szemtanúkkal, és nem ezért tartom a Bibliát igaznak, hanem ún. következtetéses módszerrel. És nem azért fogadom el, mert a szemtanúk alapján egy bíró kimondott egy határozatot. De se kedvem, se időm a rengeteg rossz példáitokat javítani, és magyarázni. Ráadásul még ha igazad is lenne, akkor sem jó példa a teremtésre


Szerinted nem ér semmit a jogi bizonyíték, a jogászok és kb. az egész világ szerint a legtöbb esetben perdöntően bizonyít. Felesleges pro és kontra példákkal szalmabábozni.


Szerinted nem igaz a Róma 1.20, szerintem igen

2017. dec. 14. 11:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 55/83 anonim ***** válasza:
100%

"Nem véletlen hogy a legtöbb keresztény tényleg jelképes értelemben gondol a teremtésre, mert ha szó szerint akarnánk venni, rengeteg ellentmondásba ütköznénk"

Hát, ez már kissé ilyen utolsó szalmaszálba kapaszkodásra hajaz, hogy oké, a szó szerintiség rég megbukott, akkor értelmezzünk jelképesen.

Én továbbra is fenntartom, hogy ha Isten létezne, akkor nem íratott volna le olyat, ami ennyi pontban ellentmond annak, amit teremtett. De abban igazad van, hogy ezek az ellentmondások csak azokat cáfolják, akik történelemkönyvként akarják kezelni a teremtés leírását.

Viszont azt hiszem ezt eléggé ki is veséztük, úgyhogy én búcsúzom. Minden jót!

2017. dec. 14. 11:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 56/83 imakommandós ***** válasza:

" Most a jogi bizonyítást bizonyítottad, ugyanis én nem beszéltem a szemtanúkkal, és nem ezért tartom a Bibliát igaznak, hanem ún. következtetéses módszerrel. "


Szerinted az evangéliumokat kik irták?

Lukács a kivétel, de ő is szemtanúk elbeszéléseit irta le, a szemtanúk vallomásait olvassuk, nem Lukács képzelgéseit.

Pál szintém szemtanú. Többször találkozott a feltámadott Jézussal.

Feltételezéseket és következtetéseket a jog sem tényként határoz meg.

A mózesi törvény szerint csak azt lehet tényként elfogadni amit 2 vagy 3 tanú egybehangzóan közvetlen látott és hallott.

Ezért van 4 evangélium, amelyből 3 közvetlen szemtanú, és így az az igazságos ember, aki elolvassa és talán éppen azért HISZI EL tényként, mert még jogilag is tényként kezeli.

Nem kétséggel kezeli a szemtanúk irásait, hanem a rendkivüli állitásai ellenére is cáfolhatatlan ténynek.

2017. dec. 14. 12:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 57/83 anonim ***** válasza:

"Írtam a DNS-t, olvasd az indoklásomat is"

Miféle indoklást?


"Mivel a természettudományok eleve kizárják a természetfölöttit mint magyarázó okot"

1: Nem zárják ki, csak nem számolnak vele, mivel semmit nem lehet bizonyítani ezzel. Miféle bizonyíték az, hogy "isten ezt tette, és kész" ?

2: Viszont alaphelyzetben nem kutatják, mivel rendkívül nehezen kutatható, és értelme sem sok van.

3: De külön a hívők kedvéért volt néhány ilyen kísérlet - persze eredménytelen. Ezek után a hívők mosakodtak, hogy hát istentől nem lehet elvárni, hogy teljesítse a kívánságainkat.


"így természetesen soha nem bukkanhatnak semmi olyasmire, ami természetfölöttire utalna"

De, bukkanhatnak.

Ezek után a következő TUDOMÁNYOS lépés?

Mert meséket azt könnyű írni, ezt teszed te is.


"Ez nem jelenti azt, hogy ilyesmi nem létezhet."

Valóban. Létezhet - csak éppen semmit nem tudhatunk róla.

Akkor meg minek kutatni?

Amit lehet kutatni, és érdemes is, azt kutatják is. Akkor is, ha nehéz kutatni. Lásd: gömbvillám.


"a természettudomány bebizonyította, hogy nincs Isten:)"

Attól, hogy szándékosan figyelmen kívül hagyod a bizonyítást, még igaz marad.


"A "jogi bizonyítás" meg fából vaskarika"

"Akkor a bíróságok is ezt művelik:)"

Mivel bizonyos esetekben NINCSEN más!

De ez erősen korlátozott erejű, és pl. amíg volt halálbüntetés, sok helyen nem is lehetett ez alapján.


"egy gyilkosság sokkal kisebb súlyú esemény"

Egy isten létezéséhez KEVÉS az a bizonyíték, ami alapján már egy gyilkosságot elhiszünk.


"Szóval továbbra is bizonyított, hogy van egy teremtés és a világ teremtéssel jött létre"

Pontosan hol bizonyítottad ezt?

Írd le még egyszer a bizonyításodat röviden.

TE írd le a saját szavaiddal és IDE írd le. RÖVIDEN.

Nem fogadok el km-es írásokat, amelyeket idézni szoktál és amelyek a kifárasztásra játszanak.

2017. dec. 14. 12:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 58/83 imakommandós ***** válasza:

" Szerinted nem igaz a Róma 1.20, szerintem igen"


Ha ennyire levegőnek vetted a hozzáfűzésem, akkor ajánlom ezt a cikket, hátha jobban leesik, de a vége sajnos még nem elérhetó neten:


[link]

2017. dec. 14. 12:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 59/83 anonim ***** válasza:

# 47

Amikor egyes keresztények Istent végtelen jónak, és végtelen igazságosnak mondják, akkor arra gondolnak, hogy az Ő mindent látó nézőpontjából a lehető legbölcsebb döntéseket tudja hozni. Itt a nagy tudás és a bölcsesség közötti különbség. Hiába rendelkezik valaki hatalmas mennyiségű információval, ha azt sem a maga, sem a környezete hasznára nem tudja fordítani. Nem tudjuk milyen a végtelen nagy szeretet, de a Biblia szerint nincsen senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja az ő barátaiért. Istent Jézuson keresztül ismerhetjük a legjobban, Ő pedig ezt tette. Isten elsősorban szeretet, másodsorban igazság. Nem vagy-vagy.

2017. dec. 14. 12:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 60/83 anonim ***** válasza:

"az autópálya egyrészt végtelen, mellete pedig egy másik tulajdonsága mondjuk az, hogy szürke."

Értem a példád, de nem jó példa.

Istennek a LEGFONTOSABB tulajdonsága a VÉGTELEN szeretet.

Pont előttem írták le most!


Tudom, hogy te ezt nem vagy hajlandó elfogadni, de ezzel kb. egyedül vagy a keresztények között.


Amúgy érdekes dolog: beszéltem már más értelmes és jó indulatú kereszténnyel is.

Mindnek a világképében volt valamilyen bakugrás, ahol eltértek a józan észtől - és ezt semmilyen módon nem lehetett kijavítani. Értelmesek voltak, jóindulatúan megnézték, hogy mit mondok - majd ezek után képtelenek voltak végigvinni a következtetéseket, mert ezen a ponton mindig kisiklottak.

Volt pl. olyan, aki azt mondta, hogy az isten mindenben végtelen - de a világ teremtésekor NEM HASZNÁLTA a végtelen képességeit, és nem nézte meg előre, hogy mi lesz az eredmény, mert bízott a saját képességeiben. Aztán a világ ennek a kihasználásával csőbe húzta, és most már köti az adott szava, azért nem rakhat rendet azonnal.


Más pedig azt mondta, hogy igazából most folyik a teremtés elképzelése, és mi vagyunk az isten fejében a gondolatok, ahogy elkezdte kidolgozni a teremtést. Egyelőre itt tart, és még nem teremtett.


Mondanom sem kell, hogy mindkét elképzelés tarthatatlan, nem lehetséges.

A tiéd ettől annyiban különbözik, hogy lehetséges lenne, de a keresztények NAGYON DÖNTŐ többsége NEM egy ilyen istenben hisz.

2017. dec. 14. 12:52
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7 8 9

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!