Kikerestem a zsoltárok 83:19-et. Valóban tartalmazza a Jehova nevet! Ezt miért nem tanítják a vallások?

Ha megkérdezem a gyerekemet, hogy hívnak engem, tudod mit válaszol? Vörös anya. (egyébként nem vagyok sem Vörös, mert ez az ő vezetékneve, és nem hívnak anyának sem, ő szólít úgy) De ettől még van nevem, mégha ő nem is tudja, nem érdekli, nem szólít úgy. És én ezt nem is veszem zokon. Sőt az lenne a furcsa, ha a nevemen szólítana.

Istent is a hívek nem Jehovázzák, hanem Atyának, Istennek akárminek szólítják, de ebben semmi rossz nincs. De persze ettől neki van neve és a hívek biztosan tudják is, hogy ez a neve de a kettőnek nincs köze egymáshoz.

[link]

Isten neve nem olyan értelemben vett név, mint az ókori isteneké, akiket a nevüknél fogva bármikor meg lehetett idézni. Isten úgy mutatkozott be Mózesnek, hogy "Vagyok, aki vagyok (ehjeh, aser ehjeh) … a Vagyok (ehjeh) küldött … az ÚR [JHVH] küldött" (2Móz 3:14-15). A héber írás csak mássalhangzókat rögzített, és amikor a zsidók az Írást felolvasva a négy betűhöz (JHVH) értek, tiszteletből Adonáj-t (az Úr, Uram) mondtak, így a szó pontos kiejtése feledésbe merült. A szó a kutatók szerint a létigéből ered, ezért a ma leginkább valószínűsített JaHVeH változat tkp. a létige jövő idejű, műveltető alakja: "aki léteztetni fog" = aki majd éltet? (Ez azonban bár nyelvtanilag elfogadható, de nem használt alak.) A modern Ószövetség-fordítások többsége a Jahveh szót is az "Úr" szóval, de kis kapitális betűformával jelzi: "Úr". A Károli fordításból, a magyar irodalomból és Jehova Tanúi révén közismert "Jehova" változat középkori eredetű teológiai műszó. A JHVH mássalhangzói alá odaírták az Adonáj magánhangzóit, hogy a JHVH-t olvasó Adonájt mondjon, de egyes középkori teológusok a JHVH mássalhangzókat ezekkel a magánhangzókkal egybeolvasták. Így keletkeztek a Jahovah vagy Jehovah stb. változatok. (A "Jehova" változat héber fülnek éppen olyan lehetetlenül hangzik, mint magyarul az "Isten" mássalhangzóiból és az "Uram" magánhangzóiból összerakott "Ustan").

A zsidók Istent a mai napig úgy is hívják: "a Név" (ha Sém). A bibliai héberben ugyanis nincs szó a "személy"-re, ezért használja a "név" szót: pl. "Isten nevét segítségül hívni" = magát Istent segítségül hívni; "Isten nevét magasztalni" = magát Istent magasztalni azért, aki Ő. Ez a számunkra furcsa szóhasználat átment az Újszövetségbe is, pl. Csel 1:15 "százhúsz név sokasága" = százhúsz főnyi sokaság, vagy Csel 4:12 "nem is adatott az embereknek az ég alatt más név" = nem adatott senki más.

A név a héber gondolkodásmódban nem csupán a megkülönböztetést (megszólítási módját), hanem az illető tulajdonságait, jellemét is kifejezi. Istennek is sok neve van a tulajdonságai és tettei, illetve a hívők tapasztalatai alapján, pl. az Úr, a Mindenható, a Legfelsőbb (Magasságos), Király, Vigasztalás Istene, Féltőn Szerető Isten, Kőszikla, Atya stb.

Nézd, az Őrtorony írásaiban végig összemossák azt a jogos igényt, hogy az Ószövetség megfelelő helyein a fordításban is fel lehessen tüntetni, hogy Jahve vagy Jehova - és azt a légből kapott követelésedet, hogy ezt az Újszövetség általuk megszabott kétszázegynéhány igehelyén is megpróbálják, holott itt aztán végleg nélkülözik a kéziratos és a történeti bizonyítékoknak a legleheletnyibb látszatát is.

Ezeket a betoldásokat csak az Őrtorony mondja „könnyebb megértésnek”. Valójában szektabélyeg ez: a mindenáron különbözni akarásnak a „bölcs rabszolga” által tüzesített és felekezetetek testére nyomott billoga. A kezünkben lévő görög szöveg szemérmetlen félretolása. Kettős mérce. Hiszen ugyanazt teszik, mint az általuk kárhoztatott „nagy parázna”, csak míg ők elvben hajlandóak szokásukról lemondani és sok Jehova / Jahve névben bővelkedő fordítást kiadni, az Őrtorony ennek ellenkezőjére nem hajlandók.

Attól, hogy az Újszövetség az adott helyeken utal az Ószövetségre, még nem válik ténnyé, szöveggé, adattá az a ti mögöttes feltevésetek, hogy ott az eredeti, apostoli-evangélistai szövegben is JHVH állt. Ti pedig saját írásaitokban mondjátok (bár a tényszerű vita során már nem tudjátok megvédeni), hogy a hitehagyott másolók hagyták ki a Nevet stb. De egy fia újszövetségi kéziratot nem tudtok kiizzadni, amely itt benneteket támogatna. A "hitehagyott másolók" hipotézise mindenre jó és semmire sem jó. Ezzel a módszerrel azt is igazolni lehetne, hogy a lélekvándorlás benne volt a Bibliában, csak azok a fránya hitehagyott másolók kihagyták.

Ne feledd: az újszövetségi írók nagyon sokszor a Septuagintát idézik, nem a maszoréta héber szöveget. És a tiáltalatok előásott pár kézirat dacára a Septuagintában megtalálható az a tendencia (és nem is csak oldalvízen, hanem főáramlatként, és már jóval az Újszövetség leíratása előtt), hogy a JHVH nevet az Úr szóval adják vissza. Lehet ezzel a tendenciával vitázni, és indítóokát babonásnak minősíteni - de úgy látszik, az újszövetségi szerzők nem gondolták sem babonásnak, sem Istent sértőnek, mert valahányszor az Ószövetséget idézik, nem írják át görög betűkkel a tetragrammát, hanem Úrnak mondják. E tekintetben tehát ők jóváhagyták a tiáltalatok babonásnak mondott zsidó szokást. És legalábbis abban ellenetek tanúskodnak, hogy az Újszövetségben is olyan fontos és elengedhetetlen volna a JHVH név, hogy annak hirdetése nélkül maga az egyház omlana össze.

Arra a kérdésre, hogy ha szabad az Ószövetségben a JHVH nevet fordításainkban átírni, akkor nektek miért nem szabad az Újszövetségben visszaírni, ezt felelem: te figyelmen kívül hagysz egy nagyon fontos szempontot. Mi szabadok vagyunk arra, hogy a JHVH nevet Jahve vagy Jehova néven következetesen kiírjuk fordításainkban (mint pl. J. N. Darby vagy a magyar Komáromi Csipkés György), és nem harapjuk le a fejét annak, aki talán a "ne vedd hiába" parancs miatti túlzott félelemből vagy más okból (pl. mert nem akarja helytelenül kiejteni) inkább körülírja a Nevet. Nálunk tehát szabadság van: a JHVH név ki (nem) mondása, le (nem) fordítása nálunk nem hitkérdés. Ráadásul az újabb fordítások is különbséget tesznek Úr (Adonáj) és ÚR (JHVH) között, így aki akarja, a szokott helyettesítésen keresztülnézve rekonstruálhatja magának az eredetit. Így tesz az Új prot. ford. és sok idegen nyelvű fordítás.

Ezt a mi szabadságunkat nem használhatod ki annak igazolására, ahogy ti meghazudtoljátok az újszövetségi görög kéziratokat, amelyek - mint az előbb megmutattam - ugyanígy hűvösen bánnak a tetragrammával, és ugyanolyan szabadon fordítják Úrnak, mint mi. Sőt: ti hitehagyottnak szidalmazzátok mindazt, aki eltávolította a JHVH nevet mindkét szövetségi irataiból. De bizonyossá vált, hogy ez a vádatok az apostolokat találja el először. Mert ha ők hitkérdésnek vették volna, amit ti annak vesztek, akkor úgy kerülték volna a Septuagintát, mint a pestist.

Arra nem fogok válaszolni, hogy szerintünk "nem ez a neve" stb. Te eltorzítod és kiforgatod ellenfeleid álláspontját. Senki nem képviselte veletek szemben azt az állítást, hogy "JHVH nem neve Istennek." Csak azt, hogy nem egyetlen neve Istennek, és nem is elengedhetetlen neve neki. Tanuld meg ellenfeleitek állításait abban az értelemben felfogni, ahogy ők azt képviselik, és ne vetíts oda a helyükbe valami mondvacsinált, bár nyilván könnyebben támadható zöldséget. És ne várd el, hogy ezt a zöldséget én majd mindenki helyett védelmezni fogom. Nem: itt a te tudathasadásos, vagy-vagy logikád vezetett félre téged, amely azt kiabálja a füledbe, hogy Istennek csak egy igazi és elengedhetetlen neve lehet (a JHVH), és aki ezt tagadja, az máris tagadásba veszi azt is, hogy JHVH neve Istennek.

Mondvacsinált piszkálódás ezek után a részedről az, hogy Károliék honnan vették a Jehova nevet. Tudhatták a zsidóktól vagy koruk hébertudósaitól - ez a pofonegyszerű válasz. De te ezt mint valami megfejthetetlen rejtvényt adod fel nekem, amiből csak az válik világossá, hogy nem tudod valódi álláspontunkat cáfolni, csak valami annak helyébe képzelt madárijesztőre lövöldözöl.

Megváltozott-e az Isten? A válasz egyértelmű nem. Isten akkor sem változott, amikor azt mondta, hogy a pátriárkák előtt még nem volt ismeretes az ő JHVH nevén. És akkor sem kezdett el változni, amikor Jézusban mint Atya (mint Jézus Krisztus Atyja és a mi Atyánk) jelentette ki magát. Ez már átvezetne a másik vitaszálra, ezért itt nem is fejtegetem tovább.

Mivel az tagadhatatlan, hogy az Újszövetség kezünkben lévő kézirataiban a négy Halleluján kívül nem szerepel a JHVH név, csak a Küriosz (Úr) átirat, mi akadályoz abban, hogy meghagyjuk ezeket az Újszövetség-fordításokban? Éppen az jogosít erre föl, hogyha az újszövetségi írók (a Septuaginta nyomán) görögösítve emlegették a Jeremiás és Jézus neveket, miért ne fogadnók el a szájukból a JHVH név "Küriosz"-ra való görögösítését is? Az pedig nem lehet ezellen érv, hogy "hitehagyott másolók hagyták ki a JHVH nevet az Újszövetség görög kézirataiból", mert 1. erre semmi bizonyíték nincs, 2. miért ne mondhatná erre bárki, hogy "akkor tessék Jeremiás és Jézus nevét is visszahéberesíteni az Újszövetségben!"?

Igen új keletűnek látom azt a vihart, amellyel JT-i a JHVH nevet rátornyozzák az Újszövetségre. Hogy a Septuagintával meg a mai fordításokkal ki hogyan járt el, azt semmiképpen nem tartom üdvösségi kérdésnek, és ugyanolyan szívesen olvasom Darbyt, mint a King Jamest, úgy Komáromi Csipkést, mint Károlit. Nem tudom, hogy ez náluk programként le van-e fektetve, de úgy érzem, hogy ebből ők csináltak először üdvösségi kérdést. Ha pedig a vita már idáig jutott (hogy az egyik fél a másikat eretnekíti és hitehagyottnak nevezi azon az alapon (is), hogy az a JHVH nevet Küriosszal, ÚR-ral, Örökkévalóval akarja fordítani), akkor eléggé tehetetlen az, aki eddig szabadosnak, ártatlannak vélt szokását továbbra is mint szokást akarja fenntartani. Mert mi elismerjük, hogy nálunk ez nem törvény, nem üdvösségi kérdés, és elvban bármikor megváltoztatható (persze a fordítások átírása nem megy egyik napról a másikra, különösen ha nincs rá kényszerítő ok) - de ők ránktörnek, és mindennek elmondanak bennünket emiatt.

Arra a kérdésedre, hogy milyen nyelven beszélt Jézus, egyszerű választ tudok adni: arámul. A görögbe is bekerültek az általa e nyelven mondott mondattöredékek, mint Éli, Éli, láma sabaktáni, Effata, Ráka és hasonlók. A például hozott zsoltáridézet azonban nem igényli, hogy a kedvéért az Újszövetség szövegét átírjuk. Ha az evangélistának jó volt az "Így szólt JHVH az én Adonim-hoz..." visszaadására az, hogy "Így szólt az Úr az én Uramhoz", akkor jó lesz nekünk is.

Másrészt nem tudom névértéken elfogadni, hogy a JHVH név kultikus használata bármiképpen is feltétele volna annak, hogy a pogányok Őhozzá tartozzanak. Az általad idézett prófétai szó ("szeressék JHVH nevét és a szolgái legyenek") egyszerű körülírás arra, hogy "szeressék Jahvét és a szolgái legyenek." (Ez a körülírás egyébként is szokásos Ószövetség-szerte.) Bizony továbbra is megáll, hogy annyira, amennyire az apostolok szerették Jahvét (az Atyát), úgy mi is szeretjük Őt. Amennyire ők pogánykeresztény környezetben használták a JHVH nevet, úgy használjuk mi is. Felvetéseddel és sürgetéseddel, amely az Újszövetség dokumentáló pecsétjét megkerülve kívánja (ráadásul egy próféciát a maga szakállára értelmezve és tételes paranccsá formálva) a nem zsidó származású keresztényekre a JHVH név valamiféle "használatát" rátolni - szóval e sürgetéseddel az apostolokat kerülöd meg, és olyat követelsz meg tőlünk, amit ők nem. Még a jeruzsálemi tanácskozáson sem került szóba ez a dolog, s bizonyára nem azért, mert az apostolok és vének kiindulásként feltételezték, hogy a megtért pogányok azonnal elkezdték Jahvénak szólítani Istent. Nem: ha ők sem ott, sem máshol nem szorították rá amazokat, hogy Izraellel való egybeköttetésük jeléül vagy feltételéül kezdjék "használni" a tetragrammát, akkor mi igenis gyanakodva fogjuk szemlélni azokat a kísérleteket, amelyek hol ezt, hol különféle étkezési tilalmakat, hol más ószövetségi rendeléseket akarnak az üdvösség elvesztésének terhe alatt ránk tornyozni.

Itt az szorul bizonyításra,hogy hogy eredetileg benne volt a JHVH név az újszövetségi iratokban. És a szövegtanúk elsöprő mennyiségben vannak jelen: nagyon jól kellett dolgozniuk ama "hitehagyott másolóknak," és igen korán kellett kezdeniük.

A források szerint nem írták le az apostolok az írásaikban a JHVH istennevet. De egy erős oka van a dolognak: görögül írtak. Az a tendencia, amely a görög fordításba is betette a Jahve nevet, nem a Septuaginta eredeti, alexandriai környezetére jellemző, hanem éppenséggel a Templom pusztulása utáni idők összezáró, pogányellenes zsidóságára.

Jézus és az apostolai a Krisztus előtt élt alexandriai zsidók szóhasználatát követték, akik jellemzően szintén kihagyták a tetragrammatont a fordításukból. Amúgy semmi nyoma nincs annak, hogy Jézust vagy az apostolokat bárki is a Jahve név kiejtése miatt rótta volna meg, holott éppen te jellemzed a környezetüket úgy, hogy az húzódozott ettől.

Az, hogy az Őrtorony a maga fordításba beletette a JHVH-istennevet semmivel nincs indokolva: Szövegalapja nincs: az általuk használt Westcott-Hort-féle görög szöveg sem teszi bele. Őket tehát saját felekezeti előítéleteik vezették a kéziratok ellenében.

Hogy miért? Mert JT-i azok, akiknek nem tetszik, hogy az Újszövetségben a Fiú ugyanazt a méltóságnevet viseli (Küriosz), amivel a régi zsidó fordítók a Jehve nevet visszaadták.

Az igazi kérdés ez: Ha az Őrtorony Társulatnak nincs görög szövegalapja a 237 újszövetségi Jahve-betoldásra, mégis megtette, akkor ez a saját maguknak adott feljogosítás hol érhet véget? Ha a kéziratok a "hitehagyott másolók" keze nyomán lettek ilyen jahvétlanok, akkor ugyan minek kell még bármi mellett is a görögből érvelni? Nemde elég volna mindenkor ezekre a "hitehagyott másolókra" rámutatni, és ezzel az ügyet elintézettnek nyilvánítani?

Az Őrtorony-droidok azon demagóg kérdése, hogy "Na vajon van-e neve az Istennek?", sokkal fontosabb kérdés az, hogy milyen értelemben vett neve van az Istennek. Erről lásd: [link]

Jézus és az apostolai, illetve a szentírók Istenre úgy utalnak, mint "Atyára", ennek ellenére a JT-k mégse így utalnak rá, elsősorban. Hogy miért? A kétosztályos megváltástanuk okán. Szerintük a szó tulajdonképpen értelmében csak a "felkentek" (belős párt tagjai) kiálthatnak Istenhez úgy, hogy "Abba! Atyám!", vagyis tulajdonképpen csak ők érhetik el az istengyermekségséget, akik mint Isten (fogadott) fiai valóban Atyjuknak szólíthatják az Istent. Az újszövetségi reménység ígéretéből kisemmezitett többieknek egyszerűen csak a "Jehova marad", hiszen ők nem Isten fiai, hanem csak szolgái, vagy "barátai", mint a korlátozott ószövetségi időkben.

A JT-k, amikor feldobják a bibliai ismeretekkel nem rendelkező némeknek az kedvenc istennév kérdésüket, valami olyasmit szoktak felvetni, hogy pl. "Lehetünk-e valakivel szoros kapcsolatban, ha nem használjuk a nevét?" Saját kérdésük lövi őket agyon. Ugyan hogyan szólítja az ember a hozzá legközelebb állókat? Például a szüleit? A nevén vagy például úgy, hogy "anyu" és "apu"? A házastársa vajob melyik megszólítást érzi közelebb állónak? Azt, hogy "kedvesem" vagy a polgári nevét?

A "Jehova" név erőltetése valójában igazi szimbóluma annak, hogy milyen messzire tolta az Őrtorony Társulat a valódi keresztény reménységtől, az istengyermekségtől az embereket. Egy távoli, rideg hadúrra, akit mint mondjuk a főnökét, a hivatalos nevén kell szólítania, és aki nyugodt szívvel elpusztítja, hanem szolgálja elég buzgón az Őrtorony Társulatot.

Én a szüleimet nem a keresztnevükön szólítom, hanem úgy, hogy "apu" és "anyu". A feleségemet úgy szólíítom, hogy "kedvesem", "szívem" stb. és nem a keresztnevén. Mit gondolsz, velük belsőségesebb a kapcsolatom, vagy a munkatársaimmal?

Jézus mindig "Atyaként" és nem "Jehovaként" mutatta be Istent, és a magam részéről ezt tekintem fontosnak. Ami az én véleményemet illeti az Őrtorony azért működtető ezt a Jehovázó-gőzhengert, mivel a tulajdonképpeni értelemben vett istenfiúság az ugye a belső párt (aka "felkentek") tagjainak van fenntartva, ők mondhatják, hogy "Abba! Atyám!" - így a fapados üdvösség várományosainak a "Jehova" marad, visszavetve egészen az ószövetségig.

Az Isten "JHVH" nevét az emberek már ősidőktől fogva ismerték, Jézus meg apostolok ezzel kapcsolatban semmit nem mondott.

Az Atya" igenis név, hiszen amit Jézus megismertetett az emberekkel, az Atya volt (Jn 16,27: "Mert maga az Atya szeret titeket"), és az Atya igenis név (Mt 28,19; Ef 3,14-15). Az "Atyá"t Isten újszövetségi neve: e névnek meg kell szenteltetnie, amelyről minden atyaság a nevét veszi, és amely névben megkereszteltettünk.

Ellenben a "barátom" kifejezetten megszólítás, míg az Atya ilyen formájában nem az. Az apostoli levelek rendszerint így emlegetik: Isten, a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyja, máskor "az Atya" (ho patér). Tudod: ő az, akiről minden nemzetség (patria) a nevét veszi, Pál apostol szerint.

Nagyon is önkényesen szűkíted le a „név” fogalmát. A név (gör. onoma, lat. nomen) egyedi létező (személy, helység, tárgy stb.) azonosítására szolgáló jel, ebben az értelemben nagyon is lehet név az Atya.

Jézus kijelentette "Én az Atyám nevében jöttem", azt is kihangsúlyozta, hogy amit tesz, azt "az Atyja nevében" teszi." és csakugyan nem azt mondta, hogy Jahve vagy Jehova nevében. Ez bizonyítja, hogy az Atya nem csupán méltóságjelző, hanem név is. (Ahogy, teszem hozzá, a Fiú és a Szentlélek is, hiszen e hármas névben van a bemerítés is.)

„Ezokáért meghajtom térdeimet a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyja (Patér) előtt, akiről neveztetik (ex hú ... onomadzetai) minden nemzetség (patria), mennyen és földön, ...” (Ef 3,14-15)

Azt persze senki mondta, hogy az Atya egy emberi név. Pál azt mondja, hogy az Atyáról veszi a nevét minden nemzetség (patria). Azt se mondtuk, hogy Istennek csak egy neve van: "Atya".

Az Atya pedig nem attól név, hogy én annak nyilvánítom, hanem azért, mert a Biblia annak mondja, pl. a keresztelési formulában. Vagyis az Atya igenis név, meg hogy Jézus az Atya nevét akarta megmutatni az embereknek, nem JHVH nevét. Az "Atya" igenis név, mert többek között az Atya nevében kaptuk a keresztséget. Vagy amikor téged alámerítettek, tán azt mondták, hogy "Alámerítelek téged Jehova nevében"? És van egy másik igehely is, miszerint az Atyáról (patér) veszi nevét minden nemzetség (patria). Hogyan vehetné nevét, ha az Atya nem volna név? - Ehhez a vitához a magyartanároknak kevés közük van, mert ez (hogy az Atya neve-e Istennek) teológiai téma, és amit ők tanúsítani tudnának, az az emberi atyaság fogalmának név volta vagy annak hiánya.

Én Istent Atyámnak (Atyánknak) szólítom, ahogy Jézus meghagyta, és ahogy már rámutattam.

Jézus semmilyen módon nem hangsúlyozta a JHVH-t, sőt egészen konkrétan egy szót nem szólt róla.

Az Atya nevét és Jézus nevét igenis kimondták, leírták, segítségül hívták és ránk hagyták (ha ezt akarod kifejezni azzal a zsargonszerû kifejezéssel, hogy "használták"), de az Újszövetségben semmi nyoma nincs annak, hogy a Jehova nevet "használták" volna - legalábbis ugyanolyan hangsúllyal és nélkülözhetetlenségi igénnye, mint ti. Írva van, hogy õróla veszi nevét (onomadzetai) minden nemzetség (a görögben "patria", ami szójáték a "patér", atya szóval): hát miként mondhatod, hogy az Atya nem tulajdonképpeni neve Istennek? Pontosabban itt már egy őrtornyos feltételezés figyel be: (1) az apostolok beleírták a „Jehovát”, (2) a hitehagyott másolók utólag kiebrudálták. Azonban egyik állításra nincsen egy fikarcnyi tötrénelmi bizonyíték sem. Megvan például az Őrtorony-féle az isteni név mindörökké fennmarad füzetecske is: hajítófát sem ér. A legfőbb érve a "hitehagyott másolók" feltételezése, meg egy szélsőséges álláspontot képviselő tudósnak szinte senki által fel nem karolt nézete. A brosúra cáfolatát pedig kend elolvashatja az Apológia honlapján.

[link]

[link]

A hiányzó név titkának megfejtése

AMIKOR az izraeliták vezetője, Mózes mintegy 3500 évvel ezelőtt elkezdte megírni az emberiség történetét, természetesen anyanyelvét, a hébert használta. Az a megírt történet a Héber Iratok 39 könyve közül az első 5 könyvet alkotja. Népszerű nevén Ótestamentumnak vagy Ószövetségnek is nevezik. Azok az Írások közel 7000-szer tartalmazzák Isten megkülönböztető, tulajdon nevét. S vajon melyik ez a név?

A név annyira szent, hogy annak használatával kapcsolatban Isten a következő parancsot adta Izraelnek: „Ne ejtsd ki Jahvé [Héberül: יהוה], a te Istened nevét, hogy helytelenül használd azt” (2Mózes 20:7, The Jerusalem Bible). „Ne használd tiszteletlenül Jehova, a te Istened nevét!” (The Living Bible). Felismered a „Jahvé” vagy a „Jehova” nevet? Vagy talán szokatlanul cseng ez a név a te fülednek? De figyeld meg a parancsolatot. Vajon megtiltotta Isten nevének használatát vagy kiejtését? Nem. Egyértelműen csak annak helytelen használatát tiltotta meg!

Vajon miért nem ellenőrzöd ezt az írásszöveget — a 2Mózes 20:7. versét — a saját Bibliádban? Bizonyára meglepne. A legtöbb fordításban többé-kevésbé így szól: „ Az Úrnak, a te Istenednek nevét hiába fel ne vedd” (Károli fordítás). „Uradnak, Istenednek nevét ne vedd hiába” (1979, Katolikus fordítás). „Ne mondd ki hiába az ÚRnak a nevét” (Ökumenikus fordítás, 1975). Nos, nem figyeltél meg valami különöset? Igen, a legtöbb bibliafordításból hiányzik az isteni név! A kereszténység és a judaizmus legnépszerűbb fordításainak sok millió példányánál kihagyták, törölték a világegyetem legfontosabb nevét. Hát nem különös ez?

Talán valamilyen félreértés történt? Vagy szándékos kísérlet arra, hogy leminősítsék, jelentéktelenné tegyék a Legfőbb Úr, Jehova nevét? Ez utóbbi esetben a legsúlyosabb csalással állunk szemben, ami kihatással van az embernek Teremtőjéhez fűződő kapcsolatára. Vajon használták-e a nevet a régi időkben?

Már az emberi történelem kezdetétől használták az Isten nevét. Honnan tudjuk ezt? Onnan, hogy a bibliai történelmi feljegyzés azt mondja: „Ekkor Ádám érintkezett Évával, feleségével, aki teherbe esett. Idővel megszülte Káint, és azt mondta: ’Férfit szültem Jehova segítségével.’” A The NIV Interlinear Hebrew-English Old Testament-ben ez a következőképpen látható:

קניתי וּתֹאמר קין את־ szültem és mondta Kain ***

וּתסף יהוה ׃ את־ איׁש és ő így folytatta (2) Jahve val férfi

Itt Isten megkülönböztető neve világosan látható, éspedig ebben a formában: Jahvé (1Mózes 4:1). Vajon mit mutat ez? Azt, hogy a föld legelső emberi lakói már ismerték Teremtőjük személyes nevét. Ez a név azonosította továbbra is az egyedüli igaz Istent a teljes Héber Iratok megírása alatt, vagyis több mint ezer éven át. Ha ez így volt, önként felvetődik a kérdés: Hogyan, és mikor kezdődött el hát a „Jehova” vagy „Jahve” név elrejtésének gyakorlata?

Hatással volt-e a zsidó hagyomány a te Bibliádra?

Igen nehéz meghatározni, hogy tulajdonképpen mikor kezdték elhagyni Isten nevének használatát. Némi bizonyíték amellett szól, hogy ez az i. sz. 70-es év előtt történt s valamiféle babona alakult ki a hagyományhoz ragaszkodó zsidók között, aminek következtében kezdték kerülni Isten személyes nevének kiejtését. Miután évszázadokon át használatban volt az isteni név, a zsidó vallási hatóságok úgy döntöttek, hogy ez a név túlságosan szent ahhoz, hogy ki szabadjon ejteni, és egyetlen módon lehet meggátolni a név helytelen használatát, éspedig úgy, ha egyáltalán nem ejtik ki ezt a nevet. Nos, ez a logika éppen olyan, mintha azért tiltanák be a házasságot, hogy elkerüljék a házasságtörést! Ez a zsidó hagyomány vajon befolyásolta-e a kereszténység bibliafordítóit? Vajon dicsőítették-e Isten nevét, avagy inkább fenntartották a zsidó tévedést, és mellőzték az isteni nevet? Hiányos-e a Bibliád ezen a téren? Rövid pillantás néhány modern bibliafordításra máris választ ad ezekre a kérdésekre.

Az An American Translation kiadója (1923-as Smith-Goodspeed-féle kiadás) ezt írta: „Ebben a kiadásban az ortodox zsidó hagyományt követtük, és a „Jahvé” név helyett az „Úr” szót használtuk.” (A kiemelés tőlünk van!) A The New International Version (1978), előszavában kijelenti: A YHWH isteni névvel kapcsolatban . . . a fordítók elfogadták a legtöbb angol nyelvű fordításnál alkalmazott elvet, és a nevet az ’ÚR’ szóval helyettesítették.” A Revised Standard Version (1952) — elvetve elődje, az American Standard Version (1901) jó példáját, amely következetesen használja a Jehova nevet — ezt a magyarázatot adja: „ A mostani átdolgozott kiadás visszatér a King James Version (1611) módszeréhez, amely viszont a görög és a latin fordítók által felállított példát, valamint a zsinagógában a Héber Iratok olvasásánál régóta meghonosodott szokást követi.” (A kiemelés tőlünk van!)

A zsidó hagyomány kétségkívül hozzájárult ahhoz, hogy világszerte mellőzik a világmindenség legfontosabb nevét. És a kereszténység fordítóinak többsége boldogan követi ezt az eljárást. De vajon miért? Miért nem akarják, hogy megtaláld a saját Bibliádban a Jehova vagy a Jahvé nevet? Mi volt hát az indíték?

David Clines, az angliai Sheffield Egyetem Bibliai Tanszékének előadója akaratlanul is megadja nekünk a fordítók indítékának kulcsát. A Theology című folyóiratban azt írja: „Egyik következménye annak, hogy a keresztény tudatból hiányzik a Jahve név, az a tendencia, amely a figyelmet Krisztus személyére összpontosítja, mint aki az istenség kizárólagos megnyilvánulása . . . Az olyan egyházi énekekben, mint például: ’Jézus a mi barátunk!’ . . . megtaláljuk a gyakorlatban azt, amit buzgón tagadnánk az elméletben: a háromság második személyének unitáriusi [vagy egyisten] fogalmát.” Majd Clines professzor így fejezi be: „Szinte az történt a gyakorlatban, hogy a trinitáriusi (vagyis háromszemélyű istenséget valló) teológia központi helyet biztosított Krisztus személyének és munkájának. Az Atya [Jehova] és a Szellem szerepe mind a teológiában, mind a liturgiában (szertartásokban) általában alá lett rendelve a Fiú szerepének.”

No és mi lett mindennek a végeredménye? A zsidók számára a Legfőbb Úr, Jehova név nélküli elvont fogalommá lett: ő „az Istenség”. Számos protestáns szemében az Atya személye elmerült Krisztusban, és a második helyre szorult a háromtagú Istenükben. A katolikus vallásgyakorlatban Jehovát nemcsak Jézus Krisztus szorította ki a helyéből, hanem Jézus Anyja, Mária is. Vajon miért? Azért, mert a trinitáriusi felfogás szerint Máriát „Isten anyjá”-nak tekintik. Ez kirekesztette Jehovát az átlag-katolikusok szeretetéből. Te kinek tartod Jehovát? Igyekszel-e bensőségesen megismerni őt? Az ilyen irányú döntésed lényeges kihatással lesz egész jövődre, hisz Jehova kijelentette: „’És megszentelem az én nagy nevemet, amelyet a nemzetek között beszennyeztek, . . . és a nemzeteknek meg kell tudniuk, hogy én vagyok Jehova’ — ez a Legfőbb Úr, Jehova kijelentése —, ’amikor megszentelem magam közöttetek az ő szemük láttára’” (Ezékiel 36:23).

De fogd már fel az elborult kis agyaddal, nem hagyják ki a vallások, értelmes, intelligens ember TUDJA? hogy Jehova Isten neve, hiszen többezer helyen, mitológiában, Bibliában, mondákban előfordul. Az, hogy nem használják, hanem Atyának akárminek nevezik, pedig csak annyi, hogy az ő vallásuk alapítói, azt találták ki, szólítsuk így, a tietek pedig ezt. Persze mondhatott volna mást is és akkor most az csinálnád, mint a birka aki követi a vezérbikát. Úgyhogy nem tudom most mit erősködtök.

A katolikusoknak az van kiadva, hogy így szólítsák Istent a nevét ne vegyék a szájukra, nektek meg az, hogy harsogjátok ha kell, ha nem.

na látod most mondtad ki az igazságot:

ő vallásuk alapítói, azt találták ki, szólítsuk így

én viszont nem azért szólítom így és mások sem mert nekem ezt mondták hanem egy kis átgondolás és kutatás után úgy érzem hogy megérdemli hogy így szólítsam.a biblia egyik fő témája is ez hogy isten nevét megszentelni.