Karizmatius Gyülekezetek? Ti hogy látjátok?

Kezd egyre furább lenni ez a beszélgetés, de azért még egy dolgot hadd említsek meg. A Bibliában azért van egy gyógyítási mód említve, Jakab levelében (5. fejezet):

14. Beteg-é valaki köztetek? Hívja magához a gyülekezet véneit, és imádkozzanak felette, megkenvén őt olajjal az Úrnak nevében.

15. És a hitből való imádság megtartja a beteget, és az Úr felsegíti őt. És ha bűnt követett is el, megbocsáttatik néki.

16. Valljátok meg bűneiteket egymásnak és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok: mert igen hasznos az igaznak buzgóságos könyörgése.

Ebből alakult ki a "betegek kenetének" szentsége, amelyet az Egyház mindigis alkalmazott. A katolikusoknál ez ment át "utolsó kenet"-be, de az ortodoxoknál megmaradt a betegek szentségének, amelynek elsődleges célja, hogy meggyógyuljon az illető. És amint látjuk, van benne olaj (nem kézrátétel), a vének (papok) imádkozása, bűnvallás és bűnbocsánat. És inkább a hívőknek szól, mint a kívülállóknak. Ehhez mit szólunk?

"Kezd egyre furább lenni ez a beszélgetés"

Azt mondod? :)

Jak 5:16: ,,Valljátok meg azért egymásnak nyíltan bűneiteket, és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok"

Itt szellemi betegségről van szó. A bűneink megvallása nyilván nem a fizikai gyúgyulásunkal van összefüggésben.

„Aki elfedezi törvényszegéseit, nem lesz sikeres, aki viszont megvallja és elhagyja azokat, irgalomra lel.” (Péld 28:13)

Jelenlegi életünk természetes velejárói a betegségek, sőt előb-utóbb mindenki meghal valamilyen betegségben. Ez egyszerűen az Adámtól öröklött bűn következménye, s ezt el kell fogadnunk.

Az, hogy ’kenjék meg őt olajjal’, Isten Szavának gyógyító erejére utal. Pál apostol azt írta, hogy „Isten szava élő, és erőt fejt ki (. . .) és képes tisztán látni a szív gondolatait és szándékait”, vagyis eléri az ember szívét, és hatással van az elméjére (Héberek 4:12 ). Ha a vének hozzáértően használják a Bibliát, segíteni tudnak a szellemileg gyengélkedőnek, hogy felismerje a bajok gyökerét, és megtegye a megfelelő lépéseket ahhoz, hogy helyre tudja hozni a kapcsolatát Istennel.

Kedves István! Én továbbra is egyetértek azzal, amit eddig mondtál a neokarizmatikusokról meg arról, hogy a szenvedésnek is van értelme, de azért itt szerintem annyira nem kell tűlzásba esni, hogy márpedig a testileg szenvedő testvérünkön ne segítsünk, ha tudunk. Nyílván a saját beteg gyerekedet is gyógyítod, imádkozol érte, nem csak "meglátogatod". A Jakabnál leírt szertartást én nem pusztán szellemi értelemben gondolom. Az olaj egyébként is kismillió helyen konkrét olajként van említve (akár az irgalmas szamaritánus példbeszédében!), amivel gyógyítottak, táplálkoztak, istentiszteletre használták, felkentek papokat/királyokat, stb. Az emebr test és lélek egysége, ez különözteti meg leginkább minden msától, így ha megnézed a bukástól az üdvözülésig mindennek egyszerre van testi-lelki dimenziója, hiszen a teljes ember bukik el és a teljes ember kerül megváltásra is.

Én inkább úgy látom, hogy a neokarizmatikusok a korai egyház egyfajta karikatúráját hozzák létre. Ugyanis tényleg van a Bibliában egy ilyen szertartás (amelyre én a fentiek alapján sem látok indokot, hoyg pusztán lelkileg értelmezzük, és szerintem a levél eredeti címzettjei se pusztán így értették), amiből lett egy szentségi szertartás az Egyházban (hasonlóképpen pl. a keresztelőhöz, minek szintén testi-lelki dimenziója van a vízzel együtt), aminek torz karikatúráját hozták létre a neokarizmatikusok.

De ugyanezt csinálják egyébként a többi szentséggel is. A keresztség/bérmálás smafu, mert az igazi a Szentlélekkeresztség, amikro nyelveken halandzsázol, mint egy sámán. Sőt: katolikus karizmatikus mozgalomnál van olyan, hogy életgyónás, ami gyakorlatilag a normál gyónást teszi másodlagossá. Arról már ne is beszéljünk, hogy az Oltáriszentség milyen mágikus tartalommal telítődik egy neokarizmatikusnál.

Lehet (sőt biztos), hogy Te ezt másképp látod :), de nekem, mint ortodoxnak, aki évezredes szentségi gyakorlatokat követ, feltűnik ez a torzítás is, amikor normális keresztény "szertartásokból", szentségi cselekedetekből, ahol mindenek megvan a maga értelme és szabályozottsága, értelmetlen, torz, szabálytalan formák, rítusok lesznek, és ami még rosszabb: ezeket a pogányokra sokkal jellemzőbb rítusokat tekintik az igazi kereszténységnek, fontosabbnak az Egyetemes Egyház évezredes megszentelt hagyományánál. gyakorlatilag a mágikus, pogány gyakorlatok lesznek fontosabbak, mint a józan keresztény szentségi Istenimádat. És azt hiszik, ez még mindig keresztény, sőt ez a felsőbbrendű kereszténység! Itt van egy alapvető gond.

Sőt. továbbvinném még eggyel a gondolatot. A szenvedést, betegséget Isten pont azért bocsátja az emberekre, hoyg azok visszafogják magukat, megtisztuljanak lelkileg. Ezt egyszerű belátni a magunk példáján is, mert egyből magunkhoz kapunk, önmérsékletet tanúsítunk, imádkozunk, stb. ha bajunk van. Egyébként önmagában a szenvedés rossz lenne és Isten nem lenne szerető Isten, ha nem lenne valami pozitív hazsna a szenvedésnek, betegségnek. Ezt nem látják át a neokarizmatikusok. POntosan azért írta Jakab Apostol is, hogy a beteg vallja meg a bűnét és megbocsáttatnak neki, mert a lelki betegség orvoslására kapja sokszor a testi betegséget. Nézd meg: így is összáll a kirakó, és életszerű is! ;)

Amikor egy a cél, hoyg bármi áron meggyógyuljunk, akkor igen a Sátán is képes meggyógyítani, mert akkro a szenvedés tisztító ereje nem éérvényesül. Ráadásul nagy átverés az egész, mert halleluja, örvendünk, és azt hisszük, Isten meggyógyított. Miért: akkor már rossz Isten, ha betegséget bocsát ránk? De akkro miért bocsátotta ránk? Vagy nem vette észre, kicsúsznak a dolgok a keze közül, nem Ő ural mindent? Bizony, megfontolandó kérdések ezek...

Tehát a testi szenvedésnek is van értelme, de ha lelkünk megtisztul, bűnbocsánatot nyerünk, lehet, hogy nincs több értelme annak a betegségnek, mert elérte a célját, és Isten elveszi tőlünk. Lásd a gutaütött történetét is, akinek Jézus először azt modnta, hoyg megbocsáttattak a bűneid, aztán azt, hoyg kelj fel és járj. A neokarizmatikusoknál viszont nem nagyon van valódi bűnbánat. Az, hogy hisztérikusan zokogsz a bűneid miatt (miközben gőgösen lenézel másokat), szintén lehet csak egy rendkívüli tudatállapot, amiben jó időzni, mert rendkívüli élményeket, bizsergést ad. A valódi bűnbánat viszont olyan, hogy tudja: megérdemli a büntetést. Ott van a Krisztus halálakor mellette lévő két lator példája: az elkárhozó csak a büntetést akarta elkerülni, csak a keresztről akart lejönni és félreértette Krisztus hatalmát, amit csak földi jólétre lehet hazsnálni. Az üdvözülő lator ellenben nem akarta elkerülni a büntetést, tudta, hoyg jogosan kapta azt. És meglátta a haldokló Krisztusban a valódi isteni Urat! Akinek az országa nem evilágból való. Ő a feltámadásban reménykedett, de a jelen földi élet kínjait jogosnak érezte bűnei miatt. Valószínűleg nem zokogott hisztérikusan sem, csak néhány szót szólt. És aztán úgy halt meg csendesen, hogy ígéretet kapott arra, hogy Krisztussal lesz a Paradicsomban.

"de azért itt szerintem annyira nem kell tűlzásba esni, hogy márpedig a testileg szenvedő testvérünkön ne segítsünk, ha tudunk. Nyílván a saját beteg gyerekedet is gyógyítod, imádkozol érte, nem csak "meglátogatod"."

Ez így van, beteg testvéreink gyógyulásáért lehet és kell is imádkoznunk.

"A Jakabnál leírt szertartást én nem pusztán szellemi értelemben gondolom."

Természetesen nem kell velem egyetértened, de szerintem itt nem fizikai betegségről van szó (eleve másmilyen módszer van itt leírva, mint a fizikai betegségek gyógyításánál, ahol elég volt a kézrátétel). A szellemi betegség gyógyítása sokkal fontosabb, mint a fizikai, igaz? Nem a fizikai betegség visz kárhozatra, hanem a szellemi (vagyis a bűneink). S épp ezért a Biblia alapvetően a szellemi betegségekből való gyógyulást helyezi előtérbe.

Amikor Jézus és az apostolok gyógyítottak, nem kellett a betegeknek megvallaniuk hozzá a bűneiket, ez a tény sem figyelmen kívül hagyható.

"POntosan azért írta Jakab Apostol is, hogy a beteg vallja meg a bűnét és megbocsáttatnak neki, mert a lelki betegség orvoslására kapja sokszor a testi betegséget."

Sokszor, de sokszor viszont nem. Nem hiszem, hogy olyan üsszefüggés lenne e között, mint amiről beszélsz. A betegség nem válogat bűnös és kevésbé bűnös emberek között (bűntelen ember nincs), mint láthattad a bibliai példákat, az esőszázadi hithű keresztényeket is (még Pált is) gyötörték fizikai betegségek. Erre majd még pár bekezdéssel lejjebb visszatérek.

"Ott van a Krisztus halálakor mellette lévő két lator példája: az elkárhozó csak a büntetést akarta elkerülni, csak a keresztről akart lejönni és félreértette Krisztus hatalmát, amit csak földi jólétre lehet hazsnálni."

Igen, ez a fajta gondolkodásmód jellemzi sajnos ma is az emberek többségét... Az egészség bálvánnyá vált, az ember kerülő úton keresi a gyógyulást, mert csak a bűn következményétől akar megszabadulni, de a bűntől nem.

Az egészség fontosságának túlhangsúlyozása sok helyen tetten érhető. Maga a Biblia is – Isten akaratával összhangban – kihangsúlyozza, hogy legyünk jó egészségben! (Apcsel 15:29) De ezzel nem azt akarja tolmácsolni, hogy az egészségünk mindenek felett való legyen , hogy ennek bármi is legyen az ára, fizessük meg, akár az isteni alapelvek nem figyelembevétele árán is. Mert „mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri ( vagyis mindazt igénybe veszi, amit a világ felkínál – akár a gyógyítás terén is), de a lelkét kár éri (lelkével/életével fizet érte )” (Máté 16:26).

Mi a Biblia szerint a betegség gyökere? Az embert sújtó betegségek oka, hogy az ember az Édenben szabad akaratát rosszul felhasználva szembefordult a saját teremtőjével. A bűn lényege az ember Istentől való elfordulása, elszakadt állapota. Ennek az elszakadásnak már csak következménye a teremtett világ (és benne az ember) belső harmóniájának megbomlása, - a betegség.

Az embernek a harmónia helyrehozásához a személyes Istenhez kell vissztérnie a Jézus Krisztus által, hiszen Isten „ Krisztusban megbékéltette a világot önmagával ” (2Kor 5:19). Krisztus az, aki az emberi szívek ajtaján kopogtat, hogy aki beengedi, azzal együtt vacsoráljon (kialakítson az evangélium követése által egy szoros, szeretetteljes kapcsolat-közösséget), viszont az Ördög sem tétlen, hanem hátulról beosonva ejti tőrbe a gyanútlan, laikus, gyógyulni vágyók tömegeit. (2Timótheus 2:26; 1Péter 5:8; Jelenések 3:20) S itt most nem csak a karizmatikusokat értem, hanem számos más úgynevezett természetgyógyászati ágazatot (pl. agykontroll, homeopátia, pszihikus sebészet stb.), melyek szintén Sátán eszközei.

Krisztus váltságáldozata által lehetővé vált a bűnbocsánat, ami által helyreállhat az Istennel való szellemi közösség és jó viszony. A Hozzá való megtérés azonban automatikusan nem szüntet meg minden betegséget a hívő ember életében, mivelhogy „a teremtett világ hiábavalóság alá vettetett” és „fohászkodik és nyög mind idáig” (Róma 8:20-22).

Vagyis ebben a világban, a világkorszak végéig, Krisztus visszajöveteléig, megmarad a bűn, és következménye a betegség és a halál, bár a váltság elvégeztetett. Ha valaki megtér Istenhez, akkor nem a körülötte lévő világ változik meg, hanem ő változik meg , de ő továbbra is ebben a Sátán által uralt világban él. (János 17:15; 1János 5:19) Jézus bár jogilag eltörölte a halált (2Timótheus 1:10), mindazonáltal mi magunk is sóhajtozunk magunkban, várva testünk megváltására. (Róma 8:23) Addig is, amíg ez bekövetkezik, az Isten megvigasztal bennünket minden nyomorúságunkban, hogy mi is megvigasztalhassunk másokat minden nyomorúságban, azzal a vigasztalással, amellyel az Isten vigasztal minket. (2Kor 1:3-6)

Sok embernek azonban nem tetszik ez a gyógymód, inkább választja a kerülő utat, mert csak a bűn következményétől, a betegségtől akar megszabadulni, de a bűntől NEM! A bűnt szereti, JÓL ÉRZI MAGÁT BENNE, ezért csak tüneti kezelésre vágyik, csak a kellemetlen következményeket kívánja felszámolni, de az okot nem. Viszont ha meg misztikus csodagyógyulásra áhítozik valamely elhíresült csodagyógyító által, akkor ne csodálkozzék ha 'zsebre teszi őt az Ördög', hiszen annak ára van. (Példabeszédek 6:27)

A tapasztalat azt mutatja, hogy a bűnbocsánatot nyert hívő emberek is megbetegedhetnek akár ugyanazokban a betegségekben, mint a hitetlenek és a betegségeik talán ugyanúgy nem gyógyíthatók. Mivel a mi korunkban – korszakunkban – Jézus két eljövetele közötti időszakban – a „ teremtett világ” még nem szabadult meg a „ romlandóság rabságából” – Róma 8:20-23. – ezért nem minden esetben találunk egyenlőséget a bűnbocsánat és a gyógyulás között még életmódi bűnök vonatkozásában sem. Isten sok esetben a megbocsátás ellenére sem hárítja el a bűn következményét.

S pontosan itt érhetjük tetten a karizmatikus körökben ma nagyon kihangsúlyozott ún. pozitív gondolkodás alapvető tévedését. E pozitív gondolkodás hívei azt tanítják, hogy ha valaki hívő, akkor nem lehet beteg – illetve megfordítva, ha beteg, nincs elég hite. Vagyis a bűn=betegség, bűnbocsánat=gyógyulás leegyszerűsített képletét alkalmazzák. Ez a gondolkodásmód Istent olcsó varázs-tündérré alacsonyítja , akit a hitemmel, akaratommal kedvem szerint befolyásolhatok, 'hatalmamban tarthatok' . Mindez az ilyen körökben kontraszelekciót okoz – aki ugyanis beteg marad, el is marad; előbb-utóbb kipottyan 'a gyógyultak(?) közül'.

Csakhogy – adott esetben – éppen ' szenvedéssel formál a Mester' , ha arra van szükség, hogy valaki alázatos maradjon, netán életútjában megforduljon. Hit által nemcsak meggyógyulni lehet, hanem hit által meg lehet tanulni – Pálhoz hasonlóan – betegséget hordozni is . (Galata 4:13-14; Róma 8:28) Annak, hogy Isten nem vett ki minket a világból, és így részesei vagyunk a világ gondjainak, bajainak, betegségeinek is, valóban értelme és célja van. Ezen nyomorúságok közt, Isten erejével helytállva válhatunk hitelesen „sóvá, lámpássá, hegyen épített várossá” (Máté 5:13-16).

Ezzel is egyetértek. Egyébként – már vagy 20 éve – volt népszerű Joni Eareckson könyve(i), aki egy baleset következtében lebénult hívő nő volt. Ő is sokáig imádkozott, hogy Isten gyógyítsa meg, sőt még a Jakabnál leírt szertartást is elvégezték a gyülekezetében, mégsem gyógyult meg. Aztán volt egy érdekes apró jelenet, amiben megvilágosodott, hogy miért van ez így. Egyszer egy baráti társaságban kirakták a kerekesszékből az ágyra. Ahogy beszélgettek, nevetgéltek, hirtelen úgy érezte, mintha ő is teljesen olyan lenne, mint a többi egészséges ember, akik körülötte ültek vagy akár ugyanúgy feküdtek féli felkönyökölve az ágyon, mint ő. De ekkor nemcsak azt érezte, mintha nem lenne mozgáskorlátozott, hanem azt is érezte, hogy már nincs annyira ráutalva Istenre, mint addig! Amíg tudatában volt a bénultságának, addig sokkal intenzívebb, bensőséges kapcsolata volt Istennel, mert jobban rászorult a Gondviselésére. Amint eltűnt ez a tudat, kezdett távolodni is Istentől! Na, innentől kezdve nem akart már sohasem meggyógyulni, mert belátta, hogy ezzel sokkal nagyobb dolgot veszítene el!

De olvastam egy másik történetet is egy idős szerzetesről, aki sokat betegeskedett. Egyszer viszont volt egy hosszabb időszak, amikor jó egészségnek örvendett. Ekkor a szerzetes igen elszomorodott, mert félt, hogy Isten már nem is törődik vele! Értjük?! Mindkettő pont akkor került közelebb Istenhez, amikor beteg volt, és az egészséget érezték úgy, mint ami eltávolítja őket Istentől!

De egybecseng ez azzal, amit Pál Apostolnak is mondott Isten, amikor nem gyógyította meg: „Elég néked az én kegyelmem; mert az én erőm erőtlenség által végeztetik el. Nagy örömest dicsekszem azért az én erőtlenségeimmel, hogy a Krisztus ereje lakozzék én bennem.” (II Kor 12:9) És hogy értette meg Pál Apostol a betegség okát ezen kívül? Ott mondja előtte, hogy azért kapta ezt, hogy el ne bizakodjon! Pontosan ez a lényeg, mert aki nem érzi úgy, hogy Istenre szüksége van, az elbizakodik, gőgös lesz. Pláne akkor, ha úgy látja, ú valamifajta lelki superman, akinek imáira csodák történnek! Hogy neki már frankón úgy ugrál Isten, ahogy ő akarja, megkap mindent, amit csak kér. Meg ő a felsőbbrendű keresztény, a többieknek nincs hite, nem ismerik Istent, nincs bennük Isten Lelke, stb. Hát mi ez, ha nem a legkeményebb gőg?! Pont egy betegség tudná visszafogni ezt a gőgöt, amikor belátjuk: nem mi dirigálunk Istennek, nem érdemlünk semmit, hanem alázattal el kell viselnünk a bajokat, betegséget és hordozni a keresztet! gyümölcséről ismerszik meg a fa. Adott esetben a betegség alázatossá, visszafogottá, türelmessé tehet, megóvja a lelkünket az elbukástól; míg egy hamis csodából eredő gyógyulás pont nagyképűvé, gőgössé, követelőzővé tesz, letérít a rég kitaposott biztonságos útról, lelkünk romlására lehet. Ezek a neokarizmatikusság legfőbb veszélyei. És jól ismeri ezt a Sátán, mert ő bizony a mennyben kezdte és okos, fényes angyal volt – de elég volt a gőg bűne, hogy a legmélyebbre zuhanjon onnan. Isten sokszor pont a legkiválóbb embereket akarja megóvni hasonló bukástól azzal, hogy egy betegséggel alázatossá teszi őket. Ezt veszi el a Sátán.