Kikerestem a zsoltárok 83:19-et. Valóban tartalmazza a Jehova nevet! Ezt miért nem tanítják a vallások?
Károli Gáspár revideált fordítása - Zsoltárok könyve 83:19
Hogy megtudják, hogy te, a kinek neve Jehova, egymagad vagy felséges Isten az egész földön.
Mire tanította Jézus imádkozni a követőit?
"Szenteltessék meg a neved" /Máté 6:9/. Igen, Jehova nevének a megszentelését kell a legfontosabbnak tartanunk, mivel szeretjük őt, és gyűlölünk mindent, amivel szégyent hoznak a nevére. Az, hogy Sátán fellázadt, és rávette az első emberpárt, hogy engedetlenné váljon Jehova Istennel szemben, gyalázatot hozott Isten nevére, mivel kétségeket ébresztett azt illetően, hogy helyesen él-e a világegyetem fölötti uralkodási jogával
/1Mózes 3:1-6/. Ráadásul az évszázadok folyamán Jehova nevére azoknak a gyalázatos tettei és tanításai is szégyent hoztak, akik azt állították, hogy őt képviselik. Amikor Jehova nevének a megszenteléséért imádkozunk, kifejezzük, hogy teljes mértékben elismerjük, hogy Jehovának joga van a világegyetem fölötti uralkodáshoz, mellette foglalva állást az egyetemes szuverenitás vitakérdésében. Jehova azt szeretné, ha a világegyetemben olyan intelligens teremtmények élnének, akik készségesen és örömmel vetik alá magukat igazságos uralmának, merthogy szeretik őt, és mindazt, amit a neve képvisel /1Krónikák 29:10-13; Zsoltárok 8:1; 148:13/. A Jehova neve iránti szeretetünk segít, hogy ne kövessünk el semmit, ami szégyent hozna e szent névre /Ezékiel 36:20, 21; Róma 2:21-24/. Ezért amikor azt mondjuk az imánkban, hogy "szenteltessék meg a neved", kifejezzük az abba vetett bizalmunkat, hogy Jehova szándéka, felmagasztalva őt, valóra válik /Ezékiel 38:23/.
A Királyság, amelyért imádkozunk
A mintaimában a második kérés a következő: "Jöjjön el a királyságod"
/Máté 6:10/. Ez a kérés szorosan összefügg az elsővel. Jehova a magasztos nevét égi kormányzata, a messiási Királyság által szenteli meg, melynek a Fia, Jézus Krisztus a jogszerűen kinevezett Királya
/Zsoltárok 2:1-9/.
"Ez a királyság nem száll át más népre. Szétzúzza és megsemmisíti mindazokat a királyságokat, maga pedig megáll időtlen időkig" /Dániel 2:44/.
Hőn imádkozunk, hogy "jöjjön el a királyság", és ezt mondjuk János apostollal együtt: "Ámen! Jöjj el, Uram Jézus" /Jelenések 22:20/. Szeretnénk, ha eljönne Jézus, hogy megszentelje Jehova nevét, és igazolja Isten szuverenitását, hogy ily módon beteljesedjenek a zsoltáríró szavai: "hogy megtudják az emberek, hogy te, akinek neve Jehova, egymagad vagy a Legfelségesebb az egész föld felett" /Zsoltárok 83:18/.
"Legyen meg az akaratod"
Jézus ezután arra tanította a tanítványait, hogy foglalják imába, hogy Isten akarata "egyen meg, mint az égben, úgy a földön is" /Máté 6:10/. Amikor azért imádkozunk, hogy legyen meg Isten akarata, valójában azt kérjük, hogy vigye véghez a szándékát. Ezzel az imával azt is kinyilvánítjuk, hogy készek vagyunk Jehova akaratához igazítani az életünket. Jehova és a Fia iránti szeretetünk arra indít minket, hogy "többé ne emberek kívánságaiért, hanem Isten akaratáért" éljünk /1Péter 4:1, 2; 2Korintusz 5:14, 15/. Törekszünk rá, hogy ne tegyünk olyasmit, amiről tudjuk, hogy ellentétben van Jehova akaratával /1Tesszalonika 4:3-5/. Ha megvásároljuk az időt a bibliaolvasásra és a tanulmányozásra, azzal jelét adjuk, hogy "továbbra is érzékeljük, mi Jehova akarata", s ehhez hozzátartozik az is, hogy buzgón kivesszük részünket "a királyság jó hírének" prédikálásából /Efézus 5:15-17; Máté 24:14/.
Jehova akarata az égben
Jehova akarata már jóval azelőtt megvalósult az égben, mielőtt az egyik szellemfia fellázadt, és Sátánná vált. A Példabeszédek könyve megszemélyesített bölcsességként mutatja be Isten elsőszülött Fiát. Megtudjuk, hogy a Fiú hosszú-hosszú korszakokon át, "minden időben örvendezett" Isten előtt; boldoggá tette, hogy Atyja akaratát cselekedheti. Végül "az egekben és a földön lévő látható és láthatatlan" dolgok megteremtésében Jehova "mestermunkása" lett
/Példabeszédek 8:22-31; Kolosszé 1:15-17/.
A zsoltáríró a következő szavakkal utal arra, hogy Jehova uralma mindenek fölött való, és hogy angyalok seregei figyelnek utasításaira és parancsaira: "Jehova megszilárdította trónját az egekben, és mindenre kiterjed királyságának uralma. Áldjátok Jehovát, ó, ti angyalai, ti hatalmas erejűek, akik teljesítitek szavát, figyelve szavának hangjára. Áldjátok Jehovát mind, ti seregei, ti szolgái, akik akaratát cselekszitek. Áldjátok Jehovát mind, ti művei, birodalmának minden helyén" /Zsoltárok 103:19-22/.
Ahogy az a Jób könyvéből kiderül, Sátánnak a lázadása után még volt bejárása az égi udvarba /Jób 1:6-12; 2:1-7/. A Jelenések könyve viszont megjövendölte, hogy eljön az idő, amikor Sátánt és a démonait kivetik az égből. Ez nem sokkal azután következett be, hogy Jézus Krisztus 1914-ben Királyság-hatalmat kapott. Azóta nincs helyük a lázadóknak az égben, csak a föld közelében tevékenykedhetnek
/Jelenések 12:7-12/. Az égben többé nem folyik semmiféle vita, csak azok hangja hallatszik, akik csatlakoznak ahhoz a kórushoz, mely "a Bárányt", azaz Krisztus Jézust dicséri, és amely alázatosan felmagasztalja Jehovát
/Jelenések 4:9-11/. Jehova akarata csakugyan megvalósult az égben.
Jehova földre vonatkozó akarata
Jehova céllal teremtette meg a földet. Ézsaiás prófétát a következő gondolatok leírására ihlette: "így szól Jehova, az egek Teremtője, Ő, az igaz Isten, a föld Megformálója és Alkotója, Ő, aki megszilárdította, aki nem pusztán a semmiért teremtette, aki azért formálta meg, hogy lakjanak rajta: 'Én vagyok Jehova, és nincsen más' "
/Ézsaiás 45:18/. Isten egy paradicsomi kertbe helyezte az első emberpárt, és erre utasította őket: "Legyetek termékenyek, sokasodjatok, töltsétek be a földet és hajtsátok uralmatok alá"
/1Mózes 1:27, 28;2:15/. Egyértelmű, hogy a Teremtőnek az a szándéka, hogy a földet tökéletes, igazságos emberek lakják, akik boldogan alávetik magukat a szuverenitásának, és az akaratához tartozik az is, hogy az emberek örökké éljenek a Krisztus által megígért Paradicsomban.
/Zsoltárok 37:11, 29; Lukács 23:43/
Jehova földre vonatkozó akarata nem valósulhat meg teljes egészében mindaddig, míg a földön olyan férfiak és nők élnek, akik szembeszegülnek a szuverenitásával. A Krisztus vezetése alatt álló hatalmas szellemi erőket felhasználva Isten "pusztulást hoz azokra, akik pusztítják a földet". Örökre el lesz törölve Sátán gonosz világrendszere, vagyis a hamis vallás, a korrupt politikai erők, a kapzsi, becstelen kereskedelem és a pusztító katonaság
/Jelenések 11:18; 18:21;19:1, 2, 11-18/. Jehova szuverenitása igazolva lesz, a neve pedig meg lesz szentelve. Mindezért imádkozunk, amikor ezt mondjuk: "Égi Atyánk, szenteltessék meg a neved. Jöjjön el a királyságod. Legyen meg az akaratod, mint az égben, úgy a földön is" /Máté 6:9, 10/.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!