Akik igaznak gondolják a Biblia minden szavát, hogy lehet, hogy Máténál és Lukácsnál eltérő egy történet?
Máténál Betlehemben megszületett a kis Jézus, majd bölcsek jöttek, de el kellett onnan menekülnie József családjának Egyiptomba.
Lukácsnál Jézus születése után nyolc nap múlva Jézust körülmetélték, és még 33 napig kellett ottmaradnia az asszonynak Mózes törvénye szerint, az ő tisztulásának napjaira. Így tehát a negyven napos Jézust felvitték a néhány kilométerre lévő Jeruzsálembe, hogy Mózes törvényei szerint áldozatot mutassanak be a templomban. Az áldozat bemutatása után elmentek Názáretbe.
***Ez a názáretből menekülnek történet tökéletes mellélövés, főleg abban a ténynek az ismerete mellett, hogy Máté szerint AKKOR jöttek a bölcsek, amikor Jézus megszületett, és nem abban az időben.**
Ok szoval akkor érkeztek a Bölcsek mikor Jézus megszületet ezt én soha nem is cáfoltamfog. (másfél percre rá, és nem abban az időben)
Nem menekülés közben született Jézus hanem az összeirás közben.
2+2 az 4 az ötöt te erőssited.
""mert Heródes halálra fogja keresni a gyermeket""
Kérdező te érted amit olvasol?
Én nem vagyok magyar származásu de szerintem az a szó,hogy FOGJA az a jövőre utal. Te mit gondolsz Kérdező?
A Biblia tele van apró történeti hibákkal, ellentmondásokkal. Például Jézus két teljesen eltérő családfája, vagy a Máté-féle királylista. Ebből is látszik, hogy az írók egyáltalán nem törekedtek precíz történetírásra.
Lukács nem csak kihagyja az egyiptomi menekülést, hanem egyáltalán fogalma sincs róla. Valóban az írása azt sejteti, hogy a jeruzsálemi áldozat után azonnal visszatértek Názáretbe, hiszen az egész betlehemi tartózkodásuk pusztán csak egy ideiglenes kényszer volt a népszámlálás miatt.
Máté szerint azonban a család alapvetően Betlehemben lakott egy házban, a veszély megszűnése után is ugyanoda akartak visszaköltözni, de aztán mégsem tették, mert József az új királytól is félt, s ekkor telepedtek le Názáretben.
Nagyon úgy tűnik, hogy Józsefnek volt valamilyen Betlehemi kötődése, mindenesetre valami miatt oda tartozott, ha egyszer ott kellett őt összeírni, s nyilván le is telepedett volna ott, ha nincs Heródes.
"Valóban az írása azt sejteti, hogy a jeruzsálemi áldozat után azonnal visszatértek Názáretbe, hiszen az egész betlehemi tartózkodásuk pusztán csak egy ideiglenes kényszer volt a népszámlálás miatt."
Edig jó.
"Máté szerint azonban a család alapvetően Betlehemben lakott egy házban,"
Ez már vicc.
Máté 2:1 Amikor pedig megszületik vala Jézus a júdeai Bethlehemben, Heródes király idejében, íme napkeletről bölcsek jövének Jeruzsálembe...
Vannak azért néhányan ma is akik nem otthol születnek.
Máté sehol se álltja se alapvetően se anélkül hogy Bethlehembe van az othonuk, ezt te nyomatékositod és te rakod hozzá.
"a veszély megszűnése után is ugyanoda akartak visszaköltözni, de aztán mégsem tették, mert József az új királytól is félt, s ekkor telepedtek le Názáretben.
Gondolom nagyon meleg és kényelmes volt az istáló miért is ne költöztek volna oda vissza?
Há` mér` ne?
"Nagyon úgy tűnik, hogy Józsefnek volt valamilyen Betlehemi kötődése,"
Az már bztos-Luk 2:4 Felméne pedig József is Galileából, Názáret városából Júdeába, a Dávid városába, mely Bethlehemnek neveztetik, mivelhogy a Dávid házából és háznépe közül való volt;
"mindenesetre valami miatt oda tartozott,"
Mik már tudjuk ezt a "valami" miattot,
Huzzál bele mert le vagy maradva.
"ha egyszer ott kellett őt összeírni,"
Ez van mikor a Biblia helyett mást olvasgatnak az emberek.
"s nyilván le is telepedett volna ott, ha nincs Heródes."
Akkor még se volt ott háza? Szed össze magad és dönsd már el hogy mit akarsz vagy mit akarsz megértetni most igy.
A lényeg hogy tudjuk ám!!- hogy mi a mondanivalod;:::: a Biblia hiteltelen....
@ Ez már vicc
Micsoda? Hogy házban laktak? (Mt 2,11)
@ Máté sehol se álltja se alapvetően se anélkül hogy Bethlehembe van az othonuk, ezt te nyomatékositod és te rakod hozzá.
Máté mindenesetre eléggé úgy beszél, hogy alapvetően nem Názáretbe akartak visszaköltözni, hanem csak külön angyali intésre:
"Ő fölkelt, fogta a gyermeket és anyját, és Izrael földjére ment. De amikor meghallotta, hogy Júdeában Árchelausz uralkodik atyja, Heródes után, félt odamenni. Miután újabb intést kapott álmában, Galilea vidékére költözött. Odaérve Názáret városában telepedett le," (Mt 2,)
"A Biblia tele van apró történeti hibákkal, ellentmondásokkal. Például Jézus két teljesen eltérő családfája, vagy a Máté-féle királylista. Ebből is látszik, hogy az írók egyáltalán nem törekedtek precíz történetírásra."
Jézus családfáját két helyen találjuk meg a Szentírásban: a Máté 1-ben és a Lukács 3:23–38-ban. Jézus származását Máté Ábrahámig, Lukács Ádámig vezeti vissza. Ugyanakkor jó okunk van azt feltételezni, hogy Máté és Lukács teljesen más családfát tár elénk. Például József apja Máté szerint Jákób volt (Máté 1:16), Lukács szerint viszont Éli (Lukács 3:23). Máté Dávid fián, Salamonon keresztül vezeti a vérvonalat (Máté 1:6), míg Lukács Dávid másik fián, Nátánon keresztül (Lukács 3:31). Sőt, Dávidtól Jézusig csak Sealtiel és Zerubbábel közös a két listában (Máté 1:12; Lukács 3:27).
Vannak, akik ezeket az eltéréseket a Biblia tévedéseként állítják be. Nos, a zsidók nagy körültekintéssel vezették nyilvántartásaikat, különösen a családfákat. Elképzelhetetlen, hogy Máté és Lukács kettő egymásnak ellentmondó családfát jegyezne fel ugyanabból a vérvonalból. Tehát Dávidtól Jézusig a családfák teljesen különbözőek. Még a Sealtielre és Zerubbábelre vonatkozó utalás is valószínűleg csak névrokonokra vonatkozik. Sealtiel apja Máté szerint Jekonjás, Lukács szerint pedig Néri. Teljesen szokványos dolog lenne, hogy Sealtiel a fiát Zerubbábelnek nevezze az ilyen nevű hírességek miatt (lásd Ezsdrás és Nehémiás könyvét).
Egy magyarázat szerint Máté az elsődleges családfát, míg Lukács az ún. „sógorházasságok” adatait jegyzi fel. Az volt akkoriban a szokás, hogy ha egy férfi fiú utód nélkül halt meg, akkor a férfi fivére feleségül vette az özvegyét, és fiúgyermeket támasztott neki, aki továbbvitte a férfi nevét. Ez lehetséges, de mégsem valószínű, mert akkor az eltérések magyarázataként Dávidtól Jézusig minden egyes nemzedékben ilyen sógorházasságnak kellett volna történnie. Ez pedig elég valószínűtlen.
Mindezeket szem előtt tartva a legtöbb konzervatív bibliatudós azt feltételezi, hogy Lukács Mária családfáját, Máté pedig József családfáját örökíti meg. Máté Dávid fián, Salamonon át József (Jézus törvény szerinti apja) vérvonalát követi, Lukács pedig Dávid másik fián, Nátánon át Mária (Jézus vérrokona) vérvonalát követi. Nem volt görög szó a „vej” kifejezésére, József pedig Éli fiának számított miután Máriát feleségül vette. Jézus mindkét vérvonalban Dávid leszármazottja, így pedig jogosan volt a Messiás. Az anyai vérvonal feljegyzése nem volt szokványos, de a szűztől születés sem. Lukács azzal magyarázza a dolgot, hogy Jézus „köztudomás szerint” József fia volt (Lukács 3:23).
@ Ez már vicc
Micsoda? Hogy házban laktak? (Mt 2,11)
@ Máté sehol se álltja se alapvetően se anélkül hogy Bethlehembe van az othonuk, ezt te nyomatékositod és te rakod hozzá.
Máté mindenesetre eléggé úgy beszél, hogy alapvetően nem Názáretbe akartak visszaköltözni, hanem csak külön angyali intésre:
"Ő fölkelt, fogta a gyermeket és anyját, és Izrael földjére ment. De amikor meghallotta, hogy Júdeában Árchelausz uralkodik atyja, Heródes után, félt odamenni. Miután újabb intést kapott álmában, Galilea vidékére költözött. Odaérve Názáret városában telepedett le," (Mt 2,21-23)
@ Akkor még se volt ott háza?
A dolog úgy működik, hogy aki vesz házat magának, annak van. Nyilván vettek egy házat, mert Betlehembe akartak letelepedni, s nem akartak visszatérni Názáretbe. Mindenesetre a napkeleti bölcsek látogatásakor már egy házban laktak, feltehetően azért, mert vettek egyet, mert ott akartak letelepedni. Amikor visszatértek Egyiptomból, akkor is először Júdeára gondoltak, s csak külön angyali intésre telepednek le Názáretbe.
@ Gondolom nagyon meleg és kényelmes volt az istáló miért is ne költöztek volna oda vissza?
Nem oda, hanem a házba, a házukba. Egy kicsit butácska vagy, igaz?
@ Mik már tudjuk ezt a "valami" miattot, Huzzál bele mert le vagy maradva.
A Dávidtól való származás nem elégséges ok arra, hogy valakit a rómaiak Betlehemben írjanak össze. Józsefnek kellett legyen valamilyen életszerű kötődése Betlehemhez, ha a hatóságok őt ott tartották nyilván. Nyilván ott született, ott volt talán egy kis földje, vagy ott kezdett el adózni, én nem tudom, hogy pontosan miként bonyolódott az összeírás.
"Máté mindenesetre eléggé úgy beszél, hogy alapvetően nem Názáretbe akartak visszaköltözni, hanem csak külön angyali intésre:"
Erre rögtön visszatérek
"A dolog úgy működik, hogy aki vesz házat magának, annak van."
Te mikor valahova elutazol valamiért,ott mindig veszel egy házat?
Miért is nem vettek ott házat?
Mert szegények voltak ezt tudhatjuk a Jeruzsálemi áldozatnál amit bemutattak.
"Nyilván vettek egy házat, mert Betlehembe akartak letelepedni,"
Nem azért mentek Bethlehembe hogy letelepedjenek hanem a népszámlálás miatt.
"s nem akartak visszatérni Názáretbe."
Áruld már el hogy ezeket honnan szeded?
"Mindenesetre a napkeleti bölcsek látogatásakor már egy házban laktak,"
Vagy csak ott száláásoltak, vendégeskedtek.
"feltehetően azért, mert vettek egyet,"
Miböl vettek? Lottoztak?
"mert ott akartak letelepedni."
"az állitásaidra sehol sincs bizonyiték se indoklás se írás és még csak utalás sincs
"Amikor visszatértek Egyiptomból, akkor is először Júdeára gondoltak,"
Lukácsnál tudjuk hogy a Jeruzsálemi szertartás után visszatértek Názárethbe, mert ott volt az othonuk.
Most jön az amiröl nem tesz emlitést a Biblia ,de a leglogikusabb magyarázat, hogy amikor figyelezzette az angyal Józsefet felkerekedtek ott hagytak mindent vagy mindent eladtak(anyi biztos hogy Jozsefnek és Máriának a Királyok Királya volt a mérvadó és fontos)
Biztos nrm zsebre dugott kézzel indultak el Egyiptomba és ha figyelembe veszük azt hogy szegények voltak és hogy legyen utra való mindent eladtak.
Amikor már visszatértek egyiptombol gondolom és következetesen azért nem mentek Názárethbe mert az út elött eladtak mindent, és azért akartak Judeába menni mert volt ott rokonja. Pl Mártha.
"s csak külön angyali intésre telepednek le Názáretbe."
Az angyal nem utasitotta hogy hova menjenek csak azt mondta hogy ne Júdeába.
Jozsef azért választotta Názáretet mert ismerös volt neki a hely és ismerösei is lehettek még ott, mivel Egyiptom elött ott laktak. A hosszú út megviselte hazafele és már már kifogytak mindenböl és Jozaef tudta hogy Názáretben kaphat segitséget a régi ismerösöktöl.
"Nem oda, hanem a házba, a házukba. Egy kicsit butácska vagy, igaz? "
Az vagyok butácska örülsz neki?!!
De miért fáj ez neked?
"A Dávidtól való származás nem elégséges ok arra, hogy valakit a rómaiak Betlehemben írjanak össze."
Reklamálj a romaiaknál!Pedig a Biblia azt írja vagyis "meg van írva"
"Józsefnek kellett legyen valamilyen életszerű kötődése Betlehemhez,"
Dávid háza miatt, leszármazása miatt.
"ha a hatóságok őt ott tartották nyilván."
Tudod hogy ott más törvények és szokások voltak mint manapság a te hazádba, nem kellene abbol ki indulni.
"Nyilván ott született, ott volt talán egy kis földje, vagy ott kezdett el adózni, én nem tudom, hogy pontosan miként bonyolódott az összeírás."
Lehetséges de nem tudjuk pontosan.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!